Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-03-12 / 21. szám

lilX évfolyam 3l„ «iám. Szombat Cljnla, 1039. március 13 Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 1 P 60 f. ?iáékre . . . 3 P 20 f. hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. ^zerkesrtáség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dohai János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részéi illető közlemények, hirdeté­sek és nyÜtterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára S2 fillér. | Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC ; Megjelenik szerdán és szombaton Március 15. A. nemzeti ünnepnapok száma meglehetősen kevésre redukálódott. Nem csoda. A magyar história csak gyásznapokban bővelkedik, ezeket pedig, hiába, csak jobb elfelejteni. Örömünnepek megülésóre kevés alkalmunk van Hiszen szomorú a magyar nóta, háromszáz esztendő óta. Manapság pedig még az örven­detes események emléknapjai is gyásznapokká változnak. Régi dicső­ségünk, hol késel az éji homályban, ez a kérdés tolul elénk, valahány­szor a dicső múlt egy-egy szép nap­jának emlékezetét kell ünnepelnünk. Március 15-ike is a dicső múlt egyik emlékezetes napja. Még pedig egészen sajátos, egészen magyar jel­legű események büszke emlékű napja. A szabadságmozgalmak az egész világon a tömegeket mozgatták meg. Egy-egy szabadsághős csak vezetett vezére volt a tömegnek, bálvány, amelyben a tömeg önmagát imádta és sokszor hamarosan ledöntötte, vagy kicserélte. Nálunk sohasem a tömeg vitte a vezérszerepet szabadságmoz­galmainkban. — A szabadságharcot megelőző negyedszázadban a ma­gyarság legelőkelőbbjei, a szellem igazi arisztokratái küzdöttek a sza­badság eszméiért, tömegek nélkül, sőt sokszor a tömegek ellen. Azok­nak küzdelme és harca ez a szabad­ságért, a szabadelvű eszmékért, akik igazán arra érettek voltak, akiknek számára éltető levegő volt a sza­badság. Március 15-ike sem volt a tö­megek háborgása. A nemzet értelmi erőinek, a magyar tehetség legki­válóbb reprezentánsainak fölkelése volt ez a nap. Hiven nyilatkozott meg az a magyar mentalitás, amely legteljesebb egyéni szabadság és egyenlőség mellett is tisztelettel res­pektálja a kiválóságot, a rátermett­séget, a szellemi kiváló tulajdonsá­gok nagyobb adagját. Nem szorult háttérbe az a gon­dolat sem, amelyet azzal a frázissal fejezünk ki: „jogot a népnek“, de vezérmotivum mégis az volt: jogot a kiválóságnak, jogot és érvényesü­lést az igazi tehetségnek, a szellemi és erkölcsi erők hivatott bajnokai­nak. A szabad népnek még sokkal inkább van szüksége igazán kiváló, lelkiismeretes, erkölcsi és szellemi jó tulajdonságokkal ékeskedő vezé­rekre. Amig ilyenek nem akadnak vagy érvényesüléshez nem juthatnak, hiábavaló minden népszabadság. A logikus magyar észjárás először arra hivatott vezéreket akart kitermelni és az élre állitani, hogy a felszaba­duló tömegek ne irányitás nélkül törjenek százféle irányba, hanem oda forditsák összefoglalt erejüket, ahol a legtöbb jót áraszthatja felszabadult energiájuk az emberiségre. Március tizenötödikét ma még inkább úgy kell ünnepelni a magyar­ságnak, mint a szellemi és erkölcsi erők diadalának ünnepnapját, mint helyes útmutatást a szabadság igazi értelme felől. A szabadság, az önrendelkezés eszméje nevében mostanában is egyenlő, sőt másokat elnyomó jogok­hoz és javakhoz juttattak némely né­peket és az ő javukra megbénítottak Harmincevi adómentesség illeti meg 1. az újonnan emelt épületet, ha az olyan telken épült, ahol előbb épület nem volt; 2. az újon­nan épült toldaléképületet, ha ezáltal uj la­kás vagy üzlethelyiség keletkezik addig még be nem épített területen ; 3 ha a lakás cél­jára nem szolgált épületet teljesen lebontják és lakás céljára újraépítik; 4 A meglevő épületre újonnan ráépített emeletet, ha ezáltal uj lakás, üzlet