Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-10-27 / 85. szám
4 Békés 1926. október 27. A gyulai Közművelődési Egyesület köréből. A gyulai Közművelődési Egyesület, amely megalakulásának első évében is több, mint 400 tagot számlált, tagjainak közreműködésével már az első években érdemes munkásságot végzett és számba- vehető eredményeket ért el, a vezetőség Boraiból történt eltávozások és részbeni lemondások következtében tisztujitás előtt áll, Már ismeretessé vált, hogy dr. Gyarmathy Béla főtitkár eltávozása óta a főtitkári állás betöltetlen. Most újabban Oroszlány Gábor, a »Békés« szerkesztője, aki az Egyesület irodalmi szakosztályában a titkári állást viselte, ezen állásáról visszavonhatatlanul lemondott, mely lemondását az igazgatóság tudomásul vevén, az éveken keresztül kifejtett tevékenységéért és az Egyesület részére tett 30 kötetes könyvadományáért elismerését és köszönetét fejezte ki. József Dezső tanár, a képzőművészeti szakosztály titkára, eltávozása következtében ezen tisztség is megürült. Mindezek az okok arra késztetik a vezetőséget, hogy elfoglalt tisztségeiket a közgyűlés rendelkezésére bocsájtják és rendkívüli közgyűlés összehívásával és^megtartá- sával módot és lehetőséget adjon az egyesület tagjainak ahhoz, hogy a társadalom szélesebb köréből és a közgyűlés határozata szerint válassza meg meg vezetőségét. Az Egyesület intenzív életére és eredményes működésére fokozottabb reményt nyújt az a körülmény, hogy az Egyesület — ha átmenetileg is — a városi tanács rendelkezése alatt álló Göndöcs-kerti pavilion helyiségeit tudta biztosítani a maga részére s ezuiou is értesíti a Közművelődési Egeesükt ügye iránt érdeklődőket, hogy már a legközslebbi hangversenyt is a Göndöcs-kerti pavilion nagytermében rendezi meg. (Sz.) Értekezlet. A Katolikus Kör ifjúsági önképzőköre folyó hó 27-én, szerdán este értekezletet tart. Megjelent a vagyoníválíságfőldok haszonbérét leszállító rendelet. Hirt adtunk arról, hogy a minisztertanács foglalkozott a pénzügyminisz temek azzal a rendeletével, amely a vagyonvált- ságföldek haszonbérét leszállítja. A rendelet — mint megírtuk — megszünteti a bérnek buzaér- tékben va’ó kiszabását és minden métermázsa buzatartozás helyett 24 pengőt, vagyis 300.000 koronát állspit^meg, szemben az eddigi 350.000 koronás buzaértékkel. Minthogy azonban a vágj onváltságföldhöz juttatottak nagyrésze, különösen eleinte gazdasági nehézségekkel küzd, mert tőkében szegény, a rendi let az 1926 és 1927 évre 20 pengő, 1928-ra 22 pergő és az 1929 évre 23 pengő összegben állapítja meg a buzaértéknek megfelelő bért. Eszerint az, aki pedig 10 kilogramm buzaaiapon fizetett, 1926 ra és 1927 re csak 2 pengőt fog fizetni a tiszta jövedelem minden koronája után. A reudeletet a hivatalos lap vasárnapi száma közölte. Műsoros láncos-teaest November hó 7 én a Katolikus Kör ifjúsági önképzőköre táncos teaestét rerdez, melynek keretében az önképzőkör- ügyes műkedvelői két egy falvonásos vígjátékot adnak elő. Felhívás a Bethlen Gábor Szövetség tagjai hoz. A gyulai protestánsok október hó 28 án, 29 én és 30-án este 6 órakor a riformátus templomban a nagy reformáció ünnepéhez készülés végett áhitatos gyülekezetre gyűlnek össze, október 31-én, vasárnap úgy a riformátus, mint az evangélikus templomban urvacsoraosztás, este pedig közös emlékünnep lesz a ref. templomban- Kéri az elnökség a Szöveteég tagjait, hogy lehetőség szerint mindnyájan ott legyenek ez alkalomkor. Herczeg Ferenc képes szépirodalmi heti lapjának, az Uj Időknek 43. számában folytatódnak Eudolph Stratz és Szép Ernő rendkívül érdekes és nagysikerű regényei. Cikket Hegedűs Lóránt, Karinthy Frigyes, elbeszélést Kosáriné Réz Lola, Pásztor Zózsef, Vajda Zsigmond Írtak ebbe a számba, melyet a lap rerdkivül népszerű rovatai: szerkesztői, kertészeti, gasztronómiai üzenetek, művészi és időszerű képek gazdag sorozata egészít ki. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80 ezer korona. Mutatványszámat kívánatra szívesen küld díjmentesen a kiadóhivatal, Budapest, VI , ADdrássy-ut 16. Csőd alatt állók (fnem kapnak útlevelet Jugoszláviában. Számos olyan magyarországi kereskedő, aki ellen csődeljárást tettek folyamatba, kötelezettségei elől külföldre szökött. A jugoszláv hatóságok látva, hogy több szerbiai kereskedő, akik ellen csődeljárást indítottak, megszöktek az országból, megszorították az útlevél kiadást. A jövőben, aki útlevelet kér, annak adó, erkölcsi bizonyítványt kell kérvényéhez mellékelni és igazolnia kell, hogy nem áll csőd alatt. A magyar belügyminisztérium hasonló rendszabályok életbeléptetését tervezi. Az Én Újságom a legelterjedtebb magyar gyermeklap, amelyet 36 esztendővel ezelőtt Pósa Lajos alapított. Szebbnél-szebb regények, elbeszélések, versek, mesék, apró történetek, játékok stb. gondoskodnak a 4—10 éves gyermekek szórakoztatásáról. Könnyű, világos stílusban megirt mesék, versikék köszöntők ha felolvassuk a még olvasni nem tudó babának, játszva tanulja meg azokat. A szerkesztő és kitűnő munkatársai a nagyobb gyermekek számára Írják az En Újságom többi részét. Gaal Mózes vezeti a szerkesztői üzenetek rovatát és itt nagy segítségére van o szülőknek és az iskolának a gyermekek nevelésében. Előfizetési ára negyedévre 25.060 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadó- hivatal Budapest, VI. Audrássy-ut 16, Az elkésve beadott kereseti adófelebbezé- sek Isjetárgyalandék. A pénzügyminiszter értesítette a pénzügyigazgatóságokat, hogy fogadják el érdemi tárgyalás aUpjául a beérkezett összes felebb9zéseket, vizsgálják át és hallgassák meg az érdekképviseletek szakértőinek véleményét és amennyiben saját hatáskörükben nem teljesíthetnék a kivetéseket, úgy tegyék át az adófelszólam- lási bizottsághoz. Eg;ben utasította az adófi-bzó- lamlási bizottságokat, bogy tárgyalják és méltányolják a bizonyíték nélkül beadott felebbezé- seket is. Magyar Lányok, fiatal lányok kép.>s irodalmi lapja, szerkeszti Tutsek Anna. Szebbnél- szebb novellák, versek, társadalmi és ismeretterjesztő cikkeken kívül, képek és szerkesztői üzenetek tarkítják a lapot. A Magyar Lányok előfizetői 20000 korona kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép című regénysorozatot. A Magyar Lányok előfizetési ára negyedévre 30000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Szerkesztő: OROSZLÁNY GÁBOR Eladá 1 és 2 éves gyökeres szőlőoltványok, sima és gyökeres amerikai vadvesszők, több fej.han„ gyümölcsfák, akác és giedichia csemeték. Építéshez való falazó kő. Árjegyzéket küld Molnár Mihály, Abaujszántó. 868 3-* Köhögés, rekedtség, tüdőhurut ellen használjon valódi Kárpáti fenyő mellcnkorkát. Kapható 808 6'—* Präger Frigyes Szent József gyógyszertárában (Józsefváros) Értesítés. Szives tudomására hozom a nagyérdemű közönségnek, hogy a közeledő téli idényre szüesárnim megérkeztek. Teljes szőrmekészletek, valamint uj munkák és javítások elkészítésével a tisztelt megrendelőket készséggel kiszolgálhatom. Teljes tisztelettel id. Hakray Sándor 860 3—11 szücsmester, Újváros Virág u. 7. •AIKKR Általános Biztositó Részvénytársaság gyulai főügynöksége. Elfogadi tűz, jég, baleset, szavatossági betöréses lopási szállítmány és élet> biztosítást. Külön autóbiztosítás! osztály. AZ INTÉZET FIÓKTELEPEI ÉS TÁRSINTÉZETEI: Alexandria Amsterdam Arad (Aneorna biztositó) Busói Belgrad (Vardarbiztositó) Berlin Bratislava (Pozsony, Kolwa biztosiló) Breslan Brűnn Brüssel Burarest (Aneora biztosító) Ciuj (Kolozsvár, Aneora biztosító) Czernovitz (Jeni (Iratz Insbruck Magyarországi BUDAPEST, VI., DEÁK Konstantinápoly Lenberg (Kottwiea bizt) Linz MOnehen Mürzzuselilag Prága (Kottva biztositó) Przemysl Salzburg Sarajevo 580 14 20 Sofia Subotiea (Szabadka, Vardar biztositó) Tarnow Timisoara (Temesvár, Aurora biztositó) Triest (Banea Mobiliarej Wien (közp. igazgatóság) Zagreb (Vadar biztositó) igazgatóság: ■TÉR 6. (Ankcr-paiota). Iroda : Városház-utca 23. szám. Telefon 44. szám. (Gőzfürdő mellett.) Természetes szénsavas — kénes — ásványvizfürdő, Rádium tartalmú, előkelő orvostanárok ajánlják. Pensió 85.000. Kérjen prospektust. 234 31—* Árpádfürdő, Székesfehérvár. Nagyrabecsült Hölgyeim és Uraim I Csak az udvarban JÖE* Oicsó maradékvásár Budapest, Király-utca 32. Kaphatók szenzációs olcsó árak mellett alant felsorolt cikkek : Arak ezrekben méter voile vagy szines erepp fehér mintás grcnadin ■ . ■ vagy kék- 22 méter delén vagy karton vagy sifon vagy mosott vászon vagy 1 méter duplaszéles 29 női szövet minden színben méter 140 cm. széles, kitűnő minőségű, divatos férfiöltöny, vagy felöltő szövet hozzávalóval együtt, vagy 1 drb. virá- 27$ gos vattapaplan, paplanlepedővel együtt ™ ^ D. m. 2 mtr. hossza fehérített lepedő drbja 49, duplaszéles crepe de Chine 98, selyemfényű előtt, minden színben 19, hímzett női ing vagy nadrág 18, bőrerős törülköző II, angin vagy kanavász vagy kelengyevászon mtr. 13, 653 b — 0 Postai rendeléseket lelkiismeretesen teljesítünk,