Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-12-05 / 97. szám

1928. december 5. Békés 3 A békéscsabai Szoc. Misszió szombaton és vasárnap rendkívül érdekes és nagyszabású elő­adást rendezett a szegény gyermekek karácsonyi felruházására. Az Eleven Újság minden száma rengeteg tapsot váltott ki A divatképeket, melye­ket sok szép csabai asszony és leány személye­sített meg, szűnni nem akaró tapsok kísérték. A ragyogó és tökéletes előadásért dr. Berényi Antalné elnöknőt s a missziós hölgyeket teljes elisme­rés megilleti. Téli tanulmányutak, a MEFHOSz a Párisi Magyar Diákegyesület Utazási Osztálya rendezé sében a tél folyamán több tanulmányutat indít Ezek közül a semmeringi és a tátrai turautak mellett az északafrikai és nizzai utak iránt nyil­vánul meg a legnagyobb érdeklődés. Az előbbi 35 napig tart és a csoport megtekinti Sicilia, Tunis, Algír, dél Franciaország és észak Olasz ország nevezetességeit, a másik pedig Nice és Velence díszes farsangi felvonulásait mutatja be a résztvevőknek A vonatkozó prospektust a PMDE Utazási Osztálya (Budapest, IX Ferenc- körui 38, földszint 2 Telefon Automata 874 48) legnagyobb készséggel megküldi az érdeklődők­nek és hivatalos órái alatt délután 3—5 ig szó­beli felvilágosítással is szolgál. Tűzrendészed hírek. November hó folyamán 7 tüzeset fordult elő. A tűzkár összesen 150.880 P melyből biztosítás folytán IbO 100 P térült meg A Reisner malomban november 28 árt, történt tűznél a kár 150 000 P amely azonban biztosítás folytán megtérült. — Tűzrendészet terén emli tésre méltó változások a következők. Endrőd köz­ségben uj szertár épült. Újkígyós község képvi­selőtestülete az önkéntes tűzoltó testület tartaléka­ként a köteles tűzoltóság felállítását határozta el Dobozmegyer községben a tűzvédelmi eszközök és szerek elhelyezésére egy alkalmas férőhely lett készítve. Bucsatelepen megalakult az önkén­tes tűzoltó testület, amely tűzvédelmi szerekkel s el lett látva. — Mindenesetre különös figyel­met érdemel, hogy a vármegye legkisebb lélek­számú községei is mily nagy fontosságot tulaj donitanak a megelőző tüzrendészeti intézkedések megtételének. Csiszár Mihály cipészmester hó- és sárcipő javitógépe megérkezett s 11. Rákóczi Ferenc-utca 12 szám alatti cipészüzletében a javító munkála­tokat a napokban már megkezdte. Vulkanikus utón készíti a hó- és s'árcipők mindennemű javí­tását: talpalását, serkalását, repedések, szakadá sok helyrehozatalát, fényezését stb. A nagy- közönség széles érdeklődésére tarthat számot, mert a javítások szebbek, tartósabbak és olcsób bak, mint bárhol. 800—4—* „Mandula, amely nem mandulaíán terem“ címmel egy mindenkit érdeklő fogas kérdésről ír nagyon tanulságos cikket Nagytoronyay György az Uj Idők e heti számába, ugyanott Kosztolányi Dezső nyílt levelet ir a magyar színészekhez a hangsúlyról, amely már már egészen eltorzította a magyar nyelvet. Szép és érdekes elbeszélést irt a számba Zsigray Julianna, Sándor Imre és Avercsenkó, emellett folyik az Uj Időkben két nagysikerű regény, az egyiket Csathó Kálmán irta s ez az első magyar aviatikus regény, a má­sikat pedig az „Álmok városa“ szerzője, Temple Thurston. A képek sorát egy pár kitűnő művész nyitja meg : Szentgyörgyi István, Ligeti Miklós, Lotz Károly, Borsos József, azonfelül gazdag vál­tozatokban egészíti ki a füzetet az Uj Idők né hány nagyon népszerű rovata: rejtvényrovat, gasztronómia, szépségápolás, kertészet, a szer­kesztő üzenetei. Az Uj Idők, Herczeg Ferenc ké­pes szépirodalmi