Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-02-26 / 17. szám

1927. február 26 Békés 5 Közgazdaság. A kukoricamoly terjedése. Az utóbbi években a kukorica veszedel­mes betegsége a moly. annyira terjed ország­szerte, hogy kukorica tormóseinket komolyan veszélyezteti E kártevő a kukoricaszárában telel át, s tavasszal május hó végén, június­ban kezd rajzani, amidőn petéit a fejlődő, zsenge kukoricaszárába rakja bele, ahol az csakhamar hernyóvá válik, a szárat keresztül kasul turkálja, zavarja a növény fejlődését, s a termést gyakran megtizedeli, de felére is leesökkentheli azáltal, hogy egyrészt kevesebb ■eső terem a kukoricaszáron, másrészt ezek a csövek is silányak rövidek, aprószemüek ma­radnak. E baj ellen éppen a gazdaközönsóg- nek kell legkomolyabban védekezni, s ha ezt nem teszi, saját kárát fogja vallani. A véde­kezés nsgyon egyszerű, s abból áll, hogy má­jus közepén túl nem szabad tavalyi kukorica- szárnak lenni, tehát legkésőbb ez időpontig el kell azokat égetni, amiként különbed ezt kormányrendelet is előírja. Csakhogy az a baj, hogy különösen az Alföldön a gazdák ezt nem szívesen teszik, mert a kukoricaszá­rat később is használják fűtőanyagul Pedig be kell látnia minden értelmes gazdának, hogy ha a tavalyi kukoricaszálban levő molyt nem égeti el, akkor annak elsősorban maga látja kárát, mert a kikelő pillék rövid idő alatt egész kukorica termését tönkretehetik. Le kell mondani tehát arról a kis előnyről, amit a kukorícaszár május 15 ike utáni fell'd tóse ad. Csak abjjan az esetben menekülhe­tünk meg a mostaninál egy sokkal nagyobb csapástól, ha e kormányrendeletet minden gazda lelkiismeretesen és pontosan végrehajtja. Köhögés, rekedtség, tudőhumt ellen használjon valódi Kárpáti fenyő nielieukorkát. Kapható 904 17-* Práger Vrlgye» "Szent József gyógyszertárában (Józsefváros). „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82. 1927. évi február hó 26-án, szombaton délután >/47 és este 1 29 órakor FOX JOIRML aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban Iris-film. Újdonság. fris-film. A FEHÉR TIGRIS kalandok a végtelen óceánon 12 felv. 1927. évi febrnár hó 27-én, vasárnap délután 3/4 4, */47 és este */29 órakor MAGYAR HÍRADÓ honi aktualitások 1 felvonásban. Fox-filmek. Fox-filmek. AZ UJ DIREKTOR vígjáték 6 felvonásban. Tom Mix-film. Tom Mix-film. Az aranybánya titka ■ cow-boy történet 6 felvonásban. ■ Meghívó. Az I. Gyulavárosi takarékpénztár 1927 márclns I Un délelőtt II órakor tartja saját helyiségében rendes évi közgyűlését, melyre a t. részvényeseket ezennel tisztelettel meghívom. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyvvezető és két hitelesítő kiküldése 2. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése. Az 1926. évi mérleg megállapítása, a tiszta haszon felosztása és a felmentvóny feletti határozathozatal. 3. Esetleges indítványok. Gyula, 1927. február 19 ón, 18 1-1 I>r. Foil maim János sk. ig. elnök. Eladó a Ferenc szállodá­ban egy alig használt csukott hintó Fenyője leszerelhető. __________________________126 ) 2_________________________ En yves-utca 4L számú ház szabadkézből eladó. Értekezni lehet Petróczki Ferenc háztulajdonossal Ugyanott 2 hold föld a Sióróten a kövesut mellett eladó. 