Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)

1926-09-18 / 74. szám

4 Békés 1926. szeptember 18 HÍREK. Gróf Zichy Aladár városunkban A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének gyulai csoportja, mint azt megírtuk, Almásy Alajos gróf vezetésével vasárnap délután tartja a Polgári Körben alakuló közgyűlését. A közgyűlésre Gyulára érkezik gróf Zichy Aladár v. miniszter, v. b. t. t., a szövetség alelnöke és Saly Árpád ügyvezető alelnök, ki a szövetség célját, programmját és alap­szabályait fogja ismertetni. Az előkelő ven­dégek ünnepélyes fogadtatásáról gondoskodás történt. A megye ötven millió koronát adott a csa­bai kiállításnak Békésvármegye közönsége a Bé­késcsabán megnyílt és bezárult gazdasági és ipari kiállítás céljaira ötvenmillió koronát adott, melyet a főldmivelé8Ügyi miniszter engedélyezése után dr. Daimel alispán a vezetőség részére kiutalt. A Kamara ievelezötagjal A Szegedi Keres­kedelmi és iparkamara'értesit, hogy Békésmegyé­ből egyhangúlag levelezőtagjaivá választotta dr. Kovácsiéi főispánt, dr. Daimel Sándor alispánt és dr. Berthóthy Károly, Békéscsaba város pol­gármesterét. Meghívták Gyulát a szegedi zászlószente- lési ünnepségre. A Magyar Atlétikai Ssövetség déli kerülete f. hó 19-én Szegeden zászlószente- lési ünnepet rendez, melyre a rendező bizottság meghívta Gyula város polgármesterét is, aki a várost fogja reprezentálni. Kivételesen még egy előadás Gsáky szín­társulata ma, pénteken este kivételesen még egy előadást tart. Az igazgató és a társulat tagjai plakátokon arra kérik a város közönségét, hogy a társulat mai előadásán vegyen részt, mivel más­képpen elutazni képtelenek. Hét mázsa az átlagos búzatermés. A békés­vármegyei gazdasági felügyelőség jelentése szerint — vármegyénkben az idei átlagbuzatermés hol­danként 7 mázsa volt. Rozs 650, árpi 700, zab 700, tengeri 1050 kilogram. Bajnoki footballmérkőzés Folyó hó 19 én d. u. 4. órai kezdettel megkezdődnek az idei baj­noki footballmérkőzések. A Gyulai Atlétikai Club kezdi meg a mérkőzést. Vendégcsapata az előnyö­sen ismert Békési Torna Egylet lesz. Délután 2 órai kezdettel a GyEMTK. és a Gyac. II. elő- mérközést tart. Tanulmányút. Misits János áll. vizsg. fogász Br. Wenckheim Béla-ntca 29. (népkert mellett), külföldi tannlmányutjáról megérkezett. Fogadó óráját reggel 8-tól d. u 6 óráig megkezdte. Végklelégltett hadiözvegyek. Az alispáni hi­vatalhoz érkezett népjóléti miniszteri leirat sze - rínt eddig 14 hadiözvegyet végkielégitettek Bé­késmegyében. A végkielégítési összeg az 1926. évi január 1-én érvényben levő járadék 3 évi összege. Ezek szerint a hadiözvegyek 2 és fél és egy esetben 5 millió korona végkielégítést kaptak . Polgári fin és leányiskola Tótkomlóson. A miniszter jóváhagyta a Tótkomlóson létesülendő polgári fiú és leányiskola felállítását. Az iskola uj épülete az Erzsébetligetben fog felépülni. A Levente sportverseny, mely iránt különös érdeklődés nyilvánul megyeszerte, f. hó 19 én, vasárnap tartják meg Békéscsabán, vitéz Károly- falvy Ferenc vm. testnevelési felügyelő irányítása mellett. Délelőtt 7 órakor kezdődik az atlétikai csapatverseny. Délután 3 órakor felvonulás, gya­korlatok, díjkiosztás stb. A verseny alatt a 10. honvéd gyalogezred zenekara játszik. 