Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-10-24 / 83. szám

LTEI. évfolyam S3, szám. Szombat Gyula, 1935. október 34. Előfizetési árak: Negyedévre: if elyben . . . 20.000 K Vidékre . . . 40.000 K aw«é»i díj .18» iu.t.nd8. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. ■Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részéi illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Középút. Az igazságögyminiszter a napokban be­számolót tartott. Vázolta először azokat az eredményeket, amiket a kormány gazdaság- politikája biztosított az országnak. Pénzünk stabilizálódott, költségvetésünk — amely min­den gazdasági életnek az alapja — egyen­súlyban van ma már az a helyzet, hogy ez év folyamán a gazdasági élet fellendítésére a kormány megkezdheti annak a 1600 mil- liárdnak a folyósítását, ami tervbe van véve. Hogy azonban ide eljuthattunk, annak egyedüli oka az, hogy túl tudtuk szárnyalni a forradalmak zűrzavarát s a szélsőségek le- fojtásával az országot az egészséges, békés, polgári munka útjára vezethettük. Láttuk, hogy hová vezetnek a forradalom kilengései- s láttuk, hogy a baloldali izgatás, ha erőre kaphat, as ország létét fenyegeti. Ezért fordult az igazságügyminiszter erélyes és helyesleudő szavakkal a baloldal felé és mikor kijelentette, hogy a nemzet szembenéz azzal az izgatással, amely ebben az osztályban leginkább folyik, egyben azt is kijelentette, hogy a félrevezetett tömegeket a szeretet és meggyőzés fegyverével igyekszik a nemzet észretériteni, de ha ez nem sike­rül, akkor akár kéngszerrel fogjuk őket arra az ntra parancsolni, amely a nem­zet boldogulásához vezet. Meg kell érteniük, hogy rajtuk kívül még más rétegei is vannak a nemzetnek s a közös boldogulás, a fellendülés^ egyedüli módja az, ha kezet nyújtunk egymásnak. Amikor a kormány elsősorban a gazda­társadalomra óhajt támaszkodni, ezzel nem akar éket verni a kereskedelem és ipar közé, mert minden igyekvése az, hogy olyan hely­zetet teremtsen, amelynek alapján az össze­fogott munka egyesitett eredménye az orszá­got a boldogulás, a jobb jövő útjára vezesse. Az igazságögyminiszter tehát elsősorban a baloldali szélsőségeknek az izgatását Ítélte el, de utána a honvédelmi miniszter rámu­tatott arra, hogy nem kevésbé ártó és vesze­delmes az az izgatás, amely a jobboldalról indul ki. Szomorúan tapasztaltuk, hogy hová vezet a baloldalon álló szélsőségek diadala s épen ezért, mert ezt a tapasztalatot megél­tük, egyedül helyesnek a középút politikáját tarthatjuk, amely nem a gyűlöletet, de a szeretetet hirdeti. Vallásban nincs helye gyűlöletnek és sohasem fogadhatjuk el azt a jelszót, hogy aki nincs a mi vallásunkon, azt bántanunk kell. Mindkét miniszter a szélsőségek ellen szólalt fel s úgy véljük, hogy ezirányu fej tegetóseiket az ország minden polgára, aki igazán a nemzet boldogulását akarja, helye­selni fogja. Dr. Lukács György ünneplése Gyulán. Jelentettük volt, hogy Lukács György dr. belső titkos tanácsosnak, Gyula város díszpolgárának és nemzetgyűlési képviselőjé­nek ünneplése a kegyelmes urnák Amerikába történt utazása miatt november elejére ha- lasztatott el. Miután városunk nagynevű kép­viselőjét nemzeti propaganda útjáról novem­ber 4 ikére várják haza, a gyulai ünnepséget november 7-ik és 8-ik napjára tűzte ki az ünnepélyt rendező bizottság. Az ünnepség — amint megírtuk — két részre fog oszlani. Az egyiket a kerület polgársága rendezi no­vember 7-ód, a következő programmal. A megnyitó beszédet dr. Kovacsics Dezső fő­ispán, az üdvözlő beszédet dr. báró Apor Yilmos plébános fogja tartani. Ezután a nép­jóléti intézmények küldöttségei fognak tisz­telegni a jubiláns államférfi előtt. Délben bankett lesz a Polgári Körben. November 8 án díszközgyűlést tart a gyulai Közművelődési Egyesület, melynek a kegyelmes ur egyik diszelnöke. Itt Lukács György dr. nagy érdemeit fogják méltatni az ország kulturális életében szerepet vivő fér­fiak, kik ez alkalomra leutaznak Gyulára. A Közművelődési Egyesület ünnepségén képvi­seltetni fogja magát az Országos Közműve­lődési Tanács, a Népjóléti minisztérium, a Nemzeti Szövetség, a Kultur liga. Este dr. Lukács György tiszteletére hangverseny lesz a vármegyeház dísztermében, belépődíj nélkül. Figyelmeztetés Gyula város közönségéhez. Figyelmeztetésünk és felhívásunk azok hoz a polgárokhoz szól, akik nem gyulai ille­tőségűek és akiknek »lakositási« (rossz ma­gyar kifejezés) bizonylatuk nincs. Azokhoz szól felhívásunk elsősorban, akik megszállott területről valók s bár optálási szándékukat bejelentették a városi hatóságnál, de még magyar állampolgárságuk elismeréséről szóló igazolvánnyal nem rendelkeznek. Mindenki, saját jól felfogott érdekében jól teszi, ha utána néz ügyének, a minisz­térium részéről'megkívánt bizonyítványokat megszerzi s a magyar állampolgárságról szóló okmány kiadását szorgalmazza, mert ellenkező esetben kiszámíthatatlan kellemetlenségek­nek és komplikációknak teszi ki magát. A magyar állampolgárság elismeré­sét csak 1925. év végéig lehet kérni. Ezután a belügyminisztérium csak kivételes esetekben fog a kérvényezők ügyében dönteni. Búd miniszter (Békéscsabára jön. Megírtuk volt, hogy Békéscsaba város disz- polgárává választotta Búd János m kir. pénzügy- minisztert. Békéscabáról most azt írják, hogy a város polgármestere a fővárosba utazott és meg fog jelenni a miniszternél. A polgármester arra fogja kérni a minisztert, hogy határozza meg azt az időpontot, amikor szándékában van le- utazai Csabára, hogy az elkészült díszpolgári ok­levelet személyesen, egy diszközgyülés keretében átvegye. Rózsahegyi Kálmán Endröd díszpolgára. Rózsahegyi Kálmán, a Nemzeti Sinház ki váló művésze 25 éve tagja az ország első és legrégibb színházának, a Hagyat' Nemzeti Szín- Me-nak. A főváros művészgárdája és a művész számos tisztelője nagy ünnepségre készül Min denesetre a legnagyobb kitüntetésben fog része­sülni ez alkalomból Rózsahegyi, mert mint érte­sülünk, szülőfaluja, a békésmegyei Endröd köz­ség díszpolgárává fogja megválasztani a kiváló színművészt. Endröd község képviselőtestülete a községi főjegyző indítványára deputációt fog a jubileumi ünnepségre a fővárosba küldeni és ekkor fogják Rózsahegyi Kálmánnak átnyújtani a díszes kivitelű díszpolgári oklevelet a köz­ség hírneves szülöttjének. a legolcsóbban szerezhetők be

Next

/
Thumbnails
Contents