Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-08-11 / 63. szám
2 Békéi 1926 augusztus 11 Gyulai küldöttség a pénzügyminiszter előtt. Gyulán most készült el az uj kataszteri munkálat, amely a város földmíveseire földjeik után kivetett eddigi földadóval szemben, a jövő évtől kezdve átlagosan 12% nyi földadó emelkedést okozna. Hangsúlyozzuk, hogy átlag, mert vannak gazdák, akiknek földadója, ma gas osztályba sorozás következtében, 80%-al is szaporodnék. Az igy felemelt állami földadó természetesen maga után vonná a városi, vármegyei, körösszabályozási, sőt egyházi adók emelkedését is. Az uj földadó kataszteri munkálatok ju lius 1-től julius 31-ig voltak közszemlére ki téve s az adóemelkedés nagy riadalmat oko zott a gazdaközönség körében, úgy hogy 2600 an reklamálták meg földjeik osztályozását. Egyben akcióba léptek, hogy a reklamálás sikerét lehetőleg biztosítsák. Lukács György, Gyula városa nemzetgyűlési képviselője, aki már hónapokkal ezelőtt tudomást szerzett a felemelt földadóról, a gazdaközönség mozgalmát meg sem várva már előzőleg eljárt Búd János pénzügyminisz térnél a gyulaiak földadója tervbevott felemelése ellen. A Bókésmegyei Gazdasági Egyesület szintén tudomást szerzett az ügyről, amely ez idő szerint ugyan csak a gyulai földmives gazdákat érinti, de Gyula után sorba jön Orosháza, Csorvás, Tótkomlós, Nagyszénás stb. községek, amslyek uj osztályba sorozása — több mint valószínű — szintén tetemes földadóemelkedést fogna okozni s a maga hatáskörében szintén mozgalmat indított a tervbe vett osztályemelések ellen, annyival inkább, mert a legutolsó — 1910 iki — kataszteri munkálat anélkül is tetemesen szaporította a földadót. Az a kataszteri munkálat, amely most Gyulán van folyamatban, Békéscsaba, Békés városokra vonatkozólag már évekkel ezelőtt megtörtént. A csabai s békési gazdák csak azután kaptak észhez és próbálták és próbálnák szintén tetemesen földadójuk leszállítását kieszközölni, de — sajnos — elmulasztották a kellő időben lehetséges reklamációt, vagy elenyészően kevesen reklamáltak közöttük és igy a felemelt földadó a nyakukon maradt. Úgy volt, hogy a Békésmegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmánya csatlakozni fog a gyulai földesgazdák Budapestre tervezett küldöttségéhez, amely a pénzügyminisztertől a gyulai reklamációk kedvező elintézését fogja kérelmezni, de a Budapestre utazás elmaradt, miután Búd Jáno3 pénzügyminiszter szombaton este Békéscsabára érkezett, személyesen átveendő a csabai díszpolgári oklevelét és dr. Kovacsics Dezső főispánunk, közbenjárásával kieszközölte, hogy a miniszter Békéscsabán fogadja a gyulai gazdák küldöttségét, még pedig — nem is a tisztelgések során — hanem a képviselőtestület közgyűlését megelőzőleg vasárnap délelőtt 10 órakor. Főispánunk, minekutána már előzőleg meggyőződést szerzett a gyulaiak kérelmének jogossága felül, maga volt szives a csaknem ssáz gasdából álló küldöttséget a miniszter elé vesetni, akinek a tőle megszokott közvetlenséggel és ókesszólással tolmácsolta a sérelmet, amely a gyulaiakat földadójuk felemelése esetében érné. Utalt arra, hogy a gyű laiak nem húzódnak az adó fizetésétől, sőt tudják azt, hogy az államnak nagy szükségletei folytán szüksége van polgárai áldozatkészségére, de a szanálás sikere folytán különben sincs szükség már adóemelésre s a gyulaiak nem kérik földadójuk leszállítását, hanem csak azt, hogy adójuk ne emeltessék. Kéri figyelembe venni, hogy a földek óriási vizszabályozási költséggel is vannak megterhelve, ami 100%-al magasabb a földadónál is, végül hogy a gyulai határt árvízkatasztrófa is sújtotta, amelynek következtében a földek nagyrésze semmi termést sem adott Végül kéri a minisztert, hogy a Csabára már évek előtt tetemesen fölemelt földadónak revíziója s leszállítása iránt is kegyeskedjék intézkedni. Lukács György, akit a vármegye többi nemzetgyűlési képviselővel együtt Csaba vá rosa szintén meghívott a Búd pénzügyminisz tér díszpolgári oklevelét átnyújtó díszközgyűlésre s aki meg is jelent az ünnepélyre, ezután szintén meggyőzően szép beszédben tolmácsolta a gyulaiak sérelmét, amely a föld- adóemeléséből következnék. — 1910 ben már megállapittatott minden darab földnek a minősége s hogy melyik darab föld milyen klasszisba sorozandó be. A gyulai földeket már akkor igen magasan osztályozták. 