Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)

1926-12-15 / 100. szám

2 Békés 1926. december 15 vényhatóság a folyó évivel szemben felvett, az általános takarékosságra hivatkozással tö­rölte és csak a folyó évi költségvetésbe fel vett összegeket engedélyezte. Csupán az a változás, hogy a főszolgabirák utiátalányát egyenkint a folyó évi 38 millió koronával szemben évi 48 millió koronában állapította meg, kijelentvén, hogy ebben az összegben a főszolgabíró társadalmi kötelozettségóvel járó költség is benn foglaltatik, — és ugyanebből tartoznak fizetni a főszolgabirák utazási költ­ségeit is. A költségvetés egybeállításakor a vár megye és a községi nyugdíjasok költségeire a folyó évi 3000 millióval szemben 3500 mii litít állítottak be a jövő évi költségvetésbe, amelyet a törvényhatósági bizottság elfogadott s a miniszter a költségvetésnek ezt a tételét nem érintette.A folyó évben azonban, különö­sen az óv végén, az óletfogytigiau választott községi alkalmazottak közül, oly tömegesen mentek nyugdíjba, hogy a megszavazott nyugdijak összege ez idő szerint is már évi 37000 milliót tesz ki. Ez az összeg a jövő óv folyamán egész bizonyosan még tetemesen emelkedni fog, egyrészt a lakbérek emelke dése folytán, másrészt a jövő óv folyamán bekövetkező nagyobb számú nyugdíjazások következtében, úgyhogy a vármegyének a jövő évi nyugdijterhe 4000 milliónál jóval több lesz. Ennélfogva az engedélyezett 3500 millió költségvetési fedezeten kívül már most kérni kell a törvényhatósági bizottságnak a költség­vetés illető rovata alatt felvett költségvetési fedezetnek lényeges felemelését. A belügy­miniszteri megállapítás szerint a háztartási pótadó a tavalyinál nem lenne magasabb de a nyugdijterheknek említett ugrásszerű növe­kedése következtében egy százalékos pótadó­emelésre kell számítani Megelégedéssel jelenti végül az alispán, hogy a községi közmunka és az ebadó behaj­tása terén foganatosított szigorú ellenőrzési intézkedései eredménnyel jártak, mert a folyó évi közmunkabefizetések eredménye lényege­sen kedvezőbb, mint tavaly ilyenkor, Ugyanez áll az ebadó behajtásáról is. A jelentés kapcsán megemlékezett az al­ispán a vármegye főispánját ért legfelsőbb kitüntetésről is A bizottság ebből az alka lomból Írásban üdvözölte Kovacsics Dezső dr. főispánt. Török Gábor dr. bizottsági tag intézett ezután kérdést az alispánhoz, hogy mit lehetne tenni avval a helyzettel szemben, hogy a községek terhei a folytonosan szaporodó újabb rendeletek következtében annyira megnöve­kednek, hogy maholnap teljesen képtelenek lesznek azok viselésére. Vannak községek, amelyek már régen nem tudnak az 50 száza­lékos maximális pótadóból adminisztrálni, ha­nem ennél magasabb terheket vetnek ki. Az alispán rámutat arra, hogy egy társtör vény- hatóságnak már érkezett hasonló értelmű körirata, amelyben tiltakozik a községi ter- heknek további fokozása ellen és amelyet támogatás céljából a legközelebbi közgyűlés elé fosr terjeszteni. Fontos tárgya volt a közigazgatási bizott­ság ülésének a többi jelentéseken kívül az 1927. évi községi költségvetés ismertetése. Az uj költségvetés fő jellemvonása, hogy a köz- munkaváltságot, és pedig úgy a kézi, mint az igás közmunkaváltságot 25 százalékkal, sőt még többel is leszállítják. Noha igy 3 milliárd- dal kevesebb lesz a jövedelem, a költségvetés úgy van összeállítva, hogy a közúti százalékos adót, amely eddig az állami adónak 10 szá­zalékát tette ki, felemelni nem kellett. A költ­ségvetés szerint a jövő évben 17 km. törvény­hatósági és 34 km. vicinális nt fog épülni, amely célból 20 milliárdot fognak felhasználni a külföldi kölcsönből. A költségvetéshez felszólaltak: Bálint Imre, az államépitószeti hivatal főnöke, vala mint Morvay Mihály és Török Gábor dr bi­zottsági tagok A közigazgatási bizottság által Pénteken a különben csendes gyulai utcák szokatlan mozgalmasság képét mutat­ták. A kora reggeli óráktól kezdve késő estig rengeteg ember hullámzott az utcáko n és tereken, főként azonban a városháza és a vármegyeház környékén. Az utóbbi he­lyeken függesztették ki ugyanis óráról-órára az országgyűlési képviselőválasztás alkalmá­ból a kerületben leadott szavazatok számát. Érdekes volt megfigyelni, hogy eleinte, amig a Lukács-párt mindössze csak háromszáz szóval vezetett, milyen ideges volt a tömeg - hangulat, mig később, amikor Lukács elő­nyét ötszáz, majd hétszáz és végül ezer­négyszáz szavazatra növelte, ez az ideges­ség teljesen eltűnt és a jóleső elégtétel és