Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-03-16 / 21. szám
2 Békés 1929 márc ius 15. A szegedi árvíz ötvenéves évfordulója. Gyula város lakosai előtt, kik 1925. karácsony éjjelén átélték a fenyegető árvízveszély minden aggodalmát és rettegéseit ® kik közül sokaknak verejtókes munkával épített meleg otthonát döntötte romba a meg áradt Körös vize, bizonyára nem lesz érdektelen, hogy ünnepelte meg Szeged városa a borzalmas emlékű árvíz ötvenéves évfordulóját. A kultuszminiszter Szegeden. Az impozáns ünnepség jelentőségét gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter személyes megjelenésével emelte. A miniszter 11-én délután 2 órakor érkezett autón Szegedre s miután ebédre a főispán vendége volt, megtekintette az egyetemi építkezést, gyermek- klinikát, részt vett az egyetemi építési bizottság gyűlésén. Az ötvenéves évforduló éjszakáján zúgtak az összes harangok. Az emlékezet nagy ünnepén, kedden hajnalban megkondultak Szeged összes harangjai és a hideg, tiszta márciusi éjszakában csengve bongva hirdették a hangok azt a borzalmas vészt és kataklizmát, mely ötvenévvel ezelőtt, ugyanebben az órában elsöpörte Szeged virágzó városát. Ötvenévvel ezelőtt, azon a viharos, szeles, fekete éjszakán Szeged népo imádkozva, rettegve virasztott és a rettegés a rémület sikolyába fűlt, mikor a Tisza bőszült, szeny- nyes hullámai harsogva áttörték a meglazult gátat. A Tisza, a szelíd, szőke folyó, mely életet adott Szegednek, s melynek vállain fejlődött naggyá a csendes, szorgalmas vidéki város, mint böszült ellenség tört védencére s mire a nap piros korongja felbukkant, már csak a megvadult elemek pusztító rombolását láthatta. Az emlékezés nagy ünnepén a város hivatalaiban szünetelt a munka Az évforduló ünnepségei a különböző Ilka néni. — Emlékezés Ambrus Ilonára. — Vannak emberek akik a külszínnek élnek. Akiknek egész élete a nézőközönség számára van berendezve, akik mint színpadi szereplők élik le életüket s akiknek taps kell, akik a rivalda lámpái előtt érzik csak jól magukat Ezek jót is csak akkor cselekszenek, ha a nyilvánosság nyugtázása jár nyomában. Tagadhatatlan, hogy az emberi hiúságnak nagy szerepe van az emberi haladásban s az egyletek, társulatok, intézmények nagyrészben erre az emberi hiúságra vannak alapítva Enélkül nagyon sok nyomor maradna orvoslatlan, sok szép és jó maradna csirájában, mert a jóttevés, a szépnek, jónak önmagáért való művelése kevés embernek képezi lelki szükségletét. Úgy kell, hiúságra hatva, kierőszakolni belőlük. Vannak azonban úgynevezett „szép lelkek“, akiknek nincs szükségük arra, hogy hiúságuknál fogják meg őket a jó ügy szolgálatára, akik a jót nem a mások elismerésének kivívásáért, hanem önmagáért, belső lelki kényszerből cselekszik, mert akkor érzik boldogoknak magukat, ha jót tehetnek. Ezeknek nem kell taps, nem kell elismerés, megelégszenek a jótett tudatával Ilyen „szép lelkű“ egyéniség volt Ambrus Ilona. Régi avult folyóiratokat forgatva olvas az ember néha felhívásokat „hazánk szebb lelkű nődhez intézve. Ahányszor ilyen akadt gyermekkoromban a kezemhez, mindig „Ilka néni“-re gondoltam. Az ő személye szinte összeforrott ennek az elnevezésnek a fogalmával. El sem tudtam másképpen képzelni hazánk szebblelkü nőit, mint Ambrus Ilonát, a mi szeretett „Ilka néninket“, aki ott élt és uralkodott az öreg Ambrus ház oszlopos ambi- tussal, alkovnikkal, repkényes fákkal, ékes kerttel garnirozott levendula illatú miliőjében, a város központjában, de távol az élettől, a szerepléstől, a maga egyenes, taktusos kedvességével, áldott jó szivével, folyóiratainak, Marlitt-regényeinek, kottáinak, templomokban megtartott istentiszteletekkel kezdődtek. A Fogadalmi Templomban a tóuyes papi segédlettel pontifikáit