16 öngyilkosság egy hónap alatt- a vár­megye alispánjának jelentéséből tudjak meg, hogy a vármegyében a mait hónapban 16 öngyilkossági eset fordult elő. Az öngyilkosok közül Schup Andrásué mezőberényi lakos 6 éves kislányát és önmagát akasztotta fel, azonban egy ismeretiem egyén mindkettőjüket kellő időben levágta a kö­télről Az esetet az ügyészségnek feljelentették. Hova épüljön a rendőrpalota ? A mi­niszter azt mondja, hogy a reudőrpalotát nem lehet a Göndöcskertbe építeni, mert rossz a talaj és az alapépítmény 300 millió koronával többe kerülne, mint amennyit a költségvetésben erre felvettek. A város in­gyen nem adja a rendőpalota céljaira a régi polgári iskola épületét, melyben most a rend­őrség székel. Nincs tehát más megoldás ezek szerint, minthogy az uj rendőrpalota a Ssarvas- féle telekre épüljön. Mintán azonban ez a terület kicsi, vegye meg a város az Illich- féle szomszéd saroképületet, melyet pár hete vásárolt meg özv. Illichuétől Pfaff építő­mester, képviselőtestületi tag. Miután Pt'aff Ferenc mindig áldozatkész ember volt s a város érdekeit szemelőtt tartotta — nem kétséges, bogy a volt Illich-féle telket min­den haszon nélkül átengedi a városnak és igy a rendőrpalota építése — feta komple. A Gazdag cirkusz előadásai Gyulán A jövő héten Gyulára jön és előadásait megkezdi a hír­neves Gazdag cirkusz, amely természetesen a legjobbak és a legnagyobb cirkuszválialatok közül való. A cirkusz jelenleg Békéscsabán játszik s miután nagy az érdeklődés az előadások iránt, Gyulára csak a jövő hét folyamán jön be. A meg­nyitó előadás idejéről falragsszokon fogja a vál­lalat igazgatósága tudatni a közönséget. A Gaz­dag cirkusznak szenzációs világvárosi műsora van. A jegyek olesóak — 8 ezer koronától 35 ezer koronáigkaphatók a Dobay-fá\z papirkereskedésben. Nagy családias disznótoros vacsora szept. 25-én, azaz szomba­ton este 8 órai kezdettel. Szives pártfogást kór 670 1—2 WlSZt József vendéglős. Pályázati hirdetmény több dljnokl állásra. A szegedi kir. járásbíróságnál betöltésre kerülő több ideiglenes minőségű dijnoki állásra pályázatot hirdetek és felhívom mindazokat, akik magákat erre az állásra felfogadni óhajtják, hogy eziránti kérvényüket kellően felszerelve a gyulai kir. já­rásbíróság elnökéhez folyó évi szeptember hó 25-ik napiáig nyújtsák be. Az alkalmazás egyelőre 3 hónapi időtartamra szól és f. évi december hó 31-én megszűnik. A pályázati kérvényhez csato­landó születési, erkölcsi, iskolai, esetleg szolgálati bizonyítványok. A rendelkezési állományba helye­zettek és a iétszámapasztás folytán a közszolgá­latból már korábban elbocsájtottak, ba az állás­hoz kívánt feltételeknek megfelelnek, más pályá­zókkal szemben előnyben részesülnek. Gvu'a, 1926. évi szeptember hó 16. napján Szakolczay Lajos sk. kúriai biró, kir. törvényszéki elnök . Schreiber! Olló távozása a reálgimnázium tói. Todalevő, hogy Schreibert Ottó a helybeli polgári fiúiskola igazgatójává való végleges kine­vezésével kapcsolatban a reálgimnáziumnál viselt rendes tanári állásáról 1926. julius 1 éa lemon­dott. A gimnázium tanárikara most a tanév elején tartott alakuló értekezletén bacauzott el tőle hi­vatalosan, amikor is Németi József igazgató in­dítványára elhatározta érdemei megörökítését. Egyhangúlag határozatba ment, hogy Schreibert Ottó volt reálgimnázinmi tanárnak, aki a taninté­zetnél eltöltött másfél évtizedes működésével, derék egyéniségével és főleg páratlan jószívűségé­vel tanártársainak és tanítványainak egyaránt osz­tatlan szeretetét és becsülését vívta ki, felejthe­tetlen kedves emlékét az intézet jegyzőkönyvében megörökíti. Régi és uj tanítók. A gyulai Tóra. kath. iskolánál évtizedekig működő kitűnő tanerők: Székely Zaigmond és Bekker Endre nyugalomba vonnltab az iskolaszék teljes elismerése mellett. Munkásságukat jegyzőkönyvben örökítették meg és az iskolaszék