Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-02-06 / 10. szám

LXI. évfolyam lO. szám. Szerda Oyula, 1929. iebruár 9 POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Előfizetési árak: Negyedévre : Helyben , . . 1 P 60 fW. Vidékre , . . 3 P 20 fi i. flírdetési dij előre Szelendő Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Városház utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Erdélyi Bélát elítélték. A nagy port fölvert Erdélyi-ügyben ma délelőtt hozta meg a budapesti kir. törvényszék Schadl-tanácsa Ítéletét. Erdélyi Bélát, akit feleségének: Forgács Annának, a volt budapesti színésznőnek meg­gyilkolása, okmányiaamisitás, csalás stb. miatt fogott perbe az ügyész­ség, életfogytig való fegyházbüntetésre Ítélte a törvényszék. Az Ítélet, mely méltán és igazságosan fejezi ki a magyar társa­dalom fölháborodását egy iéha „pesti iiu és párhajhős“ erkölcsi nihi­lizmusa fölött, — széles körben keltett megnyugvást. Magyarország kivívta az összes államok tiszteletét. Az egyik fővárosi lap mai számában több tekintélyes német lap főszerkesztőjének véleményét közli. A nyilatkozatok állást fog falnak a békeszerződések revíziója mellett és azt mondják, hogy Magyarország kivívta az összes államok tiszteletét Kokainüzéreket keresnek a vidéki városokban. A nagyobb vidéki városokban erélyes nyomozás indult meg a kokainüzérek ellen. A határállomásokon a vámvizsgálatot meg­szigorították és igy akarják megakadályozni, hogy a külföldről kokaint csempészhessenek be az országba Tavaszig tető alá kerül az uj házadé mentességi törvény. Wekerle Sándor póezügyminiszter még februárban benyújtja a hézadómentességről szóló törvényjavaslatot és a javaslat a tavaszi építkezések megkezdése előtt tető alá is kerül. Előkészületek az igazságszol­gáltatás egyszerűsítésére és gy orsitására. Az igazságügyminiszteriumban már foly­nak az uj bűnvádi perrendtartás előkészületei. Az uj perrendtartás feladata az igazságszol­gáltatás egyszerűsítése és gyorsítása lesz Minden remény megvan az optánsper végérvényes el­intézésére. Sanremói jelentés szerint minden remény megvan arra, hogy az optánsper kölcsönös megegyezés alapján végérvényesen elintézést nyer. A tárgyalások jóirányban haladnak és néhány Dap múlva az összes lényeges kérdé­seket tisztázzák. A fürjes! tolvaj bünlajstroma. A békéscsabai rendőrség elfogte és őri­zetbe vette Vasas György békéscsabai lakás- és foglalkozásnélküli egyént, akit a fürjesi tanyákon tetten értek, amint egy ólból libá­kat akart ellopni. A további nyomozások so­rán a rendőrség megállapította, hagy Vasas lelkét több lopás is terheli, amelyek közül az alábbiakat ismerte be. Vasas csak januárban szabadult ki a békéscsabai járásbíróság fogházából, hol két hónapot töltött ki kerékpárlopás miatt. A kiszabadulás után hamarosan, már január 20-án az egyik fürjesi tanyáról 11 libát lopott el, amelyeket értékesített Majd Erzsó- bethelven kísérelt meg egy lopást, de a ház­beliek észrevették, nagy lármát csaptak, mire Vasas elmenekült. Innen a közeli Maczák-fóle tanyába ment és onnan az istállóban levő négy libát elhajtotta. Útközben azonban a libák valamitől megijedtek és széjjel szalad­tak. Beismert azonkívül még kót-három tyúk­lopást, amelyeknek helyeit már nem tudta megnevezni. A rendőrségnek az a feltevése, hogy még több lopást is követett el Vasas, amelyek felkutatása ügyében a nyomozást folytatják. Vasast átadták az ügyészségnek további eljárás védett. Relormálus nm Opián február 14., 15. és 16-án. Nem kis jelentőségű vallási megmozdulás az a háromnapos nagygyűlés, amely február 14., 15. és 16-iki napokon Gyulán folyik le. Az alábbi műsorra vetett pillantás is arról győz meg minket, hogy