Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-08-28 / 68. szám
2 Békés 1929. augusztus 28. Holdanként 40 pengő a hitelösszeg. Kamat 8%. megengedik, örömmel és készséggel siet mindenkor szülővárosa segítségére. Hiszi, hogy Krisztus kegyelmével, odaadó munkássággal jelen poziciójában is egyházának és hazájának javát fogja munkálni. Köszöni a város polgármesterének és a város képviselő- testületén keresztül a város minden lakójának üdvözlését és kívánságait. Viszont Isten bőséges áldását kéri Gyula városára s annak lakóira, hogy e Trianon által gyökereiben sújtott városban kiviruljon a kulturális és anyagi fejlődés nyomán a megelégedés és a béke. Az apostoli kormányzó szavait szívből jövő, lelkes éljen követte. A hivatalos üdvözlés után kezet fogott a küldöttség minden tagjával és huzamosabb ideig elbeszélgetett velük. * * * Az apostoli kormányzó ittartózkodása alatt báró Apor Vilmos dr. plébános vendége volt, aki tiszteletére kedden délben szükebbkörü ebédet adott. Ebéd után •— halaszthatatlan hivatalos ügyek miatt — visz- szautazott Debrecenbe. Agai Mell 1 MIMI. Birkendhead, Arowe-park. Aug. hó. ígéretemhez képest beszámolok tábori életünkről is. Igazi örömmel teszem ezt, hiszen e levelemben csak arról a nagy megtiszteltetésről irhatok, melyben csapatunkat részesítették és arról a nagy szeretetről, mely- lyel bennünket minden oldalról körülvesznek. Hogy is lehet az, hogy a hatalmas Angliában, ahol ezelőtt nem is tudtak jóformán Magyarország létezéséről, most a magyarokért rajonganak? Á színházban ha fellépünk és a közönség a konferálótói meghallja a Hungária szót, tapsviharban tör ki és dübörög ... és amikor a tapsorkán elül, jóvágásu magyar fiuk táncot lejtenek saját cigányzenekaruk kísérete mellett. A hidegvérű angol csak néz, szívja magába a pattogós magyar nótákat és amikor az utolsó akkordok is elhangzottak, földrengető éljenzésben s újrázásban tör ki, nem törődve avval, hogy francia testvéreinkben valami fóltékenységfélót kelt fel . . . Nem kisebb a sikere fúvószenekarunknak sem; a zenéstakarodót a mieink fújják, felvonulásoknál a sőtétbőrü hindu nyomába lépő japánnak a magyar rezesbanda játsza a a Hunyadi indulót Nagy keresete van a magyar tárgyaknak is. A budapesti cserkószbolt helyi fiókja 80 ezer csokor árvalányhajat kozott ki, de harmadnapon mind elfogyott, elannyira, hogyha valakit meg akarunk ajándékozni, hát kalapunk mellől adunk neki egy-egy szálat. Jal- vónyeinkért bármit is adnak cserébe, sőt levágják ruháinkról a liliomos gombokat is. Egy nap a táborban. A szalmazsákon nyújtózkodva órámat nézem, épen hetet mutat, ebben a pillanatban hatalmas dörrenés rázza meg a levegőt. Egy rakéta ez, melyet a tábor közepéről lőnek fel ébresztőül. Erre mozogni kezdenek a táborok, itt is, ott is felharsan a kürt, hogy a csapatokat tornára hívja. Ezután mosakodunk, rend- betesszük magunkat és sorakozunk reggelihez. Kilenc órakor megkezdődnek a hivatalos látogatások és fogadások. Békésvármegében azokat a gazdákat, akiknek őszi, illetve évelő takarmánvvetósüket vagy annak egy részét a fagykárok miatt ki kellett szántaniok, előnyős feltételű kölcsönben részesülnek abból a célból, hogy a gazdák ezen kölcsön segélyével fizetési kötelezettségüknek könnyebben eleget tehessenek, másrészt hiányzó őszi vetőmagjukat vagy egyéb gabonaszükségletüket beszerezhessék. A szóban levő kölcsön mérvét az őszi búza, rozs, őszi árpa és mesterséges, illetve évelő takarmány vetésterület minden egyes kiszántoftt kát. holdja után negyven pengőben állapították meg. Ilyenformán Bókésvármegye hitelkeretét a már korábban kiadott rendeletre felterjesztett névjegyzékek alapján 974 ezer pengőben állapították meg, mely összegből a jogosult igények feltétlenül kielégíthetők lesznek. A kölcsön folyósítására, aminek lebonyo Ilyen alkalommal látogatott meg bennün két a walesi és a connaughti herceg, azonkívül báró Baden-Powel, akinek összerakható csónakot és csikóbőrös kulacsot nyújtottunk át. A délelőtt folyamán a naposok rendbe- teszik a tábort és megfőzik az ebédet, a többieknek kimenőjük van. Délben ismét rakéta, nemsokára ezután ebéd. Egy órakor megnyílik a tábor a közönségnek, mely hatalmas tömegekben lepi el a tábort. Két órakor a főtéren megkezdődnek a nemzeti bemutatások. Egyszer az angolok lépnek fel néma jelenetekben öt-hatszáz szereplővel, utána, hogy az ellentét jobban kidomborodjék, 1500 skót lép fel nemzeti táncot járva 150 skót dudás fület- siketitő lármájára. Este 8 órakor kigyulnak a tábortüzek, de mik ezek a magyar tábortüzekhez képest, ahol reflektorral világítják meg a dobogót, melyről a szereplők kabaré módjára adják elé szerepüket és ahol mikrofonok erősitik és adják át a hangot a közönségnek. 