lapiának előfizetési ára negyed­évre 6'40 pengő Mutatványszámot kívánatra dij- lalanul küld a kiadóhivatal Budapest, VI. kér., Andrássy-ut 16. Házi cselédek jutalmazása. A belügymi­niszter az egy helyen hosszabb idő óta hüsó gesen szolgáló házi cselédeket is jutalmazni kívánja. E célból elrendelte, hogy minden óv március hó 1-ig a munkaadó a lakóhelye sze­rint illetékes főispánnál jutalomban részesíteni kívánt cselédje érdekében kérvényt adjon be, amelyhez mellékelni kell a cseléd szolgálati idejének tartalmát, feddhetlen előéletét, nem- zethüségét és kifogástalan szolgálatát igazoló hatósági bizonyítványt Az elismerő oklevelet és a pénzbeli jutalmat a belügyminiszter ado­mányozza A pénzbeli jutalom összegét az arra érdemes házi cseléd száma és a rendel­kezésre álló költségvetési hitel arányában a belügyminiszter állapítja meg. Adománygyűjtési engedélyek, a belügymi niszter megengedte, hogy a kálmánházi ág. ev. leányegyház 1928 évi december hó 1 tői, a fű lei rám. hath- egyház 1928 évi december hó 1 tői a bonyhádi ref. egyház 1923. évi november hó 15 lől számított 6 hónapon át az ország egész területén pénzbeli adományokat gyüjthessenek, a dombóvári ág. ev. egyház adománygyűjtési en­gedélyének hatályát 1929. évi február hó 28 ig meghosszabbította. GyAC táncos-teája. Általános, meleg érdek­lődés mellett zajlott le szombaton este a GyAC táncos-teaestje a Komló helyiségeiben. Mint min­den mulatságán a GyAC-nak, úgy ez estén is pompásan szórakozott a szép és előkelő közön­ség, ami nagyrészt a kitűnő rendezőség mindenre kiterjedő figyelmének tudható be A remek estén, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag elsőrangú volt, a következők voltak szívesek felülfizetni : Lebovits Ernő 16 P, Heilinger Károly, Braun és Czinczár, GyTE, Kovács József 5—5 P, Hevesi Adolf 4‘50 P, Tóth Alfréd 3 40 P, Faulhaber Jó­zsef 3 P, Schillinger Ernő 2 80, N. N. 2 40, N. N„ N. N. 2—2 P, többektől 23-90 P. A nagy­lelkű adományokért hálás köszönetét mond a GyAC vezetősége. A kártyajátékkal űzött visszaélések megaka­dályozása tárgyában legutóbb kiadott minisz ten rendeletet egyes közigazgatási hatóságok félreértették és oly egyesületekkel szemben is alkalmazzák, illetőleg ely egyesületeket kö­teleznek alapszabályaik módosítására, ame­lyeknek tagjai helyiségükben nem folytatnak klubszerű működést. A belügyminiszter tehát, hogy ezen egyusületeket a felesleges zakla tásoktol megktmólje, legutóbb kiadott rende­letében szabatosan körülírja, hogy a rendelet hatálya mely egyesületekre nem vonatkozik. — Azokra az egyesületekre, amelyek klubszerű működést nem folytatnak. Például gazdakörök, jótékonysági, segély, közművelődési, gazda­sági érdekek vóeelmóre alakult, tudományos stb. egyesületek. Kígyó 3 Sutban. Ennek a hangzatos címnek a hátterében egy „komolyan“ megtörtént „vig“ eset bujkál s most ezt szeretnénk valahogy a háttérből előráncigálni, mert nagyon mulatságos és tanulságos eset. A történet színhelye a homok­bányához torkoló egyik utcában szerényen meg­húzódó csendes' kispolgári hajlék, szereplői váro­sunk tisztes polgáraiból és polgárnőiből kerültek ki, idő: hanyatló, öregedő esztendőnek egyik borús, komor novemberi délutánja A fent körül­irt hajlék szorgalmas háziasszonya nagymosás hoz készítette elő az udvari szobát, hol tudva­levőleg a nagy banyakemence is terpeszkedni szokott, hogy mikor befütenek, egyenletes mele­gével barátságos, családias hangulatot teremtsen a szobában. Előhozta a nagyteknőt, a lugszap- pant, a