Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-12-03 / 97. szám
1927. december 3. Békés 3- Belépődíj 20 fillér Hetek óta szorgos és ügyes kezek dől goznak, hogy minél több kedvesebb és ötletesebb tárgyat állítsanak össze a Misszió karácsonyi vásárjára, hogy az igy eladott tárgyak árából begyült összegen minél több könnyet töröljenek le a szenvedők arcáról és * miuél több mosolyt fakasszanak azokon az arcokon, ahol a szivekben az öröm oly ritka vendég. Szeretettel kérünk mindenkit tekintse meg ezt a pompás vásárt. Nemcsak minden vásárlási igényt elégít ki az ott kiállított tárgyak sokfélesége, szinpompás halmaza és sok ötletessége, hanem az ott vásárló a jótékonyságot is gyakorolja, hiszen oly sok a szenvedés, a nyomor ebben a határmenti városban s annak külső részein A vásár december 3-án és 4 én lesz a Polgári Körben délelőtt 10 órától 12 óráig és délután 3 órától 7 óráig Belépődíj 20 fillér. Mindegyik napon délután 5 órától tea lesz. Egy tea ára süteménnyel 1 pengő. A teát — a jótékony célra való tekintettel — az Ur- leányok kongregációjának tagjai szolgálják fel. Hisszük, hogy a nagy gonddal, munkával és szeretettel összeállított vásárnak nagy sikere lesz. iris liiftf tagfelvétele. December 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén délután 4 órakor a plébánia templomban tartják a helybeli Mária Kongregációk ünnepélyes tagfelvételüket, mely alkalommal Brém Lőrinc prelátus-kanonok fogja a szertartásokat végezni. A templomi szertartás után a gyulai rom. kath. reálgimnázium Ifjúsági Mária Kongregációja délután 5 órai kezdettel ünnepélyt rendez az intézet tornatermében. Az ünnepély műsora a következő: 1. Megnyitó beszédet mond Wiítmann Endre (VIII. o. t.) a kongregáció prefektusa. 2. Witt: Virgo Immaculata. Énekli az ifjusági énekkar. Vezényli Káiolyi Gábor reálgimnáziumi tanár. 3. Reviczky Gyula: Imakönyvem. Szavalja Vizváry György VIII o. t. 4. Ch. F. Gounod: A ve Mária. Előadja az ifjusági zenekar. Dirigál Káiolyi Gábor. 5. Ének Szűz Máriáról. Előadja az Árpádházi boldog Margit Kongregáció énekkara. Vezényel Takácsig Béla, 6. Ünnepi beszédet mond Szabados Antal, a kongregáció prézese. 7. Ett után: Ave Maris Stella. Énekli az ifjusági énekkar. 8. Auer István: Magyarország Nagyasz- szonyához. Szavalja Ki dón László VII. o. t. 9. G Verdi: Miserere (Troubadour). Előadja az ifjusági zenekar. 10. Zárszót mond dr. báró Apor Vilmos szentszéki biró, plébános. » 11. Pápai hymnus. Énekli az ifjúsági énekkar. 12. A fehér sereg indulója. Énekli az ifjúsági énekkar. Ismeretterjesztő előadás az állam) nép Iskolában. Folyó hó 6-án, kedden este 7 órakor az állami népiskola tornatermében ismeretterjesztő előadást tart. Az előadás sorrendje: 1. Rossz szokások a magyar nép életében. Előadó Schád János áll. tanító. 2. Szavalat 3. Toldi Miklós vetített képekkel. Magyarázattal kiséri Mazurek Ferenc áll. isk. igazgató. Belépődíj nincs. Önkéntes adományokat, hogy mozgóképeket is mutathassunk be, köszönettel fogadunk. Az előadásra városunk lakóit szeretettel meghívja a rendezőség. A románok börtönre ítélték a magyar leányt, aki a trianoni A kolozsvári román hadbíróság, amely a ma is érvényben levő ostromállapot alapján a „hazaárulás!“ és „összeesküvési“ pörök polgári vádlottjai fölött Ítélkezik, egy fiatal magyar leányt ültetett a vádlottak padjára. Lo vász Böske, a nemrég elhunyt gróf Zichy Tivadar egyik gazdatisztjének leánya azárt került katonai bírák elé, mert egy trianoni jelvényt hozott Magyarországból és ezt a nyáron keblére tűzve viselte, amikor tanyájukról a szomszédos faluba ment. Útközben találko zott egy grauicsár századossal, akivel már régebben nézeteltérései voltak és a kapitány azonnal megtette a följelentést a hadbíróságon Lovász Böske ellen. A fiatal urleány a tárgyaláson nem tagadta, hogy viselte a jelvényt és megadással jelvényt viselte. nézett a katonai bírák ítélete elé. A tárgyalás érdekessége a hivatalból kirendelt védőnek, dr. Georgescu Mirceanak vódőbeszéde volt, amelyben azt fejtegette, hogy e kis jelvények épp oly kevéssé ártanak Romániának, mint amennyit Magyarországnak használnak. Hiszen egy fiatal leány talán inkább hiúságból, mint belső meggyőződésből viselheti a magá- banvéve ártatlan jelvényt. A hadbirdságot nem győzte meg a védő ékesszólása, mert a