Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-05-09 / 37. szám
1928 májusi 9. Békés 3 Kun Béla vérengzése a krimi ellenforradalom alkalmával. Kun Béla letartóztatása alkalmából a „Journal de Geneve“ cikket közöl Kun Béla vérengzéseiről. Kun Béla Krim félszigetén ezrével fogdostatta össze mindazokat, akikre az ellenforradalraárság gyanúja terelődött. Asszonyokat, gyermekeket, aggastyánokat tö megesen fogdostatott össze, bebörtönözte őket és tömegesen tartott felettük vésztörvényszé két. A vésztörvényszék egyre-másra hozta a halálos Ítéleteket, melyeket szintén tömegesen hajtottak végre. Az elítélteket százával állították sorba és amikor különösen nagy törne geket állítottak föl a kivégzés színhelyére, akkor géppuskával történt a kivégzés. Az is kedvenc szokása volt Kun Bélának, hogy magukkal a halálraítéltekkel ásaíts meg saját sírjukat. A kivégzést végig kellett nézni az elítéltek hozzátartozóinak is. A krimi ellen- forradalomkor hozzávetőleges becslés szerint 60—70 ezer embert végeztetett ki Kun Béla. Kristály kapható mindenütt. feiiás a Hit iíttlei! Dr. Varga Gyula, városunk polgármestere a sziniszezon előtt a következő felhívást intézte Gyula város szinpártoló közönségéhez : „Sebestyén Mihály, a miskolci Nemzeti Színház igazgatója bejelentette, hogy a szini- szezont május hó 26-án megkezdi. Köztudomású, hogy Sebestyén Mihály színtársulata az egész ország legkiválóbb együttese, így tehát Gyula városának nagyfontosságu érdeke, hogy az ország első színtársulatával az összeköttetést a jövőben is fenntartsa. A színigazgató egyelőre 20—20 előadásra hirdet bérletet. Tekintettel arra, hogy a színtársulat jövőbeni itteni működése a bérlet, illetőleg az előadások anyagi sikerétől függ, felkérem a város kultura-szerető közönségét, hogy ezt a kitűnő ezintársulatot úgy a bérlet jegyzésénél, mint az előadások látogatásánál támogassa, hogy a város nagy tradioióju színházi kultu ráját a békebeli nívóra visszaemelhessük. Gyula, 1928. évi május hó 5-én. Dr. Varga Gyula polgármester.“ A kisgazdák segélykiáltása. — Védelmet kérnek az uzsorások ellen. — A vésztői mezőgazdasági bizottságban hangzott el ez a segélykiáltás. A földmives közönség eladósodása tekintetében igen aggasztó tünetek merültek fel, de különösen aggasztó az az uzsora- szerű eljárás, ahogyan a gazdaközönség kény szerű eladósodása végbe megy. A gtazda közönség a hosszú tél alatt pénzé bői kifogyott, eladni valója már nincsen, pedig a gazdálkozáshoz, a jószágok élelmezésére, igen sok gazdánál a család kenyerére s a szigorúan behajtott köztartozások fedezésére okvetlenül pénz kell, De honnan vegye? Pénzintézeteknél pénzt hez jutni nem tud; tisztességes kamat mellet( pénzt sehol sem kap Azonban egyes embernekt legtöbb eset ben a gabonakereskedők adnak pénz is, gabonát is, a megszorult gazdának oly feltétel mellett, hogy a gazdának meg ezután learatandó búzáját csekély vétel áron megveszik Továbbá adnak a megszorult gazdának kenyérnek való 40 kg. lisztet újkor fizetendő 1 mm búzáért. Ily körülmények között a kisgazda közönség rövid idő alatt eladósodik és teljesen tönkre megy. Ezen állapot orvoslását kérik, különben bekövetkezik a baj. Nemcsak arról van szó, hogy a gazdának meg kell könnyíteni az olcsó hitel szerzésé!, hanem arról, hogy töivényhozási utón gátot kell vetni az elfajult kiuzsorázó lehetősé gekneb, mert csak igy lehet az orvoslás meg felelő. Kristály kapható mindenütt. A legszebb • előadás, A gyulai r. kath. elemi iskola gyormek- előadása szóles körben kait hatalmas érdek iödóst. Ragyogó, lündóri előadás színhelye lesz Áldozócsütörtökön az Erkel színkör szin pada, amikor nemcsak a szenzációs „Baba- próba“ babái ragadják el a figyelmet, hanem a megrázó és fölemelő „Hazamegyünk“ irre denta színmű is egyik leggyönyörűbb produkciója lesz a bájos gyermekseregnek. Egymásután peregnek le a szebbnól-szebb szavalatok, szépséges énekszámok: szóval tündérvilág csodaszép jelenetei élnek, csillognak a színpadon. Aki igazán fölemelő, lelket elbájoló és vidámságot varázsoló előadást óhajt látni, jöjjön el Áldozócsütörtökön a színkörbe. Nemcsak gyönyörködni fog, hanem jót is cselekszik, mert az előadás jövedelmét az iskola szociális intézményeire fordítja a derék és