Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-10-27 / 86. szám

1928 október 27. Békés 5 A gyulai Józsefvárosi Olvasókör lemondás folytán megüresedett körszolgai állásra pálvá zatot hirdet. Pályázati kérvények folyó évi november hó 4-én déli 12 éráig a kör elnöksé­géhez (Kneifel-utca 6. ez. alatt) adandók be. 2-2 ÄPORT. A bajnoki mérkőzésektől eddig mentes októ­ber utolsó vasárnapján ismét teljes bajnoki forduló lesz. Mindkét csapatunknak alkalma nyílik helye­zését megerősíteni, esetleg jobb pozíciót kivívni. Itthon a GyJk.C-MA.FC mérkőzésen erre nagyobb esélye van a GyAC-nak. Ellenfele a legszeszélyesebb, de egyúttal legsze­rencsésebb csapatok egyike. Az OTK 5:1, KTE 3: 2. Túrni szintén 3 : 2 arányban verte, ellenben a GyTE-t 2:0, a GySC-t 5:0 arányban verte, mig múlt vasárnap a legnagyobb meglepetésre a CsAK-al 0:0 döntetlent vívott. A papírforma GyAC győzelmet mutat, mert a GyAC védelme legalább van olyan jó, halfsora klasszissal jobb és csatársora egyformának Ígérkezik a MAFC-éval. A múltban mindig nagy küzdelmet vívott a két -csapat s bár a GyAC állandó fölényben játszott, a győzelmet nem tudta kivívni. Nem elégített ki azonban az utóbbi időben a GyAC sem teljesen, mert főleg a csatársor nem játszott elég jól és gólratöröen, a MAFC masszív védelmével pedig csak ilyen játékkal lehet boldogulni. Ha jó csatár­játékot fog mutatni a GyAC, akkor győzelme nem maradhat el, ellenkező esetben, mint a múltban már sokszor megtörtént, könnyen elviheti nemcsak •az egyik, hanem mindkét pontot is a MAFC. Nem merjük már ilyen bizalommal utnak- bocsájtani Orosházára az OTK-GyTE mérkőzésre másik csapatunkat. Nem pedig azért, mert csatársora egyáltalában nem mutatott az őszi mérkőzéseken olyan játékot, hogy bízhatnánk bennük. A közvetlen védelme és halfsora felveszi a versenyt az OTK hasonló részeivel, talán felül is múlja, de csatársora már nem olyan jó, mint vendéglátó ellenfeléé. Az OTK ma a bajnokság második helyén áll s bizonyára igyekszik is azt megtartani. Eddig vesztett pontok tekintetében vezet, mert csak a GyAC verte meg s Kétegy- házával van még egy függő partija. Otthonában játszva a hazai közönsége előtt, saját pályáján, bizonyára bizalommal néz a mérkőzés elé. Nagyon sok függ attól, hogy az OTK csatársora milyen játékot fog mutatni. Ha nem lesz benne elég lendület és gólképesség, úgy az utóbbi időben kifogástalan védelmi játékot mutató GyTE-vel szemben nem lesz könnyű dolga. Mindent egybe­vetve, a papírforma kisgólarányu OTK győzelmet Ígér, de ha a GyTE-csatársor végre megemberelné magát, nem volna uagy meglepetés, ha az egyik, esetleg a másik pontot is megszerezné, természe­tesen, ha komplett csapattal áll ki és lelkesedését nem töri meg az orosházi publikum biztatása. smith premier PORTABLE ÍRÓGÉP Kedvező fizetési feltételek ! Magyarországi vezérképviselet: 1RÓGÉPBEHOZATALI R.-T. Budapest, V., Dorottya-utca 9- November l-től Budapest, V., József-tér 1. Telefon: Aut. 823—28. Gyulai képviselet: DOBAY JÁNOS könyvkereskedésében. „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82 1928. évi október hó 27-én, szombaton délután */4 7 és este */29 órakor FOX JOUKXAL aktualitások a világ minden részéből I felvonásban. Fox-fiimek! Fox-filmek! Ki a betörő? detektivtö r ténet 6 felvonásban. Főszereplők: Dorothy Dwain és Róbert Armstrong, AZ OCEAN DON JÜANJA két amerikai tengerész szerelmi kalandjai 7 felv.