Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-10-08 / 81. szám

2 flék«s 1927. október 8 Az oláhok még az állatállományát is elárverezik a földjüktől megfosztott magyar gazdáknak. Temesvárról jelentik: A temesrékási ma gyár telepes gazdák 15—20 holdat kitevő birto kából az agrár reform mindössze 4—5 holdat hagyott meg. Kisajátított földeiket azután három­széki és fogarasi román telepeseknek juttatták. Minthogy az uj telepesek a múlt év őszéig nem érkeztek meg, a földek pedig parlagon hevertek a magyar gazdák engedélyt kértek az agrárható­ságoktól hogy addig, amig az uj telepesek a A magyarországi pénzintézetek is be­kapcsolódtak a milánói Nemzetközi Takaré­kossági Intézet akciójába, mely intézet min­den év október hó 3Tét takarékossági nap­nak jelölte ki. A Békésmegyei Takarékpénztári Egye­sület, az intézet nagynevű alapítóinak inten­cióit követve, már korábban felvette üzlet­ágai közé az úgynevezett heti-betét elfoga­dását és áldozatoktól sem riadva vissza, mindent elkövet a takarékossági hajlam fel­élesztésére és minél szélesebb körökben való elterjesztésére. Folyó év május hó 1-ével már a második üzletév vette kezdetét es dacára az általánosan ismert szűkös pénz­viszonynak, az egy pengős hetibetétekből A kereskedelmi csarnok vezetősége leg­utóbbi választmányi ülésén elhatározta, hogy az üzleti forgalom érdekében, továbbá a kereske­delmi alkalmazottak ambíciójának fokozására október 29-tól november 1 ig terjedő időben ki rakatversenyt rendez. A kirakatok eredetisége, továbbá a rende­zők leleményességének megitélhetése érdekében a verseny feladatává tette hogy a kirakatok a napjainkban immár igen aktuálissá vált Rother mere akciót hazafias szellemben, minden rende­zőnek szabad kigondolása és terve szerint tük­rözzék vissza. Áldott emlékű dr. Dunay Alajos bé- késszentandrási plébános, tb. kanonok, es­peres elhalálozása folytán üresedésbe jött békésszentandrási plébániára az egyház- megyei főhatóság dr. Döntetnek Pál szent­széki biró, volt egyházmegyei tanfelügyelő, gyulai r. kát. reálgimnáziumi hittanárt ne­vezte ki. Az ünnepélyes beiktatás folyó hó 4-én ment végbe Békésszentandráson. A beik­tatást maga* dr. Lindenberger János apos­toli kormányzói helynök, debreceni prépost, plébános végezte. Délelőtt 9 órakor szent­mise volt a templomban, amelyet a korm. helynök pontifikáit nagy segédlettel. Dr Beöthg György helynökségi titkár felolvasta a kinevezési okmányt. Dr. Lindenberger János helynök beszédet mondott a templo­mot zsúfolásig megtöltött hívekhez, amely­ben megható szavakkal emlékezett meg néhai dr. Dunáig Alajos fedhetetlen papi életéről, a lelkipásztorkodás terén kifejtett apostoli buzgóságáról és Békésszentandrás hitéletének felvirágoztatásáról. Az uj plé­bánost'nagy szeretettel ajánlotta a hivek figyelmébe s a jó Isten áldását kérte mun­kásságára, Végül átadta az uj plébánosnak földet birtokukba veszik, ők mivelhessék meg. Ez év márciusában azután megérkeztek az uj román telepesek, akikkel a magyar gazdák bé késen megegyeztek ugyan, az adóíveken azon ban az elmúlt évi bérlet összege cimén minden magyar gazdát ezer ezer leivel terheltek meg és ez összeg erejéig rögtön lefoglaltalak és elérve- reziették a magyar gazdák állatállományát. eddig már 12000 pengő gyűlt össze. Mint értesülünk, a Békésmegyei Taka­rékpénztári Egyesület azzal a kérelemmel fordult a helybeli három középiskola igaz­gatóságához, hogy folyó évi október 31-re az önképzőkörökben egy, a takarékosságot tárgyaló pályamunkát hirdessen. A Békés­megyei Takarékpénztári Egyesület a tanári kar által legjobbnak Ítélt pályamunkát dij- jazni fogja és azokat a helybeli lapokban is szeretné megjelentetni. Ugyanekkor egy uj évtársulat nyitását vette tervbe a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület, hogy ezzel is elősegítse, még a legszerényebb jövedelemmel bírókat is a tőkegyűjtésben. A kereskedelmi csarnok vezetősége ezúton is felkéri Gyula város kereskedőit, továbbá nyílt üzlettel biró iparosait, hogy ezen. nagyszabású­nak Ígérkező és nemes célt szolgáló versenyben minél nagyobb számban résztvenni szíveskedjenek. Gyüjtőivekkel fogja a csarnok vezetősége a