Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-08-14 / 64. szám
2 Békés 1&?6 augusztus 14. Letartóztatott postatiszt. A postaigazgatóság befejezte a békés- megyei Szeghalom községben működő posta- hivatalban a vizsgálatot. Megállapították, hogy a postahivatal vezetője, Papp József postatiszt a pénzesutalványokat megsemmisítette és a pénzt elköltötte. A kár több száz millió. A kincstár feljelentésére Papp Józsefet letartóztatták és átadták a gyulai kir. ügyészségnek. Papp József a vizsgálóbíró előtt beismerte, hogy sikkasztott s hogy a posta pénzét saját céljaira fordította. Az üzletek és a kereskedők. A kereskedők helytelen joggyakorlatnak tekintik, hogy a bíróságok nem kívánják más üzlethelyiségek garantálását. Budapestről írják : Az Országos Kereskedő és Iparos Szövetség beadvánnyal fordul a népjóléti minisztériumhoz, amelytől védelmet kért az üzletfelmondások szaporodása kapcsán abban az irányban, hogy a háztulajdonos köteles legyen a felmondással egyidejűleg más alkalmas üzlethelyiséget a bérlő rendelkezésére bocsátani. Érdeklődtünk a szövetség vezetőségénél a beadvány sorsa iránt és azt az információt kaptuk, hogy arról eddig még döntés nem történt — Reméljük — mondották, hogy a legközelebbi minisztertanács a vidéki lakássérelmek orvoslása alkalmával, a mi kérésünkre is figyelmet fordít. Mi tulajdonképen nem kérünk egyebet, mint a vonatkozó lakásrendeletek helyes Interpretálását. Az alaprendeletben kifejezetten meg van az a garancia, hogy a felmondó háziúr egyidejűleg uj helyiséget köteles a bérlő rendelkezésére bocsátani. A későbbi rendelet azonban, amely a felmondások kérdését újból szabályozza, kimondja azt is, hogy az alaprendeletnek csak azok az intézkedései maradnak érvényben, amelyeket az utóbbi kifejezetten fenntart. Már pedig — sajnos — az njabb rendelet nem tesz említést a korábban biztosított garanciáról, aminek a bírósági joggyakorlatban az a kellemetlen következménye van, hogy a biróságok — a formai jogot követve — magok sem kívánják meg a háziuraktól, hogy más üzlethelyiség rendelkezésre bocsátását Igazolják. Reméljük, hogy ennek a helytelen és pusztán formai szabályokat szemmeltartó joggyakorlatnak vége szakad és a kormány módot fog találni sérelmeink orvoslására. Trianon tükre. Ha ez így lenne! „Erdélyt erdélyiek fogják vezetni“, ezt a nagyfontosságu hirt közlik egyes erdélyi lapok. A hir egy Goga belügyminiszterhez közelálló forrásból származik. Ez a forrás arról is tud, hogy Goga a belügyminisztériumban a speciálisan erdélyi ügyek vezetésére magasrangu tisztviselőt fog kinevezni és hasonlóképen számos más erdélyi tisztviselőt is fog a különböző osztályokhoz az erdélyiek érdekében beosztani. így bekövetkeznék az, hogy Avarescu kormánya Erdélyt az erdélyiek által vezettetné és ily módon halálos döfést adna a régi regátbeli centralista felfogásnak. Ha mindezt kormány nyilatkozat alakjában olvasnók és még inkább, ha az ily irányú oláh törvényjavaslat már szentesítést is nyert volna, örömünk teljesebb lenne. így azonban felsóhajtunk az egyszeri vőlegénnyel: „a menyasszony tulszép ! ‘ Csak kedélyesen ! Immár Amerika is belekóstolt az oláh diplomáciai eljárás kellemességeibe. Az Egyesült Államok bukaresti követét, aki jobb foglalkozás hiányában a besszarábiai gazdasági helyzetet ment tanulmányozni, egy Pasternicu nevű oláh kapitány az egyik vasúti állomáson felpofozta. E „tapintatos“ eljárásnak oka az volt, hogy a követ véletlenül meglökte, amikor a Vonatból kiugrott. Hiába, Balkán és Balkán gyöngye, Románia mindig vezetni fog a gyöngéd és a tapintatos eljárásban ! Már Goga is iaseista Miiiciára készül berendezkedni! Mussolini babérjait Goga ur megirigyelte. A Románia azt írja, hogy az egyetemeket mili- tárizálni készül, sőt