püspöki misén, a kultuszminiszter részvétele mellett, a város ösz- szos hivitali és közéleti vezetői megjelentek. A hálaadások után a törvényhatósági bizottság ünnepi disz- gyűlést tartott, mely a városháza dísztermében, nagyszámú előkelő közönség előtt, díszes külsőségek között folyt le. Dr. Aigner Károly főispán magasszárnya- lásu megnyitó beszédjében rámutatott arra, hogy ez emlékünnepély nem a borzalmas szerencsétlenség ünneplése, hanem a hála megnyilvánulása Isten jósága és a kegyelet megemlékezése, az elődök hite, buzgalma és köte- lességtudása iránt, akik megalapozták Szeged újjáéledését. A főispán után dr. Somogyi Szilveszter polgármester meghatottan emlékezett meg az akkori kormány, társadalom, idegen államok páratlan áldozatkészségéről, mellyel Szegedet a hullámsirból kiemelték Szeged példájából erőt meríthetünk hazánk szomorú sorsában, amely az oka annak, hogy Szeged városa nem ország-világra szóló fényes ünneppel tartotta meg ezt az évfordulót, de aki az elveszett jó édes Anyát gyászolja, annak nem illik tobzódó névnapot tartani. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után után dr Gaál Endre tanácsnok mondotta el emlókbeszédjót Szeged vésznapjairól, amelynek aktiv szereplője volt. Az érdekes beszéd személyes élményei nagy erővel hatottak.'1 Gaál tanácsnok megemlékezése után a diszgyülés a Magyar Hiszekeggyel véget ért. A Dugonics Társaság emlékünnepélye. Délután négy órakor tartotta meg a Dugonics Társaság a városháza zsúfolásig megöreg zongorájának társaságában, aki mindig szeretetreméltó, kedves szavakkal üdvözölte vendégeit úgy érkezésük mint távozásuk alkalmából, aki az akkori irodalmi, zenei élet minden mozzanatáról tájékozva volt s akin mi gyerekek minden feléje áramló szeretetünk mellett is sokszor nevettünk, amikor uralkodónői öntudattal (nem „póz“-zal, mert a „póz“ ismeretlen hazugság volt az ő egyenes lelkének) ült „vizit“ szobájának kanapéján, az ő régimódi „netzes“ frizurájába beletüzött fésűjével, jobb oldalán kedves barátnői valamelyikével és tárgyalták az nralkodóház családi viszonyait. Erzsébet királynőről, Klotild és Mária Valéria főhercegnőkről úgy emlékezvén meg, mint tegnap lettek volna náluk vizitben. Akkor ez a „bon-ton“-hoz tartozott. Óh ! kedves drága, kései Biedermayer-idők ! Óh kedves drága jó Ilka néni, aki mint egy konzervált darabja ennek az időnek, itt maradt a maga következetes életfelfogásával, szokásaival, naiv leikével együtt ebben az őt meg nem értő világban. A halkszavu finomság, a csendes magábavo- nultság, a közönségességtől való irtózás, a jó modor választékos szavakban való kifejezésre juttatása volt az uralkodó tónus, az ő derűs békés otthonában, melyet jóemlékü édesatyja Ambrus Lajos tekintélyes ügyvéd hagyott reá, az akkori időben biztos és kényelmes megélhetést nyújtó kis tőkével együtt. Itt élt ő zavartalan, szerény jólétben, megkövetelve önmagától is, de másoktól is azoknak a társadalmi konvencióknak a betartását, amelyeknek a mai bubifrizurás, selyemharisnyás, kurtyaszoknyás démonok oly gúnyosan fittyet hánynak. Öreg kisasszony maradt. Nem keserűen, nem félreismert, detronizált bálkirálynő allűrjeivel, de természetesnek találva helyzetét, bölcs megnyugvással maradt annak, nem éreztetve soha senkivel, hogy máskép is lehetett volna, hogy ez akkori időben tekintélyes vagyonkájával, társadalmi pozíciójával. intelligenciájával, egyéni szeretetreméltóságai- vai ő is könnyen férjhez mehetett volna s élhette volna a tucatházasságok sablonos hétköznapi életét. telt dísztermében emlékünnepét, melyet dr. Szalag József rövid, tartalmas beszéddel nyitott meg. Azután dr. Glattfelder Gyula Csanádi püspök mondotta el erőteljes, kellemes orgánumával hatalmas ünnepi beszédét. A püspök