Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-12-23 / 99. szám
4 Békés 1925. december 24 Beliczey válaszol A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület most tartotta évi közgyűlését Békéscsabán, melyen Beliczey Géza elnöki megnyitójában foglalkozott a kisgazdaszervezkedéssel és többek között a következőket mondotta: K. Schriffert József ur azt a nyilatkozatot tette, bogy a Békésvármegyei Gazdasági Egyesület sohasem törődött a kisemberek érdekeivel s ezért nem ajánlja ezen egyesületbe való belépést. Ez a nyilatkozata K. Schriffert József urnák az egyesülettel szemben csakis az ő tájékozatlanságát árulja el. Ha jól tudom, K. Schriffert József ur rég idők óta tagja gazdasági egyesületünknek, úgy emlékszem választmányi tagja is volt, szerenK. Schriffertnek. csénk hozzá azonban nagyon ritkán volt. Ezen állítását azonban visszautasítom, mert mielőtt valaki ilyen nyilatkozatot tesz, győződjön meg- előbb az illető testület működéséről. Mindenkinek rendelkezésére állanak jegyzőkönyveink, amelyek hü tükrét mutatják gazdasági tevékenységünknek, különösen a Vármegyei Gazdasági Egyesület működését jó időkre visszamenőleg, amelynek elnökei voltak: Beliczey István, Geiszt Gyula, később szerénységem s elnökségem alatt megalakult választmánya az egyesületnek, hogy nem foglalkoztunk volna közérdekből a kisemberek dolgával. — annak bírálatát a nagyközönségre bizom. Jövő óv júliusig meghosszabbították a tatarozás! határidőt« A városi adóhivatal a következőket közli a tatarozás határidejének meghosszabbítása tárgyában. Az építkezések előmozdítását célzó intézkedésekről szóló 1925. évi XVII. t.-c. 9. §-ának 1. bekezdése alapján joga van a m. kir. pénzügyminisztériumnak a tatarozások határidejét méltánylást érdemlő esetekben legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítani. Ennek alapján felhatalmazást adott a m. kir. pénzügyminisztérium a m. kir. pénzügyigazgatóságoknak, hogy a tatarozási munkálatok befejezésének határidejét méltánylást érdemlő esetekben a házbirtokosoknak legkésőbb 6 hónappal, vagyis legfeljebb 1926 évi junius 30-ig meghosszabbíthassa, de kizárólag azzal a feltétellel, hogy a házbirtokos az idézett törvénynek 10., vagy 11. §-ában meghatározott adókedvezményekre csak abban az esetben tarthat igényt, ha a meghosszabbított határidőig befejezett tatarozási munkálatok költsége az 1925 évi házadó alapjának felét meghaladja. A kérvény illetékköteles. A tatarozás határidejének meghosszabbítására kiadott értesítésében arra is kötelezni kell a házbirtokost, hogy az értesítést csatolja a tatarozási munkálatok megkezdéséről beadandó bejelentéséhez. amelyben utaljon a határidő meghosszabbítására. Ha a meghosszabbított határidőn belül befejezett tatarozási munkálatok fejében adómérséklésnek van helye, úgy az 1926 évi házadóból járó adómérséklés összegét törölni kell. Hannon Magyarországra jön. Félhivatalosan közük a Békés-sei: Kétségtelen, hogy Anglia a trianoni béke megkötése óta számos alkalommal adta tanujelét Magyarország iránti érdeklődésének. Angol politikusok számos alkalommal hangsúlyozták a trianoni béke tarthatatlanságát s az angol pénzpiac a magyar szanálási kölcsön kibocsájtásánál a legmesszebbmenő támogatásban részesített bennünket. A magyar pénz is az angol font alapján stabilizáltatott s egyáltalán bármilyen téren léptünk is érintkezésbe Angliával, a megszokott szivé- lyesség sohasem maradt el. Most ismét olyan tervről adhatunk hirt, amely az angol-magyar kapcsolatot még szorosabbra van hivatva fűzni s várható következményeiben Magyarország számára nagy jelentőséggel bir. Hannon, a konzervatív párt egyik tagja, a parlament ipari bizottságának elnöke kijelentette, hogy Anglia parlamenti bizottságot fog kiküldeni hazánkba, melynek hivatása az lesz, hogy helyszíni tanulmányozás után beszámoljon gazdasági helyzetünkről s megvizsgálja az export és import lehetőségeit. Ez a parlamenti bizottság az elmúlt öt esztendő alatt minden egyes európai országba küldött képviselőket, csak Magyarország, Bulgária és Törökország maradtak ki ezideig a sorból. r Általában az egyes országok kormányai meghívás utján kérik fel a delegációt az országba való utazásra, de a bizottság nem vár ilyen meghívásra, hanem egy hónappal az elutazás előtt értesíti az illető ország kormányát, hogy