Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-03-16 / 22. szám

2 Békés 1927. március 16. A vármegyei közigazgatási bizottság ülése. 0927. március 14. Az ülésen a vármegye főispánja elnökölt. A bizottság tagjai szokatlan nagyszámban jelentek meg, mintha valami nagyon fontos, közérdekű ügy megvitatása s a felette való határozat hoza­talára lett volna kilátás : pedig épen ellenkezőleg régen volt a bizottság ülése olyan színtelen, mint most, amit bizonyít az is, hogy az egész ülés alatt egyetlen felszólalás sem történt, s az elő­terjesztett határozati javaslatok minden vita nél­kül fogadtattak el. Az alispáni jelentés is, — amely máskor több Ívre terjedő beszámolót ad a vármegye közállapotáról — most két és fél oldalon számol be a múlt hónap eseményeiről. Vagyonbiztonság ellenes cselekmények a gyomai és orosházi járásokban és Békéscsabán fordultak elő. Öngyilkosság 6 volt, ezekből ha­lálos kimenetelű 5. Baleset 2 az orosházi járásban. Tűzesetet 5-öt jelentettek ; ezek közül na­gyobb jelentőségű volt az Orosházán lévő Bátori- féle malom leégése. A kár 64000 pengő, mely a biztosításból megtérül. A mezőgazdasági munkások helyzetét álta­lában kedvezőtlennek mondja a jelentés úgy­szintén a bőriparosokét,| kivéve, akik részére a munkaalkalom több Ízben kinálkozik, a többi ipari munkások helyzete sem mutat javulást. Megemlíti a jelentés az orosházi iparosok és kereskedőknek az országos vásárok megszün­tetése érdekében megindított mozgalmát, valamint azt az elkeseredett hangulatot is, amely a békési járásban észlelhető a forgalmi adó kivetése és Néhány megjegyzés Móricz Zsigmond vasárnapi cikkére. A „Békésmegyei Hirlap“ vasárnapi számában egy cikk jelent meg Móricz Zsigmond tollából „A gyulai vár kapuja“ eimen E cikk több tárgyi tévedést s helytelen adatot tartalmaz, melyekre az olvasóközönség felvilágosítása érdekében rá akarok mutatni s egyúttal megragadom az alkal­mat, hogy báró Harruckern Jánosról egyet-mást elmondjak. Első téves adata Mórcznak az, hogy a gyulai várnak a török által való elfoglalását 1556-ra teszi, holott köztudomású hogy azt Pertaff török szerdár 1566 szeptember 2-án, Szi getvár ostromának évében vette birtokába. Második tévedése a cikkírónak, hogy 1711- ben Békésmegyének 2520 lakója volt. Hiszen 1715 ben csak 1720 embert számláltak össze a megyében, a lákosság száma pedig a törökök kiűzése után évről-évre szaporodott. (1698 ban Lindner Keresztély kamarai tiszttartó csak 10 embert talált az egész megyében, nem számítva ide a várba szállásolt császári őrséget.) Az a 9 helység, melyet Móricz említ, nem az 1711 iki, hanem az 1715 iki összeírásban szerepel. Az is nagy tévedése a cikkírónak, hogy Csabára, Szarvasra és Gyulára a kincstár tele­pített tótokat. A fennmaradt okmányokból ki le­het mutatni, hogy a tótok részben önként, rész­ben a földesurak csalogatására jöttek Békés- megyébe ; a kincstár, mely a török uralom után néhány évig birtokában tartotta Békésmegyét, semmiféle telepítési akciót nem indított Tudva­levő, hogy megyénkben Csabán, Szarvason, Mezőberényben és Tótkomlóson laknak tótok, kik Gömörmegyéből jöttek ide. Csabára 1718 ban egy Turóczi Miklós nevű vállalkozó hozta őket, de nem a kincstár hívására; Mezőberénybé 1723-ban Grenerczius János tanító hozott tóto­kat, miután előbb Harruckern Jánostól (s nem a kincstártól) telepedési engedélyt kért számukra, a szarvasi tótok 1722-ben telepedtek le, szintén Harruckern engedélyével, a tótkomlósiak pedig Szentandrásról költöztek át 1746 ban Szent­beszedése miatt. A főorvosi jelentés a közegészségügyi álla­potot általában véve kedvezőtlennek jelenti, any- nyiban, amennyiben a heveny ragadós bajokban történt megbetegedések száma — a még mindig tartó influenza járvány miatt emelkedőben volt. Az influenza, amely a vármegye egyetlen községét sem kímélte meg úgy látszik, hogy a múlt hónapban kitombolta magát. 