Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)

1926-12-29 / 103. szám

1926. december 25. Békés 3 Az uj felsőház. A folyó hónapban feloszlatott második nemzetgyűlésnek utolsó és nagyfontosságu ténye volt a »felsőház« megszervezését tár­gyaló uj törvény megalkotása. A magyar al­kotmány — mint tudnunk kell — ősidők óta három tényező, úgymint a képviselőház, a felsőház és a koronás király együttműködésé­ben testesült meg. A háború utáni forradal­mak zavarai a magyar alkotmány mindezen három alapintézményét feldúlták. A forrada­lom leveretése után a magyar nemzet nép­szavazás utján először is nemzetgyűlést hi vott egybe, mely a folyó év végével meg­szűnt, illetve átszerveztetett képviselöházzá. A nemzetgyűlés most megszűnt második cik­lusa megalkotta az uj felsőházi törvényt, s annak alapján a nemzet újból megszervezi a forradalmak folytán megdőlt főrendiházat, mint az alkotmány és a törvényhozás máso­dik faktorát felsőhöz néven. A képvisőlőház és a felsőház együttvéve teszik az ország­gyűlést. A külföldi államokban ezeket alsó háznak és szenátusnak is nevezik. Már javá­ban folynak az előkészületek a felsőház tag­jainak megválasztására nézve. Az érdekkép viseletek, a volt főrendek és a vármegyék egy hónapon belül szintén megválasztják az uj felsőházi tagokat. Mintegy kétszáznegyven tagja lesz össze­sen az uj felsőháznak. Ezek közül az egyhá­zaknak 31, a törvényhatóságoknak 76, a szervezeteknek és intézményeknek 36, az örö­kös hercegi, grófi és bárói főrondek közül választottaknak 38, a kormányzó által kine­vezetteknek 40 felsőházi tagság jut. Ezeken kívül azok lesznek még tagjai a felsőháznak, Gyulai Pál emlékünnep. Gyulai Pál, a nagy esztétikus születé­sének 100-ik évfordulóját méltó kegyelettel fogja megünnepelni a gyulai Közművelő­dési Egyesület. F. hó 27-én, hétfőn este fél 9 órai kezdettel, a Göndöcskerti pavilion nagytermében ingyenes irodalmi estélyt ren­dez a következő műsorral : 1. Népdalok, énekli az épitőmunkások dalárdája. 2. Gyulai Pálról szabadelőadást tart Szilágyi Sándor, kormányfőtanácsos, az Országos Közművelődési Tanács alelnöke. 3. Gyulai verseket szaval Ürmössy Baba. 4. Fin-dal, énekli a dalárda. 5. „Gyulai Pál Gyulán“, felolvas Kohn Dávid. 6. Népdalok, énekli a dalárda. Az irodalmi estélyre, mely ingyenes, s mely alkalommal a hangversenyterem fűtve lesz, minden érdeklődőt szívesen lát az Egyesület. A farsang legnagyobb balja az idén is a Közművelődési Egyesület elit-bálja lesz február l-én. A „KÖRÖS“ vendéglőben Szilveszter estéjén nagy táncos tea-est. Belépődíj nincs. S80i —i akik hivatali állásuknál fogva tagok. Az örökös főrendi családok tagjainak de­cember 16-ig kellett jelentkezni Wlassics Gyula bárónál, a közigazgatási bíróság elnö­kénél, hogy megfelelő módon igazolják a fel­sőház mágnástagjainak megválasztásához szük­séges szavazójogosultságukat. Ez a jelentkezés igen szép számban tör­tént nug. Négy herceg, 145 gróf és 39 báró jelentkezett. Valamennyien olyanok, kik iga zolták szavazói jogosultságukat. Valamennyien betöltötték 24. életévüket és valamennyien 2000 pengő vagy 1000 pengő ház- és föld­adót fizetnek évenként legalább. Az 1000 pengős cenzus azokra vonatkozik, akiknek valamilyen diplomájuk van. Az eddig igazolt főúri [szavazók szám­szerűt annyi örökös főrendet választanak, amennyi a törvényhatóságok által választott felsőházi tagok felének felel meg, minthogy 76 törvényhatóságilag választott tag van, tehát örököstag 38 lesz a mágnásosztályból. Ugyanennyi póttagot is kell választani. így tehát január 8-án 4 herceg, 145 gróf és 39 báró, 38 rendes és 38 póttagot választ örö­kös jogon a felsőházba. Az országgyűlést 1927 évi jauuár 25-ikére hívták egybe. Ezen a napon ül össze tehát először az alsó­ház és a felsőház. Huszonötödikétől még az­után három nap telik el és az országgyűlés mindkét h za megkezdi munkáját. Az ünnepélyes megnyitás az országház kupolacsarnokában fog megtörténni. A kor­mányzó fogja megnyitni az országgyűlést. A gyulai vasárnapi iskola. A gyulai református vasárnapi iskola, mint minden esztendőben, úgy most is e hó 23-án (csütörtökön) d u. 3 órakor a polgári leányiskola rajztermében kedves családias jel­legű ünnepség keretében áldozott, a menyből alászállott „Szeretet“ : az Ur Jézus Krisztus születése emlékének. A vasárnapi iskola lel­kes kis „művész“ gárdája versenyre kelt an­nak megmutatásában, hogy melyik szereti jobban a Józuskát, akit pedig minden gyér meklótek oly erősen dobogó szívvel vár épen most. S a jelen volt szülők szeméből öröm­könnyek jelentek meg egy egy ártatlan kis szívből fakadt s az ég felé szállt dicsőítés hallatára Az ünnepélyt Paksy Sándor vezető