megelégedés érzése váltotta fel. Az egyes szavazóhelyiségek előtt nem észlelhettünk különösebb csoportosulást. A szavazatszedő küldöttségek tagjainak gyors és precíz munkája következtében mindenki azonnal leszavazhatott és sehol sem volt szükség hosszabb várakozásra. Megemlitést érdemel, hogy ezúttal a tizennyolc szavazat­szedő bizottság előtt kerekszám nyolcezer ember adta le szavazatát, mig a legutóbbi választáson csak hatezerhétszázan szavaztak. Rendzavarás sehol sem fordult elő. Mindössze Dobozon történt egy kis incidens. A Schriffert-párt egyik főkortese — aki mellesleg felelős szerkesztői tisztet visel — több más kortes kíséretében megjelent a szavazatszedő küldöttség elnökénél és ered­ményeket kért. Az elnök szívesen megadta a kért felvilágosításokat, csakhamar jelen­tették azonban neki, hogy a kortesek a kapott szavazási eredményekkel a község­ben agitálnak. A szavazatszedő küldöttség elnöke erre intézkedett, hogy a választási törvény tilalma ellenére a választás nap­ján agitáló fő- és alkortesek azonnal hagyják el a község területét. Délután 3 órától kezdve az egyes sza­vazókörökben egymásután tűzték ki a zár­órát. A választási elnök három óra után már nem adott ki jelentést a szavazás állá­sáról, hanem közölte, hogy este fél nyolc­kor fogja kihirdetni a választás eredményét. Ezután a városháza nagytermében megkez­dődött a szavazatszedő küldöttségek egy­másután beérkező jegyzőkönyveinek átvizs­gálása és összeegyeztetése. Legkésőbb a dobozmegyeri bizottság jegyzőkönyve ér­kezett meg, amelynek feldolgozása után Hoffmann Károly dr. vármegyei tiszti fő­ügyész, választási elnök a városháza er­kélyéről azonnal ki is hirdette a végered­ményt. Az eredményhirdetésre mintegy ötezer főnyi tömeg gyűlt egybe, amely óriási lelkesedéssel vette tudomá­felülvizsgált és a közgyűlés elé terjesztendő községi költségvetést a közgyűlés napjáig az alispáni hivatalban bárki megtekintheti. Szűnni nem akaró éljenzés közben lépett az erkélyre az uj országgyűlési képviselő : Lukács György dr., hogy az egybegyűltek kívánságának engedve néhány szót intézzen a kerület polgáraihoz. — Tiszta kezekből, tiszta mandátumot veszek át — mondotta. — A gyulai kerü­let választópolgárainak bizalma immár har­mad Ízben ruház fel avval a megtisztelő megbízatással, hogy a kerület érdekeit az ország házában képviseljem. — Köszönöm Önöknek ezt a megtisztelő bizalmat, amelyet igyekezni fogok mindig méltóképen kiérde­melni. — Az a tény, hogy immár harmadiz- ben esik énreám az Önök választása, a leg­szebb bizonyítéka annak, hogy Önök helyes­lik az én törekvéseimet és a nemzet érde­kében folyatatott küzdelmeimet. Ezentúl is mindenkor igyekezni fogok csekély erőm latbavetésével harcolni az ellen a szörnyű igazságtalanság ellen, amely Trianonban érte hazánkat (Úgy van! Úgy van!), mert ez nemcsak az egész országnak, de az ország minden egyes polgárának egyformán nagy érdeke. Szem előtt fogom tartani emellett min­denkor a város és a kerület jogos érdekeit és el fogok követni minden lehetőt, hogy ennek a városnak fellendülését és felvirág­zását elősegítsem (Éljen!) Mégegyszer kö­szönöm Önöknek irántam való szeretetüket, amely olyan megható formában nyilvánult meg a mai szép napon. Haladjunk mind­nyájan közös akarattal azon az utón, amely­nek végén integet felénk az a jutalom, amelyet a nemzet imája igy fejez ki: „Csonkamagyarország nem ország, Egész Magyarország meny ország.“ Percekig tartó dörgő éljenzés és taps­vihar jutalmazta a képviselő szavait. Alig vonult vissza Lukács György dr. a város­háza erkélyéről, amikor a főtérre érkezett az uj képviselő tisztelői által szervezett fáklyásmenet. A városháza előtt a zenekar szerenádot adott Lukács Györgynek, majd megindult a több ezer főből álló impozáns fáklyásmenet, hogy a vármegyeháza előtt elhaladva Zöldy János dr. egészségügyi fő­tanácsos lakására kisérje a kerület újonnan választott országgyűlési képviselőjét. Zöldy János dr. lakása előtt a zenekar a Rákóczi-indulót játszotta, majd Lukács György dr. néhány szót intézett a fáklyás­menet résztvevőihez, újólag megköszönve a választópolgárság törhetetlen szeretetét és ragaszkodását, amellyel személye iránt Lukács György ünneplése. A legteljesebb rendben folyt le Gyulán és a hozzátartozó községekben a szavazás. — Fákiyászene a megválasztott képviselőnek. — Szombaton délelőtt adták át a mandá­tumot Lnkáes Györgynek. snl, hogy a gyulai kerület kép­viselője újból Lnkáes György dr. lett.

Next

/
Thumbnails
Contents