Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-05-18 / 40. szám

1927. május 18 Békés 3 Cserkészzászló avatás a gyulai reálgimnáziumban. A gyulai róm. kath. reálgimnázium ke­belében megszervezett 236. sz. Maróthy János cserkészcsapat 1927. évi május hó 29-én, va­sárnap zászlóavató ünnepélyt rendez, melyre Gyula város közönségét tisztelettel meghívja. AZ ÜNNEPÉLY PROGRAMMJA : í. 1. Május 29-én reggel 9 órakor a bel­városi anyatemplomban dr. Domanek Pál reálgimnáziumi hittanár a tanuló ifjúságnak szent misét mond és megáldja a zászlót. Ez­után a zászlót a gimnáziumba viszik s a gim­názium udvarán folytatódik a zászlóavatás. 2. Himnusz. Énekli a reálgimnáziumi vagyeskar. 3. Zászlóavató beszédet mond Witz Béla « Magy. Cserk. Szöv. orsz. elnöke. 4. Reck Gézáné úrnő zászlóanya az általa adományozott zászlót szalaggal díszíti fel és átadja dr. Jockel József cserkészparancsnok­nak. 5. Németi József pápai kamarás, reálgimn. igazgató köszönő szavai. 6. A felavatandó ujonccserkészekhez be­szédet intéz dr. Győrffy István a szegedi Fe­renc József tudományegyetem professzora. 7. A gimnáziumi, polgári fiúiskolái és iparostanonc. cserkészujoncok felavatása s a cserkészek fogadalmának megújítása. 8. A cserkészekhez buzdító szavakat in­téz vitéz dr. Máiiaföldi Márton szegedi áll. reálgimn. tanár, az V. cserkészkerület ügy­vezető-elnöke. 9. Zászlószegek beverése. 10. Szózat. Énekli a reálgimn. vegyeskar. 11. A csapatok tisztelgő elvonulása a zászló előtt. II. A gyulai róm. kath. reálgimnázium cser­készcsapata 1927. május hó 28-án szombaton és 29-én vasárnap a tanintézet növendékeinek, ének- és zenekarának közreműködésével a táborozási költségek fedezésére, továbbá az intézeti színpad és zenekar felszerelésének ja­vára az Erkel Ferenc színkörben szinielőadást rendez, mely alkalommal Suppé F.: „Pajkos diákok“ c. nyitányának előadása után színre kerül: DALOS CSERKÉSZEK c. ifjúsági daljáték 3 felvonásban. Szövegét irta Gabrinyi Margit, verseit és zenéjét szer­zetté Wagner Alajos. SZEMÉLYEK: Gróf Vásonkeőy Arisztid — Br. Drechsel Béla VI. o. t. Cecilia, neje — — Károlyi Margit ginin. IV. o. végzett Livia, leánya — Biszak Ilona polg. 1. i. IV. o. végzett Pufi, fia — — — — — Konkoly Kálmán VI. o. t. Juci, unokahuga— — — Steigerwald Ilona IV. o. m.t. Laci, unokaöcscse — — Szabó Zoltán V. o. t. Zágony Kálmán, menekült cserkész -— — — — Kazó Károly VII. o. t. Janette de Fréres, francia nevelönő — — — — Blaskovits Mária VII. o. m. t. Tölgyessy Géza, cserkész­parancsnok — — Wittmann András VII. o. t. Marci bácsi, uradalmi ispán Gyarmati István VIII. o. t. Kati i — — Dundler Erzsébet IV. o. m. t. Mari ■ szobalányok - Endrész Magdolna V. o. m. t. Zsuzsi I — Tóth Ilona IV. o. m. t. Pista | — — Démusz András VII. o. t. János inasok — — Hrusztek Imre VI. o. t. Ferenci — — Kiss Imre VII. o. t. Julcsa, konyhaleány — — Ila Tóth Sarolta VI. o. m. t. Cigány — — — — — Szabó Sándor VII. o. t. Kisfiú — — — — — Tamássy Tamás III. el. isk. t. Kisleány — — — — Tamássy Nellike II. el. isk. t. Jancsi, parasztlegény — Hrusztek Imre VI. o. t. Miki j — Schriffert Béla IV. o. t. Jenó ! kis cserkészek — Finta József III. o. t. Emil J — Papp Andor II. o. t. Cserkészcsapat, parasztasszonyok. Történik az I-ső és III-ik felvonás a grófi kastély hali­jában, a II. felvonás az erdei