Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)

1926-07-10 / 54. szám

4 B é k 6 8 1926. julius 10. A miniszter válasza. Lapnak más helyén közöljük a megye küldöttségének a belügyminisz­ter előtt történt megjelenését, A miniszter — mint az előrelátható volt — kitérő választ adott. A hivatalos fogadtatás ntán a miniszter több megyebizottsági taggal elbeszélgetett és ekkor oly nyilatkozatot tett, hogy nem valószínű, mikép a minisztertanács előbbi határozatát megváltoztassa. Egan Imre volt főispánt elítélték becsület­sértésért. Ez év április havában Zalaegerszeg egyik vendéglőjében *Egan Imre volt békésmegyei főispán szóváltásba keveredett Kecskeméthy Albert zalaegerszegi ügyvéddel. Kölcsönös sértegetések után Egan tettleg inzultálta Kecskeméthyt. A zalaegerszegi járásbíróság a napokban tárgyalta ezt az ügyet. Egan Imrét btcsületes vétségéért hétmillió, Kecskeméthy ügyvédet rágalmazás vét­ségéért nyolcmillió korona büntetésre Ítélte. Mind­ketten felebbeztek. Hímen. Puskás .János kereskedő ma vezeti oltárhoz E. Nagy Bözsike urleányt. Esküvő. Debrecsini Margit és Reinhardt Márton folyó hó 12-én délután 6 órakor tartják esküvőjüket a helybeli róm. katb. templomban. Képklállltás megnyitása. Vasárnap nyílik meg a vármegyeház dísztermében a Vastagh féle képkiállitás. A kiállítás anyaga elsőrangú. Képvi­selve vannak : Benczúr, Lotz, Markó, Mednyánszky, VaBtagh György stb. A kiállítás a megállapodott festők gyűjteménye. A kiállítást belépődíj nélkül bárki megtekintheti és a képek részletre is kap­hatók. Dr. Bncskó már nem polgármester. Dr Bucskó Coriolánt, a Gyulán is jól ismert ügyvéd- jelöltet, az elszakadás után Nagyváradon polgár- mesterré választották. Az uj rezsim dr. Bucikét elejtette és helyette Torbull nevű tanfelügyelőt választották meg polgármesterré. Egy sörkereskedő öngyilkossága. N így fel­tűnést keltett a vármegyében, hogy Weinberger Izidor jómódú orosházi sörkereskedő a rossz gaz­dasági viszonyok miatt öngyilkosságot követett el. Weinberger Izidor, akit kereskedői körökben jól ismertek, a kútba vetette magát. Weinbergerre mikor reátaláltak, már halott volt. Halálozás. Flóra István zenészt súlyos csa­pás érte. Szeretett leánya Kató 15 éves korában julius 8-án este 7 órakor súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése julius 10-én délután 2 órakor lesz a Szentháromság temetőben. Címeket kapnak a rendőrtisztek. Az állam­rendőrség tisztikarában már régen nem volt elő­léptetés. A belügyi kormányzat azonban méltá nyolni akarja egyes kiváló tisztviselőinek munkás­ságát és ezért több rendőrtisztviselőt címmel fog kitüntetni. A tanácsosok főtanácsosi, a kapitányok címzetes tanácsosi címet fognak kapni. Több ki­lences rangosztályban levő felügyelő a főfelügyelői címet fogja kapni. Kétegyháza Jegyzői kara a Jegyzők Orszá­gos Arvaház Egyesülete javára augusztus hó 8 án, vasárnap este 8 órai kezdettel a Polgári Olvasókör nagytermében tánccal egybekötött Murgács Ma­gyarnóta estélyt rendez. Murgács Kálmán az is­mert dalkóltő: Édes anyám ablakára ráborult a bánat. Csikországi fenyvesekben. Kassai dómon. Szőke Tisza. Galamb játszik a párjával és sok-sok közismert nótának szerzője cigányzene kísérettel adja elő nótáit. Belépődíj 25 ezer korona. Felül- fizetéseket a jótékonjcél érdekében köszönettel fo­gad a rendezőség. Csak clrknszban van helye a magyar színek­nek! Brassóban egy oláh cirkuszvállalat szórakoz­tatja a közönséget. Magyarul németül egy szót sem hallani, de a magyaroknak mégis csak ked­veskednek persze oláh tapintattal. Az egyik bohóc fehér mellényén nagy piros rózsák pótolják a gombokat és nyakába zöld szalagot köt. E sze­rint a cirkusz az egyetlen hely, ahol a magyar színeket büntetlenül lehet hordani, de ott is csak a bohócnak. A Brassói Lapok keserűen kifakadt: magyarok menjetek a cirkuszba, ha nemzeti szí­neteket zavartalanul látni akarjátok ! „KIRÁLY“ 82 40 ' MOZGÓSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82. 1926. évi julius hó 11-én, vasárnap délután 3/4 4, 1/47 és este 72^ órakor MAGYAR HÍRADÓ aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban. Sicc és az álomkór mulatságos rajzfilm 1 felvonásban. A megbőszült anyós amerikai burleszk 2 felvonásban HURRÁ KALIFORNIA vagy Autón a boldogság* télé vígjáték világattrakció 8 felvonásban Meghívó. A gyulai Munkásotthon Egyesület vasárnapra hirdetett közgyűlését nem tarthatta meg a tagok számának határozatképtelenségére való tekintettel. A vezetőség elhatározta, hogy 1926. évi julius hő 11-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor fogja m=gtartani rendes közgyűlését Wiszt József vendéglőjében, melynek tárgy- sorozata a következő: 1. Elnöki megnyitó. 2 Beszámoló az ipari összmunkásság eddigi műkö­déséről. 3. Pénztári jelentés. 