Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-06-22 / 50. szám
2 Békés 1927. juuius 22 megtartása feltétlenül szükséges volna, ebben az irányban is a belügyminiszterhez előterjesztést kell tenni. Azokat a tisztviselőket, akiknek visszatartásához a minisztertanács Csak tavaszra várható az A tisztviselői házépítés kérdésének megoldása még mindig késik. A folytonos huzavona nagy nyugtalanságban tartja az érdekelt köztisztviselő társadalmat, amelynek számára ez volna az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy a lakásmizériáktól szabaduljon. A megoldás körüli huzavonáról a kormányhoz közelálló helyen ezt a — megnyugtatásra szánt — felvilágosítást adták : — A késedelem oka az, hogy Vass József népjóléti miniszter nem tudott megállapodni az ajánlatot tevő pénziatézetekkel. A népjóléti miniszter ugyanis azt akarja, hogy a házépítési kölcsön együttes törleszté- ses kamatja ne haladja meg az évi 9 százalékot, az ajánlattevők viszont 15 százalék kamatot követelnek és emiatt a bankok feltételeit nem fogadta el a kormány, mert úgy reméli, hogy a közeljövőben sokkal előnyösebb ajánlatot kapnak. Ilyenformán a tárMint Rómából táviratozzak, XI. Pius pápa a mai napon tartott titkos konzisztoriu - mon Shvoy Lajos budapesti plébánost székesfehérvári püspökké nevezte ki. A hirt a budapesti pápai nunciatura megerősíti. Az uj székesfehérvári püspök az esztergomi egyházmegye egyik kiváló agilitásu papja. Előbb hitoktatói pályán működött A forradalom alatt, amikor a nagyobb budapesti A népjóléti és munkaügyi minisztérium a jövő iskolai évben újabb 521 hadiárvának és súlyos rokkantak gyermekeinek biztosit ingyen helyet az ország különböző intézeteiben, ahol középiskolai tanulmányok elvégzésén kívül főleg gyakorlati pályára fogják őket nevelni. A középiskolai oktatásra csak olyan pályázók jöhetnek figyelembe, akik elemi iskolai tanulmányaikat általános kitűnő eredménnyel végezték el. Azok a gyermekek, akik már a folyó tanévben is segélyben részesülnek, tanulmányaikat a középiskolákban csak abban az esetben folytathatják, ha a tanév végén legalább általános jó rendű osztályzatot érdemelnek ki. Gyengébb előmenetelü gyormekek további állami képeztetéséhez nem járul hozzá a népjóléti minisztérium és az illetékes intézeti vezetőség feladatává teszi, hogy ezen gyermekek jövőjének biztosítása érdekében saját hatáskörében tegyen lépéseket, A pályázati kéréseket folyó évi junius hó 1-től kezdődően és legkésőbb július hó 1-ig kell a népjóléti minisztériumhoz (Budapest IV. Eskütér 1.) beterjeszteni. Mindenki csak egy, pontosan megjelölt helyre pályázhatik. A pályázatok elbírálásánál ^előnyben részenem járult hozzá, szintén haladéktalanul nyugalomba kell helyezni. Mindezen ügyekben és a rendelet alapján tett intézkedésekről jelentést kór a belügyminiszter. építkezések megkezdése, gyalások megakadtak és a köztisztviselők lakásépítési akciójának lebonyolítása a jövő tavaszra marad. Ebhez a tájékoztatáshoz informátorunk hozzáfűzte, hogy az utóbbi időben úgy a főváros, mint a többi vidéki város jutányos külföldi kölcsönhöz jutott, a köztisztviselők tehát jogos szemrehányást tehetnének a kormánynak, ha a házépítési akcióhoz drága külföldi kölcsönt bocsájtana rendelkezésükre. A köztisztviselők köréből viszont úgy értesülünk, hogy a kormány által kolportált magyarázat egyáltalán nem kelt megnyugvást. Sőt a nyugtalanságot növeli még az a körülmény, hogy eddig 12 ezer tisztviselő adta be kérvényét és minthogy ezekre a kérvényekre 20 ezer koronás bélyegeket ragasztottak, már eddig is 240 milliót költöttek a tisztviselők a házépítés ügyére anélkül, hogy a közeli megoldást remélhetnék. plébániákat felaprózták, Csernoeh János Shvoy Lajost bízta meg az Erzsébetvárosból kiszakított Regnum Marianum nevű papi otthon és uj plébánia vezetésével. Uj plébániájához egy uj templom építésére oly buzgalommal gyűjtögetett hogy a templom alapkövét már a múlt évben le lehetett tenni A pápa nuncius Shvoy Lajos tervező és agitáló erejét méltányolva ajánlotta őt Prohászka utódjául a pápa őszentsége figyelmébe. sülnek a szülődén hadiárvák, a súlyosabb fokban rokkantak gyermekei, olyanok, akiknek családjából eddig még egy gyermek sem élvezett intézeti ellátást, A betöltésre kerülő helyek közül az alábbiakban