a történelem távlataiba pillantott vissza, melynek tanulságai szerint, a nagy csapások után rendszerint erőteljes fellendü lések következnek. Bizonyítja ezt Szeged példája, amelynek ugyan az állam, a társadalom, a külföld nyújtott segítő kezet, de Szeged ezt a segítséget kiváltságos földrajzi helyzeténél fogva meg is érdemelte. A Tisza és Maroä összefolyásánál, a legalkalmasabb hely nagy városi közület kialakulására. Történelmi hiva tása, nagy nemzeti jelentősége: Dólmagyar- országnak egy egységes nemzeti gondolatba való bekapcsolásában, az egységes nemzeti felfogás összef'orrasztásában állt. Az, amit Szeged Bánátnak, Bácskának megmagyarosi- tása terén tett, az a magyar nemzet történelmében soha el nem évülő áldás, a magyar nemzeti érzésnek egy nagyszerű epochája. Ezzel viszonozta Szeged az ország gondoskodását, amellyel feléje fordult, mikor a bajban és veszedelemben a feltámadásnak szinte reménye nélkül vergődött. Fontos az ország fővárosát naggyá tenni, de emellett szükséges, hogy minél több vidéki centruma is legyen Mert egy országot nem lehet annak a veszélynek kitenni, hogy fejének leütésével az ország életerőt is átvághassák. Minél több vidéki centrumból árad ki a kulturális, civilizatoris befolyás, amelyet egy értékes város jelent, annál erősebb lesz az ország. A püspök nagyhatású beszédje után gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter Jób szavaival kezdte emlékbeszédót Megemlékezett az akkori generáció lelki nagyságáról, amellyel elviselte a csapást és erőt adott nekik, hogy bátran hozzáfogtak a felépítés munkájához. Méltatta Tisza Lajos kormánybiztos érdemeit, aki előtt nemcsak egy egyszerű rekonstrukció lebegett, hanem Szegedből európai várost De a maga idejében nem jött el az igazi, a megértő, az őt értékelni tudó férjnek való s az ő büszke lelke nem sírta emiatt tele panaszaival a mások fejét, hanem hallgatott erről a kérdésről és élte a maga egyéni életét s gyönyörködni tudott a mások boldogságában. Nagy lélek volt. Ha férfinak születik, egyenes jellemével, megalkuvást nem ismerő leikével, egyéni intelligenciájával, életböicsességével nagy karriert futott volna be. De nőnek született, a késői biedermayer idők szűk salon életére szorított, az érvényesülés minden lehetőségéből kizárt nőnek, akinek egyetlen érvényesülési lehetősége a férjhez menés, a férj rangjának a társas életben való reprezentálása lett volna. Az akkori életfelfogás kizárta, hogy mint „urinő“ másképen is érvényesülhessen, mert akkor még nem voltak diplomás kisasszonyok, hivatalnoknők, a művésznői pályának pedig még az említése is hidegrázást okozott a jónevelésre sokat adó úri családokban Az ő önzetlen lelke azonban nem tudott megnyugodni abban, hogy az életét gondtalan úri jómódban, tisztelettel és szeretettől környezve élje le. A sablonos nőegyleti, jótékonysági mozgalmak sem elégítették ki az ő „szép lelkét“ s amikor egy hozzá közelálló rokoni úri család kiskorú gyermekei árván, támasz uélkül maradtak, ő mint keresztanyjuk meleg szeretettel ölelte őket szivére, osztotta meg békés otthonát velük. Nemcsak az otthonát, de a lelkét is. Csöndes magábavonultságát felcserélte a társas élettel, bájos kis keresztlányai kedvéért, gondatlanság helyett gondokat vett a nyakába, háza nyitva állt az akkori uritársaság előtt, sokszor vidám zongoraszó hallatszott ki az öreg Ambrus házból s őmaga, aki egyébként gondos zenei nevelést kapott s igy precízen játszotta a zenei klasszikusokat is, odaült „tapör“-nek a zongora mellé, hogy egy-egy kedélyesebb ozsonna után táncra perdülő társaságnak eljátsza a talpalávalót. Kedves, vidám idők voltak s ő kiapadhatatlan szeretete, meleg lelke minden benső érzésével pótolta az árván maradiaknak az elvesztett édesanyát.