köszönetét nyilvánította mind két 8eniornak. Helyükbe kerültek Pleyer Ernő és Vadassy Kálmán. Az iskolaszék a Józsefvárosi tanítónői állásokra megválasztotta Heilinger Ilonát és Paolovszky Annát. Gyártják a szabályrendeletet. A város sza­bályrendeletet kíván alkotni az autóközlekedésről. A városi tanácsnak kar erre az időt pazarolni, mert az autóforgalomról miniszteri rendelet intéz­kedik, melynek végrehajtása az államrendőrség hatáskörébe tartozik. A város legfennebb annyit tehet, hogyha a megsokasodott autók port varnak fel — sűrűbben öntözteti az utcákat. Nem is sű­rűbben, ciak öntözteti. Pályázat kenyérre- Az államrendészeti szer­vek szegedi élelmiezernzeme versenytárgyalást hirdet Gyula városában falsütendő évi 50000 ki­logramm kenyér mennyiségre. A versenytárgyalá­son résztvenni szándékozók szükséges tudnivalókat az iparkamaránál beszerezhetik. Ha olcsón és |ó akar mulatni, akkor okvet­len jöjjöa el a Gyulai Testedző Egyesület által folyó hó 26 án rendezendő szüreti mulatságára. Az adótörvények Ismertetése. A szegedi kereskedelmi és iparkamara kiadásában egy az általános kereseti, jövedelem és vagyonadó meg­állapítására és a jogorvoslati eljárásra vonatkozó törvényeket és rendeleteket tartalmazó füzet je­lent meg. A kamara ez ismertető füzet összeállí­tásával hasznos szolgálatot vélt teljesíteni érde­keltségének, mivel a ma érvényben levő adótör­vények és rendeletek labirintusában még szakértő egyének is nehezen tudnak tájékozódni, mig e füzet kellő és alapos felvilágosításokat nyújt még a leg^gyazerübb adózó részére is. A füzet ára 10000 borona és az a szegedi kereskedelmi és iparkamaránál rendelhető meg. Cirkusz kell a népnek- A Debreceni Újság­on szomorú dolgokat olvasunk. A Csokonai szín­ház kiváló gárdája napról-napra mind kevesebb közönség elölt játszik, — agy, hogy a sajtó ka­tasztrófától tart. Kitűnő művészek, gyönyörű dísz­letek, pazar előadások mindhiába — a színház csak uem akar megtelni. Eszel szemben — írja a D bricini Újság — naponta óriási közönség vesz részt a cirkuszi elő;dásokon. A mikor a Csokonai színház nézőterén 5—6 ember lézeng — addig naponta 30—40 milliós közönsége van a cirkusznak. Hihetetlen, p*dig nem is vagyunk rómaiak. Hólabda fizelmekre figyelmeztet a rendőr­ség. A gyulai rendőrkapitányság vezetője közli: Az úgynevezett >Hólabda* szerződések kötésével újabban egyes külföldi cégek posta utján zárt le­velekben szétküldött hangzatos prospektusokkal igyekeznek, főleg vidéki közönségünket megtévesz­teni. Ilyen például az amsterdami S;oppsr cég­nek „Arangesöu címen hirdetett akciója. Figyel­meztetem a közönséget, hogy saját érdekében ne üljön fel ezeknek a hangzatos felhívásoknak. áz Ipartestület kebelében működő Gyulai Testedző Egyesület folyó hó 26-án este tartja a szokásos évi szüreti bálját a Komló kávéház és étterem helyiségében Rácz Karcsi zenekara közre működésével. A meghívók most vannak szétkül­dés alatt 8 kérjük, akik a meghívóra igényt tar­tanak s tévedés miatt nem kaptak, a bálrerdező- ségDél Kalocsa István, Bajcsi Lvjos, ifj. Hanzsala Gyulánál, vagy az ipartestületnek jelentsék be. A gyulai Csizmadia Ipartársulat által folyó hó 5-én megtartott bálon felülfizettek: Híves* Adolf 150000, Dávid István 110000, Hölczsr Kálmán, dr. Lindenberger János, Névery Antal, N. N.. N. N. 100—100000, Karilla M^lós, Vidó György 80—80000, Abrahám János, Balogh Já­nos, Baranyi László, ifj. Bikóh Gpörgy, Braun Vilmos, Bujdosó József, Csillám Antal, Dirmen- csín János, Dobay János, Fejes Bertalan, Gyepes

Next

/
Thumbnails
Contents