Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-04-11 / 28. szám
2 Békés 1925. április 11. Élénk tiltakozás a burkolási költségek ellen. Hogyan szanál Gyula városa? nem akadt a régiekhez hasonló siránkozó, de mégis reménykedő prófétája. Kiáltó figyelmeztetés a választott nép története minden nép és nemzet számára. Dekadencia, szenvedés, megpróbáltatás, melyből elég rövid alatt mindig újjászületés, uj virágzás támad, az isteni érdeklődésnek és kegyelemnek jelei és isteni Ígéretek előkészítői. A végtelen szeretet eszközei, hogy az Ur útjaira térjünk és megtérhessen még az is, aki már veszendőnek indult. De jaj azoknak a nemzeteknek, melyek ezt fel nem ismerik. Jaj azoknak a népeknek, amelyek csak meg nem érdemelt büntetést vagy értelmetlen vakesetet látnak az őket ért katasztrófákban. Azok számára semmi jó sem fog származni a bajokból, azok elsenyvednek, elpusztulnak a meg nem értett csapásokban. Minden kétségbeesés, minden bizalmatlanság kétségbevonása, megtagadása az Isten vég télén szeretetének. Megtagadása, keresztre- feszítése Krisztusnak. A nép pedig, mely megtagadja Krisztust, a maga végső pusztu lását készíti elő. Krisztust akkor is megtagadjuk, ha a szeretet parancsát megvetjük. Ha hidegek, érzéketlenek vagyunk embertársaink bajaival szemben, ha kíméletlenek, gőgösek vagyunk, ha minden cselekedetünkben csak saját érdekünk kíméletlen érvényesítésére törekszünk, ha magunkat, embertársainkat nem belső, lelki értékeik és cselekedeteik szerint be csüljük és osztályozzuk, hanem rang, mód, állás és a tőlünk élvezett előnyök szerint teszünk közöttük különbséget. A végtelen isteni szeretet adta nekünk a megfeszített és feltámadott Krisztust, akit az emberek iránt érzett szeretet juttatott a Golgotára. A nemzet Golgotája után csak akkor jöhet a feltámadás, ha a Krisztus törvényét, a szeretet parancsát tesszük közöttünk uralkodóvá. A gyulai kereskedők és iparosok, a Városház- és Megyeház utcai háztulajdonosok kellemetlen húsvéti meglepetésben részesültek a városi tanács által most kézbesített fizetési meghagyással. Most, amikor legnehezebb és lögválságosabb időket éljük, amikor mindenütt leépítenek, akkor jut eszébe a városnak a két említett utca úttestének burkolása, mely több mint másfélmilliárd koronával terheli meg a súlyos viszonyok között élő polgárságot. Még az úttest megépítése csak a tanács által elhatározott, fantasztikus terv, máris oly fizetési meghagyásokat kézbesítettek az egyes háztulajdonosoknak, hogy 30 nap alatt a városi pénztárba fizessék be a megosztott burkolási költséget. Nem kevesebbről van szó, minthogy egyes polgárok 15, 22 és 34 millió koronát egy összegben tűzessenek be s amennyiben ezt a kötelezettséget nem birBizonyára nem ismeretlen közönségünk előtt a hólabda-rendszerrel folytatott árusítás, amelynél egy darab szelvény vásárlója újabb három szelvény díjtalan átvételére jogosult az illető „cfg“ uél, a három szelvény eladása után pedig megkapja azt a bizonyos cikket, amelynek elárusitására a szelvényeket forgalomba hozzák. így a szelvények közvetítője aránylag olcsón jut az árucikkhez, viszont a hólabda megindítója mérhetetlen tömegű pénzhez és megrendeléshez jut. Az eladásnak ezt a rendszerét az 1923. évi V. t -c. 28, §, kihágásnak minősíti és két hónapig terjedhető fogházzal sújtja, ják teljesíteni — a be nem fizetett összeg után 12 százalékos kamatot számítanak fel és úgy a tókét, mint a kamatot a háztulajdonosok ingatlanaira bekebelezik. A város eme fizetési meghagyása óriási megütközést keltett az egész városban, mert a mai gazdasági viszonyok mellett egyetlen- egy polgár sincs abban a helyzetben, hogj egy úttest burkolási költségeit, mely miilókra rúg, egy összegben és 30 nap alatt a város pénztárába befizethesse. Élénk tiltakozást hallottunk minden vonalon, mert a közigazgatási életben egyedülálló, hogy a polgárság a város által még megkezdetlen közmunka költségeit előre deponálja akkor, amikor a polgárság az életszükséglet minimális feltételeivel sem rendelkezik. Az a nézetünk, hogy a város polgármestere, ki bölcs belátással irányítja a város adminisztráció gépezetét, még nem érkezett haza Gyulára, mert feltételezzük “róla, hogy ezt a lehetetlen defektust rögtön korrigáltatni fogja. ennek dacára a Keresstury Béla (Budapest V., Csáky-u. 4.) cégnek nem sokkal ezelőtt sikerült óriási tömegű cipőt forgalomba hozni. Feltehető, hogy már sok ilyen szelvény forog közkézen, de ha a lavina még csak elindulófélben van, akkor sem felesleges megkongatni a vészharangot és a közönség figyelmébe ajánlani a törvény §-át, nehogy a korai örömet késői bánat váltsa fel Végül azt is ide kell Írnunk, hogy egyéb hólabdaüzelmekkel is kísérleteznek. Igen helyes volna, ha a rendőrség figyelemmel kísértetné ezeket a manővereket, mert a tájékozatlan közönség könnyen felül a csalogató ígéreteknek. Gyulára is befutott a „hólabda“. Hódolat Jókainak*) Irta: Juhász Gyula. Must téged ünnepel vesztett Komárom Öreg harangja s megmaradt Komárom Tornyának érce is téged dicsér most És minden hangjuk egy: Föltámadunk! Most téged ünnepel Pozsony harangja, Melynek szavában visszaszáll a régi Százesztendős diéta harsogása, Midőn a magyar nábobok között A legnagyobb magyar hajnalt köszöntött. Most téged ünnepel az ősi Lőcse Kongó, bongó szive mázsás keservvel. A fehér asszony fölriad szavára S utána majd még szebbet álmodik. Most téged ünnepelnek mindenütt Az elnémult és konduló harangok És minden hangjuk egy: Föltámadunk ! Száz éve jöttél: vigasznak, reménynek S dicsőségnek, százéves mesemondó: Száz éve jöttél, hogy ezer nagy évnek Minden borúját, minden ragyogását Száz könyvbe foglald s milliók szivébe. Mi ez a száz könyv? Alom és valóság, Mese és élet, arany, mirha, tömjén, Könny és mosolyra magyar Biblia! *) A gyulai Közművelődési Egyesület .Tókai-estélyén felolvasta a szerző. A gyermeket álomba ringató, .a fiatalt ábrándba rengető, A férfit alkotásra biztató, Az aggott bölcseségre késztető Száz könyve ez egy nagy mesekirálynak. ¥ -i* Eh láttam egyszer Jókait. Arany-kék Szeptember tündökölt a Duna partján S a Tudománynak büszke csarnokában A százéves Kossuthról ö mesélt. Szép és finom fején fehér paróka, Mint a Dunántúl dombján tél hava, 0 de alatta két nagy nefelejcsszem Örök tavaszt mosolygott biztatón ránk! A hangja, mint a harangok zenéje, Benne zsongott a régi Magyarország, A régi március s éreztem akkor, E szent öreg, hogy abban a teremben És ebben az országban és világban, Most s mindörökké ö a fiatalság, A halhatatlan, a dicső, mesés! És láttam egyszer temetési pompát, Amit csak nálunk tudnak. A komor Es tisztes Múzeum bus csarnokából Indult el a nagy útra az öröklét Csarnokába a csöndes mesemondó, Onnan, ahol a legszebb márciusban Petőfi mellett állt a nép fölött. Az ég alatt, a szabadság igéit Hirdetve és nevét beírva gyorsan A történetbe s a magyar szivekbe ! Egy ország ment most gyászhintója mellett, Mely diadalszekér lett . . . S május este A temetőkert egy szelíd zugában, Mikor a hantok már nem dübörögtek S elhallgatott a sok beszéd, az ember, A csöndben és homályban édesen Es busán a fülemile dalolt A sir fölött, a csillagok alatt. A fülemile, Isten madara, Testvére a fák s madarak hívének. Azóta sok, sok év jött s tiint, bizony, Sok rabló év és jaj, sok gyilkos év, De a nevét nem vitte egy sem el Es dicsősége fáját csak növelte. A magyar égbenyulik az s alatta Boldogtalanság párnáján virrasztva Es hontalanság ködmönébe bújva Almodnak szépet, jót a magyarok. Es várják azt a boldogabb jövendőt, A második Árpádnak századát, E mesefának lombjai alatt Magam is csöndes, bus fülemile Csak elzokogtam együgyű dalomban A hajnalt váró magyar éjszakában. Hogy mint szeretjük és mint áldjuk öt: Ki most száz éve született nekünk!
