Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-12-23 / 99. szám
LtVII« évfolyam 99. szám Csütörtök Gyula, 1925. december 24. Előfizetési árak: F Helyben Vidékre Negyedévre: ■RT?TTT?Q n i\ ryi i Hirdetési dij *15re fizetcadS. POUTIKAI, TÁI&ÁBALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. 20.000 K 40.000 K •Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Doha) János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szint fira 1500 koronaFelelős szerkesztő: DOBAT FEBENC Megjelenik szerdán és szombaton. KARÁCSONY. A „Békés“-nek irta dr. báró APOR VILMOS. Aki a semmiből a nagy világot megteremtette, mindeneket áttekintő bölcsességével megállapította a csillagok járását és aprólékos gondossággal az atomok rezgését irányítja, a növényi sejtek vegyi összetételét, az ásványok kristályosodását bölcsen szabályozza, ki kezében tartja az emberi történelem szálait, ki trónja elé idézi a faraokat, Ceasarokat, Napóleonokat. . . kicsiny gyermeknek születik meg a szegényes bethlehemi istállóban. Yan-e ennél nagyobb jelentőségű eseménye a világtörténelemnek ? Találtak-e ki valaha bölcselők és vallásalapitók nagyobbat, fenségesebbet ennél? Lehet-e általában kitalálni ilyesmit? Isten az Örök Bölcsesség: és a gagyogó gyermekkel egy személyben egyesül, isten a világ mindenható Ura: és istállót választ lakhelyül, jászolt bölcső- jéül, Isten a Szentség maga és bűnös embernek külsejében mutatkozik közöttünk Évának számkivetett fiai között. „A zsidóknak botrány, a pogányoknak balgaság“ volt ez szent Pál szavai szerint, mégis a Kisded szegényes lakhelyét angyalok kara zengi körül és zarándoklásuk céljává teszik egyszerű pásztorok, tudós Mágusok, ezrei, milliói a keresztényeknek évszázadok óta. Mert ha Isten emberré lett, akkor embernek lenni nem átok, hanem méltóság ... Ha a Világ Ura szegény lett, nem gyalázat akkor a szegénység, hanem Isten Büának követése . . . Ha munkássorsot választott magának a Teremtő, akkor dolgozni nem szégyen, hanem érdem és dicsőség . . . Ha Isten Fia szenvedett a jászoltól a kereszthalálig, akkor szenvedni nem vak sors üldözése, hanem Krisztus követése. A bethlehemi Kisdedben hinni annyit jelent tehát, mint megtalálni az összes nagy emberi problémák megoldását, a szociális bajok orvoslását . . . Jelet biztatást a munkában, vigaszt a szenvedésben, mérsékletet a földi javak élvezetében, áthidalását az ellentéteknek, jogot és igazságot, valóban „békességet a jóakaratu embereknek.“ A XX. századnak háborútól sújtott, forradalmaktól feldúlt, a szociális bajok annyi sebétől vérző társadalmának vissza kell térnie a pásztorok egyszerű alázatával, a napkeleti Mágusok higgadt bölcsességével a bethle- hemi jászolhoz, a barlang sötétjéből áradó világossághoz, hogy megtalálják végre a béke, a szeretet és megértés útját, melyet sem Trianonban, sem Genfben és legkevésbé Moszkvában nem találhat meg soha. Gyula kulturális élete. Irta: Dr. Szilágyi László, a Gyulai Közművelődési Egyesület igazgatója. Manapság, amikor az ország legmagasabb helyeiről hangzik és úgyszólván állandósul a jelszó : kultúránkat őrizzük, védjük, fejlesszük, mert csak ez az, amit Trianon meghagyott, mert el nem vehetett tőlünk s ez az, mely legjobban biztosítja mindnyájunk nagy álmának megvalósulását, Nagy- Magyarország feltámadását, — akkor nincs hazafiasabb cselekedet, mint a magyar kultúra szolgálatába állani. Ma mindenki olyan jó katonája az országnak, mint amilyen módon szolgálja, védi és fejleszti a még feltétlenül meglévő kulturfölényt. Hiszen csonka országunknak ez a hadserege kiesik az antantellenörzés jogköréből s ha úgy tetszik, — pedig igy kellene, — tőlünk függ, hogy a világ legjobb hadseregét teremtsük meg kultur- katonákból. Tőlünk függ! És mégsem sorakozunk a zászló alá, sőt szomorú látvány, amit l^tni kell, mennyien menekülnek, bujkálnak az elől a! toborzás elöl, amely a kultúra zászlója alá keresi, hívja, várja a kötelességtudó, lelkes katonákat. Állandóan halljuk a vészkiáltást: Csonka- Magyarországon egy millió az analfabéták száma. Ennyi ember nem tud irni-olvasfti, ennyi szerencsétlen van elzárva azelöl, hogy emberi életet éljen. Ennyi ember van, aki csak eszik, iszik, robotol, de a szellemét, az agyát, ami embert az állattól megkülönbözteti, semmivel sem tudja fejleszteni Ennyi ember vész el teljesen a haladás, a művelődés számára! Ma, amikor a müveit világ lázas sietséggel tör előre a haladás utján. Az általános kultúra igazi fokmérője az analfabétizmus. Milyen környü lenne egy—két esztendei komoly, kitartó munkával az első, vezető, kulturországok közé emelkedni. Ehelyett kullogunk hátul az európai nemzetek sokaságaiban és várjuk a jobb jövőt a sorstól, — meg európai hirü kultuszminiszterünktől, aki sokat Ígérő terveivel, vas energiájával kétségtelenül fog tenni annyit, mint az egész társadalom együttvéve, — azonban az ő munkája is csak úgy gyözedelmes- kedhetik a nemzeti művelődés érdekében, ha a hadvezér tisztjei és katonái fegyelmezett, öntudatos munkássággal támogatják őt. Vármegyénk, Békés ; a csonka-országban nem épen a legutolsó a kulturális előrehaladottságban s Gyula városa sem az. De fejlődés nincs. És ez az igazi baj! Egy jottányival sem tudunk előrébb jutni a nagy versenyben. Nemzetünk életében most tagadhatatlanul folyik nemes lendületű kulturális verseny, amelyben tudatos munkát is látunk, de látunk letárgikus, kényelmes, megalkuvó magatartást is. Nem vagyok tulszigoru, ha városunkat is ezen utóbbi kategóriába sorolom. Hiányzik a vezetés, a tetterő, a komoly munka és még jó, ha csak közönnyel találkozunk és nem akadály- görditökkel. Még örvendenünk kell, ha azok, akiket az elsősorban kellene látnunk, nem kerékkötői az ideális igyekezeteknek. Feladatom az lenne, hogy beszámoljak arról, minő a kulturális élet Gyulán? Minthogy ezt a témát nem egy cikk keretében, de — fájdalom — egyetlen rövid hir nehány soraiban kimeríthetném, szívesebben nézek előre, mint a jelenbe és igy inkább Gyula városának jövő kulturéletéről beszélek, helyesebben arról, hogy milyen kulturélet lehetne, milyen kulturális életnek kellene lennie Gyulán. Kellene lennie, — ismétlem, — ha a sok hiányzó előfeltétel meglenne. Elsősorban is kellene, hogy a város kulturügyosztálya maga előtt lásson egy — jól átgondolt, európai nivóju kulturprog- rammon kívül — kulturkatasztert. Amint az adóhivatal maga előtt látja a város minden emberét az adókataszterekben s látja, hogy az egyes adóalanyoknak milyen a teherbíró képessége, éppen úgy kellene a kulturügyosztálynak is ismernie a város minden egyes lakosától várható kulturális teljesítményt így tudna azután felhasználni mindenkit a legjobb kulturpogramjának megvalósításánál. így látná elsősorban, hogy hány analfabétája van.'Ezt a szégyent aztán tervszerű munkával rövid nehány év alatt dicsőség, kulturális lehetőség váltaná fel, amikor a kultúra tüdőbacil- lusait: az analfabétizmust kiirtotta, De egyidejűleg csoportosítaná a város társadalmát különböző kategóriákba, természetesen úgy, hogy egy polgár se maradjon ki az osztályozásból, helyesebben: ne csak egy osztály érdeke lebegjen a szeme előtt s kitűzné az előbbihez hasonlóan magasztos célját: előbbre vinni, fokozni a tudást, műveltséget, a kultúrát. Hiszen az egyén kultúrája, művelődése a város művelődése, fejlődése is egyben. Kezdeném legalól, ott, ahol az irás-olvasás tudományánál alig van több érték. Mintegy ismétlő iskola, továbbképző tanfolyamokra járatnám az arra rászoruló felnőtteket, hogy annak elvégzése után magasabb műveltség igényeit neveljem beléjük. De egyidejűleg egy másik csoportnak — az iparral és kereskedelemmel foglalkozóknak adnám meg a lehetőséget, hogy a magyar ipar és kereskedelem dicsőségére és ne szégyenére éljék csupán maguknak hasznos életüket. Mert fájdalom, de úgy van, hogy az elmúlt s remélhetőleg vissza nem
