Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-03-23 / 23. szám

4 Békés 1929. március 23. Ne felejtse el, hogy Hnsvét első napján lesz a gyulai posta altisztek bálja a Pavillonban zászló* alapja javára, legyek a levélhordóknál kaphatók. Selejtezés. A gyulai kir. ügyészségnél 1929. évben az iratok selejtezése rendeltetett el. Az erről szóló hirdetmény, amely a selejtezendő iratokat is megjelöli, a gyulai kir. ügyészségnél megtekinthető. Azok az érdekeltek, akik a selej­tezés alá kerülő iratok közül egyes iratok ki­adását vagy további megőrzését kívánják, ez iránt a gyulai kir. ügyészség elnökéhez a hirdet­mény közzétételétől számított egy hónap alatt indokolt kérelmet intézzenek. A szerencse mindenkire rámosolyoghat, te hát próbálja ki egyszer Ön is szerencséjét és vegyen sorsjegyet a XXII-ik magy. kir. osztály- sorsjátékra. Kevés pénzén gazdag ember lehet, mert a 84 ezer sorsjegy közül 42 ezer feltétle­nül nyer. Már egyetlen-egy sorsjegyyel sze • rencsés esetben félmillió pengőt nyerhet. Jutalom 3000 pengő, főnyeremény 200 ezer pengő, ezen­kívül még számtalan nagyobb és kisebb nyere­mény kerül kisorsolásra. Az összes nyereménye­kért közel 8 millió pengőt fizet ki készpénzben a m. kir. osztálysorsjáték. A sorsjegyek árai : egész 24 — pengő, fél 12— pengő, negyed 6 — pengő és nyolcad 3 — pengő, melyek az összes elárusítóknál korlátolt számban kaphatók. A szarvasi vezetőjegyzői állás betöltése. A szarvasi járás föszolgabirája a vezetőjegyzői állásra a pályázatot kibocsátotta és annak értelmé­ben a pályázati kérvények április 10-ig adhatók be a szarvasi járás főszolgabirájához. A pályá­zati hirdetményből kiemeljük, hogy a megválasz­tandó főjegyzőt magánmunkálatok címén évi 812 P külön díjazás illeti meg, a törvényben biztosított javadalmon felül. Ketten pályáztak a gerendási vezetőjegyzöi állásra. Március 15-én járt le a gerendási veze tőjegyzői állásra hirdetett pályázat Az állásra két pályázó kérvénye érkezett be főszolgabirósághoz Lackovics Béla abonyi lakos, nyugalmazott jegy­zőé és Oóg István gerendási adóügyi, helyettes vezető jegyzőé. A választás napját később tűz* ki a járási főszolgabíró. Katolikus Háziasszonyok Lapjának március 15-iki száma most jelent meg a megszokott előkelő tartalommal, Márton Lajos szép cimképé- vel. A rengeteg tudnivalót tartalmazó folyóirat mostani számából kiemeljük Huszár Károlynak, a Társadalombiztosító elnökének „Édesanyám“ cimü ragyogó tollal megirt cikkét, melyhez ha­sonló szépségű irás kevés jelenik meg napjaink­ban. A lap előfizetési ára félévre 250 P. Kiadó- hivatal : Budapest, Mária-u. 7. Serkentés az állatbiztosításra. Az ország állatállományában, de főként annak tenyészanya- gában rejlő nagy értékeket szem előtt tartva, nemcsak magán, de elsőrangú közérdek az, hogy a gazdaközönség állatait a bekövetkezendő káro­sodás ellen megvédje s az evvel kapcsolatos súlyos kockázatokat elhárítsa, vagy legalább is csökkentse Ezt pedig csak állatállományának biztosításával érheti el. Az állatbiztosítás világ szerte el van terjedve s mindenütt igen jól be­vált. E célt szolgálják azok az intézetek, amelyek a legtöbb garanciát nyújtják. Ilyen intézetek a „Gazdák Biztositó Szövetkezete“ (Budapest, IX. Üllői ut 1) és a „Magyar Kölcsönös Állalbiztositó Társaság, mint Szövetkezet“ (Budapest, IV, Vigadó-tér 1). Mindkét intézmény állami támo gatást élvez. A földmivelésügyi kormány mind­két intézményt melegen ajánlja az állattartó gaz­dák figyelmébe Uj szabóság! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű kö­zönséget, hogy a Vecsernyés cégtől önként kiléptem és önállóan dol­gozom. Készítek garantált jó szabású úri és kisgazda ruhákat saját és hozott anyagból, legolcsóbb árakon. — Szives pártfogást kór Erdődi István 126 2—8v szabómester, Szarka-utca 17 SPORT. Vasárnap és hétfőn a bajnokságban részt­vevő mindhárom csapatunk itthon játsza le mér­kőzéseit. Vasárnap délután 4 órai kezdettel a GyTE-OTK meccs igér izgalmas játékot, Az OTK-nak az Előrétől szenvedett súlyos veresége irreális volt, amit azzal igazolt a csapat, hogy legyengülve is 0:1 félidő után 3:1 arányban verte vasárnap Gyomán a GySC-t. A képesség tehát még nem veszett ki a csapatból, bár egy pár jó erőt kény­telen a fegyelmezetlenség miatt nélkülözni A GyTE csapata jó kezdet után múlt vasárnap nagyon rossz napot fogott ki, igaz, hogy bajnok­csapat ellen. Vasárnap jobban kell igyekezniük, ha a jobb helyezésüket akarják biztosítani. Re­méljük, hogy a tréninghiány már nem fog any- nyira mutatkozni. A halfsor múlt vasárnap rossz játéka dacára is uralta a mezőnyt s ez való­színűleg igy lesz most is. A végeredmény itt is csak a csatársoron múlik s nekik talán annyival könnyebb lesz a dolguk, mert nem a Saguly— Kvasz bekkpárral állanak szemben. így is össze kell azonban szedni minden tudásukat, hogy a remélhető biztos győzelmet megszerezzék. Előtte 2 órai kezdettel a szövetségi díjért a GyTE II.