Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-10-05 / 80. szám
Szerda LI\. értoljam 80, szám. Ctyula, 102?. október 5. Előfizetési árak : Negyedévre: Helyben ... 1 P 60 fi!!. Vidékre ... 3 P 20 fii! Hirdetésiedsj előre fizetendő. POLITIKAI, TÄKSAMLMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom tér 7. sz. Dohay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők, — Kéziratok nem adatnak vissza. .Egyes szánt ára 10 fillér Felelés szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Az aradi tizenhárom... A világosi Bohus kastélyra — amig élt annak jóságos ura, báró Bohus László, október hatodikán, azon a szomorú évfordulón szokatlan csend, némaság borult. Kint fekete zászlót lengetett a szól, bent gyászlepel borította annak a szobának ablakait, ahol a világosi fegyverletétel gyászos okmányát Görgey aláírta. így láttam ezt világosi káplánkodá- som alatt, igy lehetett régebben is és bizonyára igy volt egészen Trianonig. Tudtam én, tudta ott minden magyar, hogy október hatodika van, évfordulója annak a gyásznapnak, amelyen az aradi tizenhárom visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Abban az időben még élt a kastély ura: bátó Bohus László. Lehetett úgy 65 esztendős akkor, 10—11 éves a fegyverletétel napján. Járatos voltam hozzá. Ilyenkor sokat beszélt nekem a világosi nagy napokról, igen sokat október hatodikéról, mikor szabadságunk minden reménye sirbaszállt a legendás h'ősökkel: az aradi tizenhárommal. Ottlétem egyik esztendejében, október hatodikán magához hivatott ami jó Laci bácsink. Örömmel mentem. Nagy platánfa alatt ült a kastély előtt, mély gondolatokba merülve. Köszöntöttem. Ő hellyel kínált. Alig ültem le, máris beszélni kezdett: — Minden október hatodikán ide jövök s innen a fa alól nézek Arad felé, a magyar golgotára. Itt ült felejthetetlen jó anyám is gyászba, feketébe öltözve azon a nagy napon, 3849. október hatodikán. Gyermek voltam akkor, igy hát nem értettem meg, miért a a fekete ruha, miért a gyász. A gyermek kíváncsiságával kérdeztem tehát: — Anyám, miért öltöztél feketébe ? — Nem érted te azt kisfiam, hiába is mondanám neked. És mégis beszélt, beszélt oly szomorúan, oly bánatosan, hazája sorsáért aggódó magyar lelkének oly mélységes gyászával, hogy nem tudom őt, nem azokat a perceket felejteni. Mintha most is hallanám, mintha most is lülembe csengenének azok a szavak: — Nem érted kis fiam. A te kis szived még nem tudja átérezni, mi történik itt a szomszédban. De mégis, nézz csak Arad felé. Látod az őszi napsugár seholsem festi vérpirosra a látóhatárt, csak ott Arad felett. Figyelj csak ! Sehonnan nem hallatszik fegy- veresörgés, börtönajtók csikordulása, nehéz rabláncok csörrenése, csak onnan, ahol oly vérvörös az ég, onnan Arad felől. Nem látod, mint lépnek elő ők, a hősök . . . nem látod, mint mennek a nehéz láncok alatt is- fölemelt fővel a vesztőhelyre, a bitófák alá. Nem hallod a tompa dobpergést ... kis fiam, ez nekik szól. Most nézz oda, vigyázz! Már nincsenek messze . . . még egy pere és ... és vége mindennek . . . így nem hallottam édes anyámat beszólni, de oly szomorúnak sem láttam ott sohasem. Mikor e szavakat: és vége mindennek . . . lassan, szakadozottan elmondotta, székére dőlt és itt e nagy fá alatt keservesen sirt, zokogott. Sírtam én is. Hiszen a gyermek természete: sírni, nevetni is tnd édes anyjával. Tíz percre e tragikus jelenet után magához jött, felkelt, megölelt, szobámba vezetett s csak ennyit mondott: — Imádkozzál kis fiam ami drága vértanúinkért, a most kivégzett aradi tizenháromért. Én imádkoztam. Imám elvégzése után azon gondolkoztam, mi is történt. Lassan rájöttem arra is. Házunkban ama szomorú napokban sokan megfordultak, katonák mindannyian. Többnyire magasranguak, köztük jó ismerősök, idegenek, ismeretlenek: magyarok, osztrákok, oroszok vegyesen. Feltűnt nekem, hogy a magyarokat egyik nap, mint a másik, osztrák katonák kisérik házunkból. Nem tudtam hová és nem, hogy miért. Ezt is megtudtam édes anyámtól, mert ama felejthetetlen imám