Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-05-26 / 42. szám
1988. május 26. Bökés készültek fel a versenyre és nagyszerű anyaguk vac. A délelőtti csapatversenyek után már körülbelül tisztázva lesz a zászló sorsa. A súly, magas és távol csapatversenyben már utolérhetetlen előnyt fog szerezni Békés, mig a diszkoszban nagy harc lesz köztük és a Gyulai Levente Egyesület közt A délutáni egyéni versenyeken is a távol- és magasugrás biztos győztesének látszik Békés, mig a Gyulai Levente Egyesület főleg a délután fogja szerezni első helyeit Kulitzy és Tulkán révén. Végeredményben papírforma szerint Békés 60, Gyulai Levente Egyesület 40, Csabai mező- gazdasági és Szarvasi reálgimnázium 30—30, Gyulai gimnázium 25, Orosházi mezőgazdasági 20 pontot fog összeszedni. Békés csak az esetben veszíthet, ha nem érik el otthoni eredményeiket s viszont a többi vidéki iskolák a papírforma felbontásával két-három versenyben megvernék Békést. Ebben az esetben reménye lehetne a Gyulai Levente Egyesületnek a vándorzászló elnyerésére. A GyAC pünkösd másnapjára Szeghalomra megy mérkőzésre, melyet minden bizonnyal szép játékkal fog a GyAC fölényesen megnyerni. A környékbeli csapatok ugyan játszanak ott is a Sárréti bajnokságért, de nem hisszük, hogy a Szeghalmi Egyesület oly rutinirozott erőkkel rendelkezne, hogy meg tudná akadályozni a GyAC nagyobb arányú győzelmét. Itthon az Épitőmunkások játszanak pünkösd hétfőn a csabai Előrével. Tekintettel arra, hogy a mérkőzés nem pontokért megy, szép és nyugodt játékot várunk mindkét csapattól. A mérkőzés eredménye attól függ, hogy milyen erős csapattal jön át az Előre. Kueif'el-uica 17. szám alatt 329 i~8 2 sxoba, kosiéba melléhhaifi- Béggel szeptember í-ére kiadó . Eladó 24 eset* darab vályog és 14 eser darab tégla Hajnal-utca 40. szám alatt. Értekezni lohet Juhász Károlynál, Hosszu utca 15. szám alatt 827 1 -1 „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ Telefon 89. GYULA. Telelőn 82. 1928. évi májas hó 27-én, vasárnap délután s/44, t/47 és este V29 érakor MAUTAR HÍRADÓ honi aktualitások 1 felvonásban. A becsalt vígjáték 8 felvonásban. Főszereplőki Phillis Haver és Harrison Ford. Világattrakció I Világattrakcio | BABLÓLOVAG Biró Lajos világhírű színműve nyomán 8 felvonásban. Főszereplők : Putty Lia és Joseph Schiidkraut, 1928. évi májas hó 28-án, hétfőn délután 3/44, J/47 és este */29 órakor FOX JOÜRXAL aktualitások a világ minden részébűi 1 felvonásban. Suiter én kaptafa amerikai vígjáték 2 felvonásban. FRIDOLIN BINT TESTÓB burleszk vígjáték 2 felvonásban. Főszereplő s Fridolin. Világattrakció I Vilggattrakció I Gerard brigádéról t’onan A Doyle regénye filmen 9 felvonásban. Főszereplő i Rod La Rocque. Fehérló-utca I. számú ház kedvező fizetéssel eladó. 3231-1 Kulcs-utca 12. számú ház kedvező fizetési feltételek mellett eladó. ' m i-3v Ujfalussy-utca 13. sz. ház (a vasúttal szemben) kiadó, mely áll 3 Bzoba, előszoba, konyha és mellékhelyiségekből. Ugyanott egy jókarban levő női kerékpár és egy cimbalom eladó. — Értekezni lehet a Ferenc szálló dóban. 328 1—8 Kétszoba-konyhás lakás meilékhdyivSégekfeei és kerthas zná- latlal angnsztns 1-re kiadó Körös* part-utca 22. szám alatt. 292 3-3 v Egy nagy mahagóni ebédlőasztal és hat teljesen uj ebédHtasék, továbbá egy sodronybetétes fehér ágy jutányosán eladd Erdélyi Sándor ut 29/a. szám aíatt D GITIST MI81T§ JÁNOS ÍORásaaü Rviüéerme 30 évi gyakorlattal fájdalom, mentes foghúzás, tömés és fog. kezelés. — Saját technikában műfogak, aranymunkák, fogso. rok szájpadlással és anélkül, elsőrendű anyagból, jótállás mellett. Javítások leggyorsab. ban. Vidékieknek soron kivül. Ambulatorcumi árak, igen ked. vezö fizetési feltételek. 268 5—4 Saját ház Br. Wenckheim Bélu-u. 29, (Vasüt-utoa, népkert mellett]). Földbirtokosok figyelmébe! Uj búzára móterroázsánként 20 pengőt folyósítok és a búzának értéke szeptemberi szállítási napi árban lesz elszámolva. A pénz- használatért 10% lesz fizetendő. Kényszer kölcsön kötvényeket egymillió korona név értékben 50 pengőért vásárotok. — Bővebb felvilágosítással szolgál Kemény Sándor termónyirodája, Gyula. Telefon 57. 315 í-i „KERCH R“ Bank és Kereskedelmi Vállalat GYULA. Dobayutca 18. fllárdoshid mellett.]) Folyósittat válióhiteleket a leg- jutányosabb feltételekkel. Hosszúlejáratú iörlesztéses kölcsönöket 7V*%-os alapkamatozás- sal, azonnal teljesítendő teljes kifizetéssel. Elősegít adásvételeket kölcsönök nyújtásával. 229 8-»v Elfogad biztosításokat tűz- és jégkárok megtérítésére, mezőgazda- sági átalány és életbiztosításokat Mindennemű felvilágosítással és ajánlattal díjmentesen szolgálunk I Eladó házak. Petőfi-utca 3. és lfida-utca 9. számú házak eladók. Értekez hetni Ehrenfeld S. aranyművesnél. 12 37—§ Ugyanott egy üzlethelyiség kiadó. 371—1928. szám. Pályázati hirdetmény. A Gyulai Általános Ipartestül«* Elöljárósága vendéglőjének kezelésére pályázatot hirdet. Pályázhatnak képesítéssel biró szakemberek. Az ajánlatok május hó 36-án déli 13 óráig Schneider Mátyás építőmester, ipar- testületi alelnökhöz nyújtandók be, ki a szükséges feivilágositáeokat megadja és a feltételek is ott tekinthetők meg. Gyulán, 1929 évi május hó 12 én. A Gyulai Általános Ipartestület 30s 4—4 Elöljárósága. májusi csemege juhturó 10 dgr. 36 fillér. Romadur sajt 8 darab 28 fillér. Zsíros trappista 80 dgr. 32 fillér m m Friss uradalmi teavaj 8 klgr. 6 pengő Méri Andor és Lajosnál. Kossuth-tér. Hl* ------- j--------------■' ■1"" '-'Bg| ÉR TESÍTÉS! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Gyulán, Haruekern tér d. szám alatt (az udvarban balra) folyó évi május hó 1 én líikittos műhelyt nyitottam, ahol jutányos árakon vállalok vízvezeték, szivattyuskutak mérlegek, gépek, kasszazárak, redőnyök szerelését és javítását Portálok, vaskapuk, sirkeri- tések, tűzhelyek, üstházak és minden e szakmába vágó dolgoknak szakszerű készítését és javítását. Jó munkámért ezüst oklevéllel kitűn- ! tetve. — Műhelyemben készült munkákért jótállást vállalok. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, maradok tisztelettel Haiázs Rezső 3 8 8-8 lakatos. Ugyanott egy jó házból való flu tanulónak felvétetik. Riadó ház. Nagyrománváros, Sáros-utca 24. szám alatti 2 szoba, konyha, kamara és istállóból álló lakóház mintegy 400 D-öl területű vete- mény és gyümölcsös kerttel kedvező fizetési feltételek mellett, azonnali beköltözhetéssei eladó. — Bővebbet Újváros, Virág utca 11. szám alatt 7-§ Szőts József* zongora és harmonium terme j Békéscsaba, Luther-utca 8. sz. Javítások, hangolás, bőrözós, át alakítások, vétel, eladás. Harmó niumok készítése legkisebbtől egész orgona méretig úgy magán, mint templomok részére. Vonós hangszerek készítése és javítása. 317 2—* Rakott húzások szakszerűen és gyorsan eszközöltetnek.