Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-12-15 / 100. szám
1928 december 15. Békés 5 Szivgárda ünnepély volt Endrődön folyó hó •9-én. A fogadalomtétel után kedves előadásban gyönyörködött az endrődi közönség szine-java, élén Csernus Mihály apáttal A nivós előadás rendezése dr. Szászné és Zelesiny Olga polg iskolai tanárok érdeme. Templombucsü. December 8 án fényes keretek között ünnepelték Körösladány katolikusai búcsújukat. A ünnepi misén, amelyet Csernus M. endrődi apát celebrált papi segédlettel, a hívek nagy számban jelentek meg, élükön gróf Merán Fülőp v. b. t. t. és Merán János gróffal. A szent beszédet Fetser József pápai kamarás, esperes mondotta. Egy órakor a vendégek tiszteletére Fehér Lajos, a község agilis plébánosa ebédet adott, amelyen ott láttuk a község intelligenciájának számos tagját Karácsonyi ünnepélyt rendeznek jótékonycélra a helybeli áll. polgári leányiskola róm. kath. növendékei és a Szivgárda tagjai az iskola szín- termében ma, szombaton délután az ifjúság és 16 án, vasárnap a felnőttek részére. Mindkét napon 4 órakor kezdődnek az előadások. Hová megyünk Szilveszter estélyén ? . . bizonyára nem olyan egyszerű reá a felelet, mint gondolnák sokan az emberek, mert mig a Karácsony szent estélye a család ünnepe, addig a Szilveszter mindnyájunké, a bucsuzás ünnepe egy sok búval, szomorúsággal telt évtől, mely bucsuzásba belevegyül már a jövő év remény kedésének az öröme, amely talán meghozza azt, amit a múlt esztendő tőlünk megtagadott. Szilveszter estélyén mindenki feledni akar, örömet szerezni magának és másoknak, ami mégis tör ténik, mert nincs olyan egyesület kör, mely meg ne rendezné a maga Szilveszter estélyét. Az idén elsőnek bizonyult a Katolikus Ifjúsági Önképzőkör, amely már is folyamatba helyezte a meghi vők elküldését az általa rendezendő Sziiveszter estélyére. Több mint egy hónap óta folynak a próbák és vállvetve dolgozik a rendezőség az est sikerének érdekében, mely a jelek szerint oly feledhetetlen lesz, hogy a gyulai nagyrabebsült közönségnek egyszersmindenkorra elveti a Szilveszter estélynek eltöltési gondját. Erkölcsi kötelességünk magunkkal szemben s a szemrehányás elkerülésének teszünk eleget, ha elmegyünk erre az estélyrel Az est a Kath. Körben lesz megtartva este 8 órai kezdettel. Határozzon önként minden cipőjavításnál! Egészség és takarékosság szempontjából, Okosság és modern gondolkodás alapján! Budapestre utazók figyelmébe. Mindent, de főként szövetet csak olyan cégnél vásároljunk, amely teljes bizalmunkat birja. Ezért nyugodt lelkiismerettel ajánljuk oláasóinknak a világhírű Sem ler céget, (Budapest, Bécsi utca 7), amelynek üzleti múltja garancia. Különösen a most folyamatban levő nagy karácsonyi vásár módot nyújt az elismerten legjobb Semler minőség alkalmi áron való megismerésére. Ez eladás keretében a cég kiárusítja, az egész év folyamán felhalmozódott legkitűnőbb minőségű angol szövetmaradékokat. «PORT. Vasárnap befejeződtek az őszi forduló I osztályú bajnoki küzdelmei. Az őszi forduló végeredményét közöljük azon megjegyzéssel, hogy a még el nem döntött GyAC—OMTK óvás és a GyAC-nak a CsAK—OTK mérkőzés folytatólagos lejátszása iránti kérvénye felett az intézőbizottságnak kell határozni. Véleményünk szerint azon ban ezek még kedvező döntés esetén is csak a tavaszi szezon lejátszása előtt történhetnek meg s igy a bajnokság jelenlegi állása a következő : Q > ű 1. CsAK 9 7 1 1 36:6 15 pont 2. Előre 9 