Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-07-17 / 56. szám
2 Békés 1929 julius 17. Mayer János földmivelésügyi miniszter nyilatkozata a termésértékesitésről. A termósórtókesités kérdésével kapcsolatosan Mayer János földmivelósügyi miniszter kijelentette, hogy az erre vonatkozó intézkedéseket minden tekintetben a megfelelő időpontban jóelőre megteszi. A tőzsdei határidős üzleteknek a valóságnak megfelelő árfolyamokon kell történniök és a hivatalos árjegyzéseknek úgy kell megtörténnek, hogy az üzletek valóban megköttetnek. Az exportlehetőségekről szólva, a miniszter kijelentette, hogy a kormány nagy reményekkel tekint az Export Intézet működése elé. Az intézet nem foglalkozik üzletek kötésével, mert a főcélja az, hogy mindenütt, ahol csak tud, a kereskedők támogatására siessen. Kirják pilóta propaganda-repülése Gyulán. A hót végén Kirják István pilóta a Schmoll-gyár Raab Kassel (Hessen) gyártmányú 130 lóerős, 9 hengeres, csillagmotoros, 2 üléses sportrepülőgépén a hét végén, Gyulán 3 napos propaganda-repülést végez csütörtökön, pénteken és szombaton. Kirják a háború alatt tábori pilótatiszt volt, akit annak idején — bravúros répülóseiórt — Isonzó légitigrisének neveztek. Eddig a Magyar Légiforgalmi Társaság egyik gépét vezette s a magyar pilótagárda egyik legnevesebb tagja. A gép 3 napon át az esti szürkületben 25—30 perces körrepülóst végez, A gép áléiról teljesen ki van világítva. Érdekessége, hogy áramát a levegő termeli. A gép súlya 680 kg Üzemanyaggal, pilótával és egy utassal 880 kg. terhet visz a levegőbe. A szenzációs propaganda-repülésre előre is felhívjuk a nagyközönség figyelmét. Mint utólag értesülünk, felszállás Békéscsabán lesz. Felhívás. Dr. Daimel Sándor alispán az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékéből töröltek névjegyzéke ügyében az alábbi felhívást tette közzé: Polgármesterek ! Községi elöljáróságok ! A közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi XXX. t.-c. egyes rendelkezéseinek végrehajtása tárgyában kiadott 3000 — 1929. B. M. ein. számú rendelet (megjelent a Belügyi Közlöny folyó évi 27-ik számában) B. 32—33 és 34. bekezdéseiből kifolyólag felhívom, azonnal tegye a legszélesebb körben közhírré, hogy az uj törvény alapján legközelebb megtartandó törvényhatósági bizottsági tag választás alapjául szolgáló országgyűlési képviselőválasztók folyó évre érvényes névjegyzékéből töröltek jegyzéke a vármegye székházában július hó 15-től julius hó 25-ig ki lesz függesztve, tehát az ott megtekinthető. Közhírré teendő az is, hogy a törlés ellen a jelzett határidőn belül felszólalással élhet az, akinek nevét törölték, amiatt pedig, hogy valakinek a neve nem töröltetett, jóllehet vele szemben valamelyik törlési ok fennforog, bármelyik választó élhet felszólalással. A felszólalásokat a hivatalos órán belül délelőtt 8 tói 2-ig hivatalomban lehet beadni, és azok a vármegyei igazoló választmányhoz intézendők. Gyula, 1929. julius 13. Dr. Daimel Sándor, alispán, kpv. elnök. CrazdUk figyelmébe! Valódi kisüstön főtt pálinkák aratásra a legjutányosabb árban a a Körös-vendéglőben szerezhetők be. Literenként P 2-50-töl, Szives pártfogást kér 3t>8 5 * Szferle János, vendéglős. Jó minőségű kijátszott hegedű olcsón eladó. — Megtekinthető Bakró Józsefnél, az „Otthon“ kávé házban. Járatás felé . . . A rónán nagy érő busatenger . . . Szökkenő-zöld kukorica táblák. S kösöttük itt-ott egy paraszti ember Jósán, nyakas, nagy szakértelemmel Nézegeti a bő Isten áldást. Le lehajol a zizegő kalászhoz S végig simítja rajtuk nagy kesét S letérdel csendben háladó imához S a buzatenger — lágy — melódiához Gondol magában istenes mesét. Aztán elindul bandukolva. . . lassan Bökdösi botjával a száraz rögöt S lelkében vig gondolatdal harson . . . Bent a tanyán már két kis vas között A kasza-penge szikrát ütközött. Szajol, 1929 julius. Démusz Endre. Békésvármegye területe 3670 négyzet kilométer, a trianoni békediktatum előtt is ugyanennyi volt a vármegye területe, tehát Békésvármegye területe érintetlen maradt. A lakosok száma volt az 1910. évi nép- számlálás szerint 298710. Esett egy négyzetkilométerre 81-4 lakos. Az 1920-iki nép- számlálás szerint a vármegye összes lakosainak száma 311109, tehát 10 év alatt 4-2% volt a szaporodás. 