10 órakor rakéta hasítja meg újra az eget, mire a takarodót játsza zenekarunk, ezalatt pedig már lefekszünk, hogy erőtgyüjt- sünk a következő napra ... és mikor az álom tarkakőntösében idevetődik, képzeletünk sólyomszárnyakon repül haza, álmodunk az otthoniakról, szülővárosunkról, a hazáról, magyar népünkről, melynek itt kinn, a világ szemében akarunk megbecsülést szerezni. Sipos Sándor, cserkész s -tiszt. TJlNÜO Y. Beiratások a rom. kath. reálgimnáziumban. A helybeli róm. kath. reálgimnáziumban szeptember hó 2-án és 3 án délelőtt 9 órától 12 ig tartják a beiratkozásokat. 4-én reggel 9 órakor lesz a Veni Sande, utána a tanév ünnepélyes megnyitása és a fegyelmi szabályok felolvasása. A tanitás 5 én kezdődik. Az I. osztályba iratkozó tanulók születési anyakönyvi kivonattal, elemi iskolai bizonyítvánnyal és ujraoltási bizonyitlitásával az Országos Központi Hitelszövetkezetet bízták meg, a következők az irányadók: A kölcsönre csak azok a fagykárt szenvedett gazdák tarthatnak igényt, akik az ősz- szeiráskor jelentkeztek és pedig annyiszor 40 pengőre, ahány hold vetést a jegyzék szerint kiszántottak. Ezek közül is csak azok részesülnek azonban a kölcsönben, akiknek hitelképességét megállapították. A kölcsönben részesültek kötlevélben kötelezettséget vállalnak arra nézve, hogy az igénybevett kölcsön ellenértékét 1930 évi termésből származó gabonában téríti meg. Fedezeti váltót is adni kell, melynek végső lejárta 1930. óv szeptember 30-ika. A kölcsön évi kamata nyolc százalék lesz. A szóbanforgó kölcsönből a kölcsön folyósításával egyidejűleg levonásba fognak hozatni az OKH által a minisztériumtól több éven át engedélyezett és még fennálló különböző vetőmagtartozások, valamint a hizlalási hitelhátralékok is. vánnyal jelentkeznek, míg a II—VIII. osztályba iratkozó tanulók Tanulmányi Értesítőjüket hozzák magukkal. Az I. osztályba 9 évesnél fiatalabb tanulók egyáltalában nem, 12 évesnél idősebbek pedig csak kivételesen vehetők fel. A felvételnél minden tanuló kivétel nélkül következő dijakat tartozik fizetni 8 pengő felvételi díj, 8 pengő vegyes dij, 8 pengő fenntartási és tatarozás! járulék, az iskolai testnevelési alap javára 2 pengő 40 fillér, filmoktatási dij címén 2 pengő 24 fillér és az iskolaszanatóriumi alap javára 1 pengő összesen 29 pengő 64 fillér. Tandíj az egész tanévre 60 pengő, mely négy részletben fizethető. A javító vizsgálatokat augusztus hó 31-én délelőtt 9 órátái kezdve tartják. A gyulai állami polgári leányiskolában b javitóvizsgálatok augusztus 29-én és 30 án dél- uián és 31-én délelőtt lesznek A felvételi, a tan- tervkülömbözeti és potlóvizsgákat 31 én délután tartjuk meg A pótbeirásokat szeptember 2-án és 3 án délelőtt 9—1 óráig eszközöljük. Szeptember 4 én reggel 8 órakor gyülekezés az iskola udvarán, istentiszteletekre megyünk s utána lesz a tanév ünnepélyes megnyitása. Szeptember 5-én reggel kezdetét veszi a rendes tanitás Igas- gatóság Pótbeirás a bel- és külterületi állami elemi iskolákba. A pótbeirások úgy a mindennapi, mint a továbbképző tankötelesek részére szeptember hó 2 án, 3 án és 4 én délelőtt 8—12 óráig tartatnak meg A tanulók szüleikkel, vagy felnőtt hozzátartozóikkal jelenjenek meg. Az első osztályú tanulók születési tanúsítványukat, felsőbb osztálybeliek értesítő-könyvecskéiket hozzák magukkal. Az igazolt szegények beirási dijat nem fizetnek és tankönyvsegélyben részesülnek. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember hó 5 én. A tanév kezdete szeptember hó 6 án. Gyula, 1929. augusztus hó 25 én Igazgatóság. Beiratás a fin-iparostanonciskolába szeptember hó 5-től 12-ig, hétköznapokon délután 4—6 óráig, vasárnap délelőtt 9 — 11 óráig tartatik. Tan- szerdij 2 pengő 40 fillér A beiratás e napokon kötelező az építőipari csoportba tartozó tanonHugo Viktor: A nyomorultak 1862. évi kiadását fűzve, vagy kötve A Békésvármegyei Régészeti és Miiveiödéstörténelmi Társulat Évkönyve 3., 4., 12., 14., 15., 17. köteteit, kötve, vagy fűzve. Cím a kiadóhivatalban. 2-*