Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-12-14 / 100. szám
i927. december 14. Békés 3 Párkány békéscsabai gépészmérnök „A mo dern motorikus tüzoltószerekről“. Démusz Lajos, tűzrendészet) felügyelő közölte a hirt, hogy a közeljövőben Békés és Bihar vármegyékben közös tüzoltószaklap íog megjelenni. A gyűlés az újonnan választott vezetőség éltetésével ért véget. Széhely Mii) Sándor szerzői estje. Téves hírek a lapokban egy betiltott dal szerzősége körűi. Szombaton nagy és meleg sikert aratott Budapesten Székely (Nuszbek) Sándor, a Kis ialudy Társaság illusztris tagja, akinek nemes veretű, szépséges verseit szerte az országban ismerik s akinek irodalmi működését a komoly kritika mindig kitüntető elismeréssel kísérte. Szerzői estjét tiszteletreméltó gesztussal a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium volt tanulóinak egyesülete javára rendezte Az esten, amely a m kir. Zeneművészeti Főiskola nagytermében folyt le, hatalmas és előkelő közönség jelent meg, amely mindvégig kitüntető szeretettel és érdeklődéssel hallgatta az előadókat. Mikor örömmel és büszkeséggel számolunk be a neves költőnek ragyogó szerzői estjéről, kötelességünknek tartjuk, hogy éppen a szerzői esttel ogyidőben a lapokban megjelent azokat a híreket, amelyek a pesti Komédia színházban — különben nagy sikerrel — előadott „Kérdések, melyek feleletre várnak“ cimü dal betiltásával foglalkoznak, helyreigazítsuk. — Téves a lapoknak az a hire, hogy a kifogásolt dal szövegét Nuszbek Sándor dr. ügyész irta. A rendőrség betiltása amiatt történt, hogy a dal utolsó sorát a Himnusz nak egy mondata tölti ki. — Tudvalevőleg pedig a Himnuszt csak ünnepélyes alkalmakkor, megfelelő helyen lehet énekelni s szavalni. A dal szövegét azonban nem Székely Sándor a költő s nem Nuszbek Sándor dr. az ügyész irta, hanem annak zenéjét szerezte, amire a betiltás nem vonatkozhatott. Ezzel a nehány sornyi helyreigazítással tartozunk annak a szépnevü poétának, akire mi, békósmegyeiek büszkeséggel és szeretettel tekintünk, akinek éppen pár nappal ezelőtt a Szanatóriumi egyesület előadásán két gyönyörű versét hallottuk Ürmössy Ilonka megkapó előadásában. JLstkntos lépre ment. Elcsípték, lecsukták és kiutasították. Lakatos (Puszta) Mihály zenész egyidő ben Békéscsabán muzsikálgatott majd az egyik tótkomlósi bandába került. Lakatos egyszer a járásbíróság elé került. Hitelezési csalásért elítélték 2l napi fogházbüntetésre. De a büntetést nem töltötte ki, átszökött Jugoszláviába. Egy hónappal ezelőtt elfogta a honvágy. Beállított Tótkomlósra. A csendőrök mindjárt felismerték, elfogták és behozták Gyulára. Inneu visszakisórtók a járásbirósági fogdába, hol leülte a hitelezési csalásért kijáró három hetet, azután kiszabadult. A szabadság csak addig tartott, mig a fogházból az irodába ment, mert ott várta egy rendőr, aki a ki- rendeltségre kisérte. Lakatosról megállapították, hogy jugoszláv állampolgár. Kiutasították Magyarország területéről. A kiutasitási végzéssel együtt felkisórtók Budapestre, ahonn an jugoszláv területre toloncolják. HÍREK. Bem apó emléke feledhetetlenül él minden magyar ember lelkében s es a dicsőséges emlék ssáll nemzedék- röl- nemzedékre, mig magyar él e földön. A magyarság hálája kétsseres Bem apó dicső fegyvertényei és elévülhetetlen emléke iránt., mert as osstrolenkai hős nem a magyar föld ssülötfe volt s mégis halált megvető, önfeláldosó bátorsággal ssdllt síkra a magyar ssabadságharc ügyének diadalra juttatásáért és aratta a ssabadságharc legfényesebb gyöselmeit. Mint Erdély felszabadítóját, különösen a székelyek rajongták kiírni ragaszkodó sseretettel a hős tábornokot, a legendáshírű Bem apót. A magyar ssabadság csillagának lehanyatlása után Törökőrsságba ment s Aleppoban fejeste be sok fényes diadallal kossorusott életét. Most, halálának 77-ik évfordulóján, kegye- letes ünnepeken gyújtja fel a thagyar nemset a hálás emlékesés fáklyáit, melyek fénye világítani fogja Bem apó előtt, as utat a ssiriai Aleppótól, honnan holttest ét hazahozzák, egéss Magyarorssá- gon keresztül hasúig, Lengyelországba. születési helyéig, Tarnowig, hol örök pihenőre