sparherten vigan forrt már a mosóvíz, a kemence sutjában pedig fel volt halmozva a ki­mosásra váró sok szennyes ruha. Mielőtt azon­ban a mosás megkezdődött volna, asszonyunk, — aki egyébként történetünknek hőse is egyút­tal — annak rendje és módja szerint a ruhák osztályozásához kezdett. A törülközőket külün, a szakajtó-kendőket külön, az ingeket külön, a gatyákat külön rakta, azaz pardon : gatyák nem lehettek, mert a ház asszonya bus özvegységben éli napjait Lassankint előkerült a sutból szép r----------------------------------------------------------------­endben minden ruhadarab s amint hősnőnk be­néz a sutba, hogy nem-e maradt bent esetleg még ruha, hát — irtózat kimondani is — egy kígyót lát bent a kuckó legmélyebb sarkában meghúzódva. Előbb nem akart hinni szemeinek, jobban megnézte s rémülettel látta, hogy a kígyó száját kitátva mérgesen sziszeg feléje, sőt ahogy jobban szemügyre veszi a terepet, a kigyó mel­lett még egy lyukat is látott a falban és szentül meg volt győződve, hogy abban a lyukban van a kigyó fészke. Eme rémületes felfedezések után asszonyunk, mint ahogy mondani szokták: se holt, se eleven nem volt többé; kirohant a ház­ból, fellármázta szomszédait, hogy jöjjenek az Isten szerelméért üssék agyon a kígyót, mert ő igy nem megy többé a házba, inkább eladja. Nosza üsszeröffentek a szomszédok s kétségbe esett képpel tárgyalták a nagy szenzációt. Az egyik szomszédasszony — a lányával együtt — nem találván hirtelenében az utcaajtó kulcsát, a kerités tetején mászott ki, csakhogy ő is kive- hesse részét a segítő munkából. A másik szom­széd — egy öreg bácsi — ásóval felfegyverkezve nagybátran felmászott a sutba s rettegését el nem árulva, nagy hősiességgel belevágta ásóját a fenevadba s nagy erőkifejtés után érzi, hogy végre sikerült a bestiát kettévágni és ártalmat­lanná tenni. Az ásó nyelével óvatosan felemelte a kettévágott kigyó egyik felét s diadalmas arcai igyekezett a világosságra, hogy az utca össze­csődült lakóinak bemutassa hősiességének áldo­zatát, a kettévágott kígyót. Amint azonban a világosságra ért, emberünk meghökkenve nézett hol az ásó nyelén lógó „izére“, hol az agyon­ijedt szomszédasszonyra; mi ez, mit jelent ez, boszorkányság történt itt ? hiszen ez az „izé“ nem kigyó ! — Hát mi a csoda akkor? — kér­dezték a szomszédok. — Szent Isten — eszmélt a szomszédasszony, — hiszen ez az izé az én unokám bikacsökje ! Na hát ilyet! Az egybegyült társaság arculatja természetesen egy perc alatt komorról derűssé változott, óriási hahotában tört ki, annyira, hogy egyik másik a földön hemper- gett a nevetéstől, szomszéduram pedig szépen hazasomfordált, mert hát ellehet képzelni, hogy szörnyen röstelte a dolgot. A tanulság ebből az igaz történetből az, hogy télen ne lásson senki kígyót a sutban, de ha mégis látna, hát előre biztos lehet benne, hogy az nem kigyó lesz, hanem — „bikacsök“. „KIRÁLY“ MOZGÚSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82 102$. december 5-éo, 6-án és 7-én szerdán, csütörtökön és pénteken délutáu ‘/4 7 és este 1/29 órakor Ufa Viiághiradd aklualilások a világ minden részéből 1 felvonásban. Metro-Goldwyn-Mayer-filmek ! HÁROM CSÉSZE TEA vígjáték 8 felvonásban. Főszereplők : Lew Cody, Alleen Pringle és Owen Moore. Világattrakció! Világattrakció! Karenina Anna Tolsztoj Leó nagy regénye filmen 10 felvonásban. Főszereplők i Greta Garbo és John Gilbert. legolcsóbb árban 747 9- ie J IT A ÁSZ KA LAJOS divatáruházában szerezhet be.

Next

/
Thumbnails
Contents