Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-08-07 / 62. szám
1926. augusztus 7. Békés 3 Gyulai koszorúk. A múlt vasárnap leplezték le Sarkadon nagy közönség részvétele mellett a hősök emlékszobrát. A szoborra 200 koszorút helyeztek — igy többek között gróf Almásy Dénes) a gyulai Hadröá és vitéz Szabó Jernő, a Békésmegyei Vitézi Szék koszorúját. Az emlékszoborra 299 elesett sarkadi hős katona neve van belevésve. Sokan átrándulnak Gyuláról Békéscsabára Külön cikkben emlékszünk meg mai számunkban arról az ünnepségről, melyet Békéscsabán rendeznek abból az alkalomból, hogy az ország pénz ügyminisztere vasárnap és hétfőn Békéscsabán lesz. Gyuláról is többen mennek át a szomszédos városba, hogy részt vegyenek a különböző küldöttségekben. Ezenkívül sokan fordultak Békéscsaba város polgármesteréhez oly egyének is, kiknek a minisztertől vulami kérni valójuk van és ezek külön kihallgatást óhajtanak. Kerti ünnepély. A Katolikus Kör Ifjúsági Önképzőköre augusztus 15 én este 8 órai kezdettel műsoros kerti ünnepélyt rendez. Műsor után záróráig saját zenekara mellett tánc lesz. Egy 48 as honvéd van a megyében. A vármegyében egy 48-as honvéd él Szarvason Szabó Gábor, a ki 1827-ben született. Felsült betörőit. Az ^ilispáni hivatalt arról értesítették, hogy Eadiőd községben a betörők megfúrták a gyámpánztár páncélszekrényét. A betörők a kasszában mindössze 22 ezer koronát találtak és azt elvitték. A cserkésztábor érdekes statisztikája. A feloszlott cserkésztábor 4 milliárd forgalmat eredményezett. A cserkészek elfogyasztottak naponta 56 hektóliter tejet, 42 métermázsa kenyeret, 9 métermázsa hast, 20 mázsa gyümölcsöt. A cserkésztábornak 80 ezer látogatója volt. A bazár 1 milliárd értékű árut adott el. 500.000 levelező lapot adtak el a táborozás ideje alatt. Hász Imrét szabadlábra helyezte a tábla. Megírtuk volt, hogy a gyulai kir. törvényszék vádtanácsa Hász Imre kereskedő szabadlábra való helyezés iránti kérését elutasította. Hász Imre védője dr. Petrovszky György ügyvéd felfoiya- modást jelentett be a szegedi kir. ítélőtáblához, A tábla ötös tanácsa tegnapi ülésében Hász Imrét szabadlábra helyezte. Árvlzsegély szétosztása. Az árvízkárosultak között a kormánybiztos-főispán a következő segélyeket osztotta szét: Gyulán 650, Gyulaváriban 50, Vésztőn 744 millió koronát. Kamatmentes kölcsönt kapott az építkezésekre Gyula 750, Gyulavári 70 és Vésztő 596 millió koronát. Felépült a jegyzőinternátns. A magyar jegyzők filléreiből Egeiben felépült a jegyzőinter- nátus 4 és fél milliárd költséggel. Az internátus ünnepélyes megnyitása augusztus hó 29-én, a mohácsi csata 400 éves évfordulóján lesz. Európai kisebbségek kongresszusa Ma végződött be Teplitz-Schönauban a kisebbségek kongresszusa, mely előkészíti az augusztus végi genfitalálkozót. A zsidó kisebbségek delegátusai Londonban fognak összegyűlni augusztus derekán. Iparkészitmények árnsltása hetivásárokon. A szegedi iparkamara közli lapunkkal : Ha valamely törvényhatóságnak az 1887. évi XVIII. t. c. 1. § a második bekezdése alapján alkotott szabályrendelete valamely községre nézve olyká- pen rendelkezik, hogy az ott tartott hetivásárokon iparkészitményeket csak helybenlakó iparosok adhatnak el, az ilyen rendelkezés szempontjából azt a kereskedőt, aki az illető községben csak fióküzletet tart