munka­társ imája, majd a bibliából vett idézet alap­ján az Ur Jézusról tartott elmélkedése nyi tóttá meg Utána apró kis szavalatok, ked­ves kis színdarabok előadása következett, mindmegannyi dicsőítése a Szeretet Fejedel mének Közbe kigyultak a karácsonyfa apró gyertyái és fényszórói s a kis gárda boldog örvendezései között kipirult arccal dicsőítette szebbnél szebb Hozsánnák eléneklósével az Istent. Az ünnepség fénypontja, s legkedvesebb jelenete volt a szeretetcsomagok kiosztása a sok apróság között, amely szeretetcsomagok bőséggel omlottak szerető szivek jóvoltából. Az ünnepség d. u fél 5 órakor ért véget. Dr. ÁNGYÁN KÁROLY kórházi belgyógyász-főorvos rendeléseit január l-én újból megkezdi, ioíd i—8 HÍREK. Karácsonyi katolikus istentiszteletek. Az anyatemplomban az éjféli misét br. Apor Vilmos plébános végzi, az ünnepi nagymisét pedig Brém Lőrinc prelátus-kanonok, Ezenkívül 8, 9 és fél 12 órakor lesznek szentmisék, reggel 6 órakor pedig a pásztorok miséje. A fél 12 órai szent­mise alatt a Katolikus Énekkar fog énekelni. — Délután 3 órakor vecsernye, amelyet Apor Vil­mos br, plébános végez. — Ünnep másodnapján vasárnap minden istentiszteletnek időpontja egyező a szombati napéval. — A józsefvárosi templomban 8 órakor a tanuló ifjúság szent­miséje. Az éjféli és ünnepi szentmisét Steib Já­nos németkáplán végzi. Délután 3 órakor ve csernye. Ünnep másodnapján szintén két szent­mise. A nagymisét br Apor Vilmos plébános assistenciával tartja. — A fogházban karácsony első napján reggel fél 7 órakor Steib János fog­házlelkész szentmisét végez. Istentiszteletek sorrendja a ref. egyháznál a karácsonyi, 6 évi és njévi ünnepek atkalmá bői- 25 én, karácsony elsőnapján reggel 9 óra kor istentisztelet : dr. Pallmann Péter. Utána ur- vacsoraosztás, ágendázik Kalas Ferenc vallás- tanító lnlkész Ugyancsak 9 órakor az állami kórházban istentisztelet, urvacsoraosztás : Paksy Sándor hitoktató lelkész. Délután fél 3 órakor istentisztelet: Nagy Lajos legátus, IV. éves theologus Ugyanekkor a fogházban istentiszte­let urvacsoraosztással: Kalas Ferenc vallástanitó lelkész. — 26 án, karácsony másodnapján reggel 9 órakor istentisztelet a templomban: Njgy La­jos legátus. Délután fél 3 órakor istentisztelet a templomban : Nagy Lajos legátus. Este 6 órakor istentisztelet a templomban : dr. Pallmann Péter. — A szanatóriumban istentisztelet urvacsora­osztással ünnep első napján délután 3 órakor dr. Pallmann Peter. — Ó év délutánján 6 óra kor istentisztelet a templomban: dr. Pallmann Péter Újév délelőtt istentisztelet a templomban : dr. Pallmann Péter lelkipásztor, délután fél 3 órakor istentisztelet a templomban : Kalas Ferenc vallástanitó lelkész. — Ünnep elsőnapján esti istentisztelet nincs. Ünnepi istentiszteletek időpontja az evan­gélikus egyházban. December 24 én délután fél 4 órakor Karácsony-esti istentisztelet. December 25 én *j4 9 órakor a kórházban úrvacsora osztás­sal, délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet és az Ur szent vacsorájának kiosztása Délután 5 órakor esti istentisztelet. December 26-án reggel fél 9 órakor a fogházban nrvacBora osztással, délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet, délután 5 órakor esti istentisztelet. December 31-én délután 5 óra­kor Óév-esti istentisztelet. Január l-én délelőtt 10 órakor Újévi istentisztelet, délután 5 órakor esti istentisztelet. Bókésvármegye közegészségügyi bizottsága 1926. évi december hó 27-én d. e. fél 9 órakor a vármegyeháza kistermében ülést tart, amelyre a bizottság tagjait tisztelettel meghívom. Tárgy : állásfoglalás a Füzesgyarmaton felállítani kért 11 ik gyógyszertár ügyében. Dr. Daimel alispán. Kalikó est A gyulai bálák egyik legérdeke sebbje lesz január közepén a Kalikó-est, melyet a Szociális Misszió Társulat rendez a vármegye­ház nagytermében. Az agilis rendezőbizottság már megkezdte munkáját A jótékonycélu és a bálák megszokott külsőségeibe sok uj szint és ritka érdekességet varázsoló gyönyörű estről leg­közelebb bővebben írunk. Ünnepély a gyulai állami polgári leány iskolában. Jubiláris ünnepe lesz az intézetnek 1927. január 16 án, amikor igazgatónőjének Ma- rossy Arankának fogja 25 éves jubileumát meg­ülni. Marossy Aranka 1920. szeptember 4 én került az intézet élére hova Szilágysomlyóról menekült 1919. április 20 án. Ezt megelőzőleg pedig Naszódon magyarosított a teljesen oláh nyelvű iskolában. Hat éve van csak Gyulán, de ezen rövid idő alatt is úgy tanártársainak, mint növendékeinek és az egész társadalomnak osz­tatlan szeretetét sikerült megnyernie gondos és értékes vezetése, komoly tudása és magyar ér­zése által.

Next

/
Thumbnails
Contents