4. Tisztujitás, 5. In­dítványok. A vezetőség ezúton is felkéri a tago­kat, hogy a közgyűlésen pontosan megjelenni szíveskedjenek. Szombaton lesz az első szlnlelőadás. Csáky Antal színtársulata egy héttel később, most szom­baton kezdi meg a nyári idényt az Alexandra c mű operettel. A díszletek már megérkeztek, a társulat tagjai a szombat reggeli vonattal érkez­nek Gyulára. Az Erkel színkörben ma délelőtt tartották meg a tűzrendészet! szemlét. llj dlszegyenrnhát kap a honvédség. A magyar királyi honvédség uj diszegyenruháii el­készült és az ünnepélyes bemutatója augusztus hó 18 án lesz a ludovikáu végzett növendékek tisztéavatása alkalmával. Az uj díszruha vissza­térés a régi békebeli huszárattiláboz, azonban most az összes fegyvernemek ilyen attilát kapnak díszruhának, csak a szin különbözteti majd meg a f-gyvernemeket. A gyalogság eujtása zöld, a lovasságé kék, a tüzérségé barna lesz. Herczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának az Uj Időknek 26, száma többek között Rákosi Jenő, Csathó Kálmán, Szalay László, Förster Aurél írásait tartalmazza. Közli Farkas Imre gyor­san népszerűvé vált dalának kottáját, a lap rend­kívül népszerű rovatait: a szerkesztő üzeneteit, a kertészeti üzeneteket, a konyhamüvészeti rovatot, a szépségápolás, továbbá a művészi és időszerű képek gazdag sorát. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80000 korona. Mutatványszámot ér­deklődőknek szívesen küld díjmentesen a kiadó­hivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Gyűjtse a CLUB 481 5—5 cigarettapapír borítékait! A kővetkező kiosztás november 15-én. Az Én Újságom a legelterjedtebb magyar gyermeklap, amelyet 36 esztendővel ezelőtt Pósa Lajos alapított. Szebbnél szebb regé­nyek, elbeszélések, versek, mesék, apró tör­ténetek, játékok stb gondoskodnak a 4—10 éves gyermekek szórakoztatásáról Könnyű, világos stílusban megirt mesék, versikók, kö­szöntők, ha felolvassuk a még olvasni nem tudó kis babának, játszva tanulja meg azo­kat A szerkesztő és kitűnő munkatársai, a nagyobb gyermekek számára Írják Az Éa Újságom többi részét Gaal Mózes vezeti a szerkesztői üzenetek rovatát és itt nagy segít­ségére van a szülőknek és az iskolának a gyermekek nevelósóbed. A lap negyedévi elő­fizetési óra 25000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Buda­pest, VI., Andrássy ut 16. szám. Két pesti színésznő szenzációs karrierjéről, Wenckbeim grófnéról és Molnár Voliról ir érde­kes cikket a Színházi Elet nj száma, amelynek tartalmából kiemeljük a következőket: A Penton betiltott »la Prifonnierec szerzője Edouard Borúdét erélyesen megvédi darabját. Képes be­számoló a pesti szininövendékekről, hét uj ma­gyar iró bemutatkozik, >A bajnokság titka a föl­tétien győzniakarásc mondja Gombos kardbajnoka, »A mai szmokingos, monoklis nő karikatúrája* — mondják a feministák, Returográf. Szibonco- logia. Szenes Béla regénye, Farkas Imre lelki­klinikája, Sakkmesterek irodalmi ambíciója. Vicc­lapok, riportok, kotta, nyaralás, sport stb. rovat. Darabmellékiet: »Blaháné* Sas Ede színdarabja. Egyes szám ára 10 000 K. Negyedévi előfizetés 100 000 K. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 43. szám. A magyarság életképessége. A cseh illető­ségi törvény megszavazása felvidéki magyarsá- guuknek óriás és elvitathatatlan diadala. Végre sikerült a magyar kisebbségnek a rideg és ellen­séges kormányhatalomtól plauzibilis és szükséges jogainak elismerését kicsikarni. Ez a magyar tra­dicionális politikai iskolázottság diadala volt. De a magyarság óriási és elpusztíthatatlan életképes­ségéről tett ugyanúgy tanúságot a felvidéki ma­gyar Bajtó is, mely nivója folytán Pozsonytól Ung- várig uralkodó erő. A magyar kultúra, irodalom, művészet és színjátszás minden cseh fondorkodás és üldözés dacára valóságos közkincsek a Felvidé­ken, a magyar sport virul és felvidéki magyarok nevétől díszes a cseh atlétikai bajaokság listája Mindez a jobb jövő legbiztosabb záloga 1 ORVOSI HÍR. Dr. Ehrenreich Erzsébet fogorvos Petőfi utca 5. szám alatt rendel (Faulhaber-ház) reggel 8-től este 6-ig. 541 2—5 SZÍNÉSZET. Az első hét műsora; Szombaton : Alexandra, operett újdonság. Vasárnap: Alexandra. Hétfőn : Alexandra Kedd : Bajuss (Verő György énekes vig* játéka) Szerda : Herczeg Ferenc jubileumára Kék róka, vígjáték 3 felvonásban. Szombaton, vasárnap bérletszünet van. Hét­főn A) kedvezményes jegyek érvényesek. Az előadások pontosan 8 órakor kezdőd­nek. Pénztár az Erkel Színkörben 9—12 óráig és 3—5 óráig. Szerkesztő: OROSZLÁNT GÁBOR Felkéretnek a gazdák, hogy kalászos terményeiket tűzkár ellen biztosítani el ne mulasszák, mert a cséplógéptulajdonosok tűzkár esetén szavatosságot nem vállalnak. A cséplőgéptulajdonosok szövetkezete.

Next

/
Thumbnails
Contents