Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-09-21 / 76. szám

1927. szeptember 21. Békés 3 alatt nagy sikerrel szerepelt az ünnepi misén, melyet Steib János plébános celebrált segédlet mellett. A jubileumon résztvett gróf Wenckheim Dénes és családja, valamint a Wenckheim-család több képviselője. A szentmise végeztével a meg­jelentek a grófi családnak, a plébánosnak, az ura­dalmi tisztikarnak és a jubileumi rendezőségnek voltak szívesen látott vendégei. Hetlinger Mariska f Folyó hó 18-án este 10 órakor hosszas szenvedés után egy fiatal leány- lélek szállt fel az égbe. Meghalt Bellinger Maris­ka, Heilinger Antal gyulai építőmester és neje Kheis Teréz 19 éves leánya. A halotti szentségek ájtatos felvétele után elsimultak a sok könnyes fájdalom nyomai az arcon és csöndesen költözött el a tiszta leánylélek a szebb, tisztább világba. Kedden délután fél 4 órakor helyezték örök nyu­galomra nagy és általános részvét mellett a Szent József temetőben. Az örök Szeretet virrasszon fölötte ! Relratások. A gyulai református általános irányú, továbbképző iskolába (ismétlő), az 1927/28 tanévre a beiratások szeptember hó minden nap­ján délelőtt 11—12 óráig történnek az igazgató tantermében. Beiratási dij egy pengő. Különösen felhívja az iskolaszék a szülőket, gondozókat, hogy továbbképző iskolás gyermekeiket annál inkább igyekezzenek beíratni, mert a hanyag szülőket törvényes utón fogják erre kényszeríteni. 3—4 A TESz felhívása az erdélyi nőkhöz. A Társadalmi Egyesületek Szövetségének országos társadalmi propaganda munkája során szüksége van az erdélyi nők bekapcsolása céljából a mai Magyarország területén élő erdélyi asszonyok lét­számát, életviszonyait feltüntető pontos kimuta­tásra. A kimutatás összeállítása céljából felkéri az Erdélyből ideköltözött nőket, hogy címüket, csa­ládi viszonyaikat (férjük, gyermekeik nevét), Er­délyből történt elköltözésük idejét, okát és körül­ményeit a TESz elnökségével lehetőleg késedelem nélkül még e hó folyamán közölni szíveskedjenek. Egyikejüleg megkérünk mindenkit, aki fenti so­rainkat olvassa, hogy erdélyi ismerőseinek figyel­mét az elmondottakra hívja fel. Halálozás. A gyulai iparosmuokásságnak ismét gyásza van. Elköltözött soraikból egy igyekvő társuk, ifj. Pécsy Lajos asztalos A halálos kór nehezen birkózott meg erős fizikumával Vasárnap délután 4 órakor végre megszűnt az aránytalan küzködés: végétért a szenvedés s a sokat gyöt­rődött lélek elszállt a béke, a megnyugvás végte­len birodalmába. Temetése ma délután fél 5 óra­kor ment végbe. A Szentháromság temető uj sírját gyászbaöltözött hozzátartozói, iparosmunkástársai testületileg és nagyszámú tisztelői állták körül mély részvéttel Nyugodjék békében! Kossulh-önuep Békéscsabán A város kép viselötestülete Kossuth Lajos halálának évforduló­ját ünnepelte. Ebből az alkalomból a képviselőtes­tület tagjai dr. Berthóty István polgármester ve­zetésével kivonultak a Kossuth szobor elé. hogy a polgármester lendületes szavai után koszorút he­lyezzenek el a szobor talapzatára. A város elha­tározta, hogy a társadalmi egyesületek gondozá­sából saját gondozásába veszi át a szobrot. Ugyan­akkor azt is elhatározta, hogy a Kossuth-kultusz ébrentartása céljából