Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-04-04 / 27. szám
Békés Tekintettel a k,ö- CD í ÍTT/a zelgő saisonra, a yyl 1 ' KJ 111 intenzivebb gyártása megkezdődött. «u-* 1928-as újdonság a válogatott, kizárólag vérbélü narancsból előállitott FOR OS FRUTTI“ Közli: SCHNEIDER J. szikvizgyár 5928. áprilís'4. fii 1. JE JK JK * A „Békés“ ünnep« A szerkesztőség ideg- i'ontó zaklatottságában, ahol a legellentétesebb nézetek vívják harcukat s a lehangoló események mellett eltörpülnek a lelket emelő küzdések gyönyörű momentumai, oly jól esik megállni olykor egy-egy percre ünnepelni. Az újságíró látszólagosan cinikus szivét elönti az öröm ilyenkor, hiszen egv-egy ilyen ritka, pirosbetüs nap kisugárzásakor látja, hogy vannak még célok az életben, egész és férfias akarások, amik kiemelik a lelkeket a hétköznapok szürkeségéből. Ilyen örvendetes fnnepet hozott ma szerkesztőségünkbe a hir, hogy lapunknak nagyrabecsült, kitűnő munkatársát, illusztris és csendes ujságirótársunkat: dr Konkoly Tihamért, Békésvármegye nyugalomba helyezett főjegyzőjét, ki eddig államtudor volt, a szegedi m. kir. Tudományegyetem tanácsa március 31-én a jogtudományok tudorává avatta. Amikor a „Békés“ szerkesztősége örömteljes szívvel regisztrálja ez esemény, egyúttal erős reményének ad kifejezést, hogy dr. Konkoly Tihamér érdemekben gazdag közéleti munkássága uj mes- gyéjéhez ért, ahol messzibb területre kiható, áldásos munkálkodás kezdődik a köz javára és nagy tudásának, hatalmas tapasztalatának fáklyájával bevilágítja a meggyötört sok reményét vesztette magyarság útját. Személyi hír. A szegedi m. kir. Ferenc József Tudományegyetem tanácsa márc. 31-én dr. Konkoly Tihamért, Békésvármegye nyugalomba helyezett főjegyzőjét, ki eddig államtudor volt, a jogtudományok tudorává avatta, melyhez csendes újságíró társunk iránti együttérzéssel melegen és szívből gratulálunk! Békesvármegye lérréayhaléságl bizottságának mai napon megtartott rendkívüli közgyűléséről szóló tudósításunkat legközelebbi számunkban közöljük. Lelkigyakorlatok az anyalempleiabasi Virágvasárnapján délután 6 órakor kezdte meg lelki- gyakorlatos beszédeit Zborovszky Ferenc jézustársasági atya az anyatemplomban. Ez alkalommal Krisztusnak királyságáról beszélt, amely az egész világon él és uralkodik a lelkekben. Hétfőn este az élet célját fejtegette, amelyben a mai tudományosság álláspontját fejtette ki s hozta összhangba a bibliával, amely a Teremtés Urában látja az élet igazi értelmét, célját. A nagyképzettségü főpap mindegyik beszédét hatalmas közönség hallgatta. Ma, kedden este a keresztény élet útjáról fog beszélni a Páter. Tenipiomrend Bigjszerdán nagycsűtörtófcön és nagypénteken az anyatemplnmban. Nagyszerdán délután 3 órakor Jeremiás siralmai. Délután 4 órakor nőknek és fél 7 órakor férfiaknak lelkigyakorlat. Nagy csütörtökön, az Oltáriszentség megalapításának emlóküuuepén délelőtt 9 órakor szentmise és közös szentáldozás. Délután 3 órakor Jeremiás siralmai. Nagypénteken 9 órakor istentisztelet, passzió, a feszület leleplezése és tisztelete, „előszenteltek miséje“, mely után az Oltáriszentség a „szent sir“-ba helyeztetik, ahol szentségimádás lesz estig. Délután 3 órakor Jeremiás siralmai. Este 6 órakor Szentségbetétei. P. Zborovszky Ferenc szerdán mondja utolsó lelkigyakorlatos szentbeszédét délután 4 órakor nőknek, fél 7 órakor férfiaknak. Szentbeszéde után és reggel 7 órától a Mária-kápolna melletti gyóntatószékben a szentgyónás elvégezhető a páternél is. Halálozás. A szombat esti órákban élénk szenzációt és nyomában a legmélyebb részvétet keltette Yentilla György nyug. megyei irodafőtiszt halálhíre, amely első hallásra igen sokaknak, akik a délutáni órákban az Otthon kávéházban és később az utcán is találkoztak és beszéltek vele, csaknem hihetetlenül hangzott, de mégis fájdalmas valónak bizonyult. Alig ért haza házához pár, pillanatnyi rosszullét után szivszélhüdós érte és halott volt. Ventilla évtizedek hosszú során át szolgálta a vármegyét mint Írnok, majd mint irodafőtiszt és lelkiismeretes munkájával, szorgalmával. a társadalmi életben pedig szerény, rokonszenves modorával, közbecsülést és szeretetet vívott ki magának. Gyönyörű hangja és a régi gyulai dalárdának évtizedeken át első bassistája volt. Az utóbbi években az életerős, derék férfi egészségileg szemmel láthatólag hanyatlott és halála, mely 75 ik évében érte, vigasztalan, mély gyászba borítja özvegyét és három kis fiát. Hétfőn délután temették és végtisztességón, amelyen