5 3 1 24:12 13 11 3. KTE 9 5 1 3 21:19 11 11 4. OTK 9 4 2 3 17:14 10 5. GyAC 9 4 2 3 23:20 10 » 6. OMTK 9 4 1 4 18: 15 9 n 7. GyTE 9 3 3 3 8: 11 9 ii 8. MAFC 9 2 1 6 15 : 27 5 )i 9. GySC 9 2 1 6 7:31 5 ii 10. Turul 9 1 1 7 6:20 3 ii A helyezésekkel foglalkozva megállapíthatjuk, hogy a CsAK bajnoksága az idén is bizto sitottnak látszik, bár tavasszal is érheti még az ősziekhez hasonló meglepetés. A helyezések további sorrendje nem valami reális. Játéktudás tekintetében a két gyulai csapatnak kellene következni, de a GyAC nál ezt az ősz elején a közvetlen védelem, a GyTE nél a csatársor aka dályozta meg. OMTK, Előre, OTK sorrend kö vetkezhetne az erőviszonyoknak megfelelőleg. A legnagyobb meglepetést a KTÉ okozta. Ebben ugyan része van abszolút kisméretű pályájának, de megmutatta a csapat idegenben is, hogy nem lehet ellene biztosra kiállani A MAFC szimpatikus csapatát az idén elhagyta Fortuna istenasszony s igy a tavalyihoz képest hatalmas visszaesést mutat. A GySC és különösen a Turul nagy veszteségeit nem tudja pótolni. A kiesés ellen mindhármuknak hatalmas küzdelmet kell folytatni, de a lista végén sorakozó három csapat közt fog eldőlni a kiesés sorsa, mert az elől levőket reális számítás szerint már nem érheti baj Az őszi szezon tanulságait következő szom bati számainkban rendszeresen fogjuk hozni, amire felhívjuk olvasóink figyelmét. Teljesen újonnan bútorozott szoba villanyvilágítással kiadó Szerecsen-tér 12. szám alatt 842 l 2 3££adó Jhitz. Gyulán, a Schmidt József-fále Bonyhádi-ut 6. számú lakóház eladó. — Érdeklődhetni a Schmidt-trafikban. 820 8 -ív I- lutrin a Krino}ínl)an újonnan épült 3 szobás modern, teljes eomíorttal berendezett villa. Azonnal beköltözhető. A ház értékének fele összegével átvehető. — Értekezni lehet Szent László-utca 42. szám alatt délután 1—2 óra között. 705 19—* Ugyanott egy karikahajós Central Bobin sülyesztő varrógép olcsón eladó. „TYROL 1T VASPOR * Gyárija: o. Budjüj/őkifpjfo fí. T~3udapesJVl Gömb it 42 „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82 1928. évi december 15-én, szombaton délután */47 és este y29 órakor FOX JOÜRXAL aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban. CftIIEN és KELLY PARISBAN Universal vigjátékujdonság II felvonásban. Főszereplők i George Sidney, Parrel Ido. Donald és Vera Gordont Világattrakció! Világattrakció! A NŐORVOS nagyvárosi történet 9 felvonásban. Főszereplő: Petrovich Szvetiszláv. 1928. évi december 16-án, vasárnap délután 3/44, l/il és este V29 órakor MAGYAR HÍRADÓ honi aktualitások 1 felvonásban. Fshér éjszakák esodás felvételek a „Hermán1 sarkkutató hajó expedíciójáról 6 felvonásban. Metro-Goldwin-film ! A férfi, az asszony és a bún amerikai életkép 7 felvonásban. Főszereplők: Jeanne Eagels és Johh Gilbert. Elládé földbirtokok s Gyula-Szabadka 22. és 43. számok alatt a Kovács-féle kb 150 holdas birtok két tanyával egészben, vagy egy kb 100 holdas és egy kb. 35 holdas tanyásbirtok, továbbá egy 10 és egy 4 holdas szántó más vállalat miatt eladó. Ugyancsak Szabadka 108/b. és 108/c. számok alatt az Illés Mihály és József féle két 18 holdas tanyásbirtok egészben, vagy külön kedvező fizetési feltételekkel eladó. A birtokok bemutatását a tulajdonosok megbízásából Juhász László ingatlan és áruforgalmi iroda eszközli, Gyula Novák- uütea 21. szám alatt. Minden felvilágosítás díjtalan ! 795 9—* Eladó Jókai Mór-utca £4« széniii sarokház. Értekezni lehet a kiadóhivatalban 810 7—*