Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-08-05 / 61. szám

LVI1. évfolyam Ol. szám Szerda Ovula, 1925. augusztus 5. Előfizetési ái ak: Negyedévre: i eíyfeen . . . 20.000 K Vidékre . . . 40.000 K f irdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TiBSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dóba; János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részé! illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1000 korosa. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Válasz utón. Furcsán érzi inasát utkereszte­o zésnél az idegen, ha egyik ember jobbra, a másik balra irányítja. Ilyen­kor a leghelyesebb, ha térképpel látja el magát és abból olvassa ki, melyik útra forduljon, hogy célját gyorsan és biztosan elérje. A politi­kai élet kanyargós utjain a legjobb térképünk a történelem. Mielőtt tehát politikában, különösen pedig kül­politikában egyik vagy másik irány követésére határoznék el magunkat, helyesen cselekszünk, ha kérdést intézünk az élet mesteréhez, a tör­ténelemhez. Nekünk a tanácsadók most két utat ajánlanak. Az egyik Páris felé, a másik Róma felé vezet. Előbbi utón a franciák, utóbbi utón az olaszok támogatásának és barátságá­nak biztosítása a cél. Melyik utat válasszuk tehát? A történelem azt bizonyltja, hogy Olaszország tőlünk soha sokat nem követelt. Mi pedig semmi mást nem akarunk tőle, mint utat a tengerhez. Viszont a franciákkal többször igye­keztünk már szoros kapcsolatot te­remteni. Mindannyiszor csalódtunk, sőt még ennél is több: veszedelmes helyzetbe jutottunk. Wesselényi ná­dor idején a költő Zrinyi Miklós ke­reste a franciák barátságát. O maga szerencsétlenség áldozata lett, Wes­selényi is meghalt, de Zrinyi Péter, Frangepán és Nádasdy vérpadra kerültek anélkül, hogy tettekre biztató franciák csak a kisujjukat is mozdították volna érdekükben. Nagy Rákóczi Ferenc bujdosásának, szomorú sorsának egyik legfőbb oka az volt, hogy a franciák cserben­hagyták és Kossuth Lajos nem Páris- ban, hanem Londonban és Ameriká­ban talált meleg fogadtatásra, máso­dik hazára pedig az olasz Turinban. És ha Franhet de’Esperai tábor­nok mégis azt mondta Belgrádban Károlyinak és gyászmagyarjainak, hogy a francia nemzet hajdan erősen támogató bástyája volt a magyarok­nak. akkor vagy nem ismerte a tör­ténelmet, vagy cserbenhagyta őt az emlékező tehetsége. Annál inkább koldusbottal a kezünkben ott állunk a keresztutnál, hogy elinduljunk meg­keresni az elveszített magyar paradi­csomot. Igaz, hogy a külpolitikát nem mindig az érzelmek, hanem gyakran csak a rideg ész irányítja, a törté­nelmi igazságokat mégis a legride­gebb észnek is mérlegelni kell. Külö­nösen akkor, ha a földrajzi igazsá­gok is mellettük szólnak. A földrajzi igazságra pedi Kossuth Lajos okta­tott, amikor tengerre küldte a ma­gyart, ő maga pedig az olasz föld nyújtotta menedékhelyen vonult el a a világ zajától. Néhány héttel ezelőtt megírtuk volt, hogy az Országos Földbirtokrendezö Bíróság meghozta ítéletét a békéscsabai házhelyek és földigénylők dolgában. Ugyanakkor információnk alapján ismertettük az Ítéletet is, amelyet akkor még nem szövegeztek meg. Az O. F. B. Ítélete, amelyet mi akkor a lehető legrészletesebben ismertettünk, ma érke­zett meg Békéscsabára. A 12020—1925 számú Ítélet nagy örömhírt tartalmaz ama szerencsések számára, akiket érdemeseknek találtak a sok száz jelentkező közül arra, hogy földet, illetve házhelyet kapjanak. Ezek úgyis rövidesen, pár héten belül megkapják földparcellájukat, amelyen akár nyomban meg is kezdhetik kis családi há­zuk felépítését. Az ítélet 567 békéscsabai birtokostól vesz el kisebb nagyobb parcellákat, amelyek az 50— A nemzetgyűlés tudvalevőleg mielőtt nyári vakációra ment, megszavazta még az uj vadá­szati törvényt, mely egész terjedelmében még nem került nyomtatásban a közönség rendelke­zésére. Miután a vadászokat elsősorban az ér­dekli, hogy az uj törvény a régivel szemben miként intézkedik, az alábbiakban felsoroljuk azokat. így tilos a vadászat: szarvasbikára novem­ber 1 tői augusztus* 15 lg, szarvastehénre január 16 tói október 31 ig, őzbakra október 16 tói április 15 ig, őzüszőre november 16 tói szeptem­ber 30 ig, nyuira február 1 tői augusztus 30 ig, Ellenségeket nem szabad szerez­nünk a hatalmasok között. Ez egé­szen érthető és világos. De szekér­tolónak sem szabad beállanunk oda, ahol a múlt tanulságai szerint csak aprópénzzel fizették a magyart. Azt a történelmi és földrajzi kapcsolatot, amely Róma felé irányit, nagyon ko­moly ok és nemzeti érdekeinknek előzetes teljes biztosítása nélkül nem szabad elszakítani, vagy akár csak gyengíteni is. Annál nagyobb óvatos­ságra van szükségünk ma, mert a minket környező és pusztulásunkra szövetkezett kisántánt egyetlen ko­moly támasza és pártfogója kétség­ig. Ítélete — 1500 négyszögöl között mozognak. Ezenkívül a következő nagyobb területeket váltják meg: Pollák Gézától 27 hold 719 ölet, Láng László Károly és neje Vidovszky Iréntől, valamint Réthg Bélától és neje Vidovszky Erzsébettől 100 holdat, Rosenthal Adolf és tulajdonostársaitól 100 holdat, Bogos Miksa gróftól 218 hold 1452 ölet, Alrnásy Dénes gróftól 13 holdat, özv. Széchenyi Antalné szül. Wenckheim Krisztinától (Póstelek) 100 hol­dat és Wenckheim Jenő gróftól (Gería) 80 holdat. Összesen tehát 638 holdat. Álmásy Dénes gróf 13 holdját a sarkadi földbirtokrendezési eljárás során sajátították ki és most vették igénybe a békéscsabaiak szá­mára ; a föld a sarkadi hitbizományi birtoké és a dobozi ut mellett terül el, a vitézi telkekkel szomszédosán. fogolyra január 1-től julius 30 ig, fácánra február 1-től szeptember 15 ig, tuzokkakasra junius 1-töl november 15 ig és december 16 tói március 31 ig, tuzoktyukokra minden időben. Szóval ngulat augusztusban lőni nem sza­bad, ami helyes és a vadászok régi óhaja telje­sült ezzel, mert augusztusban nagyon sok po- cos nyulat lőttek agyon, ami a vadállomány mérhetetlen kárát jelentette. Az erdei vadászokat is célszerű lesz a jövő­ben már levélhullás előtt megakadályozni, mert okt. 16-ika után őzbakot és november elseje után őzüszőre vadászni nem szabad. szept. 8-án ki lesz sorsolva. Minden vevő 10 000 K vásárlásnál 1, 75.000 K vásárlásnál 10 drb ingyen sorsjegyet kap. kívül Franciaország. Békésmegyei nagybirtokosok földje. — Az 0. F Augusztus hónapban nem szabad nyulat lőni.

Next

/
Thumbnails
Contents