1910. óta világháború, forradalmak, az oláh meg szállás és csökkenő hozadók következtében a földek minősége tetemesen romlott, termőképessége pedig nagyot csökkent, úgy hogy ameiirációról, vagyis a földek osztályának emeléséről szó sem lehet. Kéri a minisztert, hogy mindezek figyelembe vétele s méltánylása mellett szíveskedjék intézkedni a gazdák reklamációjának kedvező elintézése iránt. Búd János pénzügyminiszter a gazdák kérvényét átvéve, kijelentette, hogy a gyulai földek magasra történt osztályozásáról már hónapok előtt értesült Lukács György nemzetgyűlési képviselő információja s közbeló pése révén és Lukács György kérelme folytán már akkor megtette, egyben újra meg fogja tenni a lépéseket, hogy a jogos sérelmek orvosoltassanak. Tudja, hogy a kataszteri osztálybasorozások ellen országszerte, igen sok helyütt jogos panaszok merülhetnek fel, de ezeken a sérelmeken csakis az egész országra kiterjedő újabb földadó munkálat ró vén lehetne segíteni Más elbírálás alá esik a gyulai kataszteri munkálat, amely nincs befejezve s ahol a helyesbítés lohetősége még most fennforog. Kijelenti, hogy néki s a kormánynak az a törekvése, hogy az állam érdekeinek megóvása mellett, az állam polgárokat is megvédje a túlságos adó megterheléstől és ily szellemtől vezéreltetve fogja a küldöttség kérelmét is figyelembe venni. A miniszternek ószrevehetőleg megnyug - tatui igyekvő, biztató beszéde mély benyomást, nagy megnyugvást és lelkes éljenzést keltett a küldöttségben, akik közül úgy a főispán, mint a nemzetgyűlési képviselő többe két mutatott be a miniszternek és a gazdák ama biztató reményben jöttek haza Gyulára, hogy reklamációjuk kedvező elintézésben fog részesülni. Á Szent István-hót rendező-bizottsága a küszöbön levő nagy nemzeti ünnep alkalmából felhívást intéz a vidék közönségéhez Szent István régi ünnepe az idén azért bővül Szent István hétté, mart az ünnepségek már augusztus hó 18-án megkezdődnek és 25 óig tartanak. A vasút és a hajó utazás féláru lesz ezen a héten, bárkinek igazolvány nélkül (augusztus 17—20 ig a felutazásra és 20—24-ig a visszautazásra). A felhívás rámutat, hogy ezen a héten minden kereskedő olcsón fog árusítani Budapesten. Augusztus 18 án nyílik meg az Országos Bor- és Gyümölcskiállitás, továbbá a Nemesített Vetőmagvak Kiállítása. Ország-világra A ».villái reálgimnázium értesítője az 1925—26 tanévről a napokban jelent meg Németi József pápai kamarás, reálgimnáziumi igazgató szerkesztésében. A kis füzet többet beszól, mint akárhány súlyos, vaskos könyv, mert ebből az értesítőből egy mindjobban fejlődő intézmény nagyszerű perspektívái bontakoznak ki A vallásosság, a hazafiasság, a tudás hajlékában a gyulai ifjúság olyan nevelést és kiképzést nyer, hogy bátran nevezhetjük a gyulai reálgimaáziumot az ország egyik legéletrehivatottabb intézményének. Az értesítőből a következő adatokat tartjuk szükségesnek leközölni, hogy a nagyközönség is bepillantást nyerjen az intézet életébe. Az intézet működésének 23 ik óvót töltötte be. Dr. Lippag György tankerületi főigazgató március hóban meglátogatta a tanintézetet és a legtegteljesebb elismerését nyilvánította. A tanulók egészségi állapota a lefolyt tanévben általában kielégítő volt. Az ifjúság önkópző körének, melynek vezetője Hadhási Ferenc tanár, 50 rendes Ó3 40 pártoló tagja volt. Az intézetnek Németi József igazgatón kívül 17 rendes tanára van. A különböző osztályokba beiratkozott összesen 274 tanuló, ebből évközben kimaradt 11, meghalt' 1 tanuló Az intézetbe felvétetett 15 magántanuló. A tanulók illetőségükre nézve igy oszlanak meg: gyulai 213, megyebeli 23, magyarországi 33, külföldi honos 6 Vallás szerint: róm. kath 196, gör kath. 3, református 42, ágost. hitv. 2, unitárius 1, gör. kol. 6, izraelita 25. Magyar anyanyelvű 270, német 5. Minden tantárgyból jeles volt 20 tanuló, jó 64, elégséges 126, elégtelen egy tantárgyból 28, "kettőből 16, háromból 21. Az ifjúság a legjobb haladást mutatta a vallásból és a történelemből. Az első tantárgyból 116 tanuló volt jeles a történelemből 50. Általában azt lehet mondani hogy a kiváló professzorok tanítása mellett a tanulóifjúság a múlt esztendőben szép haladást tett, mert a vallásból jeles vizsgát tett 116, a magyar nyelvből 41, a latinból 28, a németből 31, a franciából 13, a történelemből 50, a földrajzból 38, a természetrajzból 48, a meny- nyiségtanból 32, a rajzoló geometriából 15, a rajzból 29, az egészségtanból 15 és végül a filozófiából 5. Az elért eredményhez a szülők nevében is a legmelegebben gratulálunk az intézet igazgatóságának és tanári karának. ORVOSI HÍR Dr. Ehrenreieh Erzsébet fogorvos Petőfi utca 5. szám alatt rendel (Faulhaber-ház) reggel 8-161 este 6-ig. 541 9—10 szóló sportesemények is lesznek Szent István hetében. Lesz nemzetközi uszóverseny, lesznek hatalmas futballmérkőzések, lesz lóverseny. A múzeumok és képtárak a vidék látogatói előtt vagy ingyen, vagy igen olcsón lesznek nyitva. Nagy nópünnep lesz a Gellérthegyen, a Városligetben és más helyeken a Szent István hét minden napján §Lesz magyar tánc, magyar zene, magyar viselet, lesz esténként gyönyörű tűzijáték és kivilágítás. A felhívás ezzel a mondattal zárul: Magyarok! Szent István hetén nézzétek meg hazátok gyönyörű fővárosát, amire az idegen is csodálva tekint: Budapestet. Szent István-hét Budapesten — Augusztus 18—25. Felhívás a vidék közönsécféhez a Szent István-hét alkalmából.