vagy irodahelyiség keletkezik; 5. a lakás céljára eddig nem használt épü 1 etnek átalakítása folytán keletkezett uj épü- letet, ha az átalakítás folytán uj lakás, üzleti helyiség vagy iroda alakult. Tizenötévi adómentesség illeti meg a lakás céljaira szolgált lebontott épületnek he­lyére emelt uj épületet, hacsak az uj épület a réginek négyszeres térfogatát el nem éri, amikor harminc évi adómentességnek van helye. A lakássá, irodává vagy üzlethelyiséggé á talakitott épület vagy épületrész az átalaki tási költség arányában 6—12 évig terjedhető A genfi tárgyalások során Walkó Lajos magyar külügyminiszter megbeszélést folyta­tott. Chamberlein angol külügyminiszterrel. Az angol külügyminiszter nyilatkozott Angliának Szovjetoroszországgal való viszonyáról s ki­jelentette, hogy Anglia sem a jelenben, sem a jövőben nem szándékozik Oroszország ellen frontot csinálni. Lapunk múlt számában röviden már hirt adtunk a Japánban pusztító földrengés­ről, melynek részleteiről azóta egyre róm- ségesebb hírek érkeznek. Virágzó falvak dőltek romba és egész falvak tűntek el a föld alá. A földrengés ugyanazon helyen pusztított, melyek 1925. májusban is szen­vedtek. A hivatalos jelentések szerint az eddig felkutatott halottak száma 4474, összeomlott 5293 ház és 3426 ház lett a tűzvész martaléka. A katasztrófa vidékére repülőgépek szállanak ki, élelmiszereket és orvosszereket visznek. kiválóbbakat, az emberiség’ egyete­mes érdekei szempontjából értéke­sebbeket. A magyarságnak a szabadságot abban az értelemben kell ünnepel­nie, ahogy azt 1848. március 15-ének hősei értelmezték: nem a tömegek korlátlan cselekvési szabadságát, ha­nem valódi erkölcsi és szellemi érté­kek szabad érvényesülését kell kö­vetelnünk, hogy ismét arra a polcra kerülhessen nemzetünk, amelyről igazságtalanul letaszitották. adómentességben részesül Aki az átalakítandó épületre, vagy épü­letrészre az ideiglenes adómentesség kedvezmé­nyét igénybe akarja venni köteles az átala­kítási munkálatok megkezdése előtt az épí­tési engedélyhez szükséges terveket, rajzokat és részletes elömóretes költségvetést a városi tanácshoz, községekben a járási főszolgabíró hoz benyújtani. Csatolni kell 2—2 példányban a részletes tórfogatkimutatást és a méreteket ieltüntető rajzokat. Az átalakítási munkálatok befejezését legkésőbb 15 nap alatt az említett hatóságnak be kell jelenteni és egyidejűleg igazolni kell az átalakítás költségeit és azoknak 1—1 köb­centiméterre eső összegét. Ebben a bejelen­tésben kell kérni az ideiglenes házadómentes­séget és azt, hogy e célból az iratokat tegyék át az illetékes királyi adóhivatalhoz. Az ideiglenes adómentesség ezidő szerint azokat az épületeket illeti meg, amelyeket 1925. január 1-e után, legkésőbb 1927 március 31 ig lakható állapotba helyeznek. Ugyancsak Grenfből jelentik, hogy azou megegyezést, melyet Besszarábia elbirtoklá­sára vonatkozólag Románia eddig Francia- országgal, Angliával, Amerikával és Japán­nal kötött, most a maga részéről Olaszország is elismerte. — Az elismerés révén most Besszarábia végleg Románia birtokába jutott. A nép ezrével vándorol ki a földrengése» vidékről, hogy a nagy hó és hideg elől a távoli községek házaiban találjon hajlékot. Hadihajók és vonatok sietnek segítségre. A földrengés azóta is többször megismétlődött és a nép retteg, hogy megújul a két óv előtti nagy katasztrófa, mely a virágzó nagy várost Nagaszakit, a föld színéről végképen elszeperte. A mostani földrengés méretei szinte megdöbbentők Ó3 felkeltik részvétün­ket a csapástól mélyen sújtott japáu nép iránt. Házak ideiglenes adómentessége. Besszarábia Románia birtokául elismerve. fi japáni borzalmas földrengés. Virágzó falvak dőltek romba és egész falvak tűntek el a föld színéről. -- A földrengés azóta többször megismétlődött.

Next

/
Thumbnails
Contents