Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-05-23 / 41. szám
2 Békés 1928. május 28. élelmezési alap jövedelmeinek felhasználásával, a tisztviselők részére történnek juttatások, de e összegek felől az alispán rendelke zik, kinek ebbeli eljárását a törvényhatóság zárszámadásokban bírálja el. Úgy tudja, hogy minden tisztviselő megkapta a maga segélyét, e tekintetban rövidséget senki sem szenvedett. A szavazóbirák kérdésére sértett főispán kijelenti, hogy tudomásul veszi, miként vádlott valódiság bizonyítását kérte és a maga részéről a bizonyítás elrendeléséhez hozzájárul és azt kívánja. Ezek után a közvádló tett kérdéseket sértett főispánhoz a Csige Vargaféle Ítéletek felől, a Békésmegyei Hírlapban megjelent közlemények előzetes bemutatása felől, majd Medvigy Gábor védő kérdései következtek, melyek Cs Varga magatartásának a főispán előtt való ismertsége körül forogtak. Dr. Ungváry szavazóbiró az iránt érdeklődött, hogy a közgyűlések állandóan zajosak voltak, vagy ha nem, milyen ügynél keletkezett a zaj ? Vádlottnak is volt kérdése afelől, hogy az alispántól a főispán más esetben is kapott e pénzt, vagy reprezentacionális költségeket és ha igen, ezeket visszafizettette e ? Az ügyész a kérdés feltételét ellenezte, a fő ispán a feleletet megtagadta, az elnök arra utalt, hogy ez nem vád tárgya Ezek után elnök a vádlottat, sértettet s végül a közvádlót hallgatta meg a valódiság errendelése iránt előterjesztett kérelmek felől, melyek után kijelentette, hogy a bíróság tanácskozásra vissza vonul, végzését délután 3 órakor hirdeti ki, mikor is a főtárgyalást folytatni fogja. A főtárgyalás a törvényszék nagyobb ta nácstermében folyt le, ahol a közönség tőrében négy érdeklődés nyilvánult meg. Lapunk zártakor a tárgyalás délután 3 órakor megkezdődött. A továbbiakról lapunk következő számában számolunk be. Halos cserkészek. Szombaton és vasárnap este ünnepi hangulat áradt az Erkel színkör színpadáról. Gabrinyi Margit és Wagner Alajos premontrei tanár tüzes hazafias lélekkel megirt ifjúsági dalosjátékában gyönyörködött a szépszámú közönség. Örömmel jegyezzük fel, hogy tavaly óta szemlátomást fejlődött a növendékek előadási készsége úgy a színpadon, mint a zenekarban. A régi szereplők egytől-egyig biztosabban mozogtak a színpadon. Az összjáték pompás volt s a színpadot eleven élet, nagyszerű lelkesség sugározta be A régi szereplőket már tavaly méltattuk, ez idén csak általános, örvendetes fejlődésükről számolunk be. Meg kell azonban említenünk Bissak Ilonát, akinek énekhangja bámulatos fejlődést mutat színben, erőben s énektudása a legszebb reményekre jogosít. Az uj szereplők közül a pálma Gedeon Lajosé, aki a menekült cserkész szerepét úgy ének, mint megjátszás tekintetében pompásan látta el. Jóízű, tőrölmetszett alakot formált Kiss Imre Marci bácsi szerepéből. Rendkívül bájos volt Ila Tóth Erzsébet Kati szerepében s nagyon ügyes Papp László. Az előadás mindvégig a legforróbb siker mellett folyt le, volt rengeteg taps, kihivás és sok szép virág. Az előadásból a siker legtöbb sugara Károlyi Gábor tanár homlokára hullott, akinek rendkívüli odaadása, ragyogó müvészlelke és szeretete az ország egyik legjobb diákzenekarát alkotta meg a gyulai reálgimnáziumban. Éppen a csabai kongre- gációs ünnepen szerezték meg működésűkkel a minden aranykoszorunál értékesebb kitüntetést • P. Bangha Béla meleg elismerését, szeretetteljes dicséretét. A szindarab ötletes, minden kritikán felül- álló, gondos betanításáért az érdem dr. Jockel József tanáré. Az Ízléses, szemet-lelket gyönyörködtető táncok Stern Jenő tánctanár szép tudását dicsérik. Amikor még elismeréssel adózunk a Dalos cserkéssek szöveg- és zeneirójának nemes munkásságáért, tisztelettel hajtunk fejet annak a szép- nevü reálgimnáziumnak érdemes vezetősége előtt, amely diákságának lelkét e téren is istápolja s őszinte szeretettel várjuk ez erkölcsi és kulturális munkának folytatását. Hagy tüntető gyűlés Szegeden Trianon ellen. Mólíókópea ünnepelte és fogadta Szeged városa a nagy magyarbarát, lord Rjthermere fiát E. Harmsworth képviselőt. Már a kora reggeli órákban hatalmas tömeg özönlött a szegedi városháza elé, hova Harmsworth képviselő zugó éjjenzós közepette déli 12 óra tájban érkezett. A hódmezővásárhelyi dalárda