után megkérdeztem: — Jó anyám, ugy-e azokat a jó bácsikat, azokat a magyarokat ölték meg, lőtték agyon, akik itt voltak ? Rendkívüli érdeklődés előzte meg és kísérte Gyula város képviselőtestületének hétfői közgyűlését. A városatyák csaknem teljes számban jelentek meg, de zsúfolva volt a karzat is, sőt a gyülésteremnek a folyosóra néző két nyitott ablakánál is szorongott a kiváncsi publikum. A gyűlés első tárgya az alispán leirata volt, mellyel tudatja a város közönségével a Csete József polgármester ellen megindított íegyelmi eljárást. Az elnöklő Hetlinger Károly főjegyző a tanácsnak és az állandó vá lasztmánynak azzal a javaslatával terjesztette elő ezt a tárgyat, hogy a közgyűlés vegye egyszerűen tudomásul ezt az alispáni leiratot. Ezzel szemben Molnár Albert azt indítva nyozta, bogy a képviselőtestület függessze fel állásától a polgármestert. A javaslatokhoz elsőnek dr. Csete József polgármester kórt szót és hosszabb beszédben tiltakozott az ellene emelt vádak ellen, közönséges politikai bajszának minősítve azokat a támadásokat, melyek ellene a sajtóban és más felelőtlen helyekről elhangzottak Kérte a képviselőtestületet, hogy Ítéletét függessze fel addig, mig a fegyelmi vagy a rendes bíróság lefolytatja a vizsgálatot A védekezést a képviselőtestület nagy figyelemmel hallgatta és bár az el nöklő főjegyző többször figyelmeztette a polgármestert, hogy ne térjen ki az ügyre szoro— Igen, azokat! — Látja, azóta minden október hatodikán én is feketébe öltözöm és gyászolom őket. Nem megyek e helyről sehová, még Aradra sem. Igazán érző magyar szivem sóhaját küldöm Arad-felé, a tizenhárom Golgotája-felé, itt imádkozom értük. Minden október hatodikán eszembe jut ez a kis történet. Visszaemlékezem én is őreájnk, akik mindig élni fognak emlékünkben. Hetvennyolc esztendeje már az aradi tizenhárom mártiriumáuak. Azóta nem múlt el esztendő, hogy a nagy napnak emlékét gyászban, szomorúságban meg ne ültük volna. Gyászünnepet tartunk ez évben is, gyászosabbat mint valamikor, mert az ara di gyászba a jelen szomorúsága, gyásza is belevegyül. Reerudescunt . . . igen, újra vóreznek sebeink. Valamikor elzarándokolhattunk a magyar Golgotára, ma nem lehet. 14 vármegye sorsüldözött magyarjai esak e csonka hazában sirathatjuk el keserves jeremiádunkat. Nincs már Áradunk és ahol dk pihennek : a szenthely is szétdulva, drága csontjaik szétszórva. Ezért nagy a mi gyászunk október ha- todikán. De bizakodva remélünk és bizunk egy szebb jövőben és tekintünk Arad felé, a tizenhárom sírja felé. Ok voltak és lesznek is mintaképeink. Hazaszeretetük, önfeláldozásuk, vértanuságuk erősitik lelkünket az égbekiáltó igazságtalanságok elviselésére és biztatnak : nem sokáig tart már! Pr. san nem tartozó dolgokra, észrevehető volt, hogy a képviselőtestület érdeklődéssel és a szimpátia bizonyos nemével hallgatta a súlyos vádak ellen védekező polgármestert. Dr. Schriffert Ferencnek a felfüggesztést pártoló hozzászólása után az elnök szavazásra tette fel a kérdést és a képviselőtestület nagy szótöbbséggel kimondotta, hogy a felfüggesztést mellőzi. Ezután felolvastatott a polgármester bejelentése, mely szennt az őt érő izgalmak közepette nyugodt hivatali munka végzésére nem érzi magát képesnek és ezért folyó évi rendes szabadságát október hó 5 tői fogja igénybe venni. A kővetkező tárgy a napirend módosítása mellett a vágóhídi dijak megállapítására vonatkozó tanácsi javaslat volt A javaslat ellen, mely a régi, felsőbb hatóságilag még jóvá sem hagyott magas vágóhídi és husvizs- gálati dijakat véglegesíteni akarja, a husipa- rosok nagy erővel vonultak fel és szónokuk, Dómusz Ferenc erélyesen tiltakozott az indo kolatlanul magas, a husiparosokat és a fogyasztóközönséget súlyosan érintő vágóhídi dijak ellen Dr. Megyesy Ágoston a fogyasztó- közönség szempontjából szólott a kérdéshez és reámutatott arra, hogy a magas húsárak miatt az odium a városra hárul, mert tényleg egyetlen hasonló városban sincsenek ilyen magas vágóhídi és busvizsgálati dijak. Kifo ■ közgyűlés.
