Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-08-25 / 68. szám
1928. augusztus 25. Békés 5 állításban szereplő csapat pár gólos vereséget szenved, ha azonban nem tudnak sikeresen vé dekezni, akkor a CsAK megújuló ostromai súlyos vereséget okozhatnak. Az Előre—GyAC mérkőzés Gyulán kerül lejátszásra. Nem sokkal könnyebb a helyzete a GyAC nak sem, mert nem tud kompletten kiállani, annyi előnyt pedig nem lehet az Előrének adni, mert bizonyára ambicionálni fogja a jó kezdést A múlt évben nehéz küzdelemben 3:2 és 2:0 arányban győ zött az Előre, bár jobb csatársorral a GyAC is győzhetett volna. Ez a nehéz küzdelem most is előreveti árnyékát. A védelemben jobb kapusa révén előnye van az Előrének. Mindenesetre a megbízható Dóka—Tulkán hátvédpár mögött nem kell félni Barátnak s remélhetőleg lámpaláz nélkül ambicionálni fogja a jó szereplést. A GyAC a tavasszal szenzációsan szerepelt halfsorával áll ki Az egyesülete iránti szeretetének szép példáját mutatja Schmidt BDa, ki egyelőre ismét beáll segíteni klubján. Remélhetőleg tréninghiányát nagy rutinjával és elpusztíthatatlan lelkesedésével pótolni tudja. Ha Kulitzy csak egy kicsit is for mában lesz és Frőhner is kijátsza Makó elleni formáját, úgy a GyAC halfsora jóval felülmúlja az Előréét s dirigálni fogja a játék menetét. A csatársorok közt már nagy különbség mutatko zik az Előre javára. A GyAC csatársora a valószínű Ferencz—Szabó J.—Némedy—Tatár—Nagy összeállításban fog tudni kiállani az Előre ellen. E csatársornak pedig nagyon jó játékot kell produkálni a közepes Előre halfsor és a jó védelem ellen, hogy győzhessen. Ebben azonban nem nagyon bízunk s ezért azt hisszük, hogy nehéz küzdelem után az Előre fog biztos győzelmet aratni Nem lepne meg azonban az sem, ha a GyAC esetleg mindkét pontot is megsze rezné, ha azonban nem jó napja lesz valamelyik csapatrésznek, úgy könnyen súlyos vereséget is szenvedhet. §K«rkeixtéi üzenet. Debrecen. Átolvastuk. Köszönjük. Helyszűke miatt legközelebb — talán szombaton — közöljük. Üdvözlet! 6ffims. Nekünk beküldött szép versét a „Békés“ ugy e bár nem közölheti. Hitbuzgalmi lapunkba nem tudunk verset beszoritani. Méltóz- tassék talán azt a karmelita atyáknak (Budapest VI. Huba utca) beküldeni, ahol a „Rózsakert“-et szerkesztik Legmélyebb tisztelettel: fa. Kosztost, kvártélfost vállalok, esetleg deákokat teljes ellátással. Özv. Lukács Petemé, Kor vin utca 9. szám. 540 ]—i Gyakorlott varrónő házhoz megy. Cim : Junászka Lajos divatüzletóben. 547 i 1 Ecsedi-utca ház eladó. 14. izámu 582 2—§ ! Murait szsüo azonnal Hi Kossuth-tér 14. szám alatt. 469 15 § Eladó dinnye. Gyulavári uradalomnak görög és sárga dinnyéje van eladó. Értekezni lehet Gynla, 70. telefon- szám alatt. 507 4-* Görögdinnye kilója 15 fill. Sárgadinnye kilója 20 fill. „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82 1928. augusztus hó 25-én, szombaton délután */4 7 és este */29 órakor FOX JOÜRY4L aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban. Fanamet-filmek! Fanamet-filmek! Az orkán fia vad vihar a tengeren és az emberi szivekben 8 felvonásban, Főszereplők: MARY ASTOR és MILTON SILLS. A férficsapda Sinclair Lewis regénye filmen 8 felvonásban. Főszereplők: CLARA BOW és ERNEST TORRENCE. 1928. évi augusztus ho 26-án, vasárnap délután 3/44, i/il és este 72^ órakor MAGYAR HÍRADÓ honi aktnalitások 1 felvonásban. Nemes vadak természetes ismeretterjesztő felvételek az örök hó birodalmából 2 felvonásban. Világattrakció! Világattrakció! Carley, a közvitéz egy öreg népfelkelő közlegény villám kalandjai 10 kacagtató felvonásban Főszereplő i SYD CHAPLIN. Eladó házak. Petöfi-utca 3. és Vida-ufca 9. Számú házak eladók. Értekezhetni Ehrenfeld S. aranyművesnél. 12 57—§ Ugyanott egy üzlethelyiség kiadó. Ingyen küldjük szeptember 1-ig az „UJSÁG“-ot ha az alanti szelvényt kitölti és hozzánk beküldi. az n i s á o qasáiiapja képes szépirodalmi hetilap eddig megjelent összes példányait is megkapja. Az egész ország el van ragadtatva a tizennégy éves HULD PALLE útleírásától, melyben elmondja élményeit földkörüli útjáról. Naponta közli folytatásokban az Újság. Az összes eddig megjelent folytatásokat megkapja. Soha lapban olyan izgató amerikai detektivregény nem jelent meg, mint most az Újságban A kínai papagáj cimmel. Kérjen mutatványszámokat az ÚJSÁG kiadóhivatalától, Vilmos császár-ut. 34. Fiókkiadóhivatal Erzsébet-körut 43 Megrendelem az „Ujság“-ot egy hóra — negyedévre — félévre Név : ............................................................ Ci m ....................................................... ÉR TESÍTÉS! Tisztelettel értesítem Gyula város és vidéke n. b közönségét és vevőimet, hogy férjem elhalálozása után vasáru, háztartási, fegyver kereskedésemet és lőpor árusítást SCHMID! ISIIÉI CÉ6 ALATT továbbra is fentartom és vezetem. Midőn erre szives figyelmüket felhívom, kérem úgy a t. gazdaközönség, mint az építési vállalkozó és összes iparos urak, valamint a nagyközönség szives pártfogását, hogy továbbra is vásárlásaikkal felkeresni szíveskedjenek Tudomására hozom úgy a vadász, valam nt a környékbeli erdész uraknak, hogy állandóan raktáron tartom az ősz szes vadászati cikkeket, nemkülönben a legjobb minőségű lőport, valamint ma gyaróvári és külföldi kész töltényeket. A magyar fegyvergyártól állandó lerakatom van Frommer vadászfegyverekben, úgyszintén nagy választékban tartok külföldi fegyvereket, revolvereket, melyeket eredeti gyári áron árusítok, igen kedvező fizetési feltételek mellett. Minden igyekezetem oda irányul, hogy a t. közönség legmesszebbmenő igényeit olcsó árakkal, pontos kiszolgálással és a legjobb árukkal kielégítsem. Szives pártfogást kérve, vagyok tisztelettel 466 5—5v ösv. Schmidt Istvánné. Szuperfos z fát műtrágyára előjegyzéseket gyári áron egy évi kamatmentes hitelre felvesz. LI€HTARTHUR építési anyag kereskedő Gyula, Kossuth-tér 8 Telefon 104. 478 4-§r Szent István-utoa 33. számú ház fele, 336 Q öl területen, jó menetelfi kovács műhellyel és melléképületekkel azonnal eladó. Vevő a kovácsmühelynek újévtől kezdve léphet birtokába. Értekezhetni ott, a tulajdonos özv Szepessy Sándornóval. 545 1-2 Eladó ház. Nagyrománváros, Sáros-utca 24. szám alatti 2 szoba, konyha, kamara és istállóból álló lakóház mintegy 400 d-öl területű vete- mény és gyümölcsös kerttel kedvező fizetési feltételek mellett, azonnali beköltözhetéssel eladó. — Bővebbet Újváros, Virág-utca 11. szám alatt 30- g Teljesen különálló lakás, mely áll bárom szoba, konyha és mellék- helyiségekből október 1 ere kiadó. — Cim : Csabai ut 6 Dómusz Ferenc mészáros. 538 l—8t