Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-10-02 / 78. szám

2 Békés 1929. október 2. Vasárnap nyílik meg a gyulai müvészkolónia kiáliitása. Közel 200 darab kép kerül bemutatásra. A gyulai festőművész kolónia négy mű­vésze közel 200 darab képet állít ki a város­háza nagytermében. — E nagyjelentőségű, a kolónia müvésztagjainak tehetségét gyö nyörüen érzékeltető kiállítás iránt már most is hatalmas érdeklődés nyilvánul meg s hisz- szük, hogy a folyó hó 13-ig nyitva maradó kiállítás sok értékes művészi élményben fogja részeltetni a látogatókat. A kiállítást ünnepélyesen vasárnap dél­előtt 11 órakor nyitja meg Varga Gyula dr. polgármester. A kiállításon mind a négy művész részt vesz. Szebbnól-szebb alkotásokkal szerepel Turmayer Sándor, az országos hirü művész, Szabó Csapó Márton festőművész, a kolónia legrégibb tagja, Korpácsy Lajos és Bauman Tivadar A kiállítás védnökei: dr. Daimel Sándor alispán, dr. Varga Gyula polgármester, dr. Márky Barna vármegyei főjegyző. A kiállítás rendezőbizottságának elnöke Heilinger Károly városi főjegyző. Belépőjegy ára 50 fillér, katalógus 50 fillér. Hisszük, hogy úgy a megnyitónak, mint a kiállítás többi napjainak nagy közönsége lesz, amit a kiállító művészek meg is érde­melnek. Halálos elgázolás Gyula és Sarkad között. Múlt héten súlyos vasúti szerencsétlen­ség történt Gyula és Sarkad között. A Békés­csabáról este 6 órakor induló körforgalmi mo­torosvonat Sarkad előtt mintegy másfél kilo­méternyi távolságra egy vasúti átjárónál, abol történetesen nincsen sorompó, elütött és maga alá gyűrt egy kocsit, amelynek gazdája az esti sötétségben a fák miatt nem vette észre a sebesen közeledő motort. A motor és a kocsi ugyanegy időben ér­tek az átjáróhoz, úgy ahogy a motor és a kocsi hatalmas robajjal összeütköztek. A tel­jes sebességgel robogó motoros a kocsit elso­dorta maga elől és összetörte. A lovakat ha­lálra sebezte, m'g a kocsin ülő Sós Ambrus hatalmas Ívben az úttestre zuhant. A motorost a vezető azonnal megállította, az utasok leugráltak róla és a szerencsétlen­ség színhelyére siettek. Lámpákkal keresték meg a szerencsétlenül járt Sós Ambrust, akit vórbefagyva találtak meg összetört tagokkal. Sós Ambrust a vonaton Sarkadra vitték, ahol az orvosi vizsgálat megállapította, hogy állapota rendkívül súlyos és életveszélyes. A lovakat a szerencsétlenség színhelyén agyon kellett lőni, olyan súlyosan sebesültek meg. A szerencsétlenség a vizsgálat szerint úgy következett be, hogy Sós Ambrus nem vette észre a közeledő motorost és mit sem sejtve hajtott fel a töltésre. Viszont azt is megállapították, hogy a motorvonat vezetője sípolt az átjáró előtt. A teljes tényállás mind­addig nem deríthető ki, mig Sós Ambrust ki nem hallgatják. Áz ügyészség az ügyben meg­indította a szigorú vizsgálatot. A fővárosi napilapok közül a konzer­vatív irányzat legjobbjai a „Nemzeti Újság“ és az „Uj Nemzedék“ Budapest Y„ Hon­véd-n. 10. A Józsefvárosi Földmives Olvasókör uj székhazának felavatása, A józsefvárosi gazdák áldozatkészsége gyönyörű uj hajlékot emelt. A Józsefvárosi Földmives Olvasókör régi helyisége szűknek bizonyult s fokozottabb tevékenység kifejtése, tagjainak kényelme végett uj hajlékot emel­tek, melynek ünnepélyes felavatása vasárnap este volt vacsora keretében. A lélekemelő ünnepen ott láttuk a róm. kát. egyház, a város, hivatalok, az Újvárosi Olvasókör képviselőit és megjelentek a város társadalmából is sokan. A vacsorán az első felköszöntőt Kempf Mátyás elnök mondta. — Szebbnól-szebb beszédben méltatták az ünnepi alkalom jelentőségét dr. báró Apor Vilmos plébános, dr. Varga Gyula polgármester, Oóg András a kör jegyzője, Steib János dobozi plébános és dr. Kiss László, az Újvárosi Ol­vasókör elnöke. Vacsora után tánc volt Elfogták a köröstarcsai gyilkost Megírtuk, hogy szeptember 23-án rabló­gyilkosság történt Köröslarcsán Lakásán meg­fojtva találták özv. Tóth Lászlónó született Gyaraki Zsuzsánna jómódú öregasszonyt, aki teljesen egymagában ólt házában. Tóthnó holmijai közül sok minden hiányzott, többek között fehórnemüek, ruhák, néhány ékszer és pár száz pengő készpénz. A való tényállás megállapítása végett a helyszínre kiszállott Gyuláról Weimann Viktor dr. vizsgálóbíró, Konrád Ernő dr. ügyészségi elnök és Feldmann Ignác dr. kórházi főorvos. A vizsgálat és a boncolás alkalmával valódi tényként megállapították, hogy a szerencsét len asszony erőszakos fojtogatás áldozata lett, a tettes megfojtotta A bravúros és szakavatott csendőri nyo­mozás hamarosan kézrekeritette a tettest, Ko­vács János 22 éves köröcstarcsai lakos gyanú­sított személyében, aki a cselekedetet beis­merve, nem is tagadta azt, hogy az özvegy asszonyt ő fojtotta meg. Azt azonban tagadta, hogy az özvegy házából valamit ellopott vol­na, vagy rablógyilkosságot követett volna el. Megmotozásakor azonban két aranygyűrűt ta­láltak nála, amelyek az özvegy tulajdonai voltak s amelyeket a gyilkos már el is akart adni Mezőberónyben. Az elvetemült gonosztevőt szigorú őrizet alá vették. Két bútorozott szoba kiadó a Józsefvároson. Cím a kiadóban. 587 2 3 Pontos kiszolgálás! ÉRTESÍTÉS! Értesítem a nagyérdemű közönsé­get, hogy a HÓ- «. SÁR­cipők vulkanikus utón való javítását megkezdtem, kérem a nagyérdemű közönség szives párt­fogását. — Tisztelettel 540 2—5 SZILTÁNT cipész Novák-ntea 7. (Címre ügyelni!) Szolid árak! HÍREK. Október havában minden este 6 órakor szentolvasó ájtatosság lesz az anyatemplomban. A makói hősök szobrát vasárnap délelőtt leplezte le Horthy Miklós kormányzó. Hatalmas’ beszédében a falu népéhez szólt s azt a reményt fejezte ki, hogy ez a nép sohasem fog olyan törekvéseknek áldozatául esni, amik őt nemzeti mivoltából kiforgathatják. Október 6-a az áll. polgári leányiskolában. A gyulai aüann poigan leányiskola Oktober 6-iki gyászünnepélyét vasárnap délután 4 órakor az iskola nagytermében tartja meg, melyre a szülő­ket és érdeklődőket ez utón is meghívja az igaz­gatóság. Belépődíj nincs, de önkéntes adományo kát a színpad felszerelésére köszönettel fogad el a rendezőség. Műsor: 1. Hiszekegy, énekli az iskola énekkara. 2. Ünnepi felolvasás, tartja dr. Bartháné Javoránszky Elvira tanárnő. 3 Hős árnyak Zalár Józseftől. Szavalja Bagoly Gizella III. o. t. 4. Cserebogár sárga cserebogár . . . Magyar ábránd. Zongorán előadja Rostás Klára III. o. t. 5 Az aradi vértanuk, Jókai Mórtól. Sza­valja Szalatnay Lenke IV. o. t. 6. Himnusz, énekli az iskola énekkara. A gyulai Szociális Misszió Október havi gyű­lésének előadója: Baranyai Jusztin dr. egyetemi tanár lesz. Képviselői beszámoló lesz Békésen. Békés község országgyűlési képviselője, Ángyán Béla dr. igazságügyi államtitkár október 13 án Zsitvay Tibor dr. igazságügyminiszter s több neves kép­viselő társaságában Békésre fog érkezni. Fenti nap délelőtt Békésen, délután pedig Mezőberény- ben beszámolót tart. A vármegye őszi rendes közgyűlésének fő­tárgysorozata elkészülvén, az azt tartalmazó Vármegyei Hivatalos Lap ma postára adatott. A főtárgysorozatban 67 ügy van felvéve; előrelát­hatólag a póttárgysorozatban is legalább 50 ügy fog felvétetni. A vármegyei Hivatalos Lapnak a tárgysorozatot közlő számában ismertetve van kivonatosan a vármegye 1930. évi háztartási költ­ségvetése is. Szülői értekezlet. A gyulai állami polgári leányiskola okt 6-án d. u. 5 órakor tartja ez isko­lai év első szülői értekezletét. Értekezik Kovácsné Pentry Erzsébet tanárnő. A t. szülőket és érdek­lődőket ez utón is meghívja az igazgatóság. Baromükiállitás Gyulán. A Délmagyaror­szági Baromfi, Galamb és Házinyul tenyésztők egyesülete, melynek működési köre Békésváme- gyére és a hozzá gazdaságilag csatlakozó szom­szédos vármegyék területére terjed ki, a folyó évi november hó 1-én és 3 ik napján Gyulán baromfi, galamb éi házinyul kiállítást rendez. A kiállítás célja, a korszerű színvonalon álló baromfi- tenyésztés legújabb és legszebb eredményeinek az érdeklődő közönséggel való ismertetése és an­nak bemutatása. Uj községi orvosok a vármegyében. Dr. Fischer Miklós és dr. Farkas Ernő orvosok Bé­késcsabán telepedtek le, dr. Jámbor István s dr. Bartha János pedig Endrődön fogják orvosi gya­korlatukat folytatni. A nevezett orvosok orvosi oklevelüket meghirdetése céljából a vármegye alispánjának bemutatták. Az orvosok közül az utóbbi időben elhaltak dr. Baky Endre Öcsöd község volt ügyvezető orvosa és dr. Fantó Ta­más körösladányi orvos. Versenytárgyalási hirdetmény. Az áiiamépi­tészeti hivatal a békési gróf Teleky utcán léte­sítendő 5000 négyszögméter vékonyított bazalt kis koczka vagy keramit útburkolat építési mun­kálatainak biztosítására, nyilvános versenytárgya­lást hirdet. Az ajánlatok október 10-ik napjának délelőtt 10 órájáig nyújtandók be az államépité- szeti hivatalhoz. ■ „HELLER DOBOZEMENTHALI“.

Next

/
Thumbnails
Contents