fenn, de főüzlete más községben van, helybenlakó iparosnak kell tekinteni, feltéve, hogy a fióküzlet áruBitás céljaira van berendezve, továbbá, az abban a helyi viszonyoknak megfe- felelő mennyiségű árut tartanak, végül, ha a hetivásár napjain kívül más napokon is rendsze rés árusítás folyik. ORVOSI HÍR. Dr. Ehrenreieh Erzsébet fogorvos Pelőfi-utca 5. szám alatt rendel (Faulhaber-ház) reggel 8-tél este 6-ig. 541 7—10 Ahol villannyal harangoznak. Most vezették be elsőnek a budapesti Szegényháztéri templomban a motorikus erővel végzett harangozást. Minden harang külön gépezettel hozható mozgásba, a motor munkája rendkívül pontos, egyenletesen harangoz és kíméli a harangot. Annyira kevés áramot fogyaszt, hogy alkalmazása a legrosszabbul fizetett harangozó tiszteletdijánál is kevesebbe kprül. Szeptember 5 én reformálna Istentisztelet. A dibricem református püspök a református lelkészeknek elrendelte, hogy a mohácsi vész 400 ik évfordulója alkalmából szeptember 5 én egyházi gyászistentiszteletet tartsanak. Őszt árumlntavásárok A folyó év őszén a következő nagyobb árummtavásárok tartatnak az európai államokban: B,-ichenbergi árumintavásár augusztus 14—20. Pozsonyi nemzetközi Danavásár és favásár augusztus 22—szeptember 2. Lipcsei nemzetközi vásár augusztus 29—szept. 4. Prágai árumintavásár augusztus 29—szeptember 5. Bécsi vásár szeptember 3—12. Breslaui árumintavásár és könyvvásár szeptember 5—7. Lembergi keleti árumintavásár szeptember 5—15. Babar Erzsi büntetése. Habar Erzsit, a gyulai ócskaruba kereskedőt a gyulai kir. törvényszék különböző bűntettekért má»félévi börtönre Ítélte. A szegedi ítélőtábla Babar Erzsi büntetését 7 hónapra szállította le. Az Ítéletben Babar Erzsi megnyugodott s miután már 6 és fél hónapja vizsgálati fogságban van, a naposban büntetését kitöltve, kiszabadni. Miután Babar Erzsi Gyulán tovább akarja folytatni ócskaruhák vételével és eladásával foglalkozó üzletét — a közönséget óvatosságra intjük. Elvi döntések Iparjogi kérdésekben Szatócsoknak és vegyeskereskedőknek sajtótermék árusításához nem kell külön iparigazolvány. A szatócsok és vegyeskereskedők a hírlapokat külön iparigazolvány nélkül ár ásíthatják, de a sajtórendészeti szabályokat ök is kötelesek betartani. — írógép, varrógép és kerékpár javítása a müsze- részipar körébe tartozó tevékenység. Itógépne.k, varrógépnek és kerékpárnak javítása az 1922. évi XII. t.-c. 13. §-ának 51. pontjában említett mü- szerésziparnak körébe tartozó tevékenység. Társasutazás Olaszországba. A kereskedelmi és iparkamara közti velünk, hogy a folyó évi augusztus 1—30-ig Fiúméban rendezendő nemzetközi árumintavasár tartama alatt az olasz-magyar kereskedelmi kamara társasutazást rendez Fiume— Abbázia és Póla érintésével Velencébe. Részvételi díj, beleértve az utazást, lakást és -ellátást Buda- p stről számítva 3 millió korona, illetve 2 millió 500000 korona. Megfelelő számú jelentkező esetén augusztus 8-án, 15*én és 22-én indulnak az egyes csoportok vasárnaponként 17.30 perckor Budapestről. Jelentkezni lehet legalább egy héttel „KIRÁLY“ 82 47 MOZGÓSZf NHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82. 