a kötelező katonai szolgálatot a középiskolákba is beakarja vezetni. Ha már a múltban köteteket szentelt a világtörténelem az ismeretes oláh katonai bátorságnak, mi vár Európára, ha Goga e fascista tervet meg is fogja valósítani ?! Elgondolni is borzalom( ?!) A jogtalan követelések netovábbja! A Viitorul feljajdul és szokott finom hangnemében kirohan Marosvásárhely ellen, mely magyar tannyelvű állami elemi iskolát mer követelni. Ha ehhez tényleg hallatlan vakmerőség is kell, az oláh statisztikusoknak egyáltalában nem fog nagy fáradságot okozni ’annak kimutatása, hogy Marosvásárhelyen egy teremtett lélek sincs, aki magyar vagy székely lenne! A legkedélyesebb az oláh lap cikkében az, hogy nem átallja azt az állítást is megkockáztatni: a magyaroknak az oláh uralom óta Erdélyben több iskolájuk van, mint azelőtt volt. A kéiegyházai románok között. Ily cimmel hosszú cikket közöl a Brassói Lapok. A cikkből kiderül, hogy mikép fest valójában az az u. n. magyar zsarnokság? Kéiegy- házan a földreform alkalmával több földet kaptak az oláhok, mint a magyarok. Szabó Aladár nevű magyar tanítójuk, aki jól birja az oláh nyelvet, az oláh iskolában teljesít szolgálatot és szinmagyar létére oláhul tanit. Az állam az oláh tanitók és papok fizetését az állami színvonalig egészíti ki. Mikor lesz a romániai magyarságnak hasonlókban része?! (N. Sz.J Értesítés ! Felkóretnek a cipész szakosztály tagjai, hogy minden hétfőn este 8 órakor az Ipartestületben jelenjenek meg, mert a vezetőség a szakmába vágó dolgokról előadást tart. Azok pedig, akik tagsági járulékukkal hátralékban vannak, azt Harucker tér 4. sz. alatt szíveskedjenek befizetni 664 í-i Az elnökség. Lábizzadását teljesen elmulasztja a „F ORIO Ti66. Kapható 34419—* Präger Frigyes Szent József gyógyertárában, Józsefváros. „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ 4 Telefon 83. GYULA. Telefon 83. 1926. évi augusztus hó 15 éu, vasárnap délután 3/j4, i/47 ,és este l/%9 órakor MAGYAR HÍRADÓ honi aktualitások 1 felvonásban. AACÍOL HÍRADÓ aktualitások a világ minden részéről Kellett ez nektek amerikai burleszk 2 felvonásban. Lón Chanei a Notredamei toronyőr“ és az „Opera báz fantomja“ címszereplőjének alakítása Vér az én véremből kalandok avégtelen óceánon 7 felvonásban p Bntorozatlan, tiszta, szoba-konyhás lakást keresek szeptember elsejére. Balázs gyógypedagógiai tanár Szent-István-u. 36. 6í4 3-4 Kéz- és lábizzadását azonnal megszünteti a Kozmiform-krém! Nem piszkit. azonnal szárad és huzamosabb használat után is a bőr puha marad. — Kapható egyedüli készítőjénél Winkler Lajos 12 20 gyógyszerésznél. Gyors- és gépírást tökéletesen 629 3—* értő kisasszonyt keresek mielőbbi belépéssel. Sehiiliuger Lipól vaskereskodő, Gyula. Nagyrabecsült Hölgyeim és Uraim f Csak az udvarban fig's!“ Olcsó maradékvásár Budapest, Király-utca 32. Kaphatók szenzációs olcsó árak mellett alant felsorolt Cikkek : Árak ezrekben méter delén vagy karion vagy sifon vagy mosott vászon vagy 1 méter duplaszéle's Ott női szövet minden szinben . . , . Äff méter 140 em. széles, kitűnő minőségű, divatos férfiöltöny, vagy felöltő szövet hozzávalóval együtt, vagy I drb. virá- Q gos vattapaplan, paplanlepedővel együtt ^ 10 II. m. 2mtr. hosszú fehérített lepedő drbja 49, duplaszéles trope de Chine 98, selyemfényű előtt, minden szinben 19, hímzett női ing vagy nadrág 18, bőrerős törülköző II, angiu vagy kanavász vagy kelengyevászon mtr. 13. Postai rendeléseket lelkiismeretesen teljesítünk, Kiadó ®@ Petőfí-utca 3. szám alatt 3 szoba, fürdőszoba, üvegezett folyosó mellékhelyiségekkel együtt. Érdeklődők forduljanak Ehrenfeld S. aranyműveshez. 642 2—* Ezüst- és aranypénzt bevált a Nemzeti Hitelintézet gyulai fiókja, Városház-utca 18. szám. 534 —§