helyezik. WeDCbbelm József gróf Újkígyós díszpolgára. Vasárnap délelőtt Ókigyóson átadták Wenrk- heim József grófnak Újkígyós község- díszpolgári oklevelét. A grófot, kí a község első díszpolgára Vanggel Endre dr. főszolgabíró üdvözölte szép beszédében. A főispán és a megye alispánja táviratilag fejezték ki .szerencseki vánataikat a megye kiváló földbirtokosának. A gyulai Szociális Misszió Társulat folyó hó 15-én, csütörtökön délután 5 órakor tartja rendes havi értekezletét a Békésmegyei Takarékpénztár tanácstermében. A Hath. Kór könyvtárában hivatalos órákat szerdán és szombaton délután 5-töl (5-ig tartanak. Meghívó A Bethlen Gábor szövetség december 16-án pénteken este 6 órakor az Újvárosi Olv. Körben ismét felolvasó estét rendez, amelyen Kalas Ferenc vallás tanító lelkész tart előadást, továbbá Nagy Margit és Tamás Ferenc szaval. Belépődíj nincs. Mindenkit szeretettel hiv az elnökség. Pótlás. Az Eleven Újság előadásáról írott tudósításunkból kimaradt a pompás divatrevüe egyik bájos és elegáns szereplőjének hajósi Wieland Valériának neve. A Lórántffy Zsuzsánna Leányegylet folyó évi december 4 én Leánynapot rendezett. A nagy számban egybesereglett leányok és a közönség lelki meggazdagitásához elsősorban Viktor Erzsébet a Keresztyén Leányeggyesületek titkára járult ünnepi beszédével. Főgondolatai a naponkénti bibliaolvasás léleknemesitü volta, a léha mulatságok helyett nemesebb szórakozások keresése, a nyomorenyhitő munkában való részvétel, mélyen belevésödtek a lélekbe. Különös épülésre szolgált Dr. Pallmann Péter biblia magyarázata. Lelkünkre kötötte, hogy ne csak testünknek, hanem lelkűnknek szépségével is törődjünk. Megható volt Bissak Ilona áhítatot keltő gyönyörű éneke és Jánssky Emma hazafias érzéseinkbe markoló szép szavalata. Mély hatású volt Az Ur ítél c. melodráma Balta Erzsébet kitűnő és megragadó előadásában, Kertész Lajos művészi harmónium kíséretében. Ugyancsak Kertész Lajosnak és a ref. vegyeskarnak és énekkarnak tartozunk a legteljesebb elismeréssel a tőlük megszokott precizitással előadott szép énekszámaiért. A leánynapot szépen sikerült és kedélyesen eltöltött szeretetvendégség koronázta meg %De kifejezést kell adnunk hálás elismerésünknek azért a fáradságot nem ismerő bugóságért, mellyel a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület vezetősége Dr Pallniann Péterné és Kalas Ferencné és a leánjr- egyleti tagok ezt a szép leánynapot megrendezték. CserkészelőadAs. A gyulai rom. kath. reál- gimnázium 236. sz. „Marothy János“ cserkész csapata december 18-án előadást rendez az intézet tornatermében. A sikerültnek ígérkező előadás kezdete 5 és fél órakor, amelyre a parancsnokság tisztelettel meghívja a cserkészbarátokat. Két macska a halálba körelle gazdáját. Kmotrica András kondorosi gazda nagyon szerette az állatokat. Különösen két macskát kedvelt, amelyek állandóan vele voltak. A gazda szivszélhüdés következtében hirtelen meghalt. A ravatal alatt ott voltak a macskák is, melyek kikisérték a temetőbe. A két állat ezután volt gazdája ágyára telepedett s néhány nap múlva ott találták a házbeliek mind a kettőt élettelenül. Vízum beszerző vállalat- Károlyi Lajos nv. százados Budapesten (V. Béla-utca 4. sz. a.) hatóságilag engedélyezett Vizűm beszerző vállalatot alapított. A vállalat célja a vidéki közönség külföldre, illetve megszállt területre való utazásának megkönnyítése azáltal, hogy az útlevelekre szükséges vizűmért nem kell személyesen Budapestre menni, mely költséges és nagy idöpocsékolást is jelent, hanem az útlevelet postán a vállalatnak beküldi és azt a kívánt viznmmal ellátva a vizűm és igen csekély közvetítési dij utánvételezésével a vállalat a beküldőnek visszaszármaztatja. A Gyularemetei Ifjúsági Egyesület folyó hó 26-án, Karácsony másod napján, este fél 8 órai kezdettel az Újvárosi Olvasó Körben táncmulatsággal egybekötött műkedvelő előadást rendez, melyre ezúton hívja meg az érdeklődőket a rendezőség. Színre kerül A Gyimesi vadvirág cimü népszínmű 3 felvonásban. Belépődíj személyenként P. P50. Igyá KATHREINER-féle KNEIPP malátakávét Finom, pompás izii ital reggelihez és uzsonnához. 979 2 10