dr. Daimel Sándor alispán és a megyei tisztikar számos tagja, továbbá ösmerősei, sok régi jó barátja vett részt, Szabó Mihály gör. kel lelkész ékes magyar nyel ven mondott koszorúkkal ékesített ravatala fölött szép gyászbeszédet és nagy közönség kisérte ki örök nyugalma helyére. Áldás és béke hamvaira! Rekviem. Szombaton reggel üunepies gyászmise volt az anyatemplomban IV. Károly király halálának évfordulója alkalmával. A rekviemet dr. báró Apor Vilmos plébános mondta segédlettel Ott láttuk a polgári és katonai hatóságok képvi selőit, a katolikus egyesületek vezetőit s a tanuló ifjúságot tanáraik vezetése alatt. A templom egészen megtelt ájtatos közönséggel. Halálozás, őszinte részvéttel értesülünk, hogy özv. id. Endrész Mihályné született G. Knei- fel Anna április 1-én életének 80-ik, özvegységének 11-ik évében hosszas szenvedés és a halottak szentségének ájtatos felvétele után elhunyt. A köz- tiszteletben állott matrónát kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése április 2-án délután történt nagy részvét mellett. Nyugodjék békében! Zborovszky páter az &ve gyűlésen. Vasárnap este ünnepi gyűlése volt az Avenak. Zborovszky Ferenc, a pécsi jézustársasági rendház tudós tanára, mint vendég, előadást tartott a vallás és a tudomány ^viszonyáról. Rendkívül érdekesen, a tudományosság hatalmas fegyverzetével bizonyította, hogy a legmodernebb tudás eredménye mindenben fedi és megerősíti a vallási alaptételeket, az isteni kinyilatkoztatásokat s a biblia örökérvényű és változatlan igazságát. A Gyulán már is nagy tiszteletnek örvendő jézustársasági atyát Biró Béla reálgimnáziumi tanár, az Ave elnöke üdvözölte s ugyancsak ö köszönte meg pár lelkes szóval a hatalmas tetszést kiváltott, gyönyörű előadást. A 6vulal MankásoUiina Egyesület választmánya 1928. évi április hó 5-én, csütörtökön este 8 órai kezdettel ülést tart, melyre a választmányi tagokat ezúton is meghívja az egyesület vezetősége. A világ legszebb filmje. A Csikágói Eucharisztikus Kongresszus filmje a ßirfily Sloagószinházban folyo hó 25-én. Meghűlésnél, náthánál, torokfájásnál, idegfájdalmaknál, szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz rendes gyomor- és bólmüködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbízható. Kapható gyógyszertárakban. drogériákban és füszerüzletekben. 11 Az Brkel Ferenc Dalkér folyó hó 8-án (husvét első napján) este 8 órai kezdettel az Ipartestület nagytermében hangversenyt rendez, melyre már most felhívjuk a figyelmet. A rendkívül ha tásosnak Ígérkező est műsora a következő: 1. Jelige. Énekli a dalkör. 2. „Magyar sóhaj.“ Énekli a dalkör. 3. Irredenta szavalat. Szavalja Czifra György. 4. Yadászdal. Énekli a dalkör. 5. Tréfás boxmérközés. Előadja Kiss Alajos és Nagy Sándor. 6. Török bordal. Énekli a dalkör. 7. Magyar dalegyveleg. 8. Tréfás jelenet. Előadja Kiss Alajos, Csete Pál és Nagy András. 9. Irredenta dal. Női szóló. 10. Olyan a te dalod.“ Énekli a dalkör. 11. „Cseng a pohár.“ Énekli a dalkör. 12. „Nem! Nem! Soha!“ Énekli a dalkör. Belépődíj 1 pengő. Zenekari főpróba. A gyulai Közművelődési Egyesület április 11-iki Ibsen ünnepségére a filharmonikus zenekar még április 4-én, szerdán este 8 órai kezdettel a reálgimnáziumban teljes össz- próbát tart. Tekintettel arra, hogy ez lesz az utolsó főpróba, valamennyi zenekari tag pontos megjelenését kéri dr. Szilágyii, ü. v. igazgató. Az orosz parasztok elrejtik a gabonát. Szov- jetoroszországban hivatalos kimutatás szerint 12 ezer paraszt van fogságban amiatt, hogy vagy eltitkolta gabonakészletét, vagy a szovjet tisztviselővel szemben renitenciát tanúsított. Eladó Eesedi-ntca 25. sz. hóz, mely áll egy 3 és egy 2 szobás különálló lakásból,„szép parkírozott kerttel. 208 1—10 SPORT. Épiiőmunkások—BTE I s O (1:0) II. o. bajnoki biró Leipnicker. Nehezen kivivőn de teljesen megérdemelt győzelmet aratott az Építők csapata jobbnak látszó ellenfele ellen. Szé’lel játszik az Építők csapata, de rögtön Békés veszi át a játék irányítását Az első Epitő támadást Domokos vezeti, szépen ledolgozza magát de beadását Fridrich a térdelő kapusba lövi. Békés halfsora uralja a mezőnyt, tömi labdákkal csatársorát, de a masszív védelemmel nem boldogulnak. Az első békési komért nemcsak az építő védelem, hanem a teljes békési csatársor kihagyja. Ritkán vezetnek támadást az építők, de azok nagyon veszélyesek. A 16. percben nagy kavarodás a békési kapu előtt, de végre Békés felszabadit. Békés csak kornereket tud elérni. Majd Reinhardt szabadrúgását Pap