Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-01-03 / 1. szám

2 Békés 1925. január 3. Hány nemzetgyűlési k van Békésvármegyében ? JSyilt kérelem a polgármester úrhoz. Nem szoktuk a hatóságot lehetetlen dolgokkal molesztálni, de egy siralmas körül­ményre föl kell hívnunk a polgármester ur figyelmét. A város világítása — mint tudva­levő, éjfélkor megszűnik. Az éjfélkor Gyulára érkező utasok a vak sötétségben képtelenek bejutni a városba. Épp a napokban történt, hogy a Szeged felül érkező éjjeli vonattal a föld- mivelésügyi minisztérium egyik osztálytaná­csosa érkezett feleségével Gyulára és reggeli 7 óráig a III. osztályú váróteremben kellett időznie, mert a sötétség miatt a városba lehetetlen volt bejutni. Sehol egy lámpa, egy fény, mely mellett az utasok irányt ta­lálhatnának a város felé. Miután Gyula szék­város s a közönségnek itt állandóan dolga akad, hol a vármegyén, hol az igazságszol­gáltatásnál, hol pedig a pénzügyigazgatásnál, — lehetetlen ezt az állapotot tovább tűrni. Arról nem beszélünk, hogy ma már a leg­utolsó faluban is gondoskodás történik a köz­ség éjjeli világításáról — Magyarországon Gyula vezet atekintetben, hogy a sötétség állandósulni látszik. A sarkadiak, a gyomaiak, sőt a bicereiek is tovább jutottak a közvilágítás tekintetében mint mi, mert ezeken a helyeken legalább 1—2 petroleum lámpa mutatja a »kultúrára« való törekvést. Tudjuk, hogy ezek az anomáliák nem a hatóság nemtörődömsége miatt állandósul­tak és épp ezért reméljük, hogy a polgár- mester ur erélyes intézkedése a jogosan tá­masztott kivánalmaknak kedvezni fog. HÍRÜK. Lapunk legközelebbi száma a keddre eső Vizkereszt ünnepe miatt, f. hó 9-én, pénteken fog megjelenni. Előfizetési felhívás. Január elsejével uj előfizetést nyitunk a Békésre, mely orgá­numunk az 56 ik évfolyamba lép. Egy negyed­évi előfizetés Gyulán 20000 korona. Vidékre az újólag felemelt postaköltség miatt 40000 korona. Újonnan belépő rendes előfizetőink is megkapják kiadóhivatalunktól az igen értékes Gyulai Kiskalendáriumot, melynek bolti ára 20000 korona. Megdrágult a levélportó. Január 1 tői meg­drágult a levélportó. Egy közönséges levél 1800 korona helyett 2000 korona. A többi postai kül­demények is 20 százalékkal megdrágultak. Aján­lás belföldi forgalomban 2500 korona. Gyomai pap lesz Szabolcsba Mihály. Sza­bolcsba Mihály, a temesvári ref. költő pap repat­riálni fog. A gyomai reformátusok a parochiát felajánlották a neves lelkésznek. Ráez Karcsi hegedűje még soha sem szólt úgy talp alá és a fiatalság még soha sem táncolt oly nagyszerűen, mint ma este fog az Egyetemi Ifjak bálján a Békésmegyei Casinoban. A bálra az előkészületek oly körültekintéssel tétettek meg, hogy az minden tekintetban csak fényesen sike­rülhet. A jó szórakozás biztosítva van, aki részt vesz, egy kedves emlékkel lesz ismét gazdagabb. Hogy a boldog béke felejthetetlen vigsága ne csak a táncban éledjen újjá, hanem a szokásokban is, hajnali 3 órától korhelylevest kaphat a mulató közönség. Felejtsük el ezen a napon a but, bá­natunkat és egy kellemes mulatsággal enyhítsünk a nyomorgó diákság szomorú helyzetén. Az 1925. évi választói végleges név­jegyzékeket a központi választmány lezárta és rendeltetési helyére eljuttatta. Ezekre vonatkozólag a következő adatokat közöljük: 1. A békési választókerületben a vá­lasztók száma 14800 (a múlt évben volt 14145) és pedig Békéscsaba r. t. városban 12940 (13037), Gerendás községben 1068 (1108). 2. A békési választókerületben a vá­lasztók száma 12494 (12632) és pedig Békés községben 7568 (7717), Mezöberény községben 4926 (4915). 3. A gyomai választókerületben 7394 (7501) és pedig Endréd 2042 (2072), Gyoma 3322 (3404), Kondoros 2030 (2025). 