1926. évi augusztus hó 8 án, vasárnap délután 3/4 4, ^7 és este y29 órakor MAGYAR HÍRADÓ honi aktualitások 1 felvonásban. AAGOL HÍRADÓ aktualitások a világ minden részéből. Chaplin újságíró lesz amerikai burleszk 1 felvonásban. Fatty és a jó szomszédok amerikai burleszk 1 felvonásban. egy szegény árvagyerek szerencséjének története 7 felvonásban. az illető csoport indulása előtt az olasz-magyar kereskedelmi kamaránál (Budapest, V., Arany János utca 6), vagy a menetjegyirodánál (Vigadó épület), ahol a részvételi dij egyharmada előre lefizetendő. Felhívás. Felhivatnak az Öakéntes Tűzoltó Testület tanfolyamra jelentkezett működő tagjai, hogy folyó hó 8-án délután 3 órakor az öakéntes laktanyában jelenjenek meg. A parancsnokság. A Vlagyoviís és Miballk cég értesíti Gyulaváros és a vidék vásárló közönségét, hogy Városház utcai üzlethelyiségüket a mai kor igényeinek megfelelőig teljrsen átalakítják, a legjobb és legkitűnőbb árukkal szerelik fel és uj üzletüket az építkezés után október 31-én nyitják meg. Az építkezés ideje alatt üzletükkel szemben levő templomtéren felállított deszkasátorban fogiák a nagyérdemű közönséget kiszolgálni. A búza ára. A budapesti tőzsdén az októberi bnzt 376, a májusit 407.000 koronával jegyezték. A rozspiac lanyha volt. A gabonapiacon az üzleti tevékenység általában élénkülő. A gazdák figyelmébe. A m. kir. földmivelés- űgyi kormány az állattenyésztés fejlesztése érdekében 20 darab jó minőségű sveici tenyészbikának beszerzését és behozatalát határozta el. A behozandó tenyészbikák folyó évi szeptember hó első felében a budapesti tenyész és haszonállat vásártelepen fognak nyilvános árverésen, első sorban a községek, közbirtokosságok és állattenyésztő egyesületek részére értékesíttetni. Az árverés időpontja annak idején közhírré tétetik. A bikák beszerzéséhez állami kölcsön vehető igénybe a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség utján. De. Wertheim Iván fogorvos nyári szabadságáról hazaérkezett és rendeléseit megkezdte. Rendel 9-től 1-Íg és 3-tÓl 6-Íg. 622 1-3 Felhívás. A tisztviselői telep-házhely tulajdonosokat és utcarész bérlőket felkérem, hogy a csőszbór hátralékukat a városi adó- pénztárnál 8 napon belül befizetni szíveskedjenek. Pénztáritok. 621 1-2 Gyep-utca 5. számú ház eladó. Egy szobába azonnal beköltözhető. Értekezni lehet ugyanott. 618 l— # Ti i n é m z m t. Marika. (Zágon István vigjátéka.) Meglepően ügyes, szellemes vigjáték, amely azonban erős koncessziókat tesz a mai közönség erkölcsi ízlés hiányosságának s igy csak lelkileg súlytalan emberek játszák a maguk kis bábjátékait Az egész darab pergőcsiga a bazárból, amely színes és csillogó, de belül üres M. Molnár Aranka ven dégmüvésznő alakítása a címszerepben maga a kifinomult, absolut művészet. Eszközei egyszerűek, nemesek. Marikája maga az élet, a természetesség. Méltó partnere volt Orbán iró szerepében Kabos, aki nemcsak az elsőrangú karakterszínész pompás jellemzésével uralta a szinpa dot, hanem mint rendező is elismerést érdemel. Dinnyési Kató Ellájában a „modern“ asszony okosságát, rafinériáját és posványos erkölcsisé- gét érzékitette meg kivételes szinészintelligenciá- val és művészi Ízléssel. A színészt Burányi játszotta ötletes elevenséggel. Pethö Káli Ferkója értékes szobor, egyszerű, megkapó és jellegzetes. Kitűntek még: Nagy Klári, Bokros, Nyúl. Figyelmeztetjük azonban a rendezőt, hogy az előadáson unalomig ismételt sok „fene* és „te jószagu Isten“ kiszólás durva és Ízléstelen.