cserkésztáborban. A darabban előforduló táncokat Stern Jenő helybeli oki. táncmester tanította be. Súgó : Heilinger Ferenc VI. o. t. Az intézeti zenekar közreműködő tagjai: Vízvári Gy. VII., Major M. VII., Kocsis M. V., Feldmanu I. V. o. t. (első hegedű); Walthier R. VIII., Sipos B. VI, Vízvári G. III., Wiszt J. Kabay J. IIo. . t. (második hegedű); Desztig P. IV. o. t. (cello); Szuja J. VI., Károlyi G. VI. o. t. (nagybőgő); Desztig I. VIII. o. t. (fuvola); Zeitler A. VI. o. t. (klarinét); Braun Á. VI. o. t. (ütő hang­szer) ; Szabó B. VI. o. t. (zongora); Reisner F. VII. o. t. (harmonium.) Helyárak: Páholy V—Vili. 10'— P. Pá­holy I—IV. 8'— P. Zsöllye I—III. 2'50 P. Zsöllye IV—IX. 2' - P. Zártszék X—XVI. 1*60 P. Zártszék XVII—XIX. 1'— P. Karzati ülő I. sor —'80 P. Karzati ülő II—III. sor —'60 P. Földszinti álló —'50 P. Karzati álló —‘30 P. Kezdete mindkét napon pontosan este 8 órakor. Jegyek előre válthatók . Dobay János könyvárusnál és az előadási napokon, szom­baton és vasárnap, délelőtt 11—12-ig, délután 4—5-ig és este 7-től a színházi pénztárnál. Az Óceán repüli nyoia veszett. Nungeaser és Coli francia pilóták május 10-én repülőgépre szálltak, hogy Francia- országból Anglia északi partvidékén át Ame­rikába repüljenek. Ez lett volna az első alka­lom a repülőgépek tengerfeletti használható­ságának bebizonyítására. A két bátor pilóta a jelzett időben pon­tosan útra kelt Anglián átrepülve kiérkeztek az Atlanti Óceán északi tájékára. Itt azon­ban nyomuk veszett. Egy hét óta Amerika felől és Anglia partjáról is számos repülőgép és gőzhajó indult felkutatásukra, de eddig eredménytelenül. Valószínű, hogy az épen indulásuk napján támadt óriási szélvihar és nagy hidegben a tengerbe lecsapódva halálu­kat lelték. Franciaország nagy örömben úszott már, hogy az első átrepülós dicsősége a francia nemzet nevéhez fűződik, már nagyban ünne­pelte a két pilótát, és annálinkább nehezére esik most a kudaro elviselése. Ezzel ellentét­ben az amerikai repülők már készen vannak rá és alig lehet őket visszatartani attól, hogy hogy ők szádjának gépekre az uj tengerfeletti ut megkísérlésére Tovább pusztítja a városokat a Mississippi. Neworleansi jelentések szerint a Mississipp i újabb gátszakadása folytán Cottonport városát végpusztulás fenyegeti. A louisianai cukorültetvények legnagyobb része most már teljesen viz alatt áll. A gátak megerősítésén csupán Louisiana államban magá • ban tízezer ember dolgozik, fáradozásaik azon ban teljesen hiábavalónak bizonyultak. Tegnap délben már százezer hektár cukorültetvény állott viz alatt s újabb nyolc várost kellett kiüríteni. A hajléktalanok száma ezáltal 20 000-rel emelke dett. Omahai jelentések szerint a Missouri árja is állandóan növekvőben van. „KIRÁLY“ mozgószínház Telefon 82. GYULA. Telefon 82. f 1927. évi május hé 18-án és 19-éa Szerdán és Csütörtökön délután y47 és este J/29 órakor Magyar Iliradó Gróf Klebelsberg Kunó m. kir. vallás- ésközoktatásügyi miniszter ur önagy- méltósága olaszországi tartózkodása és egyéb aktualitások I felvonásban, Világaltrakeió Világattrakció Rudolf Valentino utolsó filmje A SEJK FIA napkeleti történet 9 felvonásban. Főszereplők : Rudolf Valentino és Bánky Vilma. ___ A gyulai állami iskola egészségügyi hete. A gyulai állami iskola tantestülete a nép- egészségügy propagálása céljából a városi tiszti orvosok hathatós támogatásával egészségügyi hetet rendezett, melynek lefolyásáról tudósítónk a következőkben számol be: « 9 én délután fél 4 órakor az iskola torna­termében Bendák Gyula kir. segédtanfelügyelő, dr. Follmann János tiszti orvos, a szülők jelen­létében J. Kallina Anna tanítónő tartott felolva­sást az anya- és csecsemővédelem fontosságá­ról, a gyermekek szavalatokkal és énekkel gyö­nyörködtették a megjelenteket. 