katonai bírák egy hónapi börtönre Ítélték a fiatal leányt, aki nyomban megkezdte a büntetés kitöltését. Nemcsak a magyarok, hanem a magyarsággal békét kereső román lakosság körében is nagy megütközést keltett a kegyetlen ítélet. megrágalmazta az orvost. Per egy betegnek a gyulai kórházba való szállítása miatt. Érdekes rágalmazási pert tárgyalt a debreceni törvényszék. Pálfi Ádám püspökladányi gazda ellen nemrégiben rágalmazás miatt per indult, mert Domokos Lajos püspökladányi orvosról többek jelenlétében sértő tényeket állított. Még a nyáron ugyanis Pálfi Adám nagybátyját, Pálfi Gyulát a rokonság dr. Domokos Lajos orvos tanácsára beszállittatta a gyulai elmegyógyintézetbe, hogy hozzáértő orvosok kezelésében részesüljön, Pálfi Adám azonban ellenezte nagybátyja beszállítását s hamarosan ki is hozta a tébolydából. Ezt követően nemsokára egy alkalommal a család több ismerősének a jelenlétében a következőket mondta ■ — Nincs semmi baja se a nagybátyám, nak, csak a gazemberek vitették a bolondok házába, hogy eltegyók az útból. A súlyos sértéseket magára vette dr. Domokos Lajos orvos és rágalmazás miatt feljelentette a szabadszáju, bölcselkedő gaz dát A tegnapi főtárgyaláson az elnök kérdésére azt adta elő, hogy a kijelentéseket csakugyan megtette, de azokat nem az orvosra hanem a rokonokra értette. A megrágalmazott orvos és néhány tanú kihallgatása után hozott Ítéletet a bíróság amely szerint rágalmazásban találta bűnösnek Pálfi Adám gazdát és 25 pengő pénzbüntetéssel sújtotta. Az ítéletben úgy a sértett, mint az elitéit megnyugodott s igy az jogerős. j Alkalmi vétel folytán spines püntos DIVATCIPÖ 15 pengő. Az összes divatáruk kivételes olcsón kaphatók NÁDOR-nál 969 i-i a postaépületben---------------------------------------------------------a HÍ REK. Lamplonos fsivonniás lesz a Kormányzó Ur tiszteletére A Gyulai Levente Egyesület a Kormányzó Ur Őfőméltósága névnapja alkalmából dec. 5-án, hétfőn este 7 órakor a leventék, cserkészek és középiskolai ifjúság bevonásával a Kormányzó Ur tiszteletére lampionos felvonulást rendez. A menet az állami elemi iskolából indul és halad a következő útvonalon: Kossuth Lajos, Városház, Petőfi, Br. Wenckheim B., Erdélyi S., Árpád, Megyeház, Kossuth Lajos utcákon át Kérik a lakosságot, hogy ezen az útvonalon a felvonulás tartamára az ablakokat világítsák ki. A felvonulásban résztvevőkhöz a megyeháza erkélyéről dr. Kovacsics Dezső főispán beszédet intéz. Házasság. Gyenes István dr. Pest-Pilis-Solt- Kiskunvármegye szolgabirája és vitéz ényi Dömötör Mária november hó 26-án délelőtt tartották esküvőjüket Gyulán. Násznagyok voltak: dr. Kovacsics Dezső főispán és dr. Vangyel Endre főszolgabíró. Az egyházi szertartást dr báró Apor Vilmos plébános végezte. Házasság. Néhai Farkas Lajos volt gyulai folyammérnökségi főmérnök és neje Kövér Marianne leánya: Zsuzsa november hó 26-án házasságot kötött Szolnokon Halasy Ferenc földbirtokossal. Szülői értekezlet. A polgári fiúiskola tanári kara december hó 4-én délután 3 órakor a Jókai Mór utcai épületben szülői értekezletet tart, amelyre a szülőket és érdeklődőket ezúton is meghívja az Igazgatóság. Halálozás. Szép reményekre jogosító, kedves és törekvő fiatal életet vágott derékban a kérlelhetetlen halál. Ifj. Garay János november 29-én a halotti szentségek ájtatos felvétele után elhunyt. Temetése december 1-én volt a Szentháromság temető kápolnájából általános, megható részvét mellett. Az engesztelő szent mise-áldozat ugyanaznap reggel 8 órakor volt az anyatemplomhan, Ifj. Garay íános halála mély gyászba borította szüleit, testvéreit, nagyszüleit és rokonságát s mindazokat, kik jövöjéhez reményeket fűztek. — Nyugodjék békében Csak egy pengőt! A Szociális Misszió a következő adományokat kapta: Gyula város 52, Békésmegyei Takarékpénztár 24, Államépitészeti hivatal 20, Munkásbiztositó pénztár 16, Alispáni hivatal 15, Gyermekmenhely, Ármentesitő társulat, Vármegyei számvevőség 11—11, Ipartestület 10, Polgári leányiskola 7 50 pengőt, összesen 177 pengő 50 fillér. A nagylelkű adományokat hálás szívvel köszöni a Misszió vezetősége. (A nyugtázást folytatjuk.) Halálozás. Pick Sámuelnek, az Alföldi Cukorgyár rt igazgatójának neje elhunyt Sarkadon. Tegnap temették a széles körben tisztelt, jótékony- lelkű úrnőt nagy részvét mellett.