Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-07-02 / 53. szám

4 Békés 1927. julius 2. Pályázat a gyulai ref. egyháznál felmerült nyári tatarozást munkálatokra. A gyulai ref. egyház pályázatot hirdet az egyházi és iskolai épületeknél szükséges nyári tatarozási munkála­tokra és pedig: a) kőműves, b) asztalos, c) má zolómunkákra. Részletes tájékoztatás nyerhető a református lelkészi hivatalban. Az ajánlatok julius 10-ig beadandók szintén a református lelkészi hivatalnál. Napfogyatkozás! vice. A gyulai első osztá­lyos gimnazista felszólítja második osztálybeli diákbátyját: Te mondd meg, mi az a teljes nap- fogyatkozás? A bátyja erre igy felel: A teljes napfogyatkozás az, amikor a naplopók ellopják as egéss napot. Nagy árvédekezési mnnkák az egész kör­nyéken- A Fekete Körös jobb partján és folytató­lag a Hosszafoki Ármentesilő Társulat vonalán, valamint a Sebes Kőrös gátjain is nagyszabású parterősitési és part-szinvonal emelési munkálatok folynak, hol a kubikus munkások ezrei foglalkoz­nak. Az árvédekezési munkálatokat az 1925. évi trianoni árvíz tapasztalatai tették szükségessé. YUlámtflz Öcsödön- Junius 28-án nagy vi­har és égiháboru vonult el Öcsöd község felett. A villám lecsapott Jordán Ferenc gazdálkodó nádas házába és később másodszor is ugyanezen ház végében álló akácfába. A villámcsapástól ki- gyuladt ház teljesen leégett. Felvételek a m. klr. honvéd altisztképző és nevelőintézetbe. A 4. évfolyamos jutási m. kir. honvéd altisztképző és nevelőintézet I. év­folyamában folyó évi szeptember hó 10 ével 150—200 teljesen díjmentes és teljesen ingyenes ellátást nyújtó államköltséges hely kerül betöl­tésre. Pályázhat minden magyar állampolgár, ki a 14-ik életévét már betöltötte, de 18 ik életévét még nem haladta túl s legalább 6 elemi osztályt, vagy a középiskolák I. osztályát elvégezte. Pályá­zati határidő f. évi julius hó 15. A katonai elöfogatl dllak megállapítása. A honvédelmi miniszter a községek által adandó katonai előfogatok diját rendeletben szabályozta addig, mig ebben az ügyben törvény nem intéz­kedik. Ez a kérdés a múltban ugyanis sok súr­lódást okozott és igy azok éle lecsiszoltatott. A rendelet szerint a miniszter az előfogatokért járó téritést hámos, hátas vagy málhás állatért kü­lönbség nélkül lovanként és kilométerenként 8 fillérben állapította meg. Ökörfogatokra ugyanez vonatkozik. A dijakban a jármű használati és a kocsi dija is benne van. A 6 óránál tovább tartó, vagy 15 kilométernél nagyobb távolságra történő igénybevétel esetén a lovak élelmezéséről is az igénybevevő tartozik gondoskodni, még pedig a honvédségnél megállapított élelmezési adag mér­tékéig. Hét nagyértékű regény folyik ezúttal az Uj Idők ben. Az egyiknek szerzője Csathó Kál­mán, a másiké Beatrice Grimshaw. A mai szám ban érdekes elbeszéléseket írtak Falu Tamás, Kosáryné Réz Lola és Maurice Darin, Surányi Miklós a nőnemű és hímnemü kultúráról, dr. br. Fejérváry Géza Gyula pedig a világrészek szüle­téséről irt cikket. A szöveget kiegészíti egy sor vers, a szerkesztői üzenetek gazdag rovata, ker­tészeti, gasztronómiai, szépségápolási és egyéb kérdésekről. Kilenc fénykép szól a hét króniká­járól, négy kép érdekes külföldi koriszumokat mutat be, a művészi képek sorából, pedig Zichy Mihály szép müvét emeljük ki. Az »Uj Időke előfizetési ára negyedévre 6 40 pengő. Mutatvány­számot ingyen küld a kiadóhivatal: Andrássy-ut 16. szám. Kedvezményes színházi jegyek. A Keres­kedők és Kereskedelmi Alkalmazottak Társulata tagjai részére minden hely viszonylatban kedvez- ményes jegyeket biztosított a helyi színtársulatnál, melyek igénybevételére nézve a tisztelt Tag urak a társulat pénztárosánál, Barna Sándor urnái nyerhetnek felvilágosítást. Előkerült egy 16 évvel ezelőtt elveszett aranylánc. Békéscsabán érdekes eset történt a Körös-csatorna medrének kotrása során. Egy öreg asszony azzal a kéréssel fordult a gépkezelő emberekhez, hogy amikor a városházával szemben fekvő részen dolgoznak, fiigyeljék a kimerített iszapot, mert ezelőtt 16 évvel unokája csónakázás közben egy aranyláncot ejtett itt a vizbe. — A munkások megmosolyogták a kérést, de azért mégis ügyeltek a kotrógépből kiömlő iszapra. Másnap aztán — az öregasszony nagy örömére — csakugyan előkerült a 16 évvel ezelőtt elvesztett aranylánc. Nem épül második emelet a nagyiskolára. A Gyula-belvárosi róm. kath. nagyiskola (ősrégi magyar-török fürdő épület) kibővítésének régóta szőnyegen fekvő ügyében felmerült a 120 centi­méter vastag alapépület fölé még egy emeletnek felemelése. Ugyancsak ily módon tervbe vétetett a józsefvárosi Gróh-féle leányiskola (régi Nap korcsmaépület) fölé egy emelet emelése is. Ezen munkálatokhoz nagyobb államsegély is remélhető volt. A minisztérium részéről szombaton itt járt szakértő ezen két régi épéletet nem találta alkal­masnak arra, hogy ráépítéssel modern iskola épü­letekké átalakitbatók legyenek, ehelyett ajánlotta s nagymagyarvárosi iskolánál két uj tanteremnek alapjából való építését. Méhőszösszejövetel- Folyó hó 3-án délután 2 órakor a népkerti pavilion „méhészasztalánál“ az egyesület összejövetelt tart. Utána kirándulás Marosi Illés állami tanító ajtósfalvi méhesébe. Anyakönyvi hírek. Ssiilettek: Pelka János, Körösi Juliánná, Arató Mária, Schreyer Béla Pé­ter, Kovács Mihály, Kolozsi Mária, Kokavecz László. Hásasságot kötöttek: Illich Ferenc—Szi­kes Magdolna, Puskás Flórián—Bancsov Mária, Prágai Antal—Géczi Anna Elhaltak: özv Aba- házy Péterné Burda Mária 77 éves, Kovács Anna 18 éves, Rostás Ferenc 55 éves, Gonda Dezső 44 éves korában. Josephln Baker, a világhírű M ulat-táneosnő aki exotikus tánckreációival meghódította az Új­világ s a Nyugat metropolisait a párisi Folies Bergere »Mulató Páris« cimü revüjével megkezdte vidéki turnéját s julius hó 6 án a Király Mosgó- ssinhásban fogja városunk közönségét elkápráz­tatni. A párisi Folies Bergere mü vészlégi ójának koronázatlan királynőja, a Charleston hírneves kreálója, a revü fantasztikus szín- és formagazda­ságában tropikus szenvedéllyel produkált, foga­lommá vált ténckreációival : banántáncával, tü­kör charlestonnal és légykergető tánccal felejthe­tetlen élemónyt nyujr. Az európai táncművészet papnője Mme Komarova finom, érzést és gondo­latot érzékeltető orosz klasszicitásu táncprodukciói fogalmat engednek alkotni a legmagasabb tárc- müvészetről, amit a régi cári balettkar a tökély legmagasabb fokára képzett. A Tiller-Qörlök ez a 18 tökéletes szépségű nő csodálatos összhanggal megjátszott életképeket, táncpantomimeket és szimbólikn8 csoportalakitásokat varázsolnak a né­zők szemei elé. A képek egyre fokozódó csillogá­sától elkáprázott szemnek szinte megnyugvást és pihenést fognak hozni a színpadon eredeti costü- mökben fellépő fővárosi művészek : Balog Böske, aki Josephine Barker pompás paródiájával fog felejthetetlen élvezetet nyújtani, a három Alber tis énekes táncos jelenete, a hat Charleston-Qörl divatos táncai. Jegyek már válthatók a Király Mosgóssinhásban. Pályázati hirdetés. Az 1927—28. iskolai év kezdetétől több intézetben 521 férőhely van, hadiárvák, illetve hadirokkantak gyermekei részére fentartva. A Hadirokkantak, özvegyek és Árvák nemzeti szövetség gyulai csoportjának vezetősége felhívja azon tagokat, akik gyermekeiket intézetbe óhajtják adni, hogy folyó hó 27-ig a csoport irodában okvetlen jelentkezzenek. 4—4 Köszöntünk szép vakáció! hangzik sok ezer gyermek ajkáról most: Itt- vannak a várvavárt szép napok, amelyeken nincs nyelvtan, nincs számtan és nincB irka. Csupán egyetlen olvasmány maradt meg, a legkedvesebb : a »Tündérvásár«. Van-e szülő, aki a vakáció napjaiban megtagadná gyermekeitől ezt a bűbájos gyermekujságot, amely igazán alkalmas arra, hogy bearanyozza a vakáció napjait. Hetenkint örömet, vidámságot hoz ne­gyedévre 1 20 pengőért Még ma rendelje meg a kiadóhivatalnál Budapest, V. Akadémia-u. 10. SKIKÉIKET. Ma kezdi meg Sebestyén Mihály miskolci társulata előadásait az idei szezon legnagyobb operettujdonságának, Kálmán Imre Cirkussher- cegnö-jének bemutatásával A szinlapon látjuk, hogy országos viszonylatban is elsőrendű mű­vészei vannak a társulatnak, akiknek neve a pesti közönség eiőtt is nagyraértékelt. Ismerjük a magyar színészet jelenlegi nehéz helyzetét. Kérjük a közönséget, hogy jóindulatát, pártfogá­sát előlegezze a társulatnak. De viszont a ma­gyar színészet nagyszerű hagyományait tekintve, kérjük és figyelmeztetjük az igazgatóságot, hogy műsorából törölje az értéktelen, sikamlós francia és némely pesti fércelményeket, mert a magyar­ság mostani helyzetében nem Ízlés és lélekrom- bolásra, hanem a lelkek megerősítésére és a tüzes nemzeti érzület megszilárdítására van szükség. E reményünk teljesedését várva sok sikert kívánunk a társulatnak. (k.) Felhívás a t. bérlőközönséghez. A színház igazgatósága ezúton is felhívja a t bérlőközön- ség figyelmét arra, hogy a bérletszelvényeket az előadás napján délelőtt 11 óráig okvetlen ki kell váltani, miután a pénztár tovább nem rezerválja azokat. Ugyancsak közli az igazgatóság, hogy tekintettel a változatos műsorra, a most váltott bérletszelvények julius hó 31 ig érvényesek. A fenti időpontig fel nem használt bérletszelvények tehát folyó hó 31-ike után érvényüket vesztik. Atlétika. A Gyulai Atlétikai Club évközi kerü­leti atlétikai versenyét 1927. julius 3 án rendezi. A versenyre a délvidék legjobb atlétái ueveztek. 125 nevezés érkezett köz­tük van Donogán, Scherer Péter Pál, Winkler ifj. magasngró rekorder Ottovay, Orbán stb. mindezek a nevek biztosítják a verseny ui- vóját. A pályán büffó van. TÖRVÉNYKEZÉS. Alaptalan vád. Két esztendővel ezelőtt a kis csákói evan­gélikus hívek egyrésze ocsmány vádat emelt az egyházközség derék tanítója, B. G ellen, akinek önérzetes viselkedése és energikus működése nem volt ínyükre A tanító leánynövendékeinek egy részét vonultatták fel a csúnya vádak iga zolására és a gyerekleányok vallomása alapján az ügyészség meg is vádolta B. G -t, hogy leánytanitványaival szemben meg nem engedett módon viselkedett. A gyulai törvényszék a tanítót felmentette, megállapítva a felvonultatott tanú­vallomások alapján, hogy B. G. a vád tárgyává tett cselekményeket el nem követhette. A tör­vényszék ítéletét most a szegedi királyi ítélőtábla is helybenhagyta, ugyancsak hangsúlyozva az Ítélet indokolásában, hogy a panaszolt cselek­mények egyáltalán meg nem történhettek. A jogerőre emelkedett felmentő Ítéletek most teljes elégtételt szolgáltattak az alaptalanul meghurcolt tanítónak. __________________________________ FO NTOS ÉRTESÍTÉS. Az összes Foto cikkek gyári árban szerezhetők be a Hattyú iliatszertárbau. 46i 2-2 Egy jó családból való fiút tanulónak felvesz Eelik Gyula hentes.

Next

/
Thumbnails
Contents