a nagygyűlés a mai legnagyobb problémákat veszi bonckós alá és akar megfelelő választ, kellő útbaigazítást adni a református híveknek arra nézve, hogy kiki megtalálja a maga munkakörét Isten országa építésében. Ma nem lehet senki kö­zönyös a hitével szemben, mert előbb-utóbb olyan szégyenteljes helyzetbe sodortatok, hogy nem tud arcpirulás nélkül a nagy és alapvető kérdések elől kitérni. Az előadók a msi református egyház kiválóságai, kiknek legtöbbjét már rádió utján is ismeri a közönségünk. Nem volna illő, ba a tiz szónok között valakit is különös figye­lembe ajánlanánk, — majd a hivek megítélik, hogy mindegyik kiváló eszköz Isten kezében arra, hogy Isten akaratát érthetően és nagy erővel tolmácsolják. A szakosztályi ülések délelőtt az újvárosi kör nagyteimében lesznek. Az esti istentiszte­letek a templomban minden nap 5 órakor. Csütörtök este 8 órakor az újvárosi kör­ben lesz sajtóestély, pénteken pedig műsoros estéig a pavillonban. A műsort itt közöljük : 14- ikén, csütörtökön: Délelőtt 9 — 11-ig. Asszonyok és leángok gyű­lése. Előadást tart: 1. Ifj. dr. Szabó Aladár theol. m. tanár, gödöllői lelkész: „Az anya­egyház kincsei“. 2. Kováosné Huszár Jolán és a Filadelfia Diakonissza Egylet egy test­vére : „Milyen szolgálatokat végezhet a nő az egyházban?“ Az előadások után megbeszélés. Délután 5 órakor: Esti istentisztelet. Az Igét hirdeti: Ifj. dr. Szabó Aladár. 15- én, pénteken: Délelőtt 9—11-g. Lelkészek és tanítók gyű­lése. Megbeszélést bevezető előadást tartanak : 1 Czeglédg Sándor tb. esperes, a Hit és Szol­gálat elnöke. 2.fcDr. Vass Vince a pápai theo- logia tanára. Délután külön ifjúsági gyűlés. Délután 5 órakor: Istentisztetet. Az Igét hirdeti: Dr. fass Vince. Este 8 Órakor: Műsoros estéig, amelynek főprogrammja : a református szellemű napilap ügye. Előadásokat tartanak : Czeglédg Sándor a Hit és Szolgálat elnöke Muraközy Gyula kecskeméti lelkipásztor. (Ezen az estélyen 1 P részvételi dij fizetendő.) élő szobor. Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhaggott, mert a legelhaggottabb Minden népek közt a föld kerekén . . . (B. O) Hetven évvel ezelőtt, mikor az alig kivirult magyar szabadság eltiprására két nagyhatalom szövetkezett, e szavakban tört ki forró vallomása nagy költőnknek sorsüldözött népünk iránt. És most, hetven év múlva, még sokkal mélyebb pontján a tövises magyar sorsnak, mintha csak valóra akarta volna váltani a legnagyobb magyar költő szenvedélyes vallo­mását: mellénk állott Valaki, aki nem született magyarnak. Vállára vette a magyarság kereszt­jét egy nagy, boldog nemzet hatalmas fia, mert látta, hegy igazságtalanság történt ve­lünk, hogy legelhagyottabbak vagyunk a föld kerekén. Lord Rothermere neve már a magyar tör­ténelemé. Alakja azonban kell, hogy a magyar sziveké legyen. Kisfaiudi-Strobl Zsigmond mestermüve: a nemes Lord remekbesikerült mellszobra a hivatott művészet fascináló erejével viszi szi­vünkbe Lord Rothermere alakját, ügy áll előttünk, mint a magyar igazság bajvívó Toldija. Kemény határozottság, robusztus erő, csupa öntudat és energia. Példaadás nekünk, kishitű elernyedt csonka magyaroknak. Szivháboritó, lélekriasztó, lelkiismeretünket megszámoltató memento Ez a szobor él, ez a szobor beszól. Mu­tatja, mondja, hogy akit ábrázol, egész em­ber, kemény harcos, kitartó vivő. Olyan, aki megállást nem ismer és áldozatot nem kiméi, amig célját el nem éri. Mint a rádium, a ma­ga titkos erejű sugarait, úgy sugározza ez a szobor a kitartást, erőt, elszántságot és a tö­retlen hitet. Mint hajnalsugár a napnak, elófe ragyog a magyar jövőnek. Minden magyar ember házában, minden magyar egyesülés hajlékában ott van a helyei

Next

/
Thumbnails
Contents