fáradhatatlan tantestület. Jegyek Dobay János könyvkereskedésében válthatók. A szezációs műsort lapunk szombati száma közli. H 1 R m Ä. Személyi hír. Nagy örömmel közöljük, hogy Sál József buiorgváros, a gyulai ipartestület ér demes elnöke hazaérkezett Bécsből, ahol gége operáción ment keresztül Állapotában örvende tes javulás állott be s reméljük, hogy nemsokára teijes felgyógyulásáról adhatunk hirt. Hazatérése után a társadalom minden rétegéből üdvözölték s mi is szeretettel csatlakozunk e kiváló közéleti férfiút megbecsülök táborához Isten hozta ! Táros! közgyűlés Gyula város polgármesterének 3—1928. számú értesítése szerint május 12-én, szombaton délelőtt 9 órakor rendes közgyűlés lesz a városháza nagytermében. A 29 pontból álló tárgysorozatból kiemeljük a hősök emlékművének felállítására vonatkozó szerződés jóváhagyása tárgyában teendő előterjesztést s ezzel kapcsolatban Mogyoróssg Sándor szobrász beadványát, továbbá a Dürer-ünnepéllyel kapcsolatos tanácsi előterjesztést. Kinevezés. Dr. Gulácsy Sándort, a szarvasi középfokú gazdasági tanintézet igazgatóját a vármegye főispánja a járási testnevelési bizottság tagjává nevezte ki. Értesítés. A róra. kath egyházi és iskolai adó május 15-ig késedelmi kamat nélkül fizethető, Az adószedők minden vasárnap délelőtt 9-tól 11-ig a belvárosi r. kath. elemi iskolában is teljesítenek adószedést. Aki a kivetési bárcát még nem kapta kézhez, a jelzett helyen és időben átveheti. A gyulai Szociális Misszió május havi rendes gyűlése május 10-én, csütörtökön délután 5 órakor lesz a Békésmegyei Takarékpénztár tanácstermében, melyre a t. tagokat szeretettel meghívja a vezetőség. Kristály kapható mindenütt. Dalos cserkészek. A gyulai róm. kath. reálgimnázium ifjúsági ének- és zenekara 1928. évi május hó 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap este 8 órai kezdettel a tanintézetben felállítandó színpad anyagának beszerzésére az Erkel Ferenc színkörben előadja Gabrinyi-Wágner Dalos cserkészek eiinü ifjúsági dalosjátékát és erre az érdeklődőket és tanügybarátokat tisztelettel, meghívja. Vásár Okáoybsn. Okány község legközelebbi országos kirakodó és állatvásárját május hó 16-án tartja meg, amelyre szabályszerű marhalevéllel mindenféle állat felhajtható. Kereskedők iparigazolványaikat okvetlenül hozzák magukkal. Zsolna? Vilmos első magyar keramikus, a magyar müipar megalapítója és a magyar ipar- történet világitó, világhírű fáklyája születésének 100-ik évfordulóján, 1928. május 17-én szülővárosa, Pécs nagy ünnepségekre készül Tűzrendészet! hír. Dobozmegyer községben április 29-én megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület. A község tűzvédelmi szerekkel és eszközökkel való ellátása most van folyamatban, úgy, hogy rövidesen a vagyonvédelmi szolgálat ellátására ez a község is berendezkedik teljesen. Adománygyűjtést engedélyek. A belügyminiszter a nagyenyedi Bethlen kollégium volt diákjai testvéregyesületének megengedte, hogy korábbi rendeletében megállapított módon kívül 1000 gyüj- tölappal is gyüjthessen adományokat. — A Szent Ferenc-rendi misszionárius nők rendházának vezetősége részére a szegénysorsu munkásleányok neveléséhez szükséges anyagi eszközök részbeni megszerzése céljaira 1928. május 2-től számított 1 évre négy gyüjtökönyvvel az ország egész területén pénzbeli adományokat gyüjthessen. — A szi- ráki r. kath. egyházközség adománygyűjtési engedélyének érvényét 1928. december 31-ig meghosszabbította. Kézműiparosok Lapja Folyó hó 5-én e címen indult meg Szabó Gyula szerkesztésében a magyar kézmüiparosság érdekeit képviselő újság. Első száma tartalmas, nívós és érdekes. Előfizetési ára negyedévre 3 pengő 20 fillér. A lap szombatonként jelenik meg Szerkesztősége és kiadóhivatala Budapesten, Bálvány-u. 26 1. em. és Szegeden Római-körűt 21. alatt van. Öugyilkosságok Békésen. Bányai Ferenc 70 éves kisbirtokos felakasztotta magát. Tettét azért követte el, mert súlyos betegségben szenvedett. — Nyíri István 78 éves földműves május 1-én felakasztotta magát. Tettének oka ismeretlen. 1ET MlSIi Mm Kitt Hilt KIEIBEIEIMDI1 ülyis Mzisil. Tűzifát és cséplési szenet eladunk jó minőségben. Nemzeti Hitelintézet Részvénytársaság Gyulai Fiókja Telefon 96. szám. 2 oVárosházával szemben.