87 szövődmé­nyes esetet jelentettek be 10 halálozással. A jár­vány különben határozottan szünőben van. In is van már az ideje, hogy megszűnjenek ezek az alattomos betegségek, mert a tanfel­ügyelő jelentésében nagyon haragszik rájuk, azt panaszolván hogy nagyon sok iskola volt zárva a múlt hónapban a járványos betegségek mialt, ami természetesen nagyon hátrányosan befolyá solja a várható tanítási eredményeket. Állategészségügy terén már nem ilyen ked­vezőtlen a kép, mert a hivatalból jelentendő ra­gadós állati betegségek csak kevés számban merültek fel és sehol sem járványosán. A mé telykór betegség, amely a vármegye területén január hónapban ismeretlen volt, február hónap­ban már nálunk is megállapittatott és pedig Szeghalom községhez tartozó Torda pusztai gaz­daságban, ahol 80 drb szarvasmarhából 70 drb betegedett meg s ebből 6 elhullott. A fertőzött állomány gyógykezelése nyomban megkezdődött. A plenáris ülésnek fél 11-kor vége volt- Utána az árvaügyi felebbviteli és adóügyi al bizottságok tartották meg üléseiket. György nap táján, Szentandrásra pedig 1742 ben jöttek. E tót telepítések tehát mind abban az időben történtek, amikor Békésmegye már nem volt a kincstár kezében. Gyulára azonban tótok nem telepedtek, bizonyára a sváb telepesekkel tévesztette össze a cikkíró Még egv téves adatot közöl Móricz s ez a legkiáltóbb, az t. i, mely Harruckern személyére vonatkozik. Duplán is téved itt az iró ; egyrészt azzal, hogy Harruckernt pékmesternek nevezi, másrészt azzal, hogy a békésmegyei uradal maknak részére történt adományozását Mária Teréziának tulajdonítja. Lássuk előbb a pékmesterségről szóló me­sét. Harruckern János sohasem volt pék Érdekes, hogy e tévhit átment a köztudatba s Harruckernt általában mint volt linzi pékmestert emlegefk, ki mesterségéből spekuláció utján emelkedett föl. Ez nem igaz; Harruckern János sohasem volt iparos, családja nem lakott Linzben, hanem atyja és nagyatyja is a felsőausztriai Schenkenfelden - ben éltek. Atyja takács volt. Harruckern János egész életfolyását ismerjük a schenkenfelden i plébánia krónikájából. Ennek adatai szerint 1664. március 25-én született s szülei elhatározták, hogy kitanittatják. Elvégezte a humaniórákat s a philosophiát is. 1689-ben az alsóausztriai ka­mara számtisztje lett. A spanyol örökösödési háború kitörésekor savoyai Jenő herceg, ismerve tehetségét, alezredesi ranggal a hadsereg élelme­zési hivatalának igazgatójává neveztette ki 1701- ben. Ekkor tehát a hadsereg élelmezését intézte, de nem volt hadseregszálíitó, mint azt a szó­beszéd szintén tartja. Ezen állásában uj élelme­zési systemát dolgozott ki s ezzel annyi hasz­not hajtott a kincstárnak, hogy a háború befeje­zése után Jenő herceg egyenes felszólítására kért és kapott remuneratiót, amit birtokadomá­nyozással fizettek ki neki. Szó sines tehát itt pékről, kinek az uralkodó az élelmiszerek árával adós (ő sosem adott el a hadseregnek, inkább vett a hadsereg számára), sem kiegyenlítetlen számláról, amiről Móricz ir. Hivatalos foglalko­zásáért nevezték „Proviant Meister“-nek, magya­rosan „prófunt mesterinek