—CsAK II. csapatai játszák le mérkőzésü­ket. A bajnokcsapat tartalékgarniturája nehéz ellenfél, melyet a GyTE csak úgy győzhet le, ha a múlt vasárnapinál jobb játékot mutat. Hétfőn délután GyAC—Turul mérkőzés kerül lebonyolításra. A vendégcsapat­ról feloszlási hirek tetjedtek el, azonban ez nem történt meg, sőt úgy lászik, hogy az utóbbi időben valamilyen erősítést nyert, máskülönben nem igen lehet megérteni vasárnapi eredményét. Az OMTK ellen ellenfele otthonában 9 emberrel állt ki, első félidőben fölényben volt, de csak 1 :3 arányt tudott elérni. Szünet u'.án kifulladva visszaesett ugyan, de tartani tudta az eredményt. Ez az eset gondolkodóba kell, hogy ejtse a GyAC játékosait, nehogy elbizakodva menjenek a mérkőzésre. Az ősszel Szarvason 3 :0 arány­ban könnyen győzött a GyAC, de a végén épp a CsAK és GyTE ellen mutatta meg a csapat, hogy nem lehet elparentálni. A kitűnő GyAC halfsor valószínűleg nem sokszor engedi szóhoz ellenfelét s igy a meccs sorsa a GyAC csatár­soron múlik. Ha az eddig látottaknál nagyobb lövőképességet tud produkálni a GyAC, úgy szép győzelmet arathat, ellenkező esetben a minimálisért is nagyon meg kell dolgoznia. A húsvéti körmérkőzések győztesének fel­ajánlott művészi kivitelű serleg a Garay-cég ki­rakatában megtekinthető. DEATIST MIMIT S JÁNOS fogászati műterme 30 évi gyakorlattal fájdalom- mentes foghúzás, tömés és fog­kezelés. — Saját techikában mii- fogak, aranymunkák, fogsorok szájpadlással és anélkül. Első­rendű anyagból, jótállás mellett. Javítások leggyorsabban) Vidé­kieknek soron kivül. Ambulato­rium! árak, igen kedvező fize­tési feltételek. 81 ó—6v Saját ház, Br. Wenckheim Béla-u. 29. CVasut-utca, népkert mellett). Hímzést olcsón vállalok, különösen monogrammozá&t. Enyves utca 28. szám ' 158 l -i „KIRÁLY* MOZGÓSZINHÁZ Telelőn 82. GYULA. Telefon 82. 1929. évi március hó 23-án, szombaton délután y47 és este t/29 órakor FOX JOIRML aktualitások a világ minden részéből I felvonásban. Mit nem tesz a szerelem? amerikai vígjáték 7 felvonásban Főszereplők■ Sebe Daniels és James Hall. A vérző cirkusz szenzáeiés artista filmjáték 8 felvonásban, Főszereplő: Mary Johnson. 1929. évi március hó 24- én, vasárnap délután 3/44, i/47 és este V29 órakor Magyar Híradó 358. sz. honi aktualitások 1 felvonásban. Ha a hálókocsi mesélni tudna amerikai vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Mary Prevost. A cayenne! pokol viiágattrakrió 9 felvonásban. Főszereplők i Eszterházy Ágnes és Jean Murat. 1929. évi máreins hó 25-én, hétfőn délután 3/44, */t7 és este y29 órakor IJfa Világhírűdé aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban Mind szamarak a férfiak amerikai vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő i Marion Davies. Rin-Tin-Tin az árvák apja a négylábú hős legújabb kalandja 7 felvonásban. Főszereplő; Rin-Tin-Tin Egy ügye** fiúi tanúidnak felvesz Hollósy Ferenc 105 5—* mészáros és hentes. Két szoba, konyha és speiz nagy kerttel május l*re kiadó. Értekezni lehet II. Rákóczi Ferenc utca 29. szám alatt. 189 2 2 Dobay utca 6. szám alatt l«4 :ív sütemények, torták és teasüte- mények készítését elvállalom. Ugyanott egy félemeleti és egy földszinti kettős magtár kiadó. Kiadó egy utcai bútorozott szoba Kossuth-tér 14 szám alatt. 159 l - t Szőlősgazdák és kertészek fgyelinébe! Rózsa és gy&nielesfa oltáshoz legfino­mabb békebeli miuőségü 153 :-i oltó viasz kapható: RÁCZ és KÖRMENDI Ajtós -utca 28. sz. MARKSTEIN ER és ILLICHNÉ Román-utca 8. (a régi Morosán-féie házban.) Ifj. SELL JÓZSEF Román-utca 2. sz íüszer és vegyeskereskedésekbeu. Pósieleki-utca 5. sz alatt egy moderu bfilöu bejárata kétszoba, előszoba miudea mellékhelyiséggel májas I-re kiadó. íeo 1-4

Next

/
Thumbnails
Contents