Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-12-29 / 100. szám
2 Békés 1925. december 29 Tegnap, vasárnap Vésztőn még oly magas volt a viz, hogy a vasútállomást nem lehetett megközelíteni. Itt Horémnsz műszaki tanácsos végezteti a mentési munkálatokat az odakiszállitott motorcsolnakokkal. A legnagyobb veszedelemben négy község forgott Gyulavári, Vésztő, Okány, Kót s e községeknek lakossága szenvedett legtöbb kárt, mert a tanyákon levő jószágállományuk megmentésére még gondolni sem lehetett. A lakatlanná vált tanyai épületeket a sok helyen másfélméteres viz teljesen ellepte. Amerre az ember néz és ellát, mindenfelé tengernyi viz, melyben döglött állatok, szerszámok, gazdasági eszközök úsznak. A hatóságok permanenciában vannak és a fedél- nélkül maradt családokat részben iskola helyiségekben, laktanyákban és a menekülő anyákat csecsemőikkel az állami gyermek- menhelyben, Gyulán helyezték el. Hivatalos helyről közük : A Sebeskörös Társulat a trianoni békeszerződés következtében tudvalévőén ketté oszlott. Az oláhmegszállás alatt levő Sebeskörös Társulat semmiféle kontaktusban nincs a Szeghalmon székelő Sebeskörös Társulattal és igy semmi értesítést nem kapott a jégzajlás megindulásáról és a víztömegek áradásáról. Így történhetett, hogy a jég Komádi és Dohai puszta között, mintegy kétkilóméteres szakaszon 10 méter mavassávra feltorlódott s az igy felduzzasztott viz a part két oldalán kiöntött. Gyula város egész lakossága a karácsonyi szent ünnepek alatt úgyszólván ébren és talpon volt. Elcsitult az ünnepi zaj. A mulatóhelyek jórészt üresek voltak és mindenki szivszorongva várta a vármegye több veszélyeztetett községéből érkező híreket. Persze, a hiób hírek egymást kergették, amelyeket a nyugtalanság fantáziája szült. Eközben bírák, ügyvédek, orvosok, kereskedők, iparosok és egyszerű munkás - emberek vonultak ki a veszélyben forgó területekre s bár az első pillanatban a fejetlenség nagy volt, mindenki igyekezett kötelességének eleget tenni. A Levente Egyesület, a gyulai, cserkészek derék munkát végeztek. Sarkad községből (határszél) jelentették tegnap, hogy nagy víztömeg tódul az Alföld felé. A hatóság ott is minden óvintézkedést megtett idejében. Az árviz Békésvármegyében a hozzávetőleges számítás szerint 100 miliiárdra tehető kárt okozott. A yizáradat nemcsak az őszi vetést ásta ki és sodorta el, hanem elpusztította a megbecsülhetetlen értékű, a tanyákra behordott búzát és takarmányt. A viz állása dec. 27-én (tegnap) a a következő volt: Fehérkörös Gyulánál + 402, Feketekörös Remeténél + 572, Sebeskörös Szakáinál + 210 cm. Mai jelentések az áradásról. alapjuk nincs. Valótlan az, hogy Szegedet is elöntötte az árviz és nem felel meg a ténynek az a kol portált hir sem, hogy mára Gyulára érkezik egy antantmisszió — egy francia tábornok vezetésével, mely az oláhok által elkövetett sérelmeket vizsgálná felül. Végül — megállapíthatjuk, hogy az eddigi jelentések szerint emberi életben kár nem esett s azok, a kik két napon át távol voltak családjuktól — a mentési munkálatok befejezése után visszakerültek Gyulára. (0. G.) Megkönnyítették az optálást. Az optálók leszármazás szerinti magyar állam- polgárságának elismerését kérő kérvényben a magyar állampolgárság igazolására bekivánt okmányokat igen sok esetben nem mutatják be azért, mert a kívánt okmányok megszerzése az elcsatolt területekről igen nagy nehézségekbe ütközik, vagy teljesen lehetetlen. Minthogy a belügyminiszternek a leszármazás szerinti magyar állampolgárság megállapítása nélkül nincs módjában senkinek a magyar állam- polgárságot elismerni, nehogy a hatóságokkal való hosszas táegyalás következtében ügyük függőben tartásával az érdekelteket indokolatlan hátrány érje, a belügyminiszter körrendeletileg intézkedik aziránt, hogy a jövőben azokban az esetekben, amikor as optáló igazolja, vagy alapos okokkal valóssinüsiti, hogy leszármazás szerinti magyar állampolgárságának igazolására bekivánt okmányokat, vagy azok egyikét megszerezni semmi körülmények között nincs módjában, a bekivánt anyakönyvi kivonatokat olyan más okiratokkal pótolhatja, amelyekből az állampolgárság megállapításához szükséges adatok kétségtelenül kitűnnek. Csáky színtársulata válságba került. Ami előre volt látható, Csáky Antal gyulai, kecskeméti, szolnoki színigazgató ismét anyagi válságba került. A társulat tagjai karácsony előtt nem kapták meg illetményeiket és ennek következtében többen lemondták az előadást. A kecskeméti városi tanács sürgős ülést hívott össze, melyen n színigazgatónak 20 millió korona segélyt utalt ki és elhatározták, hogy megkeresik Gyula és Szolnok városát, hogy a bajba jutott színigazgatón valamivel segítsenek. Dr Nyúl Tóth Pál kultur- tanácsnok felhívást intézett ma a Kecskeméti Lapokon a közönséghez, hogy vegye pártfogásba a társulatot. Sajnálattal állapítja meg, hogy a közönség nem jár a színházba és tüntetőleg távol marad az előadások látogatásától. A Kecskeméti Lapok mai száma a következőket írja : Némi megnyugvással közöljük, hogy a színházi fválság nyilvánosságra hozatala a legszélesebb körökben felkeltette az érdeklődést a színház iránt. A szán- ügyi bizottság tagjai közül és a színházlátogató közönség köréből alakalt küldöttség járt tegnap Zimay Károly polgármesternél és kérte, hogy a város egyelőre nyújtson 15—20 milliós segélyt a színtársulatnak a karácsonyi ünnepekre az előadások zavartalan tartásának átmeneti biztositá- tására. Meg kell jegyeznünk, hogy Csáky színigazgató Kecskeméten ingyen szinházhelyiséget, fűtést, világítást kap a várostól, ezenkívül egyéb illetménykedvezményeket is kapott, érthetetlen tehát, hogy a direkció — amint az Gyulán is törtért — anyagi válsággal küzd, amikor a társulat tagjainak fizetése minimális. Gyula, dec. 28. A katonaság a két Körös közötti területen bennrekedt lakosságot erejének megfeszítésével menti. Itt önfeláldozó és dicséretre méltó munkát végzett Pénzes János százados és vitéz Hadi Jenő főhadnagy az alája rendelt katonákkal. Szegedről az 5 tonnás motorcsónak megfelelő üzemanyaggal megérkezett 1 tiszt (Markovits főhajónagy) és 2 kezelővel. A motorcsónakot Okányban eresztik vízre. Vésztő, dec. 28. Tegnap este nagyon kritikus volt a helyzet. Műszaki beavatkozással sikerült a viz egyrészét egy semleges területre terelni. Gyula, dec. 28. Dr. Kovacsics Dezső főispán Békés- és Bihar megye kormánybiztosa részletes jelentést küldött a miniszterelnöknek, a belügy- és földmivelésügyi minisztériumhoz. A jelentés szerint, a megtett intézkedések következtében, dacára az ab- normis időjárásnak, veszély nem fenyegeti a lakosságot. Az áradás stagnál. Gyula9 dec. 28. A kormánybiztosság (főispáni hivatal) állandó perma- nenciát tart s a titkári teendőket dr. Pánczél József tb. főszolgabíró látja el. Békésmegye és Csonka Bihar- megye egész területéről ide futnak be az összes jelentések. A főispán, ki bár gyöngélkedik, ma reggel Okányba ment, hogy a mentési munkálatokat személyesen ellenőrizze. Gyula, dec. 28. A József-Szanató riumhoz vezető országúton szünetel a forgalom. A Szeretetház beköltözött Gyulára s a kir. törvényszéken nyert elhelyezést. * Aki bejárta csak részben az árral ellepett területeket, annak szomorú, szívfacsaró látványban volt része. Az árterületen legtöbb tanyát teljesen ellepett a viz. Magasabb fekvésű helyeken egy-^gy tanya tetőzete még kilátszik a vízből, melynek tetején kutyák vonitanak s macskák nyivákolnak. A vadállomány ezeken a területeken úgyszólván teljesen elpusztult, de óriási a kár az aprójószágban is. Az árterületen a viz annyira iszapos és sürü, hogy alig mozog. A hatóságoknak borzasztó küzdelmet kell folytatni az előítéletekkel és igy például az okányi Schwartz féle nagy gazdaságban a mentési munkálatok egy időre megakadtak. A ma reggel óta tartó esőzés károsan befolyásolja a védelmet, mert a hevenyészetten készített gátak, töltések és földrakások az esőzés következtében széjjel máinak. A városban különféle, a legképtelenebb hírek keltek szárnyra, azonban e híreszteléseknek semmi pozitív