Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-12-01 / 96. szám
2 Békés 1928 december 1. Fekete István segédcsővezetö irányította a sugárcsövet s mig egyrészt a dühöngő lángokat igyekszik meggátolni, másrészt a nagy ve' szelyben forgó gépházat védelmezi. De versenyt dolgozott velük mindegyik bajtársuk s kiket, ha névszerint nem is említünk meg, mégis tudjuk róluk : derék mun kát végeztek, de áll ez nemcsak gyulai, hanem csabai tűzoltókra is, kik parancsnokuk : Lehócsky László vezetésével szintén gyökere s és megbecsülendő munkát végeztek, bár motorjuk eleinte a vizszerzós tökéletlensége miatt sokat küzködöttAz irányítás felelősségteljes munkáját mindvégig Pettner József parancsnok látta el. De kivették amunkából a részüket az öakéites tisztek is. Mindenütt ott voltak, mindenre ügyeltek Wiszt Alajos, Schád János alparancs- nokok és dr. Blahó Dezső s dr. Lacskó Antal segédtisztek. Külön említendő Lehóczky csabai parancsnok fáradhatatlan agilitása. Nem szabad még megfeledkeznünk az önkéntesek tevékenységéről sem, akik minden igyekezetükkel igazolták a róluk lévő jó véleményt. Miután a tüzet sikerült eloltani 11 órakor, a csabaiak s nem sokkal utána a gyulaiak kellő tüzőrség hátrahagyásával bevonulhattak a laktanyába, a jól végzett munka lélekemelő tudatával Djabb riasztás. Csütörtökön délelőtt 11 órakor ismét riasztás volt. Mire azonban a fecskendővel kiérkezett az őrség, a tüzőrségen levő tűzoltók Fábián segódcsővezető irányítására, a malom vízvezetékére szerelt fecskendő segítségével már eloltották a lappangásból előtörő lángot. A tűzhöz kivonult dr. Varga Gyula polgármester, Heilinger Károly főjegyző és Bagi Sándor főtanácsos is, akik Pettner József tűz oltóparancsnok vezetésével megtekintették a romhalmazzá válott koptatót. (d— e—) Mit csinál a „Gyulai Katolikus Ifjúsági Önképzőkör?“ Csöndben és zajtalanul munkálkodik a katolikus ifjúsági önképzőkör Ritkán lép a nagy nyilvánosság elé, de még most is emlékezetünkben van az a felejthetetlen szép est, amelyet a november 3-án rendezett teaesté- lyóvel nyújtott. Úgy gondolnák az emberek, hogy talán egy időre visszavonult a kör a produktiv munkától, pedig a valóság ellenkezőt bizonyít. A kör tagjai minden szerdán este a Katolikus Kör helyiségében jönnek össze gyűlésre, mely gyűlést mindig rögtönzött műsor- számok és tánc tarkítja; minden második szerdán pedig a tagok és általuk bevezetett vendégek részére családias teaest. Ilyen teaestje volt az önképzőkörnek szerdán is, még pedig ez évben az utolsó, tekintettel a zajtalan ádventre Mintegy negyvenen jöttek össe, amely számot lényegesen befolyásolta az akkori sajnálatos tüzeset. Három hosszú asztal volt fehéren fölteritva és virágokkal földiszitve; amely munkáért különöskópen a mamáknak, akik fáradhatatlanul főzték és leányaik segítségével szolgálták föl a párolgó aromás teá - kát, az elnökség ezúton is köszönetét mond. Dr. Ubrin László, az önképzőkör agilis elnöke magasan szárnyaló, gondolatokban gazdag szavakkal nyitja meg az estét Üdvözli a kör megjelent tagjait és a vendégeket, majd párhuzamot von beszédében a nő és férfi életviszonylatában, megállapítva, hogy a férfi hivatása a tett, amelynek inspirálója a nő s hódolatának lovagi koszorúját helyezi el a női munka és tagi kőtelességteljesités oltárán. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után kezdetét veszi a tea, amelyet mindvégig a legjobb hangulatban költöttek el a megjelent vendégek és tagok. A műsor következő száma Mahó Emmuska kedvesen előadott monlógja voli. Alig ült el a zaj a nagy tetszéssel foga dott monológ után, már is leköti a figyelmet Sala Franciska „Pókayné“, Gyulai Pál örök- szép költeményének hangsúlyos és rutinra valló szavalása. Majd a megrázó költemény után kezdetét veszi a tánc, amelynek első szünetében módunkban volt hallani egy fejlődő, ma még kezdő, de minden fáradtságra érdemes tehetségnek, Balázs Rudolfnak cselló játékát. Ezen zenei szám után szavalat követ kezik. Brandt Margitka szavalta Váradi Antaltól „Melyiket?“ c. drámai költeményt és megrázó erővel interpretálta az osztatlan anyai szeretet diadalát az élet és a sorsadta nyomor felett Az est legkedvesebb jelenete Debreczeni Károly tiszteletbeli elnök emlékezése volt, a kör nehéz muakáju múltjára; de örömmel állapítja meg, hogy soha jobb kézben nem lehetne az önképzőkör vezetése, mint dr. Uhrin László kezében. Szavai után lassan ül a zaj, melyet az elnök rokonszenvének megnyilatkozása váltott ki. Ezután jön a tánc, majd a szünetben há rom egymás után következő énekszám, hogy melyiket volt kellemesebb hallgatni, Brandt Mária csengő szopránját. Szalay László vagy Kulitzy Jenő urak férfias baritonját? — nehéz eldönteni Érdemül tudandó be nekik, hogy a könnyebb operett dalok helyett nehezebb fajsúlyú és a kör szellemének megfelelő magyar dalokat énekeltek, alapos tudással és tiszteletreméltó ambícióval. A műsor utolsó száma Firini Kornél hegedüjátéka, aki hegedűjével kísérte a Himnuszt, amit a megjelentek állva, áhítattal énekeltek el A konferáns szerepet ifj Huszka Ferenc nagy rátermettséggel, széleskörű tudást eláruló felkészültséggel, elmés és finom szellemességgel töltötte be Megjegyezni kívánjuk idcvonatkozólag, hogy benne az önképzőkör igen értékes tagot nyert és, hogy tőle az önképzőkör különösen a konferálás terén igen sokat vár. Ezután kezdetét veszi a tánc, amelyet csak a 2 órai záróra szakit félbe, hogy a megjelentek egy kellemes emlékkel távozzanak el. Külön meg kell emlékeznünk a zenéről, melyet a kör tagjaiból alakult zenekar szolgáltatott, Szabó Sándor joghallgató vezetésével a tőle meg szokott precizitással és ambícióval. Itt kell még megemlítenünk, hogy az önképzőkör tudomásuuk szerint január első felében tartandó nagyobbszabásu műsoros táncos teaestély sikerén fáradozik. Örömmel vesz- szük ezt a hirt tudomásul, mert tudjuk, hogy az önképzőkör régi nevéhez méltóan ezen alkalomból is egy babérkoszorút helyez le a magyar tudás és önképzés oltárára. Legszebb ajándék ! Legnagyobb öröm ! egy pompás hangszer! Kérje összes hangszereinket felölelő ingyenes disz' főárjegyzé- künket és lemezjegyzékeinket. Mull érben 190.000 kangszereladás. 20.000 köszönőlevél megelégedett vevőinktől. Gyári árak! Elismert minőség ! MEJ*L*HE«oiD hangszer-, beszélőgép- és harmonikagyár magyarországi fióktelepe : BUDAPEST, IX., 317. Üllöi-ut 19. KÉRJE AFŰSZERKERESffiDÉSBEN A MOST MEGJELENT, TTlo RECEPTET TARTALMAZÓ. SZÍNES képekkel illusztrált db OETKER-féle RECEPTKÖNYVET ÁRA 30 PILLÉR HA A NINCS, FORDULJON KÖZVETLEN HOZZÁNK: DsOEIKERA BUDAPEST. Vili., C0NTI-U.Z5. Az állami rendőrségnél eladó: egy ócska üvegajtó tokkal, egy 16 méter hosszú farácsos folyosókeritós, egy nagy karosszék, két drb kertiszók, egy ablakráma és egy nyugágy. Érdeklődők a kapitányság 4 es számú szobájában az árakra nézve felvilágo. sitást kapnak s a tárgyakat megtekinthetik„KIRÁLY“ M0ZGÖSZINHÄZ Telefon 82. GYULA. Telefon 8 2 1928. évi december 1-én, szombaton délután */4 7 és este !/29 órakor FOX JOITRYAL aktualitások a világ minden részéből I felvonásban. Hőní temetők az ország területén, valamint az olaszországi San Miehele hegyen levő emlékművek bemutatása. KADETT CSÍNY amerikai kadéttörlénet 7 felvonásban. Főszereplők : Bessie Lowe és William Boyg. Világattrakció! Világattrakció! A TIZEDIK UTCA dráma egy newyorki bérházből 7 felvonásban. Főszereplők a Várkonyi Mihály, Phyllis Haver és Joseph Schildkraut. 1928. évi december 2-án, vasárnap délután 3/44, y47 és este y29 órakor MAGYAR HÍRADÓ honi aktualitások I felvonásban. Hőiül temetők ŐFELSÉGE A HORDÁR a véletlenek vigjátéka 8 felvonásban. Főszereplők : Mary Kid és Hans Junker Mann, A legyőzhetetlen egy vakmerő artista brarnrjai 10 felvonásban. Főszereplők c Vivian Gibson és Luciano Albertini.