Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-08-08 / 62. szám

2 Békés 1925, augusztus 8. A búza árának mérsékelt Az osztrák-magyar tárgyalásokkal kapcso­latban Bubinek István a következőket mondotta: ¥ — Az osztrák-magyar tárgyalások megszakí­tását nem tartom véglegesnek és remélem, hogy a tárgyalások fonalát újra fel fogjuk venni. A megegyezésnek néhány hétre való eltolódása nem jelent lényeges kárt Magyarországra nézve, mert hiszen a buzaszállitások még nem kezdődtek meg, (Saj. tud.) Néhány nappal ezelőtt érkezett vissza Hódmezővásárhelyre dr. Losoncsy Endre, a zeneművészeti főiskola hallgatója román meg­szállott területről, ahol rokonait látogatta meg. Tapasztalatai éles fényt vetnek arra a züllöttségre és a polinéziai szigeteket is megszégyenitő álla­potra, amelybe a hajdan civilizált vidéket az oláh megszállás juttatta a trianoni „béke“ meg­szállás jóvoltából. Alig lépte át dr. Losoncsy a „román“ ha­tárt, a határrendőrség kapitánya azonnal letar­tóztatta őt azzal az indokolással, hogy magyar színészeknek szigorúan tilos a Romániába való beutazás. Hasztalan hivatkozott Losonczy arra, hogy az útlevélen mint a zeneművészeti főiskola nö­vendéke szerepel, ez pedig még korántsem je lenti azt, mintha színész volna, a kapitány ur egyszerű kézlegyintéssel intézte el a dolgot. Arra a megjegyzésre pedig, hogy ha őt valóban az artisták közé sorolják s ha a tiltó rendelet való­ban fennáll, akkor miért adott neki vízumot a budapesti román követség? — A kapitány fölnevetett és azt mondta, Türr-centenárium. Bajáról jelentik: Baja város nagy szülött­jének, Türr Istvánnak centenáriumát augusztus 20-án ünnepli Jókai Mór centenáriumával egye­temben A város közönsége már 1908-ban, Türr István elhalálozása után határozatban kimondotta, hogy emlékét ssoborral fogja megörökíteni és a városnak ajándékozott emléktárgyai számára múzeumot rendeznek be. Ezt a határozatot azonban pénzfedezet hiányában mind a mai napig sem tudták végre­hajtani és még a tábornok szülőháza sincs emlékkel megjelölve. Ide tartozik, hogy a napok­ban érdekes könyv fog megjelenni a könyvpia­con : Gonda Béla miniszteri tanácsos megírta Türr István tábornoknak életrajzát és a számos képpel diszitett terjedelmes könyvet a tábornok szülővárosa : Baja adja ki. Gonda Béla, aki meghitt barátja volt a tábornoknak, ebben a könyvében helyreigazítja azt a tévedést, ami a magyar lexikonok nyomán már a köztudatba is átment. Türr István ugyanis nem 1824 ben, hanem 1825-ben született Baján A könyv éppen a százéves éyforduló nap­ján, augusztus 11-én jelenik meg. Érdekes, hogy az olasz közönség helyesen volt tájékozva a születés évszámáról és Róma után az olasz városok most, augusztus hó folyamán fogják megünnepelni I. Viktor Emánuel király tisztelet­beli főhadsegédének emlékét. Rómában, mint emlékezetes, május 2 án folyt le az ünnepély, amelynek keretében Berzeviczy Albert tartott előadást. A vidék nagyvárosai közül különösen Ná­poly, Palermo és Milano készülődnek nagyobb- szabásu ünnepélyre. Az alispán Csorváson. Dr. Daimel Sándor, a vármegye alispánja Csorváson hivataivizsgálatot tartott. Lukács György az Embervédelmi kiállítás élén Budapestről jelentik: A Nemzetközi Ember­védelmi Kiállítás egyik tudományos alcsoportja ülést tartott. Lukács György elnök bejelentette, hogy 1926. nyarán három kulturhónapot rendez­emelkedésére van kilátás. Ezzel szemben az ellenzéki képviselők moz­galmat indítottak a 33-as bizottság összehivása érdekében, hogy igy szólitgassák fel a kormányt az ipartermékek horribilis árának a leszállítására. Más oldalról győződtünk meg, hogy a búzának a külföldre való szállítása előbb-utóbb lehetővé válik, ami egyben a búza árának mérsékelt emelkedésére fog vezetni. hogy neki semmi köze sincs ahhoz, mit csinál, vagy mit nem csinál a követ ur. Dr. Losonczyt elcipelték, mialatt fiatal lány­rokona — akivel egyedül utazott — egyedül maradt a perronon, idegen emberek közt, a bi­zonytalanság kétségbeesésében. Losonczy két na­pig volt a kapitány őrizetében s ezalatt férges, ronda pricssen, regáti mócok között kellett alud­nia s még az illemhelyre is csak négy szurony között mehetett. A kapitány célozgatásából végre megsejtette, hogy csak manőverről van szó, gyor­san alkalmazkodott tellát az oláh néprajzi viszonyokhoz s 1200 lei árán ismét az utcára került „sza­bad embernek1“ A vámőrség újból feltartóztatta azzal az ürügy­gyei, hogy átlépésekor nem mutatta be a pod­gy ászát. Vjabb 300 lei, árán utasunk végre kiszaba­dult a nagyssalontai maffia karmaiból. Még épen el tudta érni a nagyváradi vonatot s tovább uta­zott a három teherkocsival boldogított keleti „expresszen.“ nek Magyarországon. Dr. Deutsch Ernő, a kiállí­tás igazgatója fejtegette a nagyjelentőségű kiállí­tás programmját és részleteit. Lakács György elnök zárószavai után Nékám Lajos egyetemi tanár, Bottenbiller Fülöp államtitkár és dr. Flachsmayer József bejelentették, hogy Párisban és Londonban fognak a kiállítás érdekében propagandát kifejteni. Tömeges lovaglás ügy. Orosslány Gábor lapunk szerkesztője, tart. főhadnagy, a Közműve­lődési Egyesület titkára ellen a Heilinger-féle cikkből kifolyólag néhány egyesületi tag, nagyob- bára városi tisztviselők és alkalmazottak sértő be­adványt adtak az egyesület elnökségéhez. Oross­lány mind a 16 aláírótól lovagias elégtételt kért. A tömeges afférben a segédek ma vették fel az érintkezést. Gröf Bethlen miniszterelnök teljesen egész­séges. Félhivatalosan jelentik: Ismét, cáfolatok ellenére újból és újból felbukkannak olyan hírek, mintha gróf Bethlen István miniszterelnök súlyos beteg volna és csak hosszabb idő múltán lenne abban a helyzetben, hogy átvehesse hivatalát. Ezekkel a tendenciózus koholmányokkal szemben illetékes helyen a legnyomatékosabban kijelentet­ték a Magyar Távirati Irodának, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök teljesen egészséges, egyáltalán semmiféle gyomorbajban, sem más betegségben nem szenved és ezidőszerint tisztán és kizárólag csak azért van távol a fővárostól, hogy nyári szabadságát eltöitse. Halálozások. Kiss Mihály gyulai derék pol­gártársunk 53-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. — Noránt István ny. adótárnok 83 éves korában elhalt. A mindenki által becsült volt tisztviselő halála őszinte részvétet váltott ki. Tisztelettel értesítem a b. hölgyközön­séget, hogy a nyári szezon beálltával mérsékeli áron készítek kosztümökéi, utcai és házi ruhákat. Schultheiszné Kohn Bella 7á6 2—2 Városház-utca I szám, A III Alföldi Katolikus Nagygyűlés öv* fordulójának megünneplése. A múlt év augusz­tus hó 15-én, 16 án és 17-én Gyulán megtartott, lelkiekben nagy hatást kiváltott III. Alföldi Kato­likus Nagygyűlés évfordulóját f. hó 15-én szom­baton, Nagy Boldogasszony napján megünneplik a katolikus hívek. Szombaton délelőtt 10 órakor ünnepélyes szent mise lesz. Délután 5 órakor be­számoló gyűlést tartanak a reálgimnázium torna­termében, melynek programmja a kővetkező: 1. Megnyitó beszéd. 2. A hitbuzgalmi, szociális és kulturális szakosztályok beszámolója. 3. Ünnepi beszéd. 4. Zirószó. Az emlékünnep legkiemelke­dőbb, iegfenségesebb része az éjjeli Szentsóginiá- dás, amely este 8 órakor veszi kezdetét. Hajnali 4 órakor szentmisét mondanak. Reggel 8 órakor lesz a Szentságbetétel szentbeszéddel, melyet a vidék egyik kiváló egyházi szónoka tart. Nádasy színigazgató ma Makón meg­halt. Makóról táviratozzak: Nádasig József ismert nevű, kiváló színigazgató Makón meg­halt. Nádasy erejét az őrölte meg, hogy mind a 7 gyermeke meghalt. Egy angol cég képviselője Gyulán és Bé­késcsabán. Gyulán tartózkodik jelenleg a hír­neves angolcég: J. N. D. Andria képviselője: Nagy Árpád, ki úgy az állami, mint a közigaz­gatási tisztviselőket meglátogatja és felajánlja a jónevü angol cég szövetkászitményeit. A tisztvise­lők részletre kapják a szövetet, mely minőség tekintetében elsőrangú. A fizetési feltételek pedig kedvezőek. Eljegyzés. Balogh Irén és Implom József jegyesek. Vass Manci Szegedre szerződött. Vass Manci koloratur énekesnő, ki tavaly Csáky Antal színtársulatánál működött — a jövő idényre Sze­gedre szerződött. A szerződést ma irta alá Andor Zsigmond színigazgató. Beiratkozás Gntvlll zeneiskolájába. A műit számunkban már jelzett Gutvill-féle zeneiskolába a beiratkozás megkezdődött. Beiratkozni lehet a Dobay János és Kultúra könyvkereskedésekben. Jelentkezni lehet kezdőknek és haladóknek zon­gora, hegedű és énekszakra. Tandíj havi 15 arany­korona, beíratási dij 3 aranykorona. Jelentkezni lehet augusztus 15-ig. Az Alföldi Katolikus nagygyűlés emlék­könyve meglelent. Az Alföldi Katolikus Nagy­gyűlés emlékkönyve báró Apor Vilmos és dr. Megyesy Ágoston szerkesztésében most jelent meg a könyvpiacon. Az érdekes könyv magában fog­lalja a mait évben Gyulán lezajlott III-ik Alföldi Katolikus Nagygyűlés minden mozzanatát. Közli a pápai nuacius, több püspök, főpap, egyházi szónok és előadó beszédeit és értekezéseit. Általá­ban magában foglalja a III-ik Alföldi Katolikus nagygyűlés teljes programját és annak lefolyását — mindenre kiterjedő figyelemmel. A 120 oldalra terjedő érdekes mű, ízléses és csinos kiállításban a Dobay János könyvnyomdájában készült és megrendelhető lapunk kiadóhivatala utján is. Hymen. Banset József (Bécs) eljegyezte Vas Katókát Gyuláról. (Minden külön értesítés helyett.) Velencei ünnepély. A Gyulai Közművelődési Egyesület által Szent István napján rendezendő velencei ünnepély előkészületei nagyban folynak. Az ünnepély délutáni programja egyre bővül. Az agilis rendezőség — mint értesülünk — kocsi­korzó, lovas felvonulás, kerékpárversenyt is vett fel programjába. Az egész ünnepség oly nagysza­básúnak ígérkezik, amely Gyulán még nem volt s belátható időn belül nem is lesz. A tündérverseny iránt a gynlai szép lányok körében már is meg­indult a korteskedés. Az ünnepélyről állandó hír­adással leszünk. Dr. GOMBKÖTŐ FERENC orvosi ren­delőjét Dobay-ntca 2/h. szám alá helyezte át (Benkő-ház, zsidó templommal szembeni. Rendel: d. e, 8—10-ig, d n. 3—4-íg, 78« 2-3 Zsarolási manőverek az oláh határon MIBGK.

Next

/
Thumbnails
Contents