áll több hely a kérvényezők rendelkezésére: Székesfehérvári Hadiárvalntézet (60 hely), váci bőripari szakiskola (42), mezőhegyesi ménesintézet (15) Karmeliták Otthona (15), Budapesti Kát. Hadiárvaház (20), Gyermekvédő Liga (10), Prot Szeretetház Dunaalmás (24), Egri Jótékony Nőegylet (15) Győri Leányárvaház (14), Haynald Árvaház Hajós (22), Makói Gyermekvédő Liga (26), Soproni Kát. Szövetség (15), Szegedi Árvaház (12) A fenti, valamint kevesebb férőhelyet biztositó intézetekbe jóval az iskolai év megkezdése előtt történik a beutalás. Útiköltségek megtérítésére, kedvezményes vagy ingyenes utazásra jogosító igazolványok kiszolgáltatására sem az intézetbe utalt gyermek, sem kísérője számára nincs lehetőség. A pályázati kérvényekhez szükséges mellékletekre, valamint a pályázat egyéb körülményeire vonatkozóan a Hadröá gyulai vezetősége is nyújt bővebb felvilágosítást. Zene és elites a ipraii A gyulai róm. kath. főgimnázium zene és ónekvizsgát hirdetett vasárnap délután 5 órai kezdettel s ezen szerény cim alatt adott: egy magas színvonalon álló kedves Beethoven koncertet és nagyszerű emlékünnepet, egy művészi délutánt. Nagy kár, hogy a jelzett időpontban sötét, vósztjósló fellegek jboritották el a láthatárt, mert ez a közönség túlnyomó ró szét visszatartotta a megjelenésben Ezek kétszeresen csalódtak. Először is nem lett eső, másodszor elestek egy nagyszerű műélvezet tői. Mert a zene és ónekvizsgálat messze felülemelkedett egy tanintézettől várható zenevizsgálat színvonalán. A műsort Suppő: Pajkos diákok zenekari nyitánya vezette be, ezt követte Beethoven: Mignon énekkara Beethoven Andantéja az V. szimfóniából zenekarra, majd ugyancsak Beethoven : Isten dicsősége, ének és zenekar együttese. Már maga az első négy szám előadása meggyőzött bennünket arról, hogy a gyulai gimnáziumi zenekar a tudásnak, a szorgalomnak, a begyakorlottságnak olyan magaslatán áll, amilyennel az országnak kevés gimnáziuma dicsekedhetik Különben is nagyon kevés hazánkban az ifjúsági zenekarok száma, ami a szervezés és fenntartás nehézségei mellett annak tulajdonítható, hogy a zenész-növendékek garnitúrája tanulmányaik befejezésével folyton változik és pár óvenkint újabb és újabb toborzásra, betanításra kényszerít A legnagyobb nehézség pedig az, hogy kevés gimnáziuma van az országnak, mely olyan karmesterrel dicsekedhetik, mint a gyulai : Károlyi Gábor tanárral Az előadás minden műsor számán meglátszott a gondos karmester munkája. Az egyes szólamoknak a hangszereken való különös begyakorlása, beiskolázása mutatja a karmester csodálatos türelmét és ügyszeretetét, de ugyanebből egyúttal megértjük azt, hogy miért oly tökéletes az összhang az együttesben, megértjük, hogy miért quadrálnak a kezdések, a bevágások, a ritmus, a tempó és a változatos hangszinezés. Az is helyes, hogy a zenemüvek előadási tempója talán lassúbb a megszokottnál, de ne feledjük, hogy gyermekek és ifjak az előadók és iskolában vagyunk. Csak a legőszintóbb dicséret illeti meg a zenekart és vezetőjét egyaránt Ugyancsak Károlyi Gábor mondott egy hatalmas Beethoven emlékbeszódet is, melynek nagy előnye volt, hogy nem annyira a nagy művész müveinek száraz méltatását adta. mint inkább életének kedvesebb mozzanatait sorolta fel. A tartalmas szép felolvasás után három diákzenósz: Kocsis Mihály hegedűn, Desztig Pál csellón, Heilinger Ferenc zongorán adta elő Straussnak egy igeu kedves szerzeményét oly finom Ízléssel és össze- tanultsággal, hogy ezzel zenei körútra indulhatnak Gyönyörű volt a Beethoven gyászindulója zenekarral, igen sikerült Padouk Magyar nóták parafrázisa és záradékul a Dalos Cserkészek ének és zenekari együttese, Köszönet, elismerés és hála Károlyi Gábor ének és zenekarvezetőnek, a művészi vizsgálat kitünően sikerült. Máraraarosbau íöldhasadás támadt és petróleum bugyog ki. Prágából jelentik: Az Erdős Kárpátok máramarosi részén, közel a lengyel határhoz, Jusina és Babje lengyel község között a Fe kete hegységben szakadék támadt, amelyből petroleumgáz árad ki. A szakadék majdnem egy kilométer hosszú és mélyén petroleum szivárog ki, amiből azt következtetik, hogy ott potroleumforrás van. A köztisztviselők lakásépitési akciója megakadt. Prohászka Ottokár utódja. ingyen tanulhatnak a hadiárvák és súlyos rokkantak gyermekei.