résztvenni szándékozókat külön felkérni. A kira­katokat rendező alkalmazattok között a zsűri ítélete szerint kisebb nagyobb készpénzjutalmakat osztanak szét, az üzlettulajdonosokat pedig disz oklevéllel fogják kitüntetni Bővebb felvilágosítások, valamint egyéb tud nivalók sajtó utján fognak közöltetni. a templom kulcsait. Evangéliumkor az uj plébános mondott lélekbemarkoló, gyönyörű beszédet. A beiktatáson megjelent a község ap- raja-nagyja. Messze környékről eljöttek az installációra az uj plébános oltártestvérei is, akik a lélek meleg "Szeretetével asszisz­táltak a beiktatáson. A beiktatás után a parochián, amelyet nagyon szépen rendbe­hoztak. ebéd volt a vendégék tiszteletére. Délután 4 órakor az újonnan épült kültelki r. kát. iskolát szentelte fel a püs­pöki helynök. * A gyulai katolikusoknak egyrészt fáj­dalmas ez az ünnep, hiszen bucsuzás ez attól a paptól, aki éveken keresztül itt volt Gyulán, akinek hittanári működése min­denkor felejthetetlen marad és akinek egy- egy ünnepélyes alkalomkor elmondott, a mindennapi jelentőséget messze ' felülmúló beszéde drága emléke minden katolikus léleknek. Nevének említésekor a szeretet lángja gyuladt ki minden szemben, ahol csak is­merték. Es messze földön ismerték, sze- ; rették. A debreceniek még most is emle- : Vasárnap, október hó 9-én nagy táncestéSy a KÖRÖS vendéglőben. A zenét a békéscsabai fcatonaxenekar szolgáltatja. 788 1-1 getik őt, aki a Theresianumnak éveken át il-od prefektusa volt s ebben a beosz­tásában a lelkipásztorkodásban is értékes munkát fejtett ki. Mesterkéletlen, nemesen őszinte és kedves modorával, gondolatok­ban gazdag szónoklataival nemcsak Debre­cenben szerzett népszerűséget, hanem messze vidéken is. Az Urinők Kongregá­ciójának tartott lelkigyakorlataira és májusi szentbeszédeire még ma is élénken emlé­keznek a debreceni hívek, minthogy nem felejtették el azt sem. hogy az ő munkál­kodása alapozta meg az Eucharisztikus Férfi-Ligát. Debrecenből Nagyváradra került spi­rituálisnak a növendékpapsághoz. Munká­ját lelkiismerettel és nagy szeretettel látta el s e mellett minden tudását, agilitását belevitte a kát. társadalmi életbe. Prézese és megszilárditója volt az Urleányok Kon­gregációjának. Nemesveretü, költői szépsé­gekben és gondolatokban dús és elragadó szónoklatait nagyon szerették Váradolaszin, Váradujvároson, főleg Váradvelencén. Nem egy előadást tartott az Urak Kongregáció­jában és a Katolikus Kör nagybőjti soro­zatain és háborús délutánjain. A Székes- egyháznak ünnepi hitszónoka volt. 1921. óta Gyulán működött, mint fő­gimnáziumi hittanár, ahol nemcsak nagy- érték-ü munkásságával, a tanuló ifjúság lel­kének szeretetteljes gondozásával emelt magának soha nem múló emléket, hanem szívélyes jóságával tanártársai leikébe is beírta nevét. Mindenkor ünnepnap volt, amidőn az anyatemplomban a szószékre lépett, hogy magasztos eszméit elhintse a lelkekben és égő szövétnekkel mutassa az utat a sötét éjszakában ; pirosbetüs nap volt, ha egy- egy kát. társadalmi megmozduláskor az előadói asztalnál megjelent, hogy sziveket gyullasszon az égiek iránt, áldozatos lelke­ket erősítsen és a gyengébbekkel, a közö­nyösekkel a jobb és több lélek krisztusi ideálját megszerettesse. •1924. óta főszerkesztője a gyulai kát. hitbuzgalmi Őrssé ni-nek. Most, amikor a jó békésszentandrásiak örömmel vegyes büszkeséggel veszik körül előbbi, áldott emlékű plébánosuk méltó utódját, lelkünk minden szeretetével kíván­juk, hogy a jó Isten segítségével megkez­dett magvetés düs aratást hozzon Isten dicsőségére, a békésszentandrási hivek ja­vára és jóságos lelkipásztoruk örömére. * Az installáción Gyuláról ott voltak; Brém Lőrinc prelátus kanonok, felsőházi tag, Németi József reálgimn. igazgató, dr. báró Apor Vilmos plébános, Méreg Gyula és Tríbg Andor reálgimn. tanárok. (k.) A ióm. kath hitközség tulajdonit képező Vármegyeház-utca 1. szóm aiatii pérházban <pj»y sarok üzlethelyiség október 1-től kladő. Értekezni lehet dr. Follmann János hit köz .-égi ügyésznél. . 735 4—4 Kirakatverseny Gyulán. Dr. Doinli Pál irainfói plébános iinnspélyos A takarékosság polgári ünnepnapja: Október 31.

Next

/
Thumbnails
Contents