Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-05-26 / 42. szám

1928. május 26. 5 Békés Esmond Harmsworih távirata Gyula város közönségéhez. A szegedi Trianon ellenes nagygyűlés al kalmából dr. Varga Gyula polgármester Gyula város közönsége nevében köszöntötte Esmond Harmsworthot, Rothermere lord fiát. A üdvöz lésre polgármesterünk a következő magyar nyelvű táviratot kapta : „Polgármester Urnák, Ggula. Kérem a lakossággal közölni, hogy szi­vem mélyéig meghatott engem as a lelkesedés és szeretet, amellyel Önök üdvös öltek. Midőn esért Önöknek őszinte köszönetét mondok, tessem est atyám: lord Rothermere nevében is. Ő és én minden erőnkkel harcolunk a magyar ügyért, amely munkánkban a magyar nép őszinte lelkessége és az igazság támo­gatnak bennünket. Ezért biztosan hiszem, hogy ez a közös ügyünk győzelmet fog aratni. Esmond Harmswoth “ A üti Szél M raup. Vitéz József kir. herceg tábornagy fövédnök- sége alatt és jelenlétében a Békésvármegyei Vitézi Szék Gyulán, pünkösd vasárnapján délután 3 órai kezdettel a Vásártéri sporttelepen a békésmegyei középiskolák és levente egyesületek ifjúsága ré­szére 1926-ban alapított megyei Vitézi Szék örökös váüdorzászlója elnyeréséért (amelyet jelenleg a szarvasi ág. h, ev. főgimnázium csapata véd) atlé­tikai versenyt rendez. A versenyre a kir herceg a Csabai-uton, a város bejáratánál délután 3 óra­kor érkezik, ahol a városi tanács fogadja. A fő­herceget többszáz főnyi lovas leventecsapat kiséri a pályára, ahol a Vitézi Szék és a közönség fogadja. A verseny programja a következő: 1. Többezer ifjú zenés felvonulása, 2. Himnusz. Zászló átadása a vármegyei Vitézi Széknek. 3. Közös szabadgyakorlatok, 4. 100 m. síkfutás Döntö. 5. Sulydobás Döutő. 6. Magasugrás. Döntő. 7. 400 m. síkfutás. Döntö. 8 Diszkoszdobás. Döntö. 9. Távolugrás. Döntö. 10. 1500 m. síkfutás. 11. Gerely vetés. Döntö. 12. 4XD'0 m. síkfutás Döntő. 13. Felállás oszlopokba. A vándorzászló át­adása Ő kir. fensége által a győztes csapatnak. Díjkiosztás. 14. Szózat. Ő kir fensége előtt diszelvonulás. Az atlétikai versenyszámok alatt a levente egyesületek járásonként, valamint a középiskolák leány- és fiúcsapatai látványos mintagyakorlatokat mutatnak be. A versenyre benevezett vidéki csapatok ér- ..................................... IIIWillllllll i ii i mwiaa«M8BS«aa El hajasodásban és annak következtében légzési nehézsé­gekben, vértódnlásban szenvedőknek gon- doskodniok kell a szabályos bólmükö dóst öl. Tavasszal néhány héten át a valódi MiinyaÉí JAnos I keserű vízzel tett ivókúra — naponta I fél pohárral — megszünteti a székreke j dést, levezeti a belek rothadásos tártál- I mát, elvonja a test felesleges és káros I nedveit, mozgékonnyá és üdévé teszi az 1 embert. kezése a gyulai vasútállomásra vasárnap reggel 8 óra 37 perckor. A csabai honvéd-, " a gyulai és dobozi leventezenekar kíséretével a többezer főnyi ifjúság az Erdélyi Sándor-sugárut, Árpád-u., Me- gyeház-u., Városház-u. és Bonyhádi-ut vonalán a sportpályára vonul, Délelőtt a mintacsapatok zenés főpróbáit és az atlétikai versenyszámok elömérkőzéseit tartják meg. Helyárak: Páholy- és korzóülés 2 pengő 50 fillér, tribünülés I—III. sor 2 pengő, IV—VII. sor 1 pengő 50 fillér, VIII—IX. sor 1 pengő, állóhely 50 fillér. A. remetei csárda. Hires neves csárda, magyaros, ked­ves és messze földön nincsen párja. Fek­vésénél és kitűnő levegőjénél fogva ked veit találkozóhelye a környékbeli városok közönségének, akik a pihenés óráit szíve­sen töltik a természet ölén. A csárda a jó hírnevét mindig féltékenyen őrizte. Jó itala, étele van s kifogástalan kiszolgálás. 