minden esztendőben kivonul a képviselőtestület a szoborhoz és avval rója le kegyeletét, hogy a szobrot megkoszorúzza. Az „Őrszem“ gyulai kát. hitbuzgalmi lap holnap jelenik meg gazdag tartalommal. — Itt említjük meg, hogy Szabados Antal s. lelkésznek reálgimnáziumi hittanárrá történt kinevezése foly­tán az egyik segédlelkészi állásra Dávid Bélát nevezte ki az egyházmegyei > főhatóság. Dávid Béla egyúttal átvette az „Őrszem“ kiadóhivatalá­nak vezetését. ORVOSI HÍR. Dr. Gáli E. Mária orvos külföldi útjáról hazaérkezett és ismét ren­del orr-, fül- és gégebetegeknek Várme- gyeház-utca 5. szám alatt (a megyeházá­val szemben) kedden, csütörtökön délután 3—5-ig, pénteken délelőtt 9—12-ig 70S 2—3 A lerenteversenyről szóló tudósításunkat — helyszűke miatt — szombati számunk közli. Az Orszfteos Házépítő Otthon gyulai körzete ma, szerdán délután 4—5 óra közt a Göndöcskerti pavillonban jelentkezéseket elfogad. Megjelent a Vasiul Útmutató, a magyar és közös közlekedési vállalatok hivatalos menetrend­könyvének 1927—28. téli évszakra szóló első tel­jes kis kiadása. A magyar utazó közönség e leg- réaibb népszerű közlekedési szakkönyve közli a m. kir. államvasutak, tovább a Duna—Száva—Adria Vasúttársaság, a hazai magán és kisvasutak, hajó­zási vállalatok, repülőjáratok, az országos autóbusz és postaforgalom hivatalból felülvizsgált menet­rendjeit és díjszabásait, a csatlakozásokat, vala­mint minden tudnivalót, ami az utazó közönség szempontjából szükséges és hasznos. Elmés ujitás a menetrendek után csoportosított propaganda­rész. melynek bevezetéseként betüsoros külföldi szállójegyzéket talál a közönség, inig »Az idegen- forgalom és belső vándorforgalom Útmutatója“, mely a Vasúti Útmutató befejező része, nemcsak Baede- ckerszerü tájékoztató, hanem tanulságos, élvezetes és a magyar propaganda érdekeit szolgáló utiszó- rakoztató olvasmányt nyújt. A Vasúti Útmutató ára P60 pengő; kapható az ország összes pálya­udvari és városi könyvkereskedésében, a hírlapáru­sítóknál, dohá'nytőzsdékben és menetjegyirodákban. ófiö *4 rfi & iö» i$é ih v< w vv AZ Ili léli Hi Hi megérkezett. — Kapható Dobay János könyvárusnál. Ára 1 penge 60 fillér. Kyngdfjazás. Budai Bálint köröstarcsai ref. és Kliment Emil orosházi állami elemi iskolai tanítókat, Törökné Mészáros Izabella orosházi áll. elemi iskolai tanítónőt, valamint Huszler Mária szarvasi községi óvónőt a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter nyugdíjazta s Budai Bálint tanító­nak és Huszler Mária óvónőnek hosszú és buzgó szolgálataikért elismerését fejezte ki. A miniszter és a szonteinrnyai Iskola. Szentetornya község nyugati részén levő iskola már évek óta szűknek bizonyult, ezért a miniszter elrendelte, hogy az iskolát egy tanteremmel ki kell bővíteni. Mivel a község úgy határozott, hogy a második tantermet nem építi fel, most a kul­tuszminiszter újabb szigoruhangu rendeletben uta­sította a szentetornyai elöljáróságot az iskolaterem fölépítésére. Ingyenes eszporantő tanfolyam nyílik meg folyó hó 29-én a polgári fiúiskolában Korvin-utca 5. szám alatt, melyen úgy férfiak mint nők részt vehetnek. A tanfolyamra a beiratások szeptember 20-tól minden este 7—8 óráig eszközölhetök. — Felkéretnek a haladó