Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-05-29 / 42. szám
2 Békét 1926. május 29. Solcz államtitkár Gyulán. Megtekintette a kórházat. — Értekezett Taufffer Vilmos egyetemi tanárral és a kórház igazgatójával. Soles Kornél népjóléti államtitkár Tauffer Vilmos egyetemi tanár, orvos-professzor és dr. Molnár miniszteri osztálytanácsos kíséretében szerdán megtekintette a gyulai kórházat és meghallgatta az igazgató- főorvos előterjesztését a kórház fejlesztésére és belső ügyeinek rendezése tekintetében. Az államtitkár szerdán délben utazott el Gyuláról, a délutáni gyorsvonattal. Útközben szerencsénk volt az államtitkárral beszélni a kórház fejlesztéséről és igy látogatásának céljára még visszatérünk. Gyulai hősi halottak ünnepe. Törvény intézkedik arról, hogy minden évben ünnepet kell szentelni a hősi halottak emlékének. Gyula város közönsége ez évben is kegyelettel emlékszik meg azokról a honfiakról, akik áldozatul estek a világháborúban teljesített hazafias szolgálatuknak. A gyászünnepély Gyulán, folyó hó 30-án, vasárnap lesz. Délelőtt 9 órakor a róm. kath. anyatemplomban szentmise, a ref templomban ugyanezen időben istentisztelet lesz. A gör. keleti egyház délelőtt 11 órakor tart szentmisét. Délután 4 órakor a különböző felekezetek temetőiben lesz gyászünnepóly, mely alkalomkor megkoszorúzzák a hősi halottak sírját Az izraelita hitközség temetőjében ugyaucsak vasárnap délelőtt 11 órakor a hősi halottak megbecsülésére felállított emlék előtt tartják meg a gyászünnepólyt. A Dunabizottság tagjait a főispán kalauzolta. A nemzetközi Dunabizottság tegnap, csütörtökön délelőtt 11 órakor Gyulára érkezett, hogy az árvíz keletkezésének okait, annak lefolyását és a pusztítás mértékét megállapítsa. A Dunabizottság tagjait Kovacsics Dezső főispán fogadta és kalauzolta. A bizottság elnöke Carlo Rozetti olasz delegátus volt. Magyar részről Dietrich Alfréd delegátus vezetésével Becker Ádám miniszteri tanácsos, Bogdán Iván követsógi tanácsos vettek részt a helyszíni szemlén. A főispán a Dunabizottság tagjai tiszteletére a vármegyeházán ebé - det adott Az ünnep szombatján történt autó-- katasztrófa legsúlyosabb sebesültjót: Föl!mami mérnököt a gyulai kórházban ápolják. Mint értesülünk, állapota még mindig síiigos, de nem életveszélyes. Könnyebb sérüléseket szenvedtek: Bálint műszaki főtanácsos és felesége, valamint a vármegyei autó soffórje. Megállapítást nyert, hogy a szerencsétlenséget dr. Faragó békési fogorvos autója uüuzita, a uiöij uuüg uwui ougouoiu aouoaooggél haladt és megakarta előzni a vármegye autóját. A kitérés nem sikerült, a Faragó autója elkapta a vármegye autójának elejét és igy történt a karambol. A vármegye gépkocsija összetört, teljesen használhatatlanná vált és csak a véletlenségnek lehet köszönni, hogy a karamból halállal nem végződött. A Békés hirt adott már arról, hogy junius hóban a Szociális Misszió rendezésében Gyulára jönnek a budapesti Nemzeti Színház művészei, hogy előadják a Gróbán- féle Krisztus Igazi Passióját. Eanek a művészi körútnak nagy kulturális és vallás- erkölcsi jelentősége van és épp azért a várható erkölcsi és anyagi siker elmaradhatatlan. A gyulai Szociális Misszió elnöknőjéhez, Woracziczky grófnéhoz ma levelet intézett a Nemzeti színház vezetősége, melyben közli,' hogy a nagysikerű előadást június 21-én tartják meg Gyulán, az Erkel Színkörben. Az előadáson a következő nagynevű művészek fognak szerepelni: Ágiig Erzsi, Nagy Teréz, Petites Margit, Vízvári Mariska — továbbá: Abonyi Géza, Almásig Endre, Bakó László, vitéz Garambszegi Sándor, Harasztos Gusztáv, Mihályfi Károly, Ónodi Ákos, Rádai Dénes, Rab Antal, Szatmáry Lajos, Szőke Lajos, Tapolczay Gyula és Tnrányi Alajos. Érdekes békési pör. (Saját tudósitónktól) Érdekes pör keletkezett egy földeladásból Békés község és a Magyar államvasutak között Békés község, mint állítólagos tulajdonos eladott egy 400 négyszögöl területi földet a békési Kereskedelmi és Mezőgazdasági Részvénytársaságnak négy és fél vagon busáért Az eladott föld árából elkészíttette a hősök szobrát. A részvénytársaság időközben tönkre ment é,s a földet átengedte egyik hitelezőjének az Élelmiszerszállitó Részvénytársaságnak. Az Éleimiszerszállitó Részvénytársaság a földet eladta Durkó Imre békési gazdának, a ki a telket rendböhozta, feltöltette és a területre egy közraktárt akart építtetni. Most a Máv pörli Durkót, mert azt állítja, hogy a terület a vasúté, Durkó porolni fogja az Élelmiszer- száilitó Részvénytársaságot, ez a volt Kereskedelmi Bankot, a bank a községet s a köz • sóg a hősök szobrát (?!). A porok egész lavinája fog megindulni, ha csak erélyes kézzel a vármegye közigazgatási bizottsága bele nem szól a mindenesetre furcsa telekeladási pörbe. TonelSf — Gyuláról. Tonelli Sándor, a szegedi kereskedelmi ós iparkamara kiváló titkára elkészítette a kamara múlt évi jelentését, melyben megem- lókszik a kamara területén fekvő városok gazdasági kereskedelmi, ipari ós pénzügyi helyzetéről. Hosszasan foglalkozik Békéscsabával, Orosházával, Hódmezővásárhellyel, Makóval, Szentessel, Szarvassal. Gyuláról a következőket írja: Gyula, mint a kerületnek számos más helye, még ma is a Trianon által előidézett lehetetlen helyzetet sínyli. Trianon elvágta az óletereit. a város kereskedelmi és ipari szempontból igen hátrányos helyzetbe jutott s azt lehet mondani, hogy néhány nagy vállalatán kívül úgy a kereskedelem, mint az ipar tisztán a helyi szükséglet lebonyolítására szorítkozik. Az utolsó óvek gazdasági hullámzásai a gyulai piacot épen ezért nem nagyon érintette. Amint a konjunkturális idők nem termeltek nagy vállalatokat, mert nem volt meg a talajuk, úgy az 1925. évi pangás sem renditette meg a piacot amit legjobban bizonyít, hogy egy-két kis cégtől eltekintve, az ez évben jelentkezett rossz üzletmenet mellett sem volt sok fizetésképtelenség. {Ez tévedés! Szerk.) Az 1925. óv különösen a második felében gazdaságilag határozottan kedvezőtlen volt, azonban sehol sem volt oly nagy a hanyatlás, mint a faiparban Különös súllyal nehezedik erre az iparra a budapesti olcsó tömegáruk erős kínálata, amellyel a sokkal szolidabban dolgosé vidéki ipar képtelen a versenyt felvenni. Építkezés nem volt s igy az egész szakma a butorkÓ3zitésből igyekezett magát fentartani. E kettős nehézség alatt sinylik az egész ipar s ez eredményezte, hogy az azelőtt foglalkoztatott munkások száma felére apadt, mig az önállók száma hatalmasan megnővekedett, mert a munkanélküli munkások önállósítással gondolták lélfentartásukat biztosítani. Ugyanily nehéz helyzetbe került a csizmadia ipar, mely szakma az aradmegyei piacokra is be volt rendezkedve ós munkaalkalmat kapott régebben a szövetkezeti bak- kancsgyár által lebonyolított állami rendelések révén is. Ezek a lefolyt évben a minimumra zsugorodtak össze Építkezések sorában megemlítendő, hogy az Első gyulai Reisoer malom rt. ez évben is folytatta építkezését ós felszerelésének továbbfejlesztését, úgyszintén a Gyulai . földművelők gőzmalma rt is bővítette telepét ós berendezését teljesen modernizálta. Teljesítményének megkétszerezésével lényegesen fokozta üzemét a gyulai villamos telep is. Mai helyzetében a telep a kivánalmaknak teljesen megfelel, de az iparosok — mint a kamarai kerület egyéb helyein is — panaszolják, hogy a szolgáltatott áram drágasága versenyképességüket erősen befolyásolja. 1925-ben vetődött fel egy körülbelül öt milliárdot meghaladó városi építkezésnek a terve, amely hajlékot adna a polgári fiúiskolának, tanonciskolának és közművelődési egyesületnek. Ez a terv, melyre már országos pályázat hirdet- tetett, valószínűleg 1926 ban a városi közgyűlés határozata folytán valóra is fog válni. Ez a terv főleg a gyulai iparosságot érdekli igen közelről, mert az épületben elhelyezést fog találni az ipartestület által fenntartott polgári iskola, amely fennállásának ötödik évében 240 tanulóval teljesen bebizonyította életképességét. ÖzTegy nyugdíjas keres házmester! állást. Cim Paradicsommajor p. u. 436 1—1 Folimann mérnök állapota súlyos. A Nemzeti Színház művészei Gyulán.