125 1-8 A geriai uradalom erdészeténél tölgyfarönkök dongának s mindennemű fii* részanyagnak alkalmas, bár­milyen mennyiségben kapható. Jelentkezni lehet a dobozi Kellős-Kőrös vasiadnál levő erdőőr-iaknól 121 1—1 Ültessünk gyümölcsfát! Unghváry József faiskolája Cegléd. Budapesti irodája VI, Andrássy ut 56 (Telefon: Lipót 962—72) 116 J—7 Oktató nagy árjegyzék ingyen. Építtetők figyelmébe! Felső ópitő-ipariskolát végzett építész, i legelőnyösebb feltételek mel­lett vállalok mindennemű tervezést és költségvetést elő­méret elkészítést, ugyancsak ezeknek kiviteli munkálatait. Iroda: Hajnal-utca 46. SCHRIFFERT ANTAL I 120 l—l építész. ___________________________________ss Ké tszobás lakást keres gyermektelen, nős, állami tisztviselő, konyhá val, éléskamrával és fáskamrával, folyó év májusi beköltözésre Cím a kiadóhivatalban 119 1—1 Mielőtt drótkerítés szükségleteiket megvásárolnák, keressék fel okvetlenül vaskereskedését, ahol az összes kerítés fajtákból nagy- mennyiségben van raktáron igen előnyös árak és feltételek mellett. Ugyanitt az összes gazdasági gépek is igen kedvező fizetési feltételek mellett beszerezhetők. 129 1—’ Értesítés ! Értesittetnek azon gyulai III-ik kerület­ben lakó polgárok, akik a városi képviselő választók névjegyzékébe fel vannak véve és szavazólapot nem kaptak, azok folyó hó 26 ás a Magyaagyarvárosoa, Ludvig féle vendéglőben a szavazás alkalmával szavazólapjukat átve­hetik és ott le is szavazhatnak. A III-ik tized az Élővizcsatorna balpart­tól a Szent István utcáig, a Krinolin és Gal- bács kert, Farkashalom és Szlányi. 122 1—1 Hirdetmény* Az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparári]gyár R.-T. az l926-ik évi május hó 1-ón tartott rendkívüli közgyűlése elhatá­rozta, hogy minden 10 darab régi 200 K n. é. részvény egy darab 10 pengő n é. bemutatóra szóló uj részvényre becseréltessók. Az alap szabályok 5. §-a értelmében 25-ös, 50 es és 100-as összevont cimletek is adhatók ki. A 10-nél kevesebb, vagy 10 en felüli maradék részvények bevonatnak és róluk a bemutatók megfelelő számú hányadrószvónyről szóló ideig­lenes elismervényt kapnak. A hányadrószvó- nyekről szóló elismervónyek 1929 október 1-éig egész részvényekre kiegószitendők. Az ezen határidő lejártáig be nem szolgáltatott régi részvények — ideiglenes részvónyelis- mervónyek — és hányadrószvónyeknek meg­felelő uj részvények értékesíttetnek és az el­adási ár a költségek levonása után letétbe helyeztetik. A be nem szolgáltatott régi rész­vények, ideiglenes részvényelismervények, illetva a hányadrószvónyekről szóló elismer­vónyek a m. kir. Pénzügyminiszter 7000—1925. P. M. száma rendeletének 13 § a alapján 1929 október 1 én hatályukat vesztik. A társulat igazgatósága a közgyűlés által nyert felhatalmazás alapján a vonatkozó ren­delet értelmében felhívja részvényeseit, hogy 200 K n. ó. részvényeiket a szelvényivekkel együtt, valamint az ideiglenes rószvónyelis- mervényeket kicserélés végett 1927. márciaa 1 töl legkésőbb 1927. szeptember I ig a vállalat székhelyén: Gyula, Bókósmegye, Vármegye­ház utca 12., vagy a Magyar Általános Hitel­banknál : Budapest, József tér 2 szolgáltassák be, annál is inkább, mert a) azon részvények után melyek a fent jelzett időpontig be nem szolgáltatnak, a rész­vényesi jogok nem gyakorolhatók; (10. §.) b) az 1926—27. üzletóv nyereségéből osz­talékban már csak a pengő névértékű uj részvények és a hányadrószvényekre szóló elismervónyek részesülnek; utóbbiak az ősz talókot az uj részvények kibocsájtásától szá­mított 3 ik üzletév elteltével utólag egy ősz- szegben kapják. (11. §.) Gyula, 1926. október 12 én. 117 1—1 Az igazgatóság. Nagyrománváros, Galamb u. 42. sz. alatt egy szoba, konyha, kamara Szent György naptól kiadó. 130 l—l Enyves-ntca IO. sz. ház gyümölcsöskerttel eladó. 131 1—1 Dobay-utca 6. sz. alatt 2 utcai szoba mellékhelyiség'* grel kiadó. 132 1-1 Dob-utca 6. sz. alatti ház azonnali beköltözéssel eladó. Értekezhetni ugyanott, ahol egy nádiás is eladó. 123 i_i X eu in a mi Márton divatáru üzletében nő 2—2 gyönyörű választékban valódi perzsaszönyegek valamint minden más minő­ségű futó és ebédlő szőnyegek, ágygarniturák meglepő olcsó árban kerülnek eladásra.

Next

/
Thumbnails
Contents