Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-07-20 / 57. szám
4 Békés 1929. julius 20. SPORT. A nyári holtszezonban vasárnap nincs Gyulán mérkőzés, mert mindkét csapatunk vidékre megy. Tótkomlóson Ttc—Gyac mérkőzés igér bizonytalan kimenetelű küzdelmet. A tótkomlósi II. o. csapat az utóbbi időben erősen feljavult s lényegesen jobb mint a tavasz folyamán, amikor a Gyte kombinált csapata 2 : 1 arányban veite. Ezt mutatják legutóbbi eredménye, amikor a Bohngyár bajnoki meccsei szintén csak 2 : 1 arányban győzött ellene, a Hte vasárnap 4 : 4 döntetlent vívott. A Gyacnak tehát minden tudását össze kell szedni és alaposan bele kell feküdni a mérkőzésbe, ha nem akarja ismét megtépázni hagyni babérait. Hisszük, hogy a békési fiaskó észretériti a Gyac csapatát s akkor nem kell féltenünk őket. Kte—Gyte mérkőzésre Kétegyházára megy a Gyte, ahol a kis pályán is sokszor megmutatta a Gyte, hogy jobb ellenfelénél. Emberi számítás szerint igy lesz ez vasárnap is és a formába és góllővésbe jött Gyte pár góllal meg kell, hogy nyerje mér közését’ ami annál is inkább valószínű, mert a Gyte minden meccsét egyforma lelkesedéssel játsza s lényeges tudásbeli differencia mutatkozik a Gyte javára. A Biró Testület Gynlán. Előre megemliten- dőnek tartjuk, hogy a szegedi B. T. jövő vasárnap Gyulára jön és itt játszik a Gyte csapatával. A B. T. tagjai mind kitűnő játékosok voltak s a bíráskodáshoz szükséges tréninget állandóan foly tátják. így azután nívós mérkőzésben lesz ré szünk. A részletekre jövő heti számunkban visz szatérünk. BUZAKORPA 1 <i 1* P Tengeridara 1 q ä5 P Árpadara 1 q 21 P Oggf liszt 1 kg. 36 fill. 4-es kenyérlisxt 1 kg. 34 üli. Barna Sándor terménykereskedőnél, Kossuth tér 5. Műtrágyára kamatmentes 11 hónapi hitel mellett előjegyzést elfogadok. 401 1—§ Magyar konyha! NYARALÁS LAURÁMBAN (LVVllANA) Villa Cariotta és Villa Catarina. Penzió 7 pengőtől. 703 !—1 Két szoba- konyhából és mellékhelyiségekből álló udvari lakás kiadó Szent István-u. 18. szám alatt. 398 2 2 Egy jó házból való fin tanulónak felvételik iíallay Gábor férfi és női szabó Városház-utca 6. sö8 7-* Egy Ga nz-Danubius loko- mobil fűrész-motor sürgősen árán alul eladó. — Cim a kiadó hivatalban. .382 3—v Szent István-ut 33. szám alatt egy cKlnoRtm bútorozott »»obi« kiadó. >3824-* Négy középiskolát végzett fiút tanulónakfelvesz Goldberger divataruház. 388 2—*v Gazdák figyelmébe! Valódi kisüstön főtt pálinkák aratásra a legjutányosabb árban a a Körös-vendéglőben szerezhetők be. Literenként P 2>50-töl( Szives pártfogást kér 368 ő * Szferle János, vendéglős. Jó minőségű kijátszott hegedű olcsón eladó. — Megtekinthető Bakró Józsefnél, az „Otthon“ kávé házban. es üoor minden alakban, nagyságban és minőségben legolcsóbban szerezhet be 370 6 6 WERNER üvegesnél Gyula. Kossuth-tór. Alapítva 1872 IjjsÉtiiieiitál a legjobb ! 389 3—* Vezérképviselet és raktár Schillinger Lipét , Gyula. Telefon 62. vas- és Telefon 62. Sarkadon, Zsarói-u. 713. sz. alatti jó forgalmú vegyeskereskedés és jó hírnévnek örvendő vendéglő és korcsmahelyiség szép nyári kerthelyisóggel, lakással, mellékhelyiségekkel eladó, vagy bérbeadó. Bővebb felvilágosítással szolgál a lakásban lakó tulajdonos. 379 3 * Volt önálló 32 éves fűszer- kereskedő üzletvezetői, se- gédi, raktárnoki vagy ehez hasonló állást keres. „Szorgalom'1 jeligére e lap kiadó, hivatala továbbit. 397 2—3 Kiadó két utcai sxobás lakás azonnali beköltözésre. Molnár Albert. Őszi újdonságok érkeztek! Úgy hazai, mint külföldi ismert hírnevű gyáraktól. Ezúttal hozom tudomására a nagy érdemű közönségnek, valamint szívélyes köszönetem fogadják eddigi pártfogásukért, amit jövőre is re mólek. — Teljes tisztelettel 384 3-§v MISIT* £LEfi szoba-, bútor- és cimfestő Gyula V. kér, Toronyi-u. 7. Saját ház. Befőzésre és lekvárnak való magyar és olasz kajszin barack bármilyen mennyiségben napi áron kapható ; továbbá saját termésű borok 1928. évi literenként 1 P, 1922. évi P20 P kaphatók Tarnay Károlynál, Virág utca 17. Újváros. 381 3—3v 14 399 2-* drb Föld művelők Gőzmalma K.-T. részvény azonnal eladd. 3-* Cim a kiadóhivatalban. Sürgősen eladd földbirtokok és házak: Alkalmi vétel! Prima szántó holdanként csak 3UU pengő. Zalamegyében kb. 700 holdas birtok ára 210.000 P. A birtokban kb 350 h. szántó, 250 b. erdő, 100 h. legelő van Megfelelő épületekkel, 2 h. gyümölcsössel, vadászati joggal, 70.000 P hosszú lejáratú kölcsönnel átvehető. Tagositsa több helyen fekvő birtokát! Gyula-Szabadka 43. szám alatt a Ko vács-fóle kb- 58 holdas birtok tanyával egészben, vagy bárom részben más vállalat miatt eladó. Gyula Szlányi-ut 10. sz. a a régi Szilágyi féle, most A. Schriffert József féle 35 holdas birtok 20 h. szántóval, szőlő, gyümölcsössel, jó cserepes tanyával eladó. Pejrót 76 sz. alatti Schriffert Béla féle 20 holdas tanyás szántó és legelő eladó. Siórét 83. sz. a. a „Biczere“ megállónál a Kertész András féle 15 holdas tanyás szántó más vállalat miatt sürgősen eladó. Igen sürgősen eladó házak: Árpád-u 22., Part-u i9 Znnyi-u 5 Enyves u. 44., Ko sár-u. 6., Rövid u. 14. Fecske-u. 4, Szóp-u. 7.,. Újvároson és Nagyrománvároson részlet fizetéses házak igen kedvező feltételekkel A birtokok bemutatását a tulajdonosok megbízásából Juhász László ingatlau és áruforgalmi iroda eszközli, Gyula Novák- utca 21. szám alatt. Minden felvilágosítás díjtalan! 179 15—, Ezüst dísztárgyak, evőeszközök, Schaf hausen, Omega, Doksza órák, brilliáns ékszerek, sport és verseny dijak, Stopper időmérők ===== kedvező fizetési feltételekkel. ====== Különleges órák precisios javítása. Sugár Vilmos órásmesternél Gyula, Petöfi-utca 3. 277 15—§ Gyuláé, 1929. a kiadótulajdonos Uabay János syenidája.