4. A gyulai választókerületben 9872 (9924) és pedig Doboz 1417 (2466), Gyula r. t. város 5817 (5875), Gyulavári 915 (932), Kétegyháza 881 (762), Újkígyós 912 (889). 5. Orosházi választókerületben 10382 (10475) és pedig Gádoros 1039 (1067), Orosháza 8127 (8135), Szentetornya 2216 (1273). 6. Szarvasi választókerületben 13504 (13609) és pedig Békésszentandrás 1686 (1703) Öcsöd 2032 (2050), Szarvas 9786 (9937). 7. Szeghalmi választókerületben 11688 (11741) és pedig Füzesgyarmat 2742 (2814), Körösladány 2282 (2246), Körös- tarcsa 1539 (1578), Szeghalom 2379 (2440), Vésztő 2746 (2763). 8. Tótkomlósi választókerületben 8515 (8462) és pedig Békéssámson 897 (788), Csorvás 1238 (1287), Nagyszénás 1587 (1535), Pusztaföldvár 904 (931) Tótkomlós 3889 (3931). Tehát Békésvármegyében a nemzet­gyűlési képviselő választók száma ezidő- szerint: 87857, az 1924. évi névjegyzék 88670 választói számánál 813-mal ke­vesebb. Uj rendelet a kincstári részesedésről. Budapestről jelentik : A hivatalos Budapesti Közlöny közli a pénzügyminiszter rendeletét a kincstári haszonrészesedés ügyében. Miután a házbérek 1926 novemberéig foko- zatosan emelkednek, a pénzügyminiszter utasí­tásokat ad a különböző adókivető hatóságoknak az 1925 évre szóló kincstári házhaszonrészesedés kivetése ügyében. A községi elöljáróság, illetőleg városi adóhivatal az elkészített és szabálysze­rűen lezárt lajstromot a házadó kivetési lajstrom­mal együtt felülvizsgálás és érvényesítés végett január 20-ig tartozik az adóhivatalhoz beterjesz­teni, amely felülvizsgálat után január 31-ig visz- szaküldi a községeknek az érdekelt házbirtoko­sokkal valé közlés céljából, a kivetett kincstári haszonrészesedés összegét a házadóról kiadott fizetési meghagyásban közlik az adózóval Gyulai adományok a tehetséges gyermekek javára. A »Békés* szerkesztőségét a következő kö­szönetnyilvánítás közlésére kérték fel: A »Magyar Tehetségek Országos Védőegye- sületec hálás köszönetét mond az alábbi kegyes adakozóknak, akik Gyuláról, az egyesület >Bod Péter «-alapját az alábbi összegekkel gyarapítani szívesek voltak: Békéevármegye tisztikara 300000, Gyula - vidéki Takarékpénztár R.-T., Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárugyár R.-T., Gyulavárosi Taka­rékpénztár, Wiszt Konrád 100000—100000, Anna, Bogár Márton, Beisner András, Békés Dezső, Kéri Andor, Läufer Sándor, Neumann Márton 50000—50000, Szabó József, Hász és Kovács, Yításügy, dr. Készt Zoltán 30000—30000, Benkő János 25000, dr. Oláh Emil 20000, Baba, Károly dr. Kaczvinszky J,, Licht Artur, Andrássy Ákos,’ Kovács Lajos, Novák József, Bandi, Bakos Jó­zsef, Beisner István, Práger Frigyes, Heilinger János, TJimandu Károly, Olvashatatlan, Kiss Károly, Czégényi István, Sál József, Mísits János, dr. Domokos László, Pávó József, Amant Bála, Bodor Sándor, dr. Tokay Gyula, dr. Tary Fe­renc, Messinger G., Fischer Adolf, Klein Vilmos, Lebovits Bertalan, Vizváry Lajos, Schwimmer A., Goldmann M., Erenfeld S., Schw.rtz S., dr. Lusztig Géza, Kéri Lajos, Singer Oizkár, Braun, Vilmos, Stern László, dr. Szóbél Dávid, dr. Keppich, Leopold Sándor, Guttmann János, Leopold Béla, Nagy Armin, Nádor Mór, D ósi József, Spielmann Gyula, Barna Sándor, Erdélyi Sándor, Silberstein Sándor, dr. Gábor Imre, Trankl Imre, Lőwy Sándor, Faragó Andor, Kohn Dávid, dr. Friedmann B., Illés Diniéi, Reisner Ede, Sohriffert Ferenc, Reisner Bála, Ambrus Lajos, Kosztolnyik József, Szécsi Márton, Oroszlány Gábor, Békés szerk., Dobay Ferenc, Winkler Lajos, Philipp Manó, dr. Major S men, dr. Zöldy János, Terényi Péter, Erkel Rezső, Sztojanovits Szilárd, Hoffmann Pál, Bákésmegyei Takarákptár, Tarr Antal, dr. Kohn Mór, Hoffmann Károly 10000—10000, N. N. 5000 K-át. Az összegyűlt összeg 2.000,000 K tesz ki.

Next

/
Thumbnails
Contents