Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-04-06 / 28. szám
2 Békés 1927. április 6. jának ismert, melyet senki sem szeretett nálánál önzetlenebből és hűségesebben. Prohászka egyéniségét az életszentség nimbusza övezte jártá- ban-keltében, de homlokán fénylett a honszerelem fénybélyege, szerényen, állhatatosan, mint az örökmécs a tabernakulum előtt. A modern ember kétségbeesett tétováiban nemcsak a vallás válságát látta, hanem a szociális igazságtalanság szörnyű tragikumát is. Szive csordultig tele volt könyörületességgel, de sohase hitte azt, hogy az egyéni caritas megoldja a földi igazságtalanságok szociális feszültségét. Ha vérsejtileg nem is, de végső porciká jáig magyar volt s hazáját sem szolgálta kisebb hittel és lelkesedéssel, mint ahogy az Ur szőlőjében munkálkodott. Most elnémült a székesfehérvári hattyú. A magyar szellemi élet legfényesebb, legnyugtalanabb és legcsodálatosabb tűz oszlopa hunyt el. Alázatosságában és egyszerűségében is királyi lángelme volt. Most, ime, kidőlt közülünk. Vájjon mikor jő hozzá hasonló ? A fajvédők lapja, a Magyar TJjság »Prohászka püspök politikai végrendelete« címen közöl egy interjút, melyet a lap munkatársa két nappal a halál előtt nyert a püspöktől. Ebben a lángelméjü püspök csodás meglátással és páratlan szellemességgel mond véleményt számos egyidejű eseményről. Ugyanez a lap remek búcsúztatójában ezeket irja: Püspök volt a szónak apostoli és históriai értelmében és jelentőségében: a lelkeknek ura, irányitója és formálója, aki bátran, merészen, férfias erővel, kemény céltudatossággal uralkodott hívein és a katolikus közvéleményen. És ez a közvélemény Őt tartotta vezérének, senki mást. Pozíciója verhetetlen volt, csupán a Majláth Gusztáv népszerűsége vetekedett vele Nagymagyar- országon. Hihetetlen ereje volt. Egyéniségében együtt volt a tehetségnek, a szárnyalásnak, a hit fanatizmusának és a külső megjelenésnek minden ékessége ; reprezentatív man volt, Emmer son hősalakja, aki ha akárhol bukkant volna föl, az életnek, a társadalomnak, a felfogásnak bármelyik pontján, feltétlenül vezér, akiből lát hatatlan erők és hatások áramlottak a tömegekre s aki szugesztiv erejével, lélekformáló hatalmával tényező akkor is, ha nincsen vállán az apostolok utódainak selyemköntöse. A csatatéren esett el: a szószéken hanyatlott el gyönyörű feje. Szava még Krisztus nevét emelte ki szivéből, aztán reáborult a haldoklók nehéz órája. Elment, mint ahogy elmegy lassankint minden régi nagy érték, akit Nagy Magyarország adott. Ottokár püspök méretei nagyok voltak : mit is keresett volna a trianoni mértékre zsugorodott Magyarországon. Szűk volt lelkének ez a világ, keserű szive nem birta el a támadást, a megalkuvók és könyökcsatázók nyüzsgését: kitért nekik. Elment ismeretlen messziségbe, elment a történelembe. Elment és annak távolságaiból világit bele sziveinkbe, mint egy fárosz s mi könnyezve, boldogtalanul bus fájdalommal állunk ravatala mellett, amelyen ott pihen a modern magyarság egyik legnagyszerűbb alakja : Ottokár püspök. A Budapesti Hírlap cikke többek között ezeket mondja: Nem Magyarország, hanem a Föld minden katolikusa s valláskülönbség nélkül minden vallásos ember gyászba öltözhet. Az oltár fenséges magasságában többé nem hirdeti Isten felmagasztosult igéjét a nagy pap, a sacerdos magnus, a világ egyik legműveltebb embere, akinek élete az apostoloké, halála a vértanuké. A kereszténység világszerte gyászolhatja a Hitnek ezt az ókori méltósággal teljes aszkétáját, kinek templomi tanításaiban annyiszor nyilvánult meg a hegyi beszéd világokat behálózó ihlete. Koporsója mögött egy ország, egy világ gyászol s népe, megbabonázott, sírig lelkes népe könnyeivel öntözi a tavaszi hantot, mely a fejedelmi orátor, a királyi pap, oltárok mártírja sírján domborul. A Pesti Napló-ban a lap élén dr. Szabó László igy ir: Négy és fél évtizedre szabta a Mindenható Prohászka Ottokár munkaidejét, s e négy és fél évtizednek minden napját teljesen kihasználta ez a csodálatos képességekkel megáldott ember, mintha folyton fülébe csengett volna a nagy figyelmeztetés : „Dolgozzatok, amig ég a mécs*. Prohászka Ottokár élete és egyénisége kimerít-. heteden kincsesbányája lesz a teológiai irodalmi kutatásoknak évtizedeken át, sőt talán az után is. Kora nem értette meg teljesen Prohászkát, de nagyságát megérezte és nagyjában méltányolta is. A katolikus inteligenciát mely az egyház - politikai harcokat követő elernyedés ideje alatt nagymértékben elszokott a templomtól, Prohászka hódította vissza az Egyház aktiv katonáinak táborába. Nem egyszerűen csak buzgalommal, de valóságos lázzal dolgozott; az ország egyik szélétől a másikig mindenütt megfordult, ahova csak hívták szónokolt prédikált, gyóntatott, egészen élete lángjának utolsó fellobbanásáig. Prohász kához méltóbb halál el sem képzelhető, mint a szószéken halni meg. A Pesti Hírlap-ban Rákosi Jenő búcsúztatja a nagy halottat: Egyik legdicsőbb egyházfejedelem pályája szakadt meg ekkép. Mint ember jó volt; mint pap példás életű igénytelen és önfeláldozó; mint tudós méltó utóda nagy egyházi íróknak; mint hitszónok a legnagyobbak társa, mint Íróért versengtek tudományos és irodalmi társaságaink. Élete tartalma az apostolok küldetése volt, akiknek azt mondotta a mester: menjetek és tenitsá- tok a világot Nem könyvtárak, nem egyházi tudósok számára irt és beszélt, hanem a világ szá mára. Kereste a kapcsolatot a társadalommal. Az utcát, színházat, mozit és kávéházat járó közönségre vetette magát: a modern embert szólította prédikáló széke elé; a gyengéket, lelki betegeket, az elesetteket, a bűn után rohanókat hívta magához és Krisztus terített asztalához Ugyanez a lap egy másik méltató cikkben igy ir ; Szép ősz feje, szikár magas termete ma a ravatalé, holnap a síré holnapután az enyészeté, lelke azonban egy lángelme és egy örökjóságu szív maradandóságával halhatatlan -gazdag hagyatéka az egész magyar katolíkusságnak. Senki nálánál különbül az ember hitét az ember értei mével összeegyeztetni nem tudta. Óriási agitativ erő volt benne, ő volt valóban a modern apostol megtestesülése. Csodálatos szónoki ereje szinte eeész korunk legnagyobb szónokává teszi őt- Nem csupán a legszebb stílusnak volt birto kában és a legerőteljesebben tudta papírra vetni mondanivalóit, hanem ezeknek a mondanivalóknak mélyén a legtisztább ész fénye ragyogott. A szabadkőműves Magyar Hírlap hosszú cikkben foglalkozik az elhunyt egyAzok között a képviselők között, akik komolyan veszik megbízatásukat, városunk képviselője mindig az elsők egyike volt és az a jelenben is. Minden fontos kérdés országgyűlési tárgyalásánál hallatja a maga súlyos, nagymüveltsógről és szónoki készségről tanúskodó szavait és érveit. A most folyó költségvetési vita során is felszólalt és beszédét az azt bőven közlő fővárosi lapok nyomán az alábbiakban ismertetjük. Ez a beszéd egyaránt felöleli a legfontosabb kül- és belpolitikai teendőket és rámutat a Duna-Tisza csatorna kiépítésének fontosságára, a tisztviselők előléptetésének, a tisztviselői nyugdíj oly égető kérdése rende - zésének módjaira és nem mulasztja el, hogy a hadikölcsőnt jegyzők méltányos kárpótlását is sürgesse. Megannyi fontos kérdés, amelyeknek helyes megvalósításától függ az egész ország és igy természetesen városunk lakos - sága nagy részének boldogulása, a kereskedelem és az ipar fellendülése is. Beszéde kezdetén megnyugvással állapítja meg, hogy a Trianon után megmaradt egyetlen életmentő deszkán meg tudtunk állni, sőt a haladás útjára léptünk. Hálával emlékezik meg Bethlen István grófról, aki a magyar nemzetet megmentette az életnek. Az államháztartás szanálása után most a magángazdaságok talpraállitását kell minden erővel szorgalmazni, (Helyeslés.) Felhívja a ügyeimet a Duna—Tisza-csatorna kérdésére, amelynek beláthatatlan közgazdasági fontossága van. Ez a terv több, mint 150 éve foglalkoztatja az érdekelt köröket. Részletesen ismerteti ennek a gondolatnak történelmi fejlődését Határozati javaslatot nyújtott be, hogy a kormány terjesz- szen törvényjavaslatot a Ház elé a csatorna megépítéséről. Reméli, hogy a kormány rövideházlejedelemmel, sajnálva, hogy élete vége felé — a lap szerint — eltért attól az iránytól, melyen indulni látszott. Szellemi és lelki nagyságát azonban elismeri és igy ir: A magyar katolicizmusnak aligha volt nagyobb szónoka ; nagyszerű előadási képessé ge is hozzájárult szónoki sikereihez, ennek a sikernek igazi titka azonban a beszédek, filozó fiai mélységek kulturpompája, gondolatainak formában, megszerkesztésében egyaránt szinte fórra dalmi erejű művészete, valami furcsa, érdekes és csodálatosan ható uj magyar szónoki nyelv, amely szétfeszítve az addig ismert egyházi szónoklás minden szabályát, tüzével, újszerűségével és irodalmi értékével úgy hatott, ahogy senki másé. Székesfehérvár nagyon büszke volt püspö kére. nemcsak mert az ő püspöke volt a magyar katolikus klérus legérdekesebb egyénisége legnagyszerűbb szónoka, hanem legszerényebb élő, legalázatosabb lelkű, legaszkétább főpapja is az akkori püspöki karnak. Kivételes ember volt, akinek nagyságát nem lehet sem szokványos jelzőkkel, megállapításokkal, sem szokványos mértékkel méricskélni. Még a Népszava is hosszabb cikket szentel Prohászka méltatásának, természetesen azt fájlalva, hogy ez a nagy szellem nem állott a szociáldemokrácia szolgálatában. A többek között igy ir: Harcos ellenfél volt, de nem mindig ellenség. Szelleme felnyalábolta korunk égető társadalmi és filozófiai kérdéseit ... A magyar katolikus egyház legnagyobb emberét vesztette el benne •j* A római katolikus világegyház nagy halottjának lelki üdvéért a temetés napján, április 5-én délelőtt 9 órakor Gyulán az anyatemplomban engesztelő szent miseáldozat tartatott, melyen a gyulai összes iskolák katolikus növendékei, az összes hivatalo k vezetői, a helyőrség tisztikara és nagyszámú gyászoló közönség vett részt. Mély bánat és gyász borongott az arcokon, mely sokaknál könnyekben nyilvánult meg. Áldás emlékezetére ! sen be fogja terjeszteni a közigazgatási reformot, annál is inkább, mert a mai idők alkalmasak egy ilyen szakreförm megalkotására. A közigazgatási, reformmal foglalkozva megállapítja, hogy ez a kérdés már évtizedek óta szőnyegen van. 1888 ban, tehát negyven év előtt azzal az indokolással kívánták kitolni a tisztuji- tások terminusát, hogy úgyis küszöbön a köz- igazgatási reform. Ezután ismerteti az egyes kormányok azóta megtett reformjavaslatait. A törvényhatósági választójog, — mondotta — nem lehet radikálisabb a képviselői választójognál. A virilizmust demokratizálni kell, amennyiben ez az intézmény továbbra is fenmarad. A törvény- hatósági tisztviselők előléptetésénél a kinevezés hive. A tisztviselőkérdésről szólva kifogásolja, hogy még mindig fennáll a különbség a bét nyugdíjas kategória között. A belpolitikai kérdések tárgyalása során kiemeli, hogy ami a hadikölcsönvalorizálást illeti, senki sem kíván teljes valorizációt, de az árvák és más tönkrementek honorálása elől elzárkózni nem szabad. Áttér ezután egyes külpolitikai kérdésekre és kimutatja, hogy Magyarországnak joga van követelni a békeszerződések revízióját, anélkül, hogy ezzel összeütközésbe kerülne a népszövetségi paktummal. A béke érdekében kell ezt követelni, mert Trianon veszélyezteti a békét. A továbbiakban a román-magyar döntőbírósági eljárást ismertette. Románia a saját ügyében, mint biró járt el. A Nemzetek Szövetségének Tanácsa ebben az ügyben olyan semmitmondó határozatot hozott, hogy úgy a magyar, mint a román kormány igyekezzék megnyugtatni az érdekelt feleket. Rámutatott továbbá arra, hogy az utódállamok maguk szolgáltattak példát az utóbbi időben arra, hogy a békeszerződéseket eredeti formájukban fentartani nem lehet. Utalt arra, hogy a cseh köztársaság Ruszinszkónak még olya n autonómiát sem akar megadni, mint amilyen egy Lukács György beszéde a költségvetési vitában.
