Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-01-23 / 6. szám
w liXI. évfolyam U. szám. Szerda OyuSa, 10S9. január 33. Előfizetési árak : Negyedévre: Helyben . . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fi I. Hirdetési dij előre fizetendő r r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Városház utca 7. sz. Dohay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és r.yiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza Egy es szám ára> 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. A kurvát parasztpárt feloszlatása. A rendőrség lepecsételte a párthelyiséget. Zígráb, január 21. A zágrábi rendőrség vasárnap az államvédelmi törvény harmadik szakasza alapján, amely a faji vagy felekezeti alapon álló politikai pártok felosztásáról szól, elrendelte valamennyi horvát politikai párt feloszlatását. A rendeletet mindenekelőtt a horvát paraszt párt épületében hajtották végre. A rendőrfőuöksóg utasítását egy rendőrtiszt viselő vitte a párthelyiségbe, ahol csak egy inspekciós tisztviselő volt jelen. A rendőr- tisztviselő felszólította, hogy adja át a hor vát parasztpárt levéltárát és pénzszekrónyét, az inspekciós tisztviselő azonban nem akart eleget tenni a felszólításnak, mondván, hogy Macsek elnök távollótében nem intézkedhet. A rendőrtisztviselő erre lezáratta a párthelyiséget és lepecsételte az ajtókat. Az irattár és a pénz'-zekrény átadása ma történik meg Macsek elnök jelenlétében. Az Áchim-per főtárgyalásának nyolcadik napján dr Készt Zoltán védő beterjesztette az OFB vonatkozó határozatát, amely szerint az OFB megengedte a vádlottnak, hogy a most már bűnügyi zárlat alatt levő és váltságföl- dön épült házára 25 000 peDgő kölcsönt vehessen tel. Az OFB végzése éppen azon a napon érkezett meg, amikor Áohimot letartóztatták. Majd dr. Zöldy Miklós kir. ügyész módosítja egy pár pontra vádinditványát, amihez a védő hozzájárult. Ezután az ügyész mondta el kétórás vádbeszódót, amelyben részletesen kitért a vád minden egyes pontjára Enyhítő körülménynek vette a vádlott töredelmes beismerését. Szigorú Ítéletet kór. Bukarest, január 21. A kamara legutóbbi ülésén Flueras szocialista képviselő szólalt fel és (Jogának adott válaszéban tiltakozott az ellen, bogy a szocialistákat megbízhatatlan elemnek mondják Felelevenítette annak a politikai tanácskozásnak részleteit, amelyet 1919 tavaszán az Enescu étteremben tartottak. — Azon az értekezleten — mondotta Flueras — Avareecu és Argentojanu, mint a népliga vezérei, a dinasztia megbuktatását sürgették és követelték, hogy a k'rályt és a dinasztiát azonnal fosszák meg a tróntól. Ezeken a megbeszéléseken résztvett Take Jonescu és sok szocialista vezér. Volt olyan felszólaló, aki egy angol herceget akart királynak, má sok polgári köztársaságot, ismét mások szovEgy másik reudőrtisztviselő közben a horvát föderálist» párt irodájába ment s lefoglalta a levéltárat. A párt helyiségeit nem pecsételték le, minthogy ugyanitt van a fö- deralista párt lapjának, a »Hrvat«-nak szer kesztősóge is. Ugyanígy járt el a kiküldött rendőrtisztviselő a horvát katolikus néppárt helyiségeiben is, ahol a pártiroda és a párt lapjának szerkesztősége sziutén ugyanazokban a helyiségekben van. A szélső jobboldali horvát párt, a Frank- féle jogpárt helyiségeiben a késő esti órákban hajtották végre a rendőrfőnöksóg utasítását. A párthelyisógeket lepecsételték s az irattárat a rendőrségre vitték. Paris, január 21, A >Petit Párisién« a horvát pártok feloszlatásával kapcsolatban Londonból úgy értesül, hogy közvetlen küszöbön áll Macsek letartóztatása. Majd dr Készt Zoltáu mondta el védő beszédét, amelyben előadta, hogy a hivatali sikkasztás több esetben nem állhat meg, mert néhányan vádlottnak, mint