tanulók, hogy szeptember hó 22-én este fél 8 órakor feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. A tanítás szeptember hó 29-én kezdődik, mely este 7—9-ig tart. Kozák lovasok Endrődőn. Kozák emigráns tisztek mutatták be Endrödön bámulatos lovas tudományukat. Lélegzetfojtó jelenet volt, ami­kor szélsebes vágtatásban száguldottak el a nézők előtt és a földön mintegy 10—10 méternyire el­helyezett zsebkendőket a legnagyobb könnyedség­gel, a nyeregből kihajolva szedték fel. Szép volt, amint két lovas egymás mellett száguldott és a harmadik kozák pedig szétvetett lábbal, mint a szobor állott a vágtató lovak hátán. A szovjet hadsereg mindenkor szívesen látná ezeket a kitűnő lovasokat, de ők inkább a megpróbáltatást és meg­alázkodást választották, mintsem olyan csürhét szolgáljanak, mint az orosz-szovjet. KG DOBJA EL az üres cipőkrém dobozokat, mert mnék kap 1 tele doboz eredeti angol recept alapján készült „VESTA“ cipőkrémet 6 üres „Vesta“ dobozért ott, ahol azokat vásárolta. Kapható: 570K-17 Bőr- és cipőkereskedésekben Dávid István borkereskedő Krausz Lajos bőrkereskedő Nádor Mór cipőkereskedő Fűszer- és csemegeüzletekben Fetz ős Czógényi Fóhn István Galbács Imre Jámbor István Kobn Adolf Kohn Jenő Kovács József Lusztig Adolf Menyhárt Gáspár Messinger Gáspár Ozv. Morosán Györgyné Pupp István Scbwarcz Zsigmond Ozv. Treba Györgyné Viagyovits és Mthalik Viszt József Vitrael Sándor SM éried ■_ _____________ ORVOS I HÍR. Dr, Kirchner Ferenc fog. orvos Munkácsy Mihály.utca 18. szám alatt (ozv, dr. Kun Pálné házában) rendel 8 12-ig és fél 3—6-ig. 696 3-4 Anyakönyvi hírek. Születtek : Szilágyi István és Szilágyi Mária (ikrek), Nagy Rozália, Zs. Ko­vács Anna, Zsigmond Katalin, Sebestyén János, Szabó Béla, Igrecz Miklós, Elek Zoltán, Kovács Sándor, Tárkó Rozália. Házasságot kötöttek: Buj­dosó Mihály—Seres Juliánná, Faragó Ferenc— Müller Teréz. Elhaltak : Szilágyi István 4 napos, Angyal Ferenc 23 éves, Nádházi Ferenc 86 éves, Nyúlás Jenő 9 éves, Róna -Tózsefné 67 éves, Varga Zsuzsanna 3 éves, Juhász Péter 16 éves. Kovács Ferenc 49 napos, Rusz Dávid 74 éves, özv. Zsadó Istvánná 76 éves, özv. Körmendi Sándorné 67 éves Kukla István 85 éves. Németi Ferenc 60 éves, Daróczi Imréné 46 éves korukban. Az UJ Idők Herceg Ferenc képes irodalmi hetilapjának uj száma Csathó Kálmán, Voinovich Géza, Kosáryné Reéz Lola. Königsegg-Rottenfels Lajos gróf, Somlyó Zoltán, Kodolányi János, Falu Tamás, Emersou Hough Írásait közli a művészi és időszerű képek gazdag sora, valamint a lap na­gyon népszerű rovatai: a szerkesztői üznnetek, szépségápolás, kertészeti üzenetek és gasztronómia mellett. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6 P 40 fill. Mutatványszámot kívánatra díjmentesen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássy-ut 16 szám. Elromlott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfejfájás, láz. székszoru­lás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakor­lati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József viz használata a sok evés és ivás káros következ­ményeinél igazi jótéteménynek bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákkan és füszerüzle- tekben.

Next

/
Thumbnails
Contents