az angol hymnussal fogadta a városháza feldíszített erkélyére kilépő képviselőt. Szeged városa nevében Somogyi Szilveszter dr. polgármester mondott üdvözlő beszédet, utánna Cicatricis Lajos dr. nyugalmazott főispán a déli vármegyék nevében beszólt. A dalárdák előtt elhelyezett szónoki emelvényről Pál Béla jogszigorló a menekült egyetemi ifjúság nevében, Körmendy Mátyás az iparosság, Bokor Adolf a kereskedők, Fürdők Dezső a munkásság, Deák János a kisgazdák nevé- mondtak rövid beszédet. Az ünneplő beszédek elhangzása után magyar szavakat továbbított a megafon E. Harmsworth szájából: »Éljen Szeged kedves népe, éljen Nagymagyaror- szág 1* A szűnni nem akaró éljenzés után következett az elvonulás, amely csaknem három órát vett igénybe. — Szeged város vendége tiszteletére 240 terítékes diszebádett adott, iM, mips bünil, vértódulásoknál, melyeknél az erőltetett székelés egyenes életveszélyes lehet, a valódi Hunyadi János természetes keserű víznek IVÓKÚRA alakjáb an való használata I gyorsan és enyhén szünteti meg a székrekedést. Orvosok előszeretettel rendelik, gyomor, vastagból, epebetegségeknél a vérkeringés ólénkitósóre. melyen Wolff Ferenc tiszti főorvos és Tonelly Sándor kamarai titkár üdvözölték az igazságért harcoló lord fiát. Harmsworth képviselő angolul válaszolt: „Remélem, hogy már nincs messze as as idő, amikor Magyarorsság njből elfoglalhatja régi helyét, mely öt, mint a világ régi történelmi nemsetét megilleti. Éljen Magyarorsság /“ Délután 5 órakor az egyetem diszülóst tartott, melyen dr. Menyhárt Gáspár, a jogi kar dékánja kijelentette, hogy lord Rother- mere-t az összes jogtudományok diszdoktorává kreálta, majd átadták Harmsworth képviselőnek atyja művészi kiállítású diszdoktori oklevelét Harmsworth képviselő atyja nevében meleg hangon megköszönte ezt a nagy kitüntetést, mely annál is becsesebb részére, mert egy menekült egyetemtől származik. Délután 6 órakor hagyta el E Harmsworth képviselő kíséretével Szeged városát, uj reményeket fakasztva egy szebb jövő iránt. it I B £ fi. Glattfelder Gyola esaoádl püspök Eleken. Glattfelder Gyula Csanádi püspök május 16-áa délután 2 órakor érkezett Elekre. Elek község határában Hajdú József főszolgabíró üdvözölte a püspököt. A bevonulás útvonalán két diadalkaput állítottak fel. Két oldalán leventék, iskolásgyermekek, a társadalmi egyesületek tagjai állottak fel. A községházánál Péczely Lajos községi főjegyző fogadta az érkező püspököt a község lakosai nevében. A püspök délután fél 5 órakor szentelte fel a temetőben a község közönségének áldozatkészségéből vett keresztjáró képeket. Másnap délelőtt tartotta meg a bérmálást. Istentisztelet után pedig fogadta a különféle hivatalok és társadalmi egyesületek küldöttségeit. Délután meglátogatta a kulturházat Ezután a polgári fiúiskolát nézte meg, ahol ígért Antal polg. isk. igazgató fogadta. Végül pedig a zárdába ment, ahol dr Csepreghy Imre pápai kamarás, esperes-plébános üdvözölte. Május 18-án délelőtt távozott a püspök Elekről és hosszú kocsisor kisérte el a nagyszámú közönség lelkes ünneplése közepette Kétegyháza határáig. Nyngt&zás. A róm. kath. elemi iskola gyermekelőadására küldött alábbi felülfizetéseket hálásan köszöni a tantestület. Brém Lőrinc 10 P, Szabados Antal 2 P, Dávid Béla 150 P, Pflaum József 150 P. Halálozás. Széles körben keltett mély részvétet a hir, hogy Knkla Istvánná, szül. Abraham Mária folyó hó 19-én életének 64-ik évében rövid, de súlyos szenvedés után váratlanul elhunyt. A köztiszteletben elhunyt matróna temetése folyó hó 21-én ment végbe általános részvét mellett Megható és szeretetteljes részvét vette körül a gyász- baborult férjet, Kukla István építési vállalkozót, a Kát. Kör érdemes elnökét. Levente eéllövőverseny. Szenzációsnak Ígérkező céllövőversenyt rendeznek junius 17-én a gyulai és a járáshoz tartozó levente-egyesületek. Bővebbet legközelebb. k Vitézi Szék vándorzászló versenye. A Békésvármegyei Vitézi Szék május 27-én, Pünkösd elsőnapján rendezi a gyulai sporttelepen az évento kiírásra kerülő vándorzászló versenyét. ÚSiMl FŐM Ml lilltlÉI nlKII. BEIM! ElMiH digs liitóSSil. Tűzifát és cséplési szenet eladunk jó minőségben. Nemzeti Hitelintézet Részvénytársaság Gyulai Fiókja Telefon 96. szám. 2TH fi-' Városházával szemben.