magánembernek adták át — tisztán kényelemből — pénzüket Enyhítő körülménynek kérte betudni vádlott súlyos családi viszonyait. Olyan ítéletet kér, amely ezt a züllés első fokán álló embert visszaadja az életnek. Az utolsó szó jogán Áchim szólalt fel, aki olyan ítéletet vár, ami neki — töredelmes beismerése mellett — leiki megnyugvást szerez. Ezzel be is fejeződött az Áchim-per főtárgyalása. Ungváry tanácselnök ezután be jelentette, hogy a törvónszék ítéletét szerdán délután fél 2 órakor hirdeti ki a román kamarában. jetot követeltek. — Avarescuék — folytatta Flueras — feltétlenül a királyság megdöntése mellett voltak és Avarescut akarták államfővé tenni. Take Jonesouu kívül osak én hangoztattam, — folytatta a szónok — hogy Románia még nem érett meg a köztársasági államformára és én javasoltam a dinasztia fenntartását Tisztára a szocialisták ellentállásán múlott, hogy Avarescuák nem buktatták meg a dinasztiát. Flueras leleplezése nagy feltűnést keltett és a kormánypárt a beszéd során sűrű közbe szólásokkal szólította fel védekezésre Argen tojanut, aki most a liberálisok padjaiban ül, de senki sem válaszolt Fluerasnak Márciusiján Uü liaszurszáikit. Római jelentés szerint az olasz király ma irja alá a kamara feloszlatásáról és az uj választásokról szóló Jrendeletet. Az uj választásokat március 24-én tartják meg. Egy öcsödi gazda-szekerét elütötte a motoros. Tiszaföldvár mellett az egyik vasúti átjárónál a napokban a motorosvonat nekiszaladt Jordán Antal öcsödi lakos kocsijának. A gazda jól hallotta a motoros kürtjelzésót, de nem vette figyelembe, mert azt hitte, hogy autó tülköl a háta mögött. A száguldó vonat dübörgésére riadt csak fel, azonban ekkor már késő volt, mert a motoros nagy erővel nekiszaladt a síneken áthaladó kocsi hátsó felének. A kocsi pozdorjává tört és a töltés melletti árokba fordult, ahová fejjel előre lezuhant a gazda is. Az ijedelemtől megvadult lovak kisebb horzsolások árán megszabadultak a halálos veszedelemből, de a kocsi roncsai mellett ájultan fekvő gazda is jói járt, mert amikor megvizsgálták és talpraállították, csak a fején voltak kisebb sérülések. A vizsgálat megindult. Hifiéi halál a laMaliH. Agyguta ölt meg egy 53 éves asszonyt. Tragikus körülmények között halt meg a múlt szombaton este egy idősebb tótkom- lósi asszony, özv. Pipis Istvánná született Hrdlicska Zsuzsanna Szombaton lakodalomban volt családjával együtt Már éppen a vacsorához készülődött a vendégsereg, mikor fél 7 tájban az idősebb asszony hirtelen rosz- szul lett. Környezete ágyba fektette a nagybeteg asszonyt, majd gyorsan orvosért szaladtak. Mikorra azonban az orvos megérkezett, a szerencsétlen asszony kiaos vergődés után agyguta következtében meghalt. Verekedés a gyomai tanyákon. Unalmas téli éjszakákba a maguk módja szerint igyekeztek némi változatosságot vegyíteni Valuska János, Csuvár János, Szujó Lajos és még négy társa gyomai határi lakosok. Egyik este éjfél körül bezörgettek id. Hegedűs István tanyájába, ahol nagyobb társaság volt együtt A társaság tagjai csendesen beszélgettek, mikor a hívatlan vendégek legénykedve bekiáltották az ablakon, hogy az jöjjön ki, aki nem félti az életét. Id. Hegedűs és vendégei nem ijedtek meg a fenyegetődzéstői, kimentek, hogy az éjféli látogatókat csendre intsék. Azonban az ajtón elsőnek kilépő Kurilla Lászlót Csuvár János egy ásónyéllel fejbevágta, úgy hogy elájult. Erre a házigazda sem hagyta magát és vendégeivel a kezük ügyébe eső szerszámokkal megtámadták a verekedőket és alaposan helybenhagyták őket, úgy hogy egy- részük még ma is az ágyat nyomja. Szerdán lesz ítélet az Áchim-perben. Avarescu meg akarta buktatni a román dinasztiát Feltiinti leleplezések Ipartestületi uár 2-án.