1920 óta 1 négyzetkilométerre esik 848 lakos. Az 1920. évi nép- számlálás szerint Magyarországban volt 3870904 férfi és 4109239 nő. Ezek szerint 1000 férfire esik 1062 nő. Feltűnő, hogy 1910-től 1920 ig a férfiak szaporodása csak 81036 volt, a nőké ellenben 292136-ot tett ki. Nőtlen és hajadon volt 1920-ban 4153764 egyén, házas 3235886, az özvegyek száma 561368. A róm. kath. az ország lakosságának 63‘9%-át teszik ki, vagyis 5096729 lelket, a reformátusok lélekszáma 1670144 vagyis a lakosság 21%-a, ág. hitv. ev. van 497012, vagyis 67%, görögkeletiek lélekszáma 50990 s végül az izraelitáké 473310, vagyis 5‘9%. Békésvármegye lakossága felekezetek szerint a következőképpen oszlik meg. Kath. száma 84137 (27 10/0), a ref. 101714 (32'7°/0), az ág. ev. hitv. 107015 (34 4‘'/0), a gör. kel. 8168 (2 6%) az izr. 7171 (2'3%). Békésvármegye lakossága közül magyarul tud összesen 298483, vagyis a lakosság 96%-a, ezek közül azonban német anyanyelvűnek vallotta magát 4924, tót anyanyelvűnek 52386, oláh anyanyelvűnek 6029. Az 1921. év végén Békésvármegye lakosainak a száma 331413, 1000 lakosra esik .9\5% házasság, 26‘2 születés, 18'4 halálozás, tehát a természetes népszaporodás 7'8ÜIÜ. Békésvármegyébe esik 1000 lakosra 2 2 tiidóvészben való elhalálozás. M i *t JE Ä. Tantó József újabb kitüntetése. Tantó Józsefet, Békésvármegye iskolánkivüli népművelési bizottságának népszerű titkárát a Kaposváron levő Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság — sikeres irodalmi működésének elismeréséül — rendes tagjai sorába választotta. Halálozás. Özvegy Zombori Rónay Emilné született Kirják Janka élete 70-ik és özvegysége 30-ik évében hosszas gyöngélkedés és a halotti szentségek ájtatos fölvétele után vasárnap délután váratlanul elhunyt Gyulán. A Szent Háromság temető ravatalozójában folyó hó 16-án történt beszentelés után, a halott földi maradványait ma, szerdán délelőtt 10 órakor Kis Zomborban helyezik örök nyudalomra. Az engesztelő szentmiseáldozat 16-án, reggel 9 órakor volt az anya- templomban. Nyugodjék békében ! Az üresedésben levő vármegyei aljegyzői állás ideiglenes betöltése. A dr. Kraft Ervin vm. aljegyzőnek a belügyminisztériumba történt berendelésére nézve a vármegye alispánja úgy intézkedett, hogy e helyre dr. Haviár Lajos köz- igazgatási gyakornokot rendelte be, aki tb. szol- gabirói ciméről való lemondása folytán a vármegye főispánja által tb aljegyzővé neveztetett ki. Nevezettnek eddigi helyére, a békési járás főszol- gabirája mellé pedig egyelőre ideiglenesen dr. Lázár Géza tb. szolgabiró alkalmaztatott. Házicseléd megjutalmazás. A belügyminiszter értesíti a vármegyét, hogy özv. Kalmár Pálné orosházi lakosnak Ammerl Lujza nevű cselédje részére, aki 49 év óta áll az illetőnek szolgálatában, 100 P jutalmat engedélyezett, amelyet a főszoigabiró a belügyminiszter által küldött elismerő oklevél kapcsán ünnepélyesen fog átadni az illetőnek. Érdemes házicseléd megjutalmazása iránt az egész országból a belügyminiszterhez beadott több mint 300 kérvény közül Békésvármegyében csupán a fentnevezett egyén részesült jutalomban és kapott elismerő oklevelet. Békésvármegyéből jutalmazásra 4 egyén lett felterjesztve, azonban a belügyminiszter fedezet hiányában, bár mind a 4-nek érdemességét megálla - pitotta, csupán egyet jutalmazhatott m eg. Az az átkozott rádió! Karcagon napról- napra több lesz a rádió. Van rádió egy olyan háznál is, ahol öreg a férj, fiatal a menyecske. Az idősebb férj és fiatalabb feleség nagy gyönyörűséggel hallgatták a minap is a rádiót, amikor egyszer csak hallja az öreg, hogy éneklik: Öreg embernek fiatal feleség nem való. Erre az öreg szétverte a rádiót. § 5 urilány. Zeneakadémiát végzett budapesti 5 fiatal lány európai körútra indult, mint első női szalon jazz-zenekar. Az öttagú zenekar primhegedüse magától Hubaytól nyert müvószokluvelet. Disztingvált megjelenésük, komoly művészi tudásuk, nagyszerű zenei fel- készültségük mindenütt meghódította a zene- értő közönséget Turnéjukkal érintették Békéscsabát és igy Gyulára is átjöttek, folyó hó 16-án, 17-éa, kedden és szerdán este 9 órától a Komló kávéházban hangversenyeznek éjfélntán 2 Óráig. Innen Olaszországba, Dániába, Németországba és Svédországba viszi szerződésük. Tekintve a nagy érdeklődést, tanácsos előre asztalt rezerválni a Komlóban. Telofon 55. Ezen alkalommal a Komlóban az ételek és italok ára nem lesz emelve. Záróra reggelig. 391 1-1