tegye lehetővé a gazdasági helyzet tanulmányozását s hozza összeköttetésbe az illetékes körökkel. Hannon nyilatkozata szerint a mi meglátogatásunkra 1926 elején kerül a sor. Karácsony a gyulai fogházban. Az idén is, mint minden évben, a fogházban karácsonyi ünnepélyt rendeztek, amelynek műsora ezúttal is meghaladta a diletáns előadásoknak nívóját. Az ünnepélyt dr. Konrád Ernő kir. ügyészségi elnök tartalmas beszéd keretében nyitotta meg, amelyben az emberi természet legnemesebb vonását, a szeretetet méltatta, majd a hála szavával emlékezett meg arról, hogy a fogházmissziót Gyulán gró Almásy Dénesné alapította meg, s köszönetét fejezi ki a Szociális Misszió társulatnak, Köpösdy Jolánnak és Némedy Mária Szoc. Misszió társulati tagoknak, akik az alapitó munkáját annyi áldozatkészséggel és fáradozással folytatják. Ezután a fogháznak erre a célra szervezett dalárdája egy hazafias dalt énekelt jó formakészséggel összecsendülö összhanggal, Patyolatfehér magyar ruhában, árvalányhajas kalappal egy fiatal legény lépett a pódiumra és elszavalta Váji Nagy Géza „A fenyöszál története“ cimü édesbus magyar költeményét. Meglepetésként hatott egy árva fiúcska, a Szeretetház 13 éves növendékének két irredenta énekszáma. Szereplése magára vonta illetékes tényezők figyelmét, úgyhogy kiképezte- tésére lépéseket fognak tenni. Ezután Outwill Gyula zenetanár hegedüjátéka következett. Majd mély hatást keltett Kiss Menyhértnek „Miatyánk“ cimü gyönyörű költeménye, amelyet megrázó drámai erővel adott elő egy igen intelligensnek látszó rab. Az énekkar és énekszámok betanítása Gutwill Gyula zenetanárt dicséri. Az ünnepély után a gyulai Szociális Misszió társulat a rabok között kalácsot osztott ki. Az ünnepély rendezésének sikere, mint már évek óta mindig, Kotzó Emil fogházgondnok fáradhatatlanságát és jó szivét dicséri. Segíteni fognak a békésmegyei szegény községeken. (Saj. tud.) Jó pár hónapja van annak, amikor az első hírek felbukkantak arról, hogy a kormányzat éppen úgy, mint a városoknál, a községek súlyos anyagi helyzetén is segíteni akar és e célból rövid időn belül jelentősebb kölcsönt bocsát a községek rendelkezésére. Úgy látszik, hogy annak dacára, hogy ebben a kérdésben hónapok óta semmi sem történt, mégis csak történni fog valami, legalább is ezt bizonyítja az a miniszteri leirat, mely ezzel a kérdéssel szoros összefüggésben áll és amely most érkezett meg a vármegyéhez. A leiratban a miniszter az egyes községek teherbíró képességéről kér kimerítő felvilágosításokat azzal, hogy egyben közölje vele az alispán, hogy a községek milyen feltételek mellett bírnának kölcsönt felvenni és azt milyen beruházásokra fordítanák Az alispán most ez ügyben jelentéseket kért a községektől és azok beérkezése után fog dönteni. Egyik: Ugyan szomszéd, segítsen ki még vagy 2 millióval. Másik: Mire kell az magának szomszéd, hiszen most adta el a házát ? Egyik: Eladtam igaz és én állom is a vásárt, de hiába, ha a vevőm visszalépett, írásunk nincsen s még a foglalót is vissza kell fizetnem, mert ügyvédem is felvilágosított, hogy a szóbeli vétel 1918. év óta nem kötelező. A legnagyobb baj meg az, hogy én már vettem magamnak egy kisebb házat és ott írást is csináltunk. Most én kötelezettségben vagyok, nekem vevőm meg nincsen, most mit csináljak ? Most kezdhetem a drága hirdetést újra és ki tudja, mikor kerül vevő. Másik: Látja szomszéd, én egészen másképen jártam el, mikor a házamat el akartam adni. Egyszerűen megbíztam Juhász László ingatlanforgalmi irodáját s az addig hirdeti és addig ajánlja minden ujahb és újabb vevőnek itt is, meg ott is az ingatlant, amig végre komoly érdeklődő akad s a vevő ajánlatát 8 napi kötelezettséggel írásba foglalja. Az alatt az idő alatt maga mint eladó nyugodtan alkudhat más ingatlanra és a 8 napon belől ráér választ adni, hogy az ingatlanát adja-e, vagy nem. A maga vevőjét az írás 8 napig fogja, az attól 8 napig vissza nem léphet, a foglaló nem is fontos. Díjazást pedig az irodának csak az adás-vételi szerződés aláírásakor a vételárból űzet és pedig minden 100 korona vételár után 2 koronát. Előbb semmiféle költséget nem fizet. Merékpárok, varrógépek és mezőgazdasági gépek nagy választókban, előnyös fizetési feltételek mellett kaphatók Schillinger lápét 912 28-§ vas- és gópraktárában, Gyulán.