Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-11-21 / 91. szám
ILY II. évfolyam 91. szám Szombat Gyula, 1935. november 31. Előfizetési árak: Negyedévre: 3 elvben . . . '20.0(H) K Vidékre . . . 40.000 K hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSAIIALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAIT HETILAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inlézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes «zfioi ára 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Lukács és Peidl. Megmérhetetlen világnézet választja el e két nevet egymástól és csodák csodája, most mégis egymás mellé kerül. Az egyik a nemes hagyományokon épülő, a polgári jogok teljes elismerésén alapuló liberalizmus képviselője, a másik a magántulajdont nem ismerő, forradalmi szocialista. Ég és föld. Es ime, kezünkbe vesszük a parlamenti ülésekről szóló tudósításokat, melyekben nem igen szoktuk egyébként gyönyörűségünket találni és nagy megnyugvással olvassuk, hogy Peidl szocialista képviselő is ngy találja, hogy Lukács György az elszakított magyarságért apostolként járja a külföldöt« és meghajlik a nagy, építő, munka előtt. Csak kuriózumként említjük épp Peidl szocialista megállapítását, mert egész bátran leszögezhetjük, hogy nincs a magyar parlamentnek egyetlen olyan frakciója, legyen az akár kisgazda, munkáspárti avagy túlzott nacionalista, mely ne hajtana lobogót Lukács György dr. valóban apostoli ténykedése előtt. A kormány hálával fordul feléje, a nagy államférfiak segítőtársat találnak henne, azok az egyesületek, melyek az újonnan felépülni készülő nemzet pilléreit vannak hivatva alátámasztani, valóságos küzdelmet folytatnak amiatt, hogy Lukács Györgyöt vezérüknek megnyerjék. A mai viszonylatok között nem lehet JPrologus. A Szociális Misszió Társulat estélyére irta: Székely (Nussbek) Sándor, előadta : Ürmösay Ilonka. Künn sárgák már a falevelek, Fáradtan, halk-zizegve hullnak, A terméseet kincses mezőin Hangulatok, színek fakulnak . . . A boldog nyárról, napsugárról Csupán emlékezés beszél, Oda a f öldnek dísze, éke, Már ősz van, ősz . . . közéig a tél! S a természet nemes jósága A pusztulásban is ragyog: Dús tollat kapnak a madárkák, Meleg bundát az állatok! Lágyan borul az alvó földre Csillogó téli takaró, — A boldogok meleg szobából Gyönyörködnek: hogy hull a hó. . . . Csupán a szegény kis gyereknek (Oh ! hány ezernek, mennyi száznak !) Nincs senki, senki pártfogója, Ők dideregnek, áznak-fáznak ! A természet csodás kegyelme Dehogy hajlik védőn reájuk, Lyukas, szakadt a cipőcskéjük, És rongyos, vékony a ruhájuk . . . — Pedig hidegbe, télidőbe Távolról iskolába járni, Meleg bundában sem bolondság, felértékelni azt a hatalmas munkát, melyet városunk nemzetgyűlési képviselője az egész nemzet — tehát a lerongyolódott lateiuer, a munkanélküliség miatt vergődő munkás, az izmosodni kívánó gazda, a megélhetési nehézségekkel küzdő iparos és a gazdasági katasztrófákkal sújtott kereskedő érdekében tesz és végez. És mit látunk idehaza ? Gyulán, ha nem is nyílt, de burkolt aknamunka folyik képviselőnk ellen. Ezt egyszer megkellett már mondanunk, mert nem tudjuk hangtalanul tűrni, hogy a nemzet forradalmositásában részes, bűnös és mai viselkedésében is gyanús elemek félrevezessék a politika útvesztőjébe tévedt és váltakozó hangulatok után szaladó polgárokat. Minden épeszű ember tudja, hogy nincs külön kisgazda érdek. Lukács György az egész magyarság érdekeiért dolgozik és ebben benne van a kisgazda is. A trianoni béke revíziója, melyért dr. Lukács György itthon és külföldön dolgozik, az elvesztett területeknek vernéikül való visszaszerzése — gazdasági fellendülést jelent tulajdonképpen, mely a kisgazdának épp úgy érdeke és szent vágya, mint bármely más gazdasági, vagy társadalmi osztálynak. És mit mondjunk még? Grasszáljon a demagógia ? ! Ezzel is ngy vagyunk, mint a vörös átok alatt a proletárok ingyen fájával. A vaggon tűzifa betekig feküdt érintetlenül Ezt higyje el nekem akárki! Hát még cipőtlen és ruhátlan Baktatni széllel, faggyal szembe, Reménytelenséggel a szívben, Égő könnyekkel arcon, szembe . . . Dermedt tagokkal tülekedni A tudás áldott oltárához, Hol szegény gyerek, gazdag gyerek A magyar jövendőnek áldoz ! . . . Ők az élet kis mártírjai ! Testben gyöngék, hitben erősök, Sápadt arcú, ragyogó szemű, Lobogó lelkű apró hősök ! Rügyei tépett, korhadt fának, Zálogai egy szebb időnek. Kikből e csonka, puszta földön Egykor daliás szálfák nőnek I Ők lesznek majdan apostolok, Uj virradatok hirdetői, Virágba borulnak nyomukban A magyar múlt aszott mezői, Vesszejük nyomán forrás fakad, Kétség, hitetlenség kövébiil, Mig körülöttünk minden, minden A régi boldogságra szépül! Ennek a sápadt kis seregnek, Ennek a csöppnyi szürke hadnak, Kiknek a természet erői Téli, meleg ruhát nem adnak, A vergődéshez, küzdelemhez, Mig lábrakapnak, célhoz érnek, az állomáson. Ha már adnak ingyeu fát — mondták — hordják be az urak. A mai helyzet ehhez hasonló. A demagógok kritizálni, bujtogatni, izgatni tudnak, de a nemzetért egész életükben annyi munkát sem végeztek, mint a mennyi fáradságba kerül egy hasáb fát a vállon becipnlni a városba. (O.) Gyula város története. Érdekes és jelentőségteljes kulturális eseménynek lesz színhelye városunk a jövő vasárnapon, november 29-én. Karácsonyi János dr., c. püspök, nagyváradi kanonok, a nagyérdemű hisztorikus fog előadást tartani a városháza nagytermében Gyula város történetéről. Hazánk történetének egyik legalaposabb ismerője, fog hozzánk szólani nagy tudásával, mólyretekintő históriai ismereteivel és szülővárosa iránt érzett meleg szeretetével. Városunk lakossága hálás lehet a tudósnak azért a készségért, hogy erre az előadásra vállalkozott és ez a bála máris nyilvánul az előadás iránti nagy érdeklődésben. murin feMmuchiiii köhögés, hurut és rekedtség ellen ii57 kiválóan jó hatású. 3-§ Práger Frigyes Szent József gyógyszertára, Józsefváros Azok adjanak hitet, lelket, Kik — mindent csak tőlük remélnek: Azok, akiknek szivük ép még, Hitük erős, reményük élő, A szeretetiik makulátlan, Önzetlen, szárnyas, égigérő, Mi, akik három büszke szóban Fogadtuk meg, hogy: „Nem, nem, soha !u Mi, akiknek imádott álom A Kárpátok tündöklő sora ! . . . A gyermek legyen drága kincsünk l Ha őt elesni, veszni hagyjuk, Mit elkockáztunk balga fővel: Örök nagy jussunk meg nem kapjuk ! És kiapadnak a folyóink, És kiszáradnak termő fáink, Szörnyű átokkal megátkoznak Az unokáink, ősapáink ! .. . . . . Nekünk nincs rendben a vetésünk, Kusza, hiányos számadásunk, Nagy tartozásunk kell leróni, Hogy boldog, szebb időket lássunk ! Szegény : fillérét, gazdag : kincsét Dobálja ma a serpenyőbe, Hogy ne csak tél, de fény, virulás Várjon fázóra, éhezőre, S mitől sudárba szökken egykor Nagy magyar múltak letört fája: Minden szegény magyar gyereknek Legyen cipője és ruhája ! . . .