s innen keletkezett a legenda, hogy pék volt. Ezt azután irigyei mesterségesen is terjesztették s igy ment át a köztudatba. Mivel e tévhit általánosságban el van ter­jedve, nem lehet említését Móricznak felróni, de annál inkább azon állítását, hogy Harruckern Mária Teréziától kapta birtokait. Ha jobban utána nezeu volna, rájött volna, hogy Mária Terézia 1740-ben lépett trónra, Harruckern pedig 1742. április 18 án halt meg; továbbá arra is, hogy 1720. október 25 én vette át a békésme­gyei uradalmakat, tehát III Károlgtól kapta azokat. A bárói címet s a főispáni kinevezést is III. Károlytól nyerte 1729 ben. Mindezen tévedéseket szükségesnek tartot­tam fölemlíteni, mert regényben, melynek célja szórakoztatás, az ilyen hibák nem feltűnők; újságcikkben azonban, mely tájékoztatni akarja a közönséget, semmiképpen sem helytállók Dp. Zimmer Frigyes, reálgimnáziumi tanár. Gyula város közgyűlése. Gyula város képviselőtestülete március 14 én tartotta rendkívüli közgyűlését a képviselők nagy számú jelenléte és élénk érdeklődése mellett. A közgyűlés fontos tárgysorozatából kiemeljük a következő határozatokat A vigalmiadóról készí­tendő szabályrendelet egyelőre a napirendről le- vétetett Az alakulóban lévő ártézi uszoda rész • vénytársulat kérvénye 40.000 pengő értékű rész­vény jegyzése és az uszoda részére szükséges terület kisajátítására nézve teljesítve lett. A Vida-, Rázel és Corvin utcák kikövezése elhatároztatott — A Józsefvárosban létesítendő ártézikut helyéül a templomtér s annak a városi tanács által kijelölendő legalkalmasabb pontja lett elhatározva. Képviselőnk a határszéli bizottságban A határszéli képviselők Zsitvay Tibor kép viselőházi elnök vezetése alatt tanácskozást tar­tottak, hogy területeiket egyaránt érdeklő kérdé­sekben, amilyenek például a telekkönyvi kérdé­sek á határmenti forgalom, az utlevélügyek, anyakönyvi ügyek stb megbeszélést tartsanak. Az egyes bizottságok megalakultak s a román albizottság elnökének dr Lukács Györgyöt vá lasztották meg, jegyzőjének pedig Takács Géza képviselőt. Ez a bizottság is megvitatja azokat a kérdéseket melyek a román határszéli választó- kerületeket elsősorban érdeklik Magyar miniszterek utazása Olaszországba. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter vasárnap délután feleségével együtt Olaszország­ba utazott. Rómába kedden reggel érkezett, hol előadást tart a magyar olasz szellemi együttmű­ködésről és tárgyalni fog az olasz kultuszminisz­terrel, továbbá Mussolini olasz miniszterelnökkel. Gróf Bethlen István miniszterelnök előreláthatólag csak a jövő héten indul Olaszországba, hol gróf Klebelsberg Kunóval találkozván, együttesen vesznek részt a tervezett megbeszéléseken. A miniszterelnököt távolléte alatt Búd János pénz­ügyminiszter fogja helyettesíteni. Törvényjavaslat készül az iparosok rokkantsági és aggkori biztosításról. Az ipartestületek által Vass József népjóléti miniszterhez benyújtott emlékiratra leérkezett most a miniszterelnök válasza. Eszerint tervben van a munkásbiztositó pénztárak önkormányza tának mielőbbi visszaállítása, de előbb meg kell valósítani a betegségi és baleseti kötelező bizto­sításnak reformját, amint az országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat tervezi. Kijelenti a minisz­ter, hogy az iparosok rokkantsági és aggkori biztosításainak megvalósítását maga is szüksé­gesnek tartja s gondoskodni fog arról, hogy ezen a téren az első kezdeményező lépések megtör ténjenek,

Next

/
Thumbnails
Contents