10 én reggel vidám gyermekdal, kürtszó mellett, zászló alatt vonult fel az iskola gyer­mekhada a sporttérre, hol a madarak és fák napját ünnepelték a bicerei, gyürkehelyi, ajtós­falvi és remetei tanyai iskolákból bejött kis tár­saikkal A nap jelentőségét Schád János tanító méltatta, a gyermekek énekeltek és szavaltak. Majd a sportversenyek tartattak meg, ezt követte az egészségügyi és sportverseny győzteseinek érmekkel, szappannal, fogkefe- és porral való jutalmazása Majd jó gulyást fogyasztottak el a gyermekek. Szülők és érdeklődők gyönyörköd­tek délután 3 óráig a gyermekek vidám, boldog játékaiban. lL-én a Lampel fóle fürdőben fürödtek két csoportban az iskola tanulói. 12 én az iskola igazgatója, Mazurek Ferenc a tanulók három csoportja előtt ismertette a legyet, mint az ember ellenségét, felhívta a gyermekek figyelmét a légy elleni védekezés szükségességére és pusztításának egészségi szem­pontból való nagy fontosságára. 13 án dr. Blanár László városi tiszti orvos tartott a gyermekeknek előadást az ember és környezetének tisztántartásáról. Délután 6 órakor a mozgószinházban dr. Follmann János városi tiszti orvos ismertette a legyet és az alkoholt, mint az ember ádáz ellenségeit. Az előadás vá­rosunk közönsége részére ingyenes volt. 14 én dr. Takácsy Lajos városi tiszti orvos látogatta meg az állami iskola osztályait és vé gezte a védhimlőoltást. Hisszük, hogy a tiszti orvosok és az állami iskola tantestületének nemes fáradozása a nép­betegségek elleni küzdelem szükségességét a gyermekekkel és a közönséggel megérttette és az elhintett mag a maga jó gyümölcsét majd meg is termi. Ifi I B fi K . Főjegyzői választ a vármegye. Békésvár­megyénél nyugdíjazás következtében megüresedett és a törvényes illetményekkel javadalmazott vár­megyei főjegyzői állásra pályázatot hirdet a vár­megye alispánja. — A pályázat határideje május hó 27. — Erre a díszes állásra — hir szerint — dr. Mírky Barna lesz megválasztva. Megyei közgyűlés. Békésvármegye törvény­hatósági bizottsága folyó hó 31-én tartja rendes közgyűlését, amelynek tárgysorozata most készül. Jnblieum. Móricz Zűgmond folyó hó 21-én tartja Budapesten a Zeneakadémia nagytermében este fél 9 órakor irói működésének 25 éves ja* bileomát. A nagymagyarvárosi misszió f. hó 18-án, szei dán este gyűlést tart az elemi iskolában. Beesfilelrendet kapnak a franela óceán- repülők. A minden valószínűség szerint szeren­csétlen véget ért francia tengerrepülö pilóták, Nnngesser és Coli megkapják a becsületrendet. Minthogy a díszjelvényt sírjukra nem lehet kitűzni, emlékoszlopot építenek számukra s arra helyezik el nagy ünnepséggel a kitüntetéseket. Bérmálás Békéscsabán. Dr. Lányi József fölszentelt püspök bérmálási kőrútjában kedden Békéscsabára érkezett, hol májas 18. és 19. nap­jain fogja a bérmálás szentségét kiszolgáltatni a remekművű békéscsabai templomban.

Next

/
Thumbnails
Contents