Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-07-02 / 53. szám

2 Békés 1927. julius 2 A gyulai Szociális Misszió Társulat 10 éves jubileuma. Gyönyörű ünnepe volt vasárnap a gyu­lai Szociális Misszió Társulatnak. A jó Isten kegyelméből sok küzdés, áldozatos munkásság után eljutott a tiz éves jubileumához. Ezt a napot is annak ajánlotta fel, aki isteni jósá­gával támogatta lelkes buzgalmát: az Ur Jé­zusnak. A szerdai ünnepi szentmisén megható szertartás keretében avatta fel a gyulai Misz- szótársulatnak 9 buzgó külső tagját az egy­házi tanácsadó: dr. báró Apor Vilmos plébá­nos, aki ez alkalommal egyik legszebb beszé­dében megható szeretettel szólt a krisztusi szeretettől vezérelt szociális munkásokhoz. Délben ünnepi ebédet adott a Misszió a rendes szegényeinek, akiknek hálája és imád- ságos szeretete kiséri mindenben nagylelkű működését. Délután 5 órakor vette kezdetét a disz- gytilés a vármegyeháza nagytermében. A tár­sadalom minden osztályát képviselő hatalmas közönség jelent meg. A Templomi Énekkar nagyhatású száma után, amelyet kitűnő veze­tőjük : Takácsi] Béla dirigált, Ürmössy Ilonka mondta el kiváló költőnk: Székely (Nuszbek) Sándor ünnepi prologját. Amilyen hatalmas lendülettel megirt, remek és irodalmi becsű alkotás volt Székely Sándor munkája, ugyan olyan értékes, magasan szárnyaló és gyönyö­rűen zengő művészi teljesítmény Ürmössy Ilonka szavalata. Zugó taps harsant fel elő­adása után. Özv. gróf Woracziczky Jánosné elnök, akinek nagyrésze van a gyulai Misszió felvi­rágoztatásában és elnöki tevékenysége erős biztosítéka a jövő fejlődésnek, — pár meleg és szives szóval köszöntötte a vendégeket és megjelenteket, majd megnyitotta a közgyűlést. Dr. báró Apor Vilmos egyházi tanácsadó remek beszédében visszapillantást vetett a gyulai Misszió 10 esztendejére. Vázolta a küz­delmeket, a célokat s az elért eredményeket. Megtudtuk, hogy a gyulai Szociális Misszió dr. Linderberger János gyulai plébánossága idején 1917. julius 1-én alakult meg 141 taggal s ma 500 tagot számlál. Az egyházi tanácsadó szavait tiintetés- szerü taps követte, melynek elülte után a diszgyülés legfelejthetetlenebb jelenete követ­kezett. Dr. Kovacsics Dezsőné főispánná állott fel szólásra és mindenkit magával ragadó, szépséges szavakban font koszorút az egyházi tanácsadónak, akinek oroszlánrésze van nem­csak a Misszió megalakulásában, hanem annak nagyszerű munkájában is. A Misszió hálája és szeretete jeléül értékes és művészi munkájú stólát nyújtott át dr. báró Apor Vilmosnak, akit ez a szeretetteljes és nem várt meglepe­A Bókósmegyei Takarékpénztári Egyesü­let — vármegyénk ezen legrégibb pénzinté­zete — junius 29-én dr. Zöldi/ János igaz­gató elnöklete alatt tartotta rendki vüli köz­gyűlését, melyen a részvényesek rendkivüli nagy számban jelentek meg. A közgyűlés megnyitása után dr. Zöldi/ János meleg részvét hangján emlékezett meg Ambrus Sándor igazgatósági elnök elhunytáról, mél­tatta közhasznú és értékes tevékenységét. A beszéd végeztével a közgyűlés összes tagjai felállással fejezték ki Ambrus Sándor halála feletti megilletódésüket és mélységes részvó­tés lelke mélyéig meghatott, aminek közvetlen szép szavakban kifejezést is adott. Soha sem felejthető, megkapó jelenet volt. Itt jegyezzük meg, hogy a stólát a nagyhírű Oberbauer budapesti-cég készítette meglepő finom és ér­tékes kidolgozással. Az ünnepi beszédet dr. Halamba Gyula teológiai tanár mondta. Szónoki szépségekkel ékes, hatalmas lendületű beszédében tüzes lélekkel jellemezte a Misszió apostoli munká­ját és megállapította, hogy a gyulai Misszió teljes joggal ünnepel, mert minden erejével a krisztusi karitász jegyében dolgozott. Nagy­szerű beszédének leírhatatlan sikere volt. hindi Eta titkár felolvasta Marossy Aran­kának, a polgári leányiskola igazgatójának, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület diszelnökének a Misszióhoz intézett meleghangú, kedves üd­vözlő levelét, ügy ezt a szép levelet, mint Farkas Edithnek, a Szociális Misszió Társulat főnökasszonyának Érti Christa nővér poetikus beszédével tolmácsolt elismerését és üdvözletét meghatott lélekkel és örömmel hallgatta a nagy közönség. Spónerné Martin Anna fővárosi zene ta­nár és énekmüvésznő négy klasszikus szám­mal szerepelt. Fenséges művészi élvezetet nyújtott, amit nagyban elősegített Koualszky Róbert dr. ritka alkalmazkodásu, kongeniális kísérete. A gyulai Misszió áldásos, eredményes működését élénken dokmentálták azok a jelen­tések, amelyeket az egyes osztályok titkárai tártak a hallgatóság elé. Hisszük, hogy a jövő még fényesebb lesz. Nagy elragadtatással hallgatta a közön­ség D. Jovanovits Lea S. M.-nek, a „Keresz­tény Nő“ kitűnő szerkesztőjének pompás be­szédét és szeretettel ünnepelték azok, akik kiváló irodalmi működését ismerik. Özv. gróf Woracziczky Jánosáé köszö­netét mondott a megjelenteknek, a vendég­szereplőknek, mindazoknak, akik a Misszió munkásságát elősegítették s Isten áldását kérte a jövendő munkásságára. (—) « Itt említjük meg, hogy özv. gróf Woia- cziczky Jánosné 50 pengőt adományozott két szegénynek a jubileum alkalmából. Köszöne­tét mond a Misszió mindazoknak, akik a sze­gények megvendégelésére adományoztak. Kö­szönet Mayer Istvánnak, aki a Jézus Szive szobor talapzatának famunkáit, Ulelay festő­nek, aki a festést és Braun és Czinczár-cég - nek, aki a fát adta ingyen. Úgyszintén köszö­net illeti Berndt Kornélnét egy kis persely adományozásáért. tűket. A közgyűlés ezután a napirend le- ’ tárgyalására tért át. A jegyzőkönyv vezeté­sére dr. Hoffmann Károly és hitelesítésére dr. Follmann János és gyulai Czinczár Dezső részvényeseket kérte fel. Tar Antal vezér- igazgató nagy figyelem és érdeklődés közben terjesztette elő a gyűlés legfontosabb tár­gyát. A Bókésmegyei Takarékpénztár a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülettel — mint annak leányintézete — a felsorolt és részletesen kifejtett szerződés feltételei sze­rint — érdekközösségbe lép s ennekfolytán eddigi részvényei számát és tőkéjét megfele­lően felemeli, valamint eddigi alapszabályait az uj helyzetnek megfelelően módosítja. A kibocsátandó 2500 drb. uj részvényből 1500 drb. a régi részvényeseknek 5 : 1 arányban jegyzésre fenntartatik. A közgyűlés a felolva­sott és bővebben megmagyarázott szerződést és annak összes pontozatait a vele összefüggő mellékügyekkel együtt egyhangúlag elfogadta és megerősítette. A módosított alapszabályok értelmében három uj igazgatósági és két uj felügyelőbizottsági tag választása is szüksé­gessé vált. Uj igazgatósági tagokul a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület kép­viseletében megválasztattak: Máts János, Válkaij Kálmán és Kolosváry László, mind­hárman a fentebb említett intézetnek is igaz­gatói, felügyelő bizottsági tagokul pedig Végit Aladár igazgató és Méneséi Lajos főtitkár ugyancsak a pesti intézet ‘ képvise­letében. Az ipartestület szélíz Hiliívitése. A gyulai Általános Ipartestület jelenlegi hi­vatali székháza a számra nézve hatalmasan meg­növekedett iparosság egyre szaporodó adminisz­trációs ügyeinek lebonyolítására szűknek bizo­nyult. A sűrűn előforduló testületi szakértekez­letek, gyűlések, tanfolyamok tartására pedig egy­általán nem volt megfelelő. A jelenlegi helyiség ugyanis, mint Gyulai Ipatos Ifjúsági Egylet már több, mint 30 év előtt épült néhai Göndöcs Benedek, Sál József, Dobay János és különösen Kohn Dávid, mint az iparo­soknak mindenkor lelkes barátjának és évtizede­ken át volt jegyzőjének buzgolkodásából Az ujonépitést, illetve a helyiség kibővítését a háború és annak utóhatásai késleltették. Végre hosszabb előkészületek és tervezgetések után a gyulai ipa rosság múlt vasárnap az ügyben fontos határo­zatot hozott. Elfogadta Pfaff és Schneider gyulai építészek által készített tervet, melyszerint a je­lenlegi helyiség meghagyása mellett, a telek déli és keleti vonalán húzódó, eddig üresen állott telekrészen uj helyiséget épit A költségek 65—67 ezer pengő között mozognak. Az ipartestület tagjai nagyméretű egyéni áldozatokat ajánlottak fel az építkezéshez részint pénzbeli felajánlások, részint ingyenes, illetve kedvezményes munka­szolgáltatásokkal. Az építkezéssel egybefüggő ügyek részletes és végleges rendezése, elintézése most van folyamatban Uj repülő az Óceán felett. Byrd amerikai kapitány negyedmagával repülőgépre szállt Newyorkban, hogy átrepülje az Atlanti Óceánt. A legújabb híradások szerint már megtette az utat és pénteken megérkezett Párisba. A magyar-olasz gabonakiviteli szerződés módosítva. Az olasz kormány hivatalosan értesítette a magyar kormányt, hogy a magyar mezőgazda- sági termények feleslegeinek elhelyezésére meg­nyitja az olasz piacot az eddigi szerződések mó­dosításával. A tárgyalások rövidesen megkezdőd­nek s az őszi gabonaszállítási idényre érvénybe is fognak lépni. Amerikai válasz a kormányzó üdvözletére. Horthy Miklós kormányzó Chamberlin és Levine oceánrepülők budapesti látogatása alkal­mából táviratilag üdvözölte az Egyesült Államok elnökét. Coolidge elnök most szintén táviratilag válaszolt, köszönetét küldött a szives üdvözletért és szívélyes jókivánatait küldi a magyar népnek. A Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület közgyűlése.

Next

/
Thumbnails
Contents