-ban. Föszerepjök « Victor Mc. Lagien és Louise Drooks. 1928. évi október hó 28-án, vasárnap délután 3/44, l/4l és este '/29 órakor HIAGY4R KIMARÓ honi aktualitások 1 felvonásban. Tom Mix-film! Tom Mix-film! A preeri lovagja (ft* orkán fia) arizonai történet 6 felvonásban. Főszereplő: TOM MIX. Ä világ szeme kalandok szárazon, vizen és levegőben S felv -ban. Főszereplők: Sally Phipps és Nick Stuart, JÖN! Kedden és szerdán JÖN! A cníI tag;ok útja fiieta Garbo legújabb filmje. Mél szoba nieSlék- helyiséggekkel kiadó Báró Wenekheim Béla-utca 8 I. emeleten 677 7 —* Élesed i-utca 14. számú ház eladd. 5Sa 19_s rr a legszebb fajokban á 60 fillértől, gyü­mölcsfák éghajlatunk­nak megfelelő fajokban á 80 fillértől a Pósteleki Uradalmi Kertészetben kaphatók. Személyes kiválasztásra mindenkit szíve­sen látunk. 629 7-16 FI Affin a ärinoimban újonnan épült l^lssuu 3 szobás modern,teljes com- forttal berendezett villa. Azonnal besoitozneio. A ház értekének tele összegével átvehető. — Értekezni lehet Szent László-utca 42. szám alatt délután 1—2 óra között ?oí fi—' Ueyanott egy karikahajós Central Bobin sülyesztő varrógép es egy teljesen jnkarbsn levő gyermekágy sodronnyal együtt olcsón eladó. Kiadó üzlethelyiség egy kis lakással vagy anélkül Szent István utca 1 szám (Kápol­nával szemben, sarok ház). 739 1—3 Eladó házak. Petöfi-utca 3. és Vida-utca 9. Számú házak eladók. Értekez­hetni Ehrenfeld S. aranyművesnél. 13 69—§ Ugyanott egy üzlethelyiség kiadó. Koszorúk Mindszentre a legszebb kivitelben kaphatók Előjegyzéseket felvesz a virág- 744 üzlet és kertészeti telep. A város főterén, uj házban 2 ooba, konyha, kamarás lakás november i«ére kiadó. Értekezni lehet a Békésmegyei Taka­rékpénztári Egyesületnél. 706 5-6 Tanulót felveszünk fnszerSzletünk részére «KÉRI ANDOR és LAJOS. Pianinót keresek bérbe. Cím a kiadóhivatalban 837 2—8 Egy utcai szoba, konyha és speic kiadó Köiöspart 43. szám. 745 l—l 1974—1928. vht szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-c. 102. § a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a gyulai kir. törvényszéknek 1928. évi P. 30—9. számú végzése következté­ben dr. Erdélyi Miklós ügyvéd által képviselt We'.sz és Janovits békéscsabai cég javára — gyulai lakos ellen 2327 P s jár erejéig 1928. évi julius hó 2 án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1060 P-ra be­csült következő ingóságok, u m.: 3 darab borjú, egy daráló és egy szeeskavágógóp, egy kukorieadarálo, egy rópavágógóp nyilvános árverésen eladatnak Mely árverésnek a gyulai kir járásbíró­ság 1928. évi Pk. 8053. számú végzése foly­tán 2327 P tőkekövetelés, ennek 1928 évi január hó 3. napjától járó 8% kamatai és eddig összesen 382 P 70 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Gyulán, adós tanyáján (Ökörjárás) leendő megtartására 1928. évi október hó 27-ik napjának dél­utáni 4 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozok ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg. hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t-c. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le és felülfoglaltatták és azokra kielógitósi jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik Gyula, 1928. évi szeptember hó 20-án. Becsy Sándor, 741 1-1 kir. bírósági végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents