Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-08-01 / 60. szám
4 Békés 1925. augusztus 1. SZIKÉIKET. Marifa grófnő. A budapesti Királyszin'náz nagysikerű operett újdonságát ma, pénteken mutatja be a társulat kitűnő szereposztásban. A fő szerepeket: Ujhásy Nusi, Vaiinay Éva, Endrödy, Latabár, Varga Imre játszák A darab előreláthatólag egész héten műsoron marad. Az Apolló kabaré művészgárdája szerdán este vendégszerepeit a gyulai színkörben A műsort legnagyobb részt egyfelvonásos tréfák, bohózatok töltötték ki. A közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a színházat, mindvégig jól mulatott s különösen szívesen hallgatta Békeffi szel lemes és aktuális konferanszait. Nagyszerű, uiol érhetetlen alakítást nyújtott 2 egyfelvonásos darabban Dajbukát Ilona és Bársony István A müvésztársaság 8 millió koronát vitt el az ubor kaszezonban Gyuláról. A párisi lány cimü operett, melynek premierje nálunk e hét elején volt, nem vonzott kö zönséget. A szereplő színészek mindent elkövettek, hogy a darabot valahogyan megmentsék. Az operettnek se zenéje, se meséje, se kidolgo zása njncs. Előttünk egészén probléma, hogy honnan szedik elő ezeket a fércmüveket, mely csak arra jó, hogy a szinházbajáró közönség kedvét elvegye. Itt említjük meg, hogy több oldalról az az óhajtás merült föl, hogy a No'tds kapitány cimü operettet, legalább 1—2 előadásra ismét tűzné ki műsorra a direkció. SPORT. Érdekes futballmérkőzés. Csáky szíl társulatának sportkedvelő tagjai vasárnap délután kellemes szórakozásban részesítik a gyulai sportkfd velőket, amennyiben barátságos mérkőzést tartanak a GyAC »Old-boy« (öreg fiuk) csapatával. Mindkét csapat erősen felkészült arra, hogy e mérkőzés minél kellemesebb és humorosabb legyen. Tekintve, hogy a színészekről és Oid-boyról van szó, ez meg is lesz. A GyAC összeállításában játszanak : Gabányi Zoltán Dobay Jenő vitéz Ördög Konrád Pleyer Ernő Nagy Ferenc Pettner Jdzeef Kocsis Elemér, Bittér Imre, Kocsondy János, Dundler Gyula, Denhoff Jenő. Tartalék: Körmendy Sándor, Bakos József, Kállay Gábor, Fábián Gábor, Körmendy Imre. A színészek csapatában játszanak : Baly Vince Endrödy Miklós Varga Imre Vékes István Támbor Tibor Zilahy Pál Latabár Rezső, Sebestyén Géza, Nyúl Lajos, Pattantyús Mihály, Pajor István. Tartalék : Molnár Rudi. A mérkőzés kezdete délután 4 órákor. E mérkőzés után a GyAC I. csapata a Mozőberányi Törekvés csapatával tart barátságos mérkőzést. Szerkesztő: OROSZLÁNY RÁBÖK ÜÜY1LT-TÉE, E rovatban közlöttekért felelősségűt nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak, szomszédoknak és jó ismerősöknek, akik édes jó apánk temetésén megjelentek és fájdalmunkat rószvótőkkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk köszönetét. Gyula, 1925. évi julius hó 31 ón 733 í-l Varga István és testvére Hirdetmény. Ur. Tápai Károly kir. közjegyző - helyettes, mint a néhai dr. Márki János volt gyulai kir. közjegyző elhalálozásával Gyula székhellyel üresedésbe jött közjegyzői állásra az állásnak újból leendő betöltéséig terjedő időre a szegedi kir. közjegyzői kamara 258—1925. számú végzésével kirendelt helyettes az átvett közjegyzői irodát régi helyiségében (Gyula, Árpád-utca 12. szám) annak folytatása végett megnyitotta. 776 i-----------------------------------------------------------r------------------------- -------------------------------------»VI ll r. Bnrsícs Zoltán ügyvéd fog! &zeitiiiiáriiiiiMt Budapest, Berlini-tér 3. Előkészít: jogi, közgazdasági, ügyvédi vizsgára 793 1—1 Jegyzetbérlet! Tanácskozás ! Meghívd. A Sál István Fém- és Lemezárugyár R T 1925. julius hó 31 éré összehívott közgyűlése nem lóvén határozatképes, ezért a rendes közgyűlés 1925 augusztus hó 14 én délelótt II órakor a Bókósmegyei Takarékpénztár nagytermében fog megtartatni, amelyre a t. részvényes urakat ezúton tisztelettel meghívjuk. Kelt Gyula, 1925 julius 31-ón. 706 1—1 Az igazgatóság. ITj bádogos üzlet! Tisztelettel órtesitem Gyula város és vidéke nagyérdemű közönségét, hogy Gyulán, Kossuth Lajos-utca »3. szánt alatt (közvetlen a polgári leányiskola mellett, a nagyrománvárosi templommal szemben) bádogos üzletet nyitottam. Raktáron tartok: különböző konyha edényeket, kerti locsolót, bödönt, mosófazekat, vedret, fürdőkádat, tetőablakot stb. Elvállalok minden a szakmába vágó munkát és javítást, úgy konyhaedényeket, mint épületet gyors és pontos kivitelben. Épületmunkákról költségvetéssel kész seggel állok a n. é. közönség rendelkezésére. Kérem a közönség szives pártfogását és vagyok tisztelettel 7971_6 Háncsot" Péter, Piádé két család méh 800.000 korona boconádi kaptárral két raj szintén kaptárral 400.000 korona Enyves-utca 14/b. szám alatt. — Ugyanott idei pergetósü akácméz kilója 25 000 korona. 775 1—2 Michelin pneumatik gyári lerakata. Antófelszerelések legolcsóbban Min, Budapest j Andrássy ut 34. Telefon 21—97. g_____ ___________79n_l—l _____ | Bú zakorpa árpa és tengeri, árpadara, tengeridara és mindenféle vetőmagvak legolcsóbban kaphatók kicsinyben és nagyban Barna Sándor terménykereskedőnél, Városház-utca 8. 68b (Hász és Kovács mellett.^ 4—§ Eladó 1 drb uj könnyű féderé« laposkocsi Szepessy Sándor kováesmester- nél, Szent István-utca 33. 750 2—3 • • jr * legcélszerűbben eszközöl BRANDT JÓZSEF koesigyárió, rőnkvágó gépén jutányos árban Kosár nica 4 Fíirészpor állandóan kapható. 759 2—J3 Vásárolok uj- és ó-buzát, valamint tenger t, árpát, sabot és egyéb gabonafélét a legmagasabb árban. Mayer Zsigmond terménykereskedő, Kossuth-tór 18. szám. (Braun és Ozinczár fadepóval szemben.) 708 4—§ A legjobb 687 6-6 kenyér- és réteslisztek Gémes-féle kenyérüzletben kaphatók. Petőfi- utca 3. és Vida-ntea 9. számú házak kedvező fizetési feltételek mellett eladók. Értekezhetni a tulajdonosnál.822 76 . Tisztelettel órtesitem a b. hölgyközön- sóget, hogy a nyári szezon beálltával mérsékelt áron készítek kosztümöket, utcai és házi ruhákat. Schuliheiszné Kohn Bella 756 2—2 Városház utca 1 szám. Költségvetés díjmentes I ISI » "3 N in n Já ifi o •** e o 0. Villamos berendezéseket és mniden e szakba vágó munkákat szakszerűen készit Bekkor Antal bádogos és szerelési vállalata. Izzólámpák, világitó-testek és szerelési anyagok olesó napi árban. ■c o 3 <* 0 r «»i in N O ta 6h IN A legmesszebbmenő jótállás ! |Az ország legnagyobb bútoráruháza ás .^MTi K * ■ ~ lAKe,ER£KCEZÉSSIO BUDAPEST. ut Mogyoróssy Sándor szobrász! sirkőraktára, kőfaragó-, műkő és cementárú ipartelepe | Gyulán, Báró Wenckheim BéSa-u. lO. | Nagyraktár valódi márvány, műkő és cement síremlékekből n legjobb kivitelben, a legolcsóbb árakon. Ccment-teíőcserép, cement kátgyűrűk, színes cement járdalapok és mindennemű cement és betonmunkák.