1 ársas összejövetelek, csoportos kirándu­lások, akár felnőttek, akár gyerekek ré­szére vagy mulatságok rendezésére első­rangúan alkalmas hely. Tanácsos a reme­tei eidőkerület hivatalvezetőjéhez for­dulni, aki a legkörültekintőbb figyelmes­séggel tesz meg minden intézkedést a látogatók kényelmére és igényeinek kie­légítésére. Különben a remetei erdőkerület hivatalvezetője arra kéri a vendégeket, hogy esetleges panaszuk miatt fordulja­nak minden esetben hozzá. Hisszük, hogy ilyen panasz nem lesz s a kiránduló közönség a legteljesebb megelégedéssel fog mindenkor visszatérni a napi munká­hoz a remetei csárda kellemes kerti helyiségéből. Ely Mufti Mii giert «iml Debrecenben az egyik elmúlt napon vitéz dr. Szily Tibor gyermekmenhelyi orvos feleségét és két gyermekét veszett kutya marta meg, úgy, hogy mindhármójukat sürgősen a budapesti Pasteur intézetbe kellett szállítani. Szily Tibor felesége és két kis gyermeke lakásukon játszadoztak a gyermekek kedvéért tartott kutyával. Játék közben az orvos másfél éves kisfia hirtelen felsikoltott, mire anyja oda­rohant, a kisgyermek arcából ömlött a vér. A kutya, amelyiken abban a pillanatban tört ki a veszettség, a gyermek arcába harapott Az orvos felesége azonnal odarohant a kis fiúhoz, hogy a veszett kutyát eltávolitsa, ekkor azonban a dü­hös állat az ő kezét is véresre marta, Közben a szintén a szobában játszó 5 éves kis leányt is megharapta a veszett kutya. A nagy sikolyra berohant a szobába az orvos és a veszett állatot ártalmatlanná tette, majd kitelefonált a sintértelepre Az orvos fele sége és gyermekei sebeit bekötözte s tekintettel arra. hogy a kutya erősen veszett volt, az est! vonattal mind a hárman felutaztak Budapestre, a Pasteur intézetbe. Az állatorvosok felboncolták az állatot s megállapították, hogy a kutya a legerősebb fokú veszettségben szenvedett A gyulai József-Szanatórium kabaréja. A József-Szanatórium betegei május 20 án, vasárnap este pünkösdi kabarét rendeztek. Jelen voltak: dr. Gáli Géza igazgató-főorvos és neje, az orvosi kar és a szanatórium betegei. A rendezés nehéz munkáját Frankfurt Tibor látta el kitűnő hozzáértéssel, úgyszintén a mű­sor összeállításában is sok hozzáértést mutatott. Értesítés! Ezúton hozom Gyula város és kör­nyéke nb. közönségének szives tudomá­sára, hogy üzememben folytatólagosan MŰT Élüll TELEPEI létesítettem. Állandóan raktáron az ösz- szes kül- és belföldi ásványvizek, u. m.: Ágnes viz Mira ,, Ferenc József „ Hunyadi Igmándi Karlsbadi Málnás! Marienbadi Margit Parádi Rohiíschi Salvator 99 99 99 99 99 99 99 99 99 99 99 Nieder- és Ober setters Giesshübier viz Szolyval Vichy poiiinaris Preblaui ,, stb. stb. Midőn szives támogatást kérek, va­gyok kiváló tisztelettel Gyula, 1928. május hó Schneider J. 322 i —i ecetszesz- és szikvizgyár. Az estnek viharos sikere volt, ugyanannyira, hogy az egyik vígjátékot közkívánatra meg is kellett ismételni. Különösen kitűntek : Sida kup­iéi, Nagy Tériké sikerült monológja, Kovács tót- kupléja, Hrabák müdala, Az énekszámokat Kirí. low Teodor gitáron, Firin József hegedűn kisérte. Az utóbbi nyitotta meg a műsort finom érzéssel játszott hegedűszólójával. Frenetikus tapsot ara­tott Tamassa Sára szavalata. Ez volt az est egyetlen komoly hangú száma. Arno Holz Szom­szédaim cimü költeményét szavalta Kosztolányi fordításában, gyönyörű, meleg érzéssel. A két vígjáték közül az V. B nagyon bá­josan kapcsolódott a műsorba. Békeffi e friss életkedvtől duzzadó kis darabját igazán nagyon kedvesen játszották el. A főszereplő a rossz ta­nuló alakításában Frankó Csöppi volt, ki bájo­san, igazi iskoláslány modorban nagy tempera­mentummal játszotta el szerepét. Úgyszintén ki­tűnő volt Sztancsek tanár szerepében Frankfurt Tibor, ki nemcsak a rendezés fáradságos mun­kájáért, hanem e nagyszerű alakításáért is meleg el'smerést érdemel. Kitűntek még a stréber sze repében Goldmann Boriska, azonkívül Sáfár Gabi, Zsubori Ilonka, Pfeiffer Mimi, Vass Gabika, Cip* rusz Erzsiké és Neu Bözsike. A másik vígjáték: „Visszakérem az iskola­pénzt“ volt. Ezt a kedves Karinthy darabot kü­lönös tehetséggel játszották el a szereplők. Az egyik tanárt Hertelendy Márta játszotta olyan brilliánsan, hogy dicséretére válnék bármelyik színésznőnek. Öröm volt hallani a kacajt a be­tegek ajkairól, hiszen olyan kevés szórakozásuk van. A férfiszereplők közül különösen Fikler Sán­dor tűnt ki mint történelemtanár, Hrabák Tivadar mint földrajztanár, Kovács József és Meteger Já­nos. A műsort »Marslakó“ cimü tréfás jelenettel zárták be. Azt hisszük, ez est felejthetetlen em­